Uj-Somogy, 1920. május (2. évfolyam, 100-122. szám)
1920-05-30 / 122. szám
2 mit tárgyaltak az ipartestületek kongresszusán? Pünkösd két napján, f. hó 23—24 én folyt le a régi képviselőházban a magyar kézműves iparosság kongresszusa Pálfy Dániel iparos, kisipari miniszteri biztos, nemzetgyűlési képviselő elnöklete alatt. Pálfy Dániel a magyar kisiparosság igazi apostola és úttörője a jövőt illetőleg, aki egyszerű közvetlenségével és igazi őszinte magyaros beszédével valósággal lebilincselte a kongresszuson megjelent kisiparosokat. Pálfy kisipari miniszteri biztosnak az eddigi munkálkodásáért, amelyet a kisiparosság érdekében kifejtett, elismeréssel adózott a kongresszus és neki a további bizalmat biztosította. A kongresszuson összesereglett a megmaradt kis országunknak minden részéből a magyar kézműves iparosság, hogy jövőjének fundamentumát, melyet az új ipartörvény és a kézműves kamara felállítása képezne, megvitasson. A méltóság és komolyság teljes jegyében folyt a tárgyalás, minden politikai vonatkozás nélkül, tisztán a magyar kézműves iparosság gazdasági érdekeit érintő kérdésekben. A tárgyalás oly komoly és parlamentáris volt, hogy a kongresszuson megjelent több nemzetgyűlési képviselő közül az egyik meg is jegyezte, hogy „bizony, még mi közöttünk is sokan példát vehetnének és tanulhatnának, hogy hogyan kell komolyan tárgyalni“. A tárgysorozat első pontja volt a területi integritás tárgyában az ország iparosainak állásfoglalása, mely egyhangú lelkesedéssel kimondotta, hogy ezer éves édes hazánk egy talpalatnyi területéről sem, soha, de soha lemondani a magyar iparosság nem fog. Ennek állandóan a magyar iparosság lelkében élni kell. Ezen célból a kongreszszus elhatározta, hogy az országos ipartestületek szövetsége kebelében megalakítja az iparosok országos irredenta szervezetét, melynek megszervezésével a szövetség elnökségét bízta meg. A kongresszus legfőbb két tárgya az új ipartörvény-tervezet tárgyalása volt és a kézműves kamarák felállítása. Az ipartörvény-tervezet tárgyalásánál határozati javaslatot fogadtak el, mely kimondotta, hogy a tervezet még tárgyalás alapját sem képezheti, mert nem elégíti ki a kisiparosságnak a 38 év óta várva várt vágyát. Mert sem a kisipari termelés fokozását, sem pedig annak nyugodt fejlődését nem biztosítja. A tanonctartás és nevelés pedig annyira szociális lenne, hogy az egyenesen a kommunizmusra emlékeztető. Megállapította a kongresszus, hogy a tervezetet nem gyakorlati emberek bevonásával készítették. Ezért a kongresszus 25 tagból álló gyakorlati szakférfiak bevonásával új tervezet kidolgozását kéri az illetékes minisztériumtól. Az új tervezet magában foglalná az egész iparra és munkára vonatkozó törvényt. Addig is, míg ily törvény hozatna, sürgősen kéri a kongresszus a kormányt, hogy 8—10 szakaszos novelláris rendelettel intéztessék el a legsürgősebb és legsérelmesebb kívánsága a magyar kézműves iparosságnak. A kézműves kamrák felállítása nagyobb vitára adott alkalmat, mert egy része az iparosságnak a kereskedelmi és iparkamarák szétválasztását kérte csak, míg a másik része, a külön kézműves kamarák felállítását kívánta. Végül az az álláspont győzött, hogy a kézműves kamarák felállítását kéri a kongresszus a kormánytól. Mert, ha a kereskedelmi és iparkamarákat szét is választanák, még mindig együtt maradna az iparkamarában a kézművesipar a gyári iparral, amely éppen úgy háttérbe szorítaná a kézművesipar érvényesülését, mint most a kereskedelmi és iparkamarák. Ilyen kamara egyelőre csak Budapesten lenne felállítva, mely magában foglalná az összes ipartestületeket, teljes önkormányzattal lenne felruházva. Ezután még több fontos indítványt tárgyalt és fogadott el a kongresszus. Legvégül megválasztották az új ipartörvény tervezet kidolgozására a 25 tagú bizottságot olyképpen, hogy a fővárosi ipartestületek 8 taggal, míg a vidéki ipartestületek 17 taggal ÚJ-SOMODY 1920. május 30. lesznek képviselve. A vidéki ipartestületek közül a kaposvári ipartestület is egy taggal képviselteti majd magát a 25-ös bizottságban. Rózsa Ignác ipartestületi alelnök. HÍREK. Emlékeztető. Május 30. NyZmArcohanna már 1786. Fdy András születése. 1848. Erdély a kolozsvári „Redout“ épületben elhatározza az uniót Magyarországgal. MaruS 31 1827. Merha,t páP°y Siniujua 1. jnuei^ az első magyar irodalom-történetíró. 1902. A pretóriai béke, a Transvaal és Oranje államok között 1899. okt. 12.-e óta tartó háború befejezése. — Az uj főispán beiktatása. Tallián Andor alispán a kormány által Somogy vármegye főispáni teendőinek végzésével megbízott Sárközy György kormánybiztos ünnepélyes beiktatására a vármegye törvényhatósági bizottsági tagjait köriratban meghívta. Az ünnepélyes beiktatás folyó évi június hó 8 án d. e. 11 órakor a vármegyeháza nagy termében, rendkívüli közgyűlés keretében fog megtörténni. Az új főispán jelenleg Kaposvárott tartózkodik, hivatalos működését azonban csak az installáció után fogja megkezdeni. — Zadravecz Istvánt püspökké szentelik. Országos ünnepség keretében szentelik püspökké P. Zadravecz Istvánt, a nemzeti hadseregnek a Tevés zászlóavatási ünnepélyén nálunk is járt népszerű, kiváló tábori főpapját. Az ünnepségen, amelyen a szertartást a hercegprímás végzi, részt vesz a kormányzó is a kormány több tagjával és a nemzetgyűlés elnökével. — Uj 44 es ezredes. A kormányzó Radwáner Pál 44 es tényleges állománybeli alezredest ezredessé nevezte ki. — Az Orge ülése. Az országos magyar gazdasági Egyesület Somssich László gróf elnöklete mellett tegnapelőtt Budapesten ülést tartott. Az ülés, miután a gazdák nevében a békeszerződés ellen tiltakozást jelentett be, két fontos tárgyban foglalt állást. A kormánynak a mezőgazdasági kamarák létesítése tárgyában kiadott törvényterzete ellen Gaál Gaszton szólalt fel Utalt arra, hogy az agrárszervezetek a gazdasági kamarák ellen nyilatkoztak. A gazdasági kamara sohasem fogja a mezőgazdák igazi hangulatát visszatükrözni, hanem mindig a kamarai titkárok véleménye fog a közvélemény gyanánt megnyilatkozni. Szavazásra kerülvén a sor, tíz szavazattal hét ellenében elfogadták az Omge eredeti felterjesztését. Az idei termés értékesítésének ügyében Pallavicini György őrgróf követelte, hogy a kormányt ebben a kérdésben határozott nyilatkozatra kell kényszeríteni Az Omge gyűlésén az a felfogás lett úrrá, hogy a közellátásban részesülők szükségletének fedezésére szükséges gabonabeszolgáltatáshoz hozzájárul, egyébként azonban követeli a szabad forgalom visszaállítását. — Doktorrá avatás. A budapesti m. kir. tudományegyetem orvoskarán ma avatták doktorrá Kapinya Mihályt, a kaposvári főgimnázium volt tanulóját. — A második szülői értekezlet. A szülői értekezleten vasárnap d. u. 5 órakor a városháza nagytermében Papp Gyula főgimn.tanár fog előadást tartani a pályaválasztásról. — A magántisztviselők közgyűlése. A Magántisztviselők Országos Szövetségének kaposvári csoportja f. évi június 2 án, szerdán délután fél hat órakor a Korona-szálló nagytermében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: az új tisztikar megválasztása. — Új vizsgálati díjak a középiskolákban. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a következőképen módosította a középiskolákban fizetendő különféle, vizsgálati díjakat. A felvételi (különbözeti) vizsgálat díja tárgyanként 30 K. A magánvizsgálat díja egy egy tantárgy után 50 K; összevont vizsgálat esetén a vizsgálati díjak osztályonként külön fizetendők. Az a magántanuló, aki rendkívüli időben áll magánvizsgálatra, a magánvizsgálati díjnak a másfélszeresét fizeti. Rendes magánvizsgálati idők: a tanév eleje, a tanév vége és december hó. Az érettségi vizsgálat díja nyilvános tanulókra nézve 100 K, magántanulókra nézve 200 K. A magántanulók javító vizsgálatuk alkalmával tárgyanként 25 K-t tartoznak fizetni; az így begyűlt összeget a tanártestület jótékony célra fordítja. Közalkalmazottaknak féltandíj mentességre jogosított gyermekei a tanári testület által a magánvizsgálati díj fele alól felmentendők, ha vagyontalanok és ha kellőkép igazolják, miért tértek magántanulásra. Felmentendők a magánvizsgálati díj fele alól azok a magántanulók is, akik megszállott területről jönnek és vagyontalanságukat igazolják. A jelzett vizsgálati díjon kívül a magántanulók osztályonként 23 K felvételi díjat és 160 K tandíjat tartoznak a vizsgálat megkezdése előtt lefizetni, a tandíjat az intézettől nyert befizetési lappal posta útján, a többi díjat pedig az igazgatói irodában. A helybeli főgimnáziumban az I—VII. osztályú magántanulók vizsgálatai egy hónap múlva, július hó elseje és 7 ike között fognak megtartatni. — A magántisztviselők kabaréja. A magántisztviselők szövetségének kaposvári csoportja a jövő hó első felében nagyszabású kabaréelőadást rendez, amelyen a város elsőrendű műkedvelői szerepelnek a legtartalmasabb számokkal. — Az Erdélyiek hangversenyének jövedelme. Az Erdélyiek Somogymegyei Társaságának f. évi május hó 19-én rendezett műsoros előadásának tiszta jövedelme 11.1000 K volt. Felülfizettek: N. N. 50 K, N. n. 50 K, Bereczk Sándor 20 K, Vincze József dr. 20 K, N. N. 10 K. A felőfizetésért ezúton mond köszönetet az elnökség. — Ne hagyjuk elaludni a Nyárayakciót. Hírt adtunk annak idején annak az akciónak a kezdeményezéséről, melynek célja az elhunyt Nyáray Antal özvegyének felsegítésére és támogatására irányult. Az „Új Somogy“ annak idején hosszabb cikkben ecsetelte az özvegy siralmas helyzetét s pillanatnyilag már úgy látszott, hogy a cikk eredményre is fog vezetni. Sajnos, az érdeklődés lassanként alábbhagyott és a beérkezett néhány adomány után, mintha máris megfeledkeztek volna e nemes akcióról. Ez a sajnálatos körülmény késztet bennünket e sorok megírására, mikor is felhívjuk a jobbmódú kereskedőket, pénzembereket, művészet- és Nyáray kedvelőket, hogy adományaikkal mutassák meg az elhunyt iránti önzetlen szeretetüket és tiszteletüket. Az adományok az „Új-Somogy“ szerkesztőségére címzendők és lapunk révén is nyugtáztatni fognak. — A Kaposvári Széchényi Társaság vigalmi bizottságának t. tagjait ma (szombaton) este 8 órakor fontos megbeszélésre a kör helyiségében (Zrinyi utca 15) okvetlen jelenjenek meg. — Folyamatban az idegenek eltávolítása Kaposvárról. A rendőrség nagy aparátussal fogott hozzá a városunkban levő ama beszármazottak eltávolításához, akiket semmi szükségesség sem köt ide és itt tartózkodásuk által a lakásra ezerszerte jobban rászorulókat teljesen háttérbe szorították. Ez ideig mintegy 20 kiutasítás történt a városból és jelenleg 50 ügy van folyamatban a rendőrségnél. A magunk részéről örömmel látjuk a rendőrség ez erélyes eljárását abban a hitben, hogy az így felszabaduló tekintélyes számú üres lakások következtében lehetővé tesz legalább is a vagyonlakók tisztességes otthonban való elhelyezése. Vásár Büssüben. Büssüben a medarduszi országos vásár június 8 án (kedden) meg lesz tartva. Vászmentes helyről hasított körmü állatok is felhajthatók.