Uj-Somogy, 1924. november (6. évfolyam, 251-275. szám)

1924-11-01 / 251. szám

VI. évf., 251. (1542.) szám. Ara 1300 . Kaposvár, 1924. november 1., szombat Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ KAPOSVÁR, KONTRÁSSY­ UTCA 6. SZÁM. TELEFONSZ­ÁM­­ 188. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési órák: -r-*"jr" Negyed évre 60000 korona. — Egy hóra 20000 korona Felelő8 szerkesztő ! Hirdetések ára miliméter soronként 500 K, azövegrészben 700 K Dr. THURY ZSIGMOND. Hivatalos és pénzintézeti hirdetések magasabb áron díjazandók Az Egységes Párt a parlamenti durva modor ellen. A váltságföldek ára ügyé­ben teljes a megállapodás. — Hazahozzák az aradi vér­tanuk szobrát. Budapest, október 31. A keresztény kisgazda földmives és polgári párt Mayer János elnök­lete alatt tegnap este értekezletet tartott, amelyen nagy számban je­lentek meg a párt tagjai. Mayer János felkérte a párt tag­jait, hogy minél nagyobb számban támogassák képviselő­társaikat min­den alkalommal. A különböző pár­tok nagyon szervezkednek, éppen ezért arra is kéri a párt tagjait, hogy kerületi beszámolókat és szer­vezkedő gyűléseket tartsanak. Bod János miniszter közölte az értekezlettel, hogy a váltságföldek törvényes árának megállapítása te­kintetében a pénzügyminisztérium úgy a földmivelésügyi miniszterrel, mint az OFB-vel teljes megállapo­dásra jutott. Gróf Széchenyi Viktor a házsza­­bályrevíziós javaslat kapcsán arra hívja fel az értekezlet figyelmét, hogy a legmesszebbmenő gondos­kodás történjék abban az irányban, hogy a durva hang és modor, amely a parlamentben nap-nap után ta­pasztalható, a házszabályrevíziós ja­vaslat révén gyökeresen kiirtassék. Nézete szerint az ide vonatkozó ja­vaslatnak sokkal szigorúbbnak kel­lene lenni. Bethlen István gróf miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy a re­­víziós javaslatban foglalt intézkedé­sek e tekintetben nézete szerint ki­elégítők. Rubipek István gróf előadta, hogy hírlap közlemények nyomán arról értesült, hogy az aradi vértanúk, valamint az Aradon lévő Kossuth­­szobor a megsemmisülés veszélyé­vek van kitéve. Kérdést intézett a miniszterelnökhöz, hogy a magyar áldozatkészségnek ez emléke meg­mentése iránt tett-e már megfelelő intézkedéseket. Válaszában közölte a miniszterelnök az értekezlettel, hogy az illető külképviselet meg­kapta már a napokban a megfelelő utasítást és ha a szobrok Magyar­­országnak kiadatnak, úgy a kor­mány gondoskodni fog a tekintetben, hogy azok valamelyik városban megfelelő helyen helyeztessenek el. A miniszter megnyugtató válasza után az értekezlet véget ért. Budapest: 0.0068 Zürich, október 31. (Nyitó 1.) Parle 2720, London 2350, Newyork 591.75, Milánó 2257.50, Brüssel 25, Hollan­dia 204.75, Berlin 123.50, Bécs 73.5, Szófia 380, Prága 15.50, Varsó 99.75, Budapest 68, Bukarest 292.0, Belgrád 752. Budapest, október 31. A Magyar Nemzeti Bank jelentése a deviza­­klíringről: Dinár 1082—1130, Angol font 342.000—346.000, Francia frank 4013—4043, Cseh korona 2254—2273, Osztrák korona 108.00—108.60, Lei 425—434, Dollár 75.970—76.530, Líra 3299-3334, Svájci frank 14 600— 14.745, Leva 549-557. Csak törvényhozási utón lehet az egyke ellen tenni! Fölolvasás Budapesten a somogyi egykéről. — Veszedel­mesen pusztul Somogyban a kálvinista magyarság. Budapesten a Magyar Néprajzi Társaság október hó 29-én tartott ülésén Gönczi Ferenc „Az egyke­­a somogyi nép szokásaiban és lelki­világában“ cím alatt tartott felolva­sást. Nem annyira az egyke eddig megállapított okai f­okozataival, mint inkább a népnek az egykével kapcsolatosan kifejlett szokásaival foglalkozott, megvilágítva a népnek az egykére vonatkozó felfogását. So­­mogy megyében az egyke a múlt század 80 as éveiben kezdett jelent­kezni. A baranyai Ormánságból hú­zódott ide. Elterjedése ellen a 90 es években a megye minden lehetőt megtett. Messzemenő intézkedések­kel igyekezett elfojani a magzatel­hajtásokat. Megfigyeltette az asszo­nyokat, a bűnösöket bíróság elé ál­líttatta , országos intézkedést kért az országgyűlés mindkét házától az egyke ellen. Mindezen mélyreható­nak látszó intézkedései azonban hiábavalóknak bizonyultak. Somogyban megvan a népnek az egykéről a maga teljesen kialakult véleménye, ami annyira megrögző-­­­dött lelkében, hogy azt általában megváltoztatni eddig semmiféle jó­zan okokkal nem lehetett. Az a le­sújtó látvány, hogy némely község­ben az egykéző családok egyh­ar­mada, sőt fele nemsokára kipusztul, nincs rá hatással. Somogyban is a reformátusok járnak elől az egyké­­zésben. A több gyermeknek legna­gyobb ellensége az öreganya, mert őneki kell otthon a gyermeket gon­doznia. De a többi családtagok sem szívelik már a második gyermeket sem. A fiatal, 14—16 éves korában férjhez ment menyecske teljesen az ő befolyásuk alatt áll. A másodszor is állapotossá vált asszonyt nemrit­kán a háztól is elzavarják. A jelszó a gyermekre nézve: „Egy van, több nem kell!" Ezt különösen a vagyonosabbak hangoztatják, akik félnek a vagyon szétosztásától, fő­leg, ha a már élő egykéjük, fiú. A fiúnak jobban örülnek, mint a leánynak. Az asszony is azon van, hogy egynél, de különösen kettőnél több gyermeke ne szülessék, mert tehet neki a több gyermek; nem ápolhatja a maga szépségét, nem hódolhat a könnyű életnek, komákat is nehezebben kap a második s harmadik gyermekhez, de ami talán legnagyobb hatással van az asszo­nyokra, ez az, hogy divattá vált az egyke. Ha az asszonynak a második, har­madik gyermeke születik, a legerő­sebb megszólásoknak van kitéve. Az­­ egész falu szájára veszi, még az ut­cán sem mer mutatkozni. Bolondnak kiáltják ki, akinek „Nincs esze, azért van több gyermeke". „Szamár, mert nem tesz ellene". Elmondják őt „kölykös-verebesnek“, „borgyas tehénnek“, „fiastyuknak“ stb. Nem csoda, ha a népnek ily felfogása mellett a legtöbb asszony irtózik még annak a gondolatától is, hogy több gyermeke legyen s ilyféle ki­kijelentéseket lehet hallani a teherbe menjünk el tehát oda holnap este szarvaslesre. — Ez nem arnak való mulatság — mondom, —­igy csak az orv­vadászok szoktak vadászni. — De úgy tudom, hogy erre az urak is vállalkoznak. Szóval addig ostromolt, hogy másnap este már ott lestük a szarvast a tótfalui völgyben. Tündéries holdfény ezüstözte be a szokatlanul szép táj minden fű­szálát. A csaknem tavaszias lágy­­ságú estén abban az imádandó né­maságban, még a tücskök cirpelé­­sében is gyönyörködtünk, miközben figyeltük a rókák fortélyos kóvály­­gásait s az őzikék virgonc szökdé­cseléseit. A ragyogó csillagos égbolt szemléletébe annyira belemélyedtem, hogy utóbb már minden elkerülte figyelmemet, midőn csaknem egé­szen közelből szarvasbőgés riasztott föl álmodozásaimból. Röviddel ezután három darab szarvas törtet elő, melyek két hímje gyilkos harcba keveredik egymás­sal, melynek láttára én, a koca­vadász, nagy zavarba jöttem és hamarosan nem tudtam, mihez fogjak. Mig igy tűnődöm, egy hatalmas durranás ráz föl a melázásomból, mire a küzdő szarvasok egyike holtan bukott alá. — Ki mer itt ezen a tiltott terü­leten vadászni? — kiáltom bele erélyesen a néma csendbe. — Nono, jó lesz nem lármázni, esett asszonyoktól: „Inkább a Ka­pos folyóban rothadjak el, mint­sem második gyermeket hozzak a világra"; vagy: „Kisült volna a szemem, ha megint gyermekem lett volna". A gyermekelhajtás, a több­­gyermekes anyáknak kigúnyolása, üldözése előttük egészen közönsé­ges, ártatlan dolog. Az egykegyermeket egészen más­ként neveli a nép, mint a több test­vérrel birót. Elkényeztetik, féltik a szellőtől is. Az egykéző anyák jó­része az agyonkenegetés következ­tében elgyengül, elbetegeskedik. Ahol ilyen az anya, satnya a gyermek is. Gazdasági tekintetben is a legsú­lyosabb következményekkel jár az egyke. Az egykés községekben több­termelésről szó sem lehet. A csalá­dok fogynak, a birtokok egyeseknél felszaporodnak s maholnap nem tud­ják megművelni, egy részét kényte­lenek parlagon hevertetni. A világháború nem változtatott a helyzeten. 1915—1917. év között fokozatosan keresbedett, 1918—1920 között emelkedett a születések száma. Azóta megállott a szaporodás s kezd visszaesni a háború előttinél is ked­vezőtlenebb számra. És ez ellen a járvány ellen erő­­telenek a lelkipásztorok, a gyóntató­szék, a közigazgatás ... A nép lelkivilágába beerődött az a felfogás, hogy a több gyermek Isten csapása. Az egyke Somogyban is nemcsak hogy nem szűnik, hanem terjed. Meddig, ki tudja? . . . Ezen már csak törvény­hozási úton lehet segíteni. Szarvaslesen. A vadászat nemes sportjának leg-, élvezetesebb óráit a nádasdi erdőben éltem le, melyben mint az ottani vadásztársaság tagja, közel egy év­tizeden át űztem az elegáns passziót, bár nem mondhatnám, hogy sze­rencsével, de hát a meg sem talált vagy el nem ejtett vadakért bősé­gesen kárpótolva lettem a szépséges erdő tündéri részleteinek szemlé­letével.* Ez időben a szarvasok még nagy­ritkán keresték föl a mi vadász­­területünket, mert a szomszédos latifundiumok erdőségeiben nem kezdődtek meg a nagyszabású erdő­irtások, honnét manapság ezek a királyi vadak sűrűen keresik föl a nádasdi erdő ritkaszép völgyeit, me­lyeket csaknem állandó tárnájukká tettek. Nekünk, az akkori Nimródok­nak, be kellett érnünk a nyulakkal, rókákkal és őzikékkel. Nem csoda tehát, hogy vadásztársaságunk ka­lauza, Lausman István városi fő­erdész előtt nem egyszer fejeztem ki azon óhatásomat: vajha egyszer már szarvasvadászatban is lehetne részünk. Egy, a mostaniakhoz ragyogó őszi napon egyszer csak bizalmasan közli velem, hogy itt ám az alkalom kí­vánságom teljesítésére, mert tegnap az erdőség úgynevezett tótfalusi völgyében szarvasbőgést hallott, az örökösödésnek az 1—2 gyer­meknél való megszükítésével. Somogy egykéző falvaiban látunk kivalgó cifraságú házakat, utas be­rendezéseket, jólétet, vagyont, de mert a másik töltéssel elhallgattatom az urat. No, ennek fele sem tréfa. Rögtön sípolok Lausmannak, aki a szokatlan lármára máris felém törtetett, de mire odaért, a vakmerő orvvadász már kereket oldott. Kerestük jó da­rabig, de csak nem akadtunk nyo­mára. Jobb is volt így hiszen a zsákmány, úgy is nekünk maradt. Elkedvetlenedve hazafelé indulunk az eltűnt szarvasok irányában vezető után és fárasztó bukdácsolás után ezeket is megtaláltuk s a főerdész biztos lövése azok egyikét lelőtte. * Végre volt tehát részem szarvas­­lesben is, amely nekem ugyan ered­ménytelen maradt, de engem, a természetimádót, kárpótolt ezért a tündéri est felejthetetlen sok gyö­nyörűsége, melynek legapróbb rész­leteiről ma is kedvesen emlékezem, pedig az orvvadász fenyegetése rám nézve könnyen végzetessé válhatott volna.* Évekkel utóbb unokabátyám, ak­kori simontornyai tiszttartó meg­hívására az ottani, akkoron még rengeteg erdőségben lezajlott nagy­szabású szarvasvadászaton vettem részt, mely a szarvasok számára való tekintettel az Eszterházy her­cegek által tartott vadászatokra em­lékeztetett. Az egybegyült társaság számtalan szarvast ejtett el s a szerencsés

Next