Uj-Somogy, 1922. augusztus (4. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-01 / 172. szám

2 Ebéd után megnéztük a fürdőhelyet. Majd a Petfogn a vendégek megfürödtek a Bals­­tonba. Mr. Hutttfy Carter kollega ielit egy köre és a világ legnagyobb nyugalmával je­gyezgetett. Nagy cikkeket fog írni a Balaton­ról. Nekem bucmanom kellett. Megszorítom a kedves fiúk kezét. Mosolyogva válnak el tőlem. — Qood bye ! —• A viszontlátásra­­... Nagy István. ma szólal fel Bethlen és Kállay. Milyen a politikai helyzet az adójavaslat tárgyalása előtt? Budapest, július 81. A két napos szünet után a nemzetgyűlés ma délelőtt 11 órakor ült össze. A mai üés iránt politikai körök­ben nagy érdeklődés nyilvánult meg, mert Bethlen István gróf miniszterelnök és Kállay Tibor pénzügyminiszer válaszoltak az indem­nitás során elhangzott beszédekre. A két napos szünet alatt a politikában nem történt lényeges változás, legfeljebb az, hogy az adójavaslatok és különösen a földadójavaslat ügyében támadt mozgalom szinte teljesen elült. Szombaton délelőtt a pénzügyminiszté­riumban tartottak konferenciát, melyen részt vettek az ipari és kereskedelmi érdekelt­ségek is. Itt lényeges közeledés történt az adójavaslat és az agráriusok között. A megbeszélés értelmében az adó­fizetés kulcsa a busaparitás lesz, mindaddig, amíg a mostani viszonyok nem változnak. A rész­letekben nincs közeledés. A pénzügyminisz­tériumi értekez­let a buzaparitást vég­ü­ el­fogadta, ennélfogva nem kerülnek különö­sebb nehézségek az adójavaslatok elé. Való­színű, hogy az adójavaslatok megtárgyalása a jövő hétre marad. Ez esetben a men­telmi és kérvényügyi bizottság jelentéseit, továbbá a miniszterek által beterjesztett resssort jelentések és kisebb javaslatok ke­rü­lnek napirendre. Minthogy az adójavaslat tárgyában megegyezés jött létre az agrár­ér­dekeltségekkel, a parlament szünetében nem lesz eltolódás. Ma délutánra a kormány­párt pénzügyigazgatási bizottsági üllést hir­detett, de vannak a képviselők iö­­tt egye­sek, akik ennek az értekezletnek az elhalasz­tását szorgalmazzák. ,,Csafe egy hétig! Reklám cikkek! 1 drb fürdőszappan kiváló finom 41 VT minőségpira — — — — 01 ■» £’ 9 1 drb. milliós légyfogópapír ára « fl 1 drb. főkefe, valódi sörte, fa- 40 nyéllel wa — — — — — »O aj 1 drb. fogkefe, valódi sörte, csont- CA nyéllel |n - — — - — fi ^ 1 drb „Ti^ul* fogkrém ára — 19 IJ sztttó fi E - - W fi r szín­- _ ou ,f — — 79 ]j kiváló te n ■— - Co JJ ém s. 37 „ n min-^CC pőfüzö m| Ezen­­árate- csak addig érvényesek am­ig a Kőrisbonarati b^dA!‘* ^a5“l!lát* a?var??s,?‘ • “ v v if 1 és minden más gyógynövényt mindenkinél magasabban vasáról a Gyógynövény és Vegyipari R­­T. Kaposvárott,­­Központi íródó: Baross­ u, 9» Kftpo«S Olcsó árak! y régi­ készlet tart. — Kapható:­­ Buda­pesti-IHatszenar an S^osvs^ Fő-utca SL/W^m. ÚJ-SGMOGT 1922 k iuftuzius­­a Colkijét takar» meg, hj# befőtteit a kizárólag nálarendípható világ­hírű kontráfó szerrel teszi el PRÍGE^JÓZSEF Koron­a-IHatixer fára Kapos­váti^P^^pbletében.) itc n---------------------ig APRÓ­ HÍREK. I — Tíz koronába kerülnek a budapesti napilapok. A budapesti napilapok szindi­kátusa elhatározta, hogy iuiusszus hó 1-től, tehát holnaptól kezde a budapesti napil­apok az eddigi példányonkénti 5 koronás árat 10 koronára emelik fel. Ezt a száz százalékos emelést a papírárak rettentő emelkedése és az a körülmény okozta, hogy a nyomdai alkalmazottak az elmúlt héten nagyobb bér­emelést kaptak és augusztus 12 én újabb béremelésben fognak részesülni Ezek az anyagi terhek természetesen a vidéki napi­lapokat is sújtják és így a kaposvári napi­lapok akarva-nem aksrva, szintén kénytelenek a topok árát emelni Az emelés azonban csak vidéki méretű A budapesti napilapok tíz koronás árával szemben a kaposvári napi­lapok ezután példányonkint 5 koronába fog­nak kerülni. Az előfizetési árak havonként egyelőre 20 koronával emelkednek. — Áthelyezett csendőrfőhadnagy. Jantay Elemér csendőrfőhadnagyot, c­u­got járási csendőrpara­vanokot Győrbe helyezték át. — A Kamara Altiszti Szakosztály tag­jait értesi­­tit, hogy a Csősz le fogadása tár­gyában folyó hó 30 ára összehívott taggyű­lés a tagok hiánya miatt nem volt határo­zatképes. Ennélfogva augusztus hó - án, szerdán este 6 órára (Iparsiftügyi palota I. emelet, I. számú terem) újbóli taggyűlés megtartását tűzzük ki szen értesítés mellett, hogy a tagoknak számukra való tekintet nél­kül határozni fognak. A Közigazgatás, Posta, Pénzügy stb. szakosztály vezetősége figyel­mét is tisztelettel is hívjuk, hogy nem tar­tanák a időszerűnek ehhez való csatlakozáso­kat. Az Altiszti Szakosztály Vezetősége. — Harminc százalék fizetésemelést kaptak a közüzemi alkalmazottak. Leg­­uóbbi számunkban megintik, hogy a köz­üzemi alkalmazotok 50 százalék fizetéseme­lést kértek. A kérelemmel foglalkozott a vil­lanytelep igazgatósága s 30 százalékos fize­tés ja­vítást adott a közüzemi alkalm­azottak­nak. Mivel az emeléssel a munkások nem voltak megelégedve, tegnap délelőtt népes küldöttséget menesztettek dr. Vétek György polgármester elé, akinek előadtál kivárná­saikat Szónokuk kifejtette a polgármester előtt az alkalmazottak sérelmeit és kérte azok orvoslásit. A polgármester válaszában megígérte a kérelmek lehetőségig való terta ejtését í­géretet tett arra nézve, hogy a to­vábbi 20 százalékot meg fogják kapni a munkások. Az új gazdasági évben felveszik őket az ellátatlanok sorába s­ a többi városi alkalmazó­­hoz hasonlóan kedvezményes áron kapnak zsírt, lisztet stb.-t. A polgármester megnyugtató szavait a küldöttség tudomásul vette. ^ r**^*^. — Eljegyzés, özv. Rózsáné­­Weisz Jan­kát (Nagybajon) eljegyezte Laufer Béla (Kaposvár.) Minden ko­ncerterh­es helyett* — A Kaposvári Sakkőr újból meg­kezdi működését. Az emlékezetes decem­beri fosztottal az azelőtt szépen működő Kaposvári Sakk­őrt is megszüntette. Ez a kulturális intézmény azóta nem hallatott ma­gáról. Mint értesülünk, néhányan újra fog­fájósnak a Sakkör megalakításával. Leg­közelebb összehívják az érdeklődőket s akkor egy Galambot Körrel együtt az Erzsébet szálloda helyiségében megalakítják a Kapos­vári Lakkört. A öngyilkos tanító Jámbor Pé­er 26 éves patosszi lakos július 26 án este saját lakásán felakasztotta megát, Jámbor Péter tanító volt, a kommün bukása után megvált állásától, gabona és nem terménykereskedést nyitott. A házbeliek s a segítségére érkezők már csak a beállott háláit konstatálhatták. A szoba asztalán négy oldalas levelet talál­tak, melyben azt írja, hogy az emberek tűl kapásait nem tudta elviselni. — Fiuhadiárvákat lovásztanoncnak vesznek fel. A bábmnsi m. kir. mén**-!«!, p-n a H .­gondozó Hivatalnak 25 815/1922. KI számú leirata szerint 8 olyan üres férő­hely áll jelenig rendelkezésére, melyekre 12 évet betöltött, a nehezebb (levegás) testi ■unkára testi­g és szellemileg ép és egész­séges hídiárvák utalhatók be lovásztanonco­­ta. A beutalt hidiárvák katonai nevelésben és ellátásban részesülnek. Kiképeztetésük után a m. kir. katonaságnál bentmarsdhat­­nak, vagy az intézettől megválva, lovászi stb. el­helyezést nyerhetnek. Hadiár­vasági, születési, oltási, szegénységi orvosi bizonyít­­vánnyal irodánkban adatgyűjtőivet adunk. Végül felemütte, hogy a már ott levő hadi­áriák közül azok, akik szorgalmuk és elő­tanulmányaik folyón arra érdemeteknek mutatkoztak, a polgári fiúiskola IV. osztá­lyát végzik magánúton a vallás és köz­­oktatásügyi miniszter úr által e célra kikül­dött tanerő segítsége mellett. Takács Kristóf, ■épirodai igazgató. — Rablótámadás az Iharos­ határban. A mát hétfőn este vakmerő rablótámadás történt Káros község közelében. Éva Jinos ■sgybersii lakos borkereskedő egy másik nsigirszkii lakos társaságában hétfőn bort vásárolt az iharosi szőlőhegyen A két em­ber későn este kocsin akart hazamenni Nagyberkibe Atg hagyták el Iháros közsé­­get, az­t­án egyszerre hat ember u­jukat állta és felcso holta őket, hogy adják át a pénsüket. Éva János és társa til­akoztak a fiszólítás ellen, mire köszülk és a támadók között dulakodás támadt. Éva Jánost a du­lakodás hevében leütötték, társát pedig meg­unnák, úgy, hogy mindketten elvesztették eszméletü­ket. Az utoná­lók ezután elvették Éva Jmos 82000 korona készpénzét és a sötétben elmenekültek. A két megtámadott ember csak órák múlva tért magához, be­men­ek Csurgóra, ahol jelentést tettek ez esetről a csendőrségnek. Másnap ihirott munkások egy bokorban, közel a telt­helyé­hez egyikük kabátját megtalálták s benne 72 (XX) koronát. — HAMLET. — Szerencsétlenség cséplés közben. Maurer János 39 éves németladi lakos a csépőgép mellett dolgozott. Etetés közben vigyázatlanul belenyúlt a dobba, az berán­totta a karjait s azokat ronccsá zmta Sze­rencsére a nemes szivéről ismert gróf Hoyos Miksán­ azonnal rendelkezésére bocsájtotta hatalmas autóját, mellyel a szerencsétlenül járt cseléd már félóra múlva a szigetvári közkórházba juthatott A gyors orvosi segély igy legalább az életét mentette­ meg Mturer J mosnak, habár mindkét karját ^vesztette. — Ügyvédi gyakorlatomat.^ évi aug. 1-től újból régi irodahelyiségendien.'F^u'ca 33. akim alatt fogom folytatni.^ DrJSjizsek Tejes nri ember sebfőrésze lehetőleg nagyobb^ gyobb bí szobás lak és mellékl melyet a. A tént bírói intéznL Ay kiadóhivat­aladói szép nsg pálcákkal, kályha, es egy tilics haromfeke­ténbontó t, 117 liter» tárgyak. C Gépin keresek, ve»* igén] kérem, ki Fizetés m kiadókirat Két jd flu S' francia éa használat. 2 kist vagy leán­­ral, eseti­e Zorgorska Dániel uta­­l odó retief, pk) megfelelő. Bérin­dig ki Baranyám dálkodó ’ birtoknak van. Ajin’ ger Ingat Népszinhá Társa mező fizie dössel élt Ajánlatot­­t liga ala Egy j egy ÜL 18—2 szóm­a Cim Könyv felvétetik kólát még UjSomog m úti Fsa!) toittus % N­ mlodeok

Next