Uj-Somogy, 1920. november (2. évfolyam, 250-273. szám)

1920-11-25 / 269. szám

im november 28 UJiSÜMOIT izgatásainak radikális módon fognak vé­get vetni. A Népszínház-utcai rablógyilkos, Durek Józsefet, a Népszínház-utcai rab­lógyilkost ma délelőtt átkísérték a kir. ügyész- i­ség Markó utcai fogházába. A gyilkos mind-­­ eddig állhatatosan tagad, a tanuk vallomán­j­sából azonban megállapítható, hogy minden­­ védekezése hiábavaló és rábizonyították a gyilkosságot. Tőzsdei jelentés. Értékpapírokban ma nem volt üzlet. A magánforgalomban a dollár 452—465, a márka 700—726, a lej 690-700 között mozgott. A magyar korona Zürichben nyitás­kor 142—65, az osztrák bélyegzett 140. 3 A Nyukosz és a Torol biztosító. Már több ízben megemlékeztünk arról, hogy a Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetsége szoros szövetségre lépett a Turul Biztosító Részvénytársasággal. — A Turul Nyukosz együttes működése országszerte megindult és Kaposvárott is megkezdte dr. Lukachich Géza altábornagy megbízá­sából Gottmann Emil ezredes vezetésével itteni komoly akcióját, a Fő utca 33. szám alatti ideiglenes helyiségében. A Nyukosz vezetősége abból az alka­lomból, hogy érdekeit összekapcsolta egy biztosító intézettel, alapos információt szer­zett a Turul Biztosító R. T. megbízhatósá­gáról, anyagi helyzetéről és minden figye­lemreméltó körülményről, ami a társulásnál számításba jöhet. Ez a tájékozódás olyan kitűnő ered­ménnyel járt, hogy az érdekeltek teljes bi­zalommal nézhetnek a Nyukosznak a Turul­lal karöltve kifejtendő működése elé. Az igazgatóság olyan közéleti kiválóságokból áll, akiknek neve és egyénisége a legmesz­szebbmenő garanciát jelenti az intézet meg­bízhatóságát, anyagi és erkölcsi tőkéjét il­letően. Ezek a súlyos nevű nagyságok: dr. Somssich Tihamér, dr. Szurmay Sándor gyal. tábornok, dr. Lukachich Géza altábor­nagy, dr. Neményi Imre nyug. államtitkár, Zsíros István, dr. Stipsitz Károly,­­dr. He­gedűs Gyula, Lantos Zsigmond, dr. Deutsch Oszkár, Kepes Sándor, Papp Tamás, Pédery Attila. Az egész intézmény élén dr. Lukachich Géza altábornagy áll, aki Lederer tábornok támogatásával megmutatta, hogy az érdemes hadfiak anyagi és erkölcsi támogatásával milyen kedv­ő eredményeket lehet céltuda­tos munkával, fáradhatatlan szorgalommal elérni. Megállapítást nyert, hogy a Turul biz­tosító rt. anyagi garanciáját illetőleg olyan összeköttetésekkel rendelkezik, amelyek 75 százalék erejéig viselik a biztosítás kocká­zatát. A viszontbiztosítások által bevont nagy intézmények között vannak: a Rückversiche­­­rungs Vereinung A. G., a Vaterland Rückver­­sicherungs A. G, a Norddeutsche Versiehe­­rungs A. G., a Continentale Versicherung­ Gesellschaft és a Phönix biztosító rt., mely utóbbi intézet egymaga 130 millió korona tőkével rendelkezik. Módunkban állott megtekinthetni azt a közjegyzőileg hitelesített kereskedelmi mi­niszteri leiratot, amelyik a megyei alispánok útján a Turul biztosító rt.-et a biztosítási szakmába vágó különböző ügyletek kötése­­céljából és még a törvényhatóságok tulajdo­nát képező vagyontárgyak biztosításánál is figyelemre, sőt pártolásra ajánlja. A 74491— 1920. szám alatt kiadott kereskedelemügyi mi­­szteri leirat­a többek között így hangzik: ,A Turul életbiztosító részvénytársaság jóhírnevű, megbízható cég“. »Tájékoztatásul közlöm továbbá, hogy a Turul életbiztosító részvénytársaság részére az üzletszerzési tevé­kenységet elsősorban az igen fontos szociá­lis és jótékonyságot kifejtő­­Nyugdíjas Ka­tonatisztek Országos Szövetsége* végzi*. "Ilyen hitelt érdemlő és teljesen meg­bízható információk alapján a legjobb remé­nyekkel nézhet mindenki a Turul Nyukosz együttes működése elé. HÍREK. Emlékeztető: Czonkti Magyarország — mm áruig, Egész Magyarország — mennyország / HJfxv. t)A 1494. Meghalt Kinizsy Pál or-JK­UVi Artm szágbiró, temesi főispán, Má­tyás király híres hadvezére, a kenyér­mezei diadal hőse, Nándorfehérvárott (Belgrád) szélhüdésben. 1779. Hadik András gróf magyar huszár­­generálisnak, Berlin meghódítójának­­ díszkocsiját elárverezik és 120 tallérért eladják Berlinben. UTart OK 1853. Meghalt Daray János HUVi égi költő, az „Obsitos” szerzője. — Apponyi Albert elfogadta Ka­posvár meghívását. A Tevél somogy vár­­megyei köréhez gróf Apponyi Alberttől a következő levél érkezett: Igen tisztelt elnök úr! Kaposvár városa több társadalmi egyesületének azt a fölöttébb megtisz­telő kívánságát, hogy körükben megje­lenve, a hazai ügyekről önökkel eszme­cserét folytassak, illetőleg azt előadás­sal bevezessem, nagy örömmel fogom teljesíteni. E célból december hó első felében bármikor rendelkezésükre állok és kérem szives értesítésüket, mely nap felelne meg legjobban az ottani körül­ményeknek. Budapest, 1920. november 14. Kiváló tisztelettel elnök úrnak kész­séges híve : Apponyi Albert. Gróf Apponyi fogadásának megbeszé­lése végett a­­Tevész intézőbizottsága no­vember hó 2- án, délután 5 órakor a vár­megyeház kistermében ülést tart, amelyre a meghívást aláírt összes egyesületek veze­tőit ezúttal is tisztelettel meghívja és kéri, hogy az ügy fontosságára való tekintettel minél számosabban megjelenni szíveskedje­nek. Kaposvárott, 1920. november hó 2-án. Dr. Krieger Pál, árvaszéki ülnök, a­­Tevész ügyvezető igazgatója. — Pénteken érkezik Prohátzka püspök Kaposvárra. Tegnapi számunkban hírt adtunk már arról, hogy Székesfehérvár országos hírű püspöke szombaton Kapos­várra érkezik. Ez a hír most kiegészítésre szorul. Az illetékesek ugyanis ma táviratot kaptak Prohászka püspöktől, melyben arról értesíti őket, hogy szombat helyett pénteken d. u. 6 órakor érkezik, mivel szombaton a vona­tok nem közlekednek. Ilyenformán az illusztris püspök előadásainak időpontja is megválto­zik s az első konferentiabevédét már pénte­ken, az érkezés után fogja megtartani a vár­megyeház nagytermében. A további előadá­sok ilyenformán egy nappal előbb fognak megtartatni a következő sorrendben: no­vember 27 én délelőtt 11 órakor, este 6 óra­kor, 28 án délelőtt 11 órakor, este 6 óra­kor és 29 én délelőtt 11 órakor. Miután jegyek kiadva nem lesznek, felkéretnek az érdeklődők, hogy a jelzett órára annyival inkább szíve­sek legyenek pontosan megjelenni, mert a beszédek alatt — nehogy a szónok zavar­ta­szék — az ajtók zárva tartatnak. — Táblabiróból — ügyvéd. Dr. Korponay Sándor ítélőtáblás biró, a kapos­­­­vári kir. járásbíróság vezetője, eddigi állá­sáról lemondva, nyugdíjaztatását kieszközölte s az ügyvédi pályára lépett. Az ügyvédi vizsgát az elmúlt napokban tette le a népszerű táblabiró s december hó elsején már meg is­­ kezdi ebbeli működését a Fő utca 18. szám­­ alatti irodájában. A magunk részéről szere-­­­tettel üdvözöljük dr. Korponay Sándort ügy­­­­védi pályáján s hisszük, hogy akciószabad­ságát ismét visszanyerve, mint az Új Somogy régi cikkírója, újra kiváló dolgozatokkal fog kedveskedni lapunk olvasóinak. Ügyvédi­­ irodájának sikerét nagy népszerűségén kívül , több évi, tapasztalatokat bőven szolgáltató , bírói praxisa már eleve biztosítják. — Köszönetnyilvánítás. A Move fő­osztály elnökségének kérésére egy vagyon- lakó rendőr családja részére özv. Frank Hu­­góné egy ágyat, székeket, szalmazsákba szalmát, Krämer Józsefné egy tollpárnát ado­mányozott, Fenyvesi Béla pedig egy ágyat ajánlott fel. A hazafias áldozatkészséget há­lásan köszönik. — Az arcképes igazolványok meg­hosszabbítása tárgyában ismételten felhívom a tanítóságot, hogy további intézkedésig igazolványokat ne küldjön be. Tanfelügyelő­ség. — Gönczi, kir. tanfelügyelő. — Somogyi grófnő, mint iskola­igazgató. A hivatalos lapban olvassuk a következő érdekes hírt: A magyar királyi föld­­mivelésügyi miniszter gróf Jankovich Bésán Endrénének a Pápateszéb­en létesített mező­gazdasági téli iskola szervezése körül tanú­sított áldozatkészségéért elismerését és kö­szönetét fejezte ki, egyszersmind nevezett grófnőt az intézet igazgatói hatáskörével ru­házta fel. — A magunk részéről örömmel üdvözöljük a somogyvármegyei grófnő ily­nemű nemes elhatározásu kezdeményezését. — Hadik­vák karácsonyfája. A harc­téren estek el, életüket mindnyájunkért ál­dozták fel ők, emléküket nem jelzi sírkő, szobor, csak a kimondhatatlan szenvedés ée nyomor, melyet azok éreznek, akik megkap­ták az értesítést, hogy »hősi halált halt !* Árván maradtak, az édes­apa nem tudja beszerezni a kenyeret, a ruhát, mert az már hősi halott. Nemesszívű emberek, jószívű anyák, kik meg tudjátok érteni az apák élete által mindnyájunkért hozott áldozat nagyságát, segítsetek ruhát, kenyeret, örö­möt, karácsonyt szerezni a hadiárváknak ! Jöjjetek gyűjteni azoknak, kik­a szent estén leírhatatlan fájdalommal néznek a hideg, havas utcáról a karácsonyfával pompázó szobába. A város minden rétegét és osztá­lyát felölelő gyűjtést úgy eszközöljük, hogy szövetségünk (Megyeház, földszint, bal) iro­dájában gyűjtésre önként jelentkezőket ös­­­szeírjuk, beosztjuk, ívvel ellátjuk. A kiosztás ünnepi aktusát a ti­ legtöbbet gyűjtő fogja végezni. Jöjjetek, segítsetek! Hadirokkan­tok, hadiözvegyek stb. szövetséginek somogy■ megyei csoportja, Kaposvár. — Két színházi est. (A Falu rossza, Próbaházasság.) Rokonszenves színigazga­tónk és dicséretes színtársulatunk mintha azt akarnák nekünk bebizonyítani, hogy a nóta és a színdarab ép úgy, mint a bor, mentől régibb, antál jobb, előszeretettel mutogatják előttünk a régen is jól bevált, ma is helyt­álló darabokat. És igazán, őszintén, nekik van igazuk. Az a szép látogatottság a tanú, amely mindannyiszor megnyilvánul, ha egy­­egy régimódi, de el nem koptatható, magyar darab kerül előadásra. A Falurossza és a Próbaházasság a Rex mester csábítgató elő­adásai dacára is szép házat vonzottak, ami jelentős érv amellett, hogy öreg, de jó dara­bokat vidéki színpadunkon feléleszteni nem a hiba, sőt közszükségletet kielégítő fáradozás. Csak örvendeni tudunk, hogy Körmendi Leó vendég és búcsujátéka is erre szolgáltatott alkalmat. A bérletszünetes közönség hálás marad e direkciónak és a művészeknek ezért a két kellemes estért. Az elért sikerben pe­dig joggal osztozhatnak mindazok a szerep­lők, akiknek e két előadásban részük volt. Különösen az az együttes vívott ki teljes ha­tást, amelyik mindkét estén tehetsége leg­javával elégítette ki a hozzáfűzött várako­zásokat. — Szénkiutalás a kovácsoknak. A közélelmezési hivatal vezetője felhívja a kaposvári kovácsmestereket, hogy szénutal­ványok átvétele végett még a mai nap fo­lyamán nála jelentkezzenek.­­ Rex mester ma is tart előadást. Rex mester hétfő esti sikerült előadása után tegnap is zsúfolásig megtöltötte a publikum az Uránia színház nézőterét. A tegnapi elő­adás a médiumok tömeges jelentkezése folytán Rex mesternek olyan sikerével vég­ződött és olyan elismerésben részesült, hogy a közkívánatnak enged, amikor ma este újabb előadást fog tartani, amely az új zárórára való tekintettel, esti fél 8 órakor­­ kezdődik.

Next