Uj-Somogy, 1928. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-01 / 50. szám
X. évf. 50. (2527.) szám. Ára: 10 fillér. Kaposvár, 1928. március 1., csütörtök. Szerkesztőség és kiadóhivatal: POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: KAPOSVÁR, KONTRÁSSY UTCA 6. SZÁM. T*'0*'**** „ Egy hóra 2 pengő. — Negyedévre 0 pengő. — Félévre 12 pengő. — felelős szerkesztő. Hirdetések ára millimétersoronként 10 fillér, szövegrészben 15 fill. TELEFONSZÁM: 128. Dr. THURY ZSIGMOND. Hivatalos és pénzintézeti hirdetések magasabb áron díjazandók. RÁDIÓ ■ TELEFON A képviselőházban megkezdték az állategészségügyi javaslat tárgyalását. A képviselőház mai ülését háromnegyed 11 után nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. A Ház harmadszori olvasásban is elfogadta a“numerus clausus módosításáról szóló törvényjavaslatot, majd az állategészségügyi törvényjavaslat vitájára tért át. Malasits Géza kifogásolja, hogy a javaslat nem szünteti meg az eddigi állapotokat. Sok községben 1-4 évre is állandó ebzárlat van, amit éppen ezért nem vesznek komolyan és ami csak zaklatásra vezet. Helyteleníti, hogy az ebadót a törvényhatóságok róják ki, ezt országszerte egységesíteni kellene. Frühwirth Mátyás állatkiviteli statisztikákkal bizonyítja, hogy, ha állatkivitelünket fokozni akarjuk, meg kell tenni mindent az állategészségügy fejlesztése érdekében. Helyesli, hogy a javaslat szaporítja az állatorvosok számát. A javaslatot elfogadja. Reischl Richárd felszólalásában kérte a határozatképesség megállapítását. Mivel a Ház nem határozatképes, az ülést az elnök egy negyedórára felfüggeszti. Az újbóli megnyitás után Reischl sajnálattal állapította meg, hogy a földművelésügyi tárcát nem dotálták eléggé. Kifogásolta, hogy a cigányügy rendezését nem vették bele a javaslatba, holott a sertés- és baromfivészt a cigányok hurcolják szét. Határozati javaslatot nyújtott be a cigányok letelepítéséről. A javaslatot elfogadta. Jókai-Ihász Miklós örömmel üdvözölte a javaslatot, amely alkalmas arra, hogy az állatkivitelünket fokozza s a külföld bizalmát irántunk megerősítse. A javaslatot elfogadta. A pénzügyi bizottság mai ülésén Gaál Gaszton kifogásolta az adók magasságát és az adórendszer áttekinthetlenségét Támadta a kartelleket a gépolaj és benzin drágításáért. Kifogásolta a köztisztviselők magas számát. Nyolc éve kormányzó Horthy Miklós, Horthy Miklós kormánya és az egész ország holnap ünnepli az államfő 8 éves kormányzói jubileumát. Ebből az alkalomból a Ház holnapi ülésén Zsitvay Tibor elnök ünnepi enunciációt mond. A Ház lelkes ünneplésben kívánja részesíteni a kormányzót. Az olasz delegátus mellettünk szólal fel Genfben. Mussolini olasz miniszterelnök közölte Chamberlain angol miniszterelnökkel, hogy Olaszország utasította képviselőjét, hogy a genfi népszövetségi tárgyaláson a szentgotthárdi incidens tárgyalásakor Magyarország mellett szólaljon fel. Az olasz miniszterelnök éréive kellemetlen helyzetbe hozta Chamberlaint, mert ő lesz a kérdés előadója. Chamberlainak nehezen sikerül ebben a kérdésben úgy dönteni, hogy Olaszország neheztelését ne vonja magára. A második kényes ügy az olasz-osztrák konfliktus, amelynek szintén Chamberlain lesz az előadója Chamberlain nem helyesli Mussolini erélyét, de a béke érdekében nyugalomra intette az osztrákokat. A miniszterelnök a debreceni beszámolóján válaszol Benesnek. Bethlen István gróf miniszterelnököt a vasárnapi debreceni beszámolójára közel 100 képviselő kiséri el. A miniszterelnök a beszámolója során külpolitikai kérdésekkel is foglalkozik s válaszolni fog Benesnek a legutóbbi beszédére. Az alispán már megtette szükséges előkészületeket a Zichy-centennáriumra. — 1— 1 mm----- Zalán rendezi a vármegye az országos ünnepséget. A mult század egyik legnagyobb festőzsenijének, Zichy Mihálynak, tavaly októberben volt születésének századik évfordulója. Az első centennáriumot a múlt évben közbejött akadályok miatt nem lehetett megrendezni. Az ősz folyamán a megyegyűlés is foglalkozott a Zichy-centennárium ügyével s az idő alkalmatlanságára való tekintettel megbizta Tallián Andor alispánt azzal, hogy a tavasszal rendezze meg az ünnepséget az ország művészköreinek és testületeinek bevonásával. A megbízás alapján Tallián Andor alispán legutolsó pesti útja alkalmával már eljárt a centennárium rendezése ügyében a kultuszminisztériumban, ahol előadta, miként tervezi megünnepelni Somogy vármegye közönsége nagy festő fia születésének 100. évfordulóját. A Szépművészeti Múzeum igazgatójával, Petrovics Elekkel is akart beszélni az alispán, de Petrovics Abbáziában üdül s így vele levélben közli a Zichy-centennárium terveit. Az eddigi tervezgetések szerint április végén, vagy május elején lesz az országos centennáris ünnepség Zalán, ahol a művész született. Az ünnepségre a megye meghívja a kormányt, az országgyűlés két házát, az összes művészegyesületeket, a törvényhatóság tagjait stb. Zinovjev és Kamenev viszszakéretezik a kommunista párthoz. Zinovjev és Kamenev, a száműzött két kommunistavezér kérvényt nyújtott be a központi pártvezetőséghez, hogy vegyék vissza a pártba, mert revideálták nézeteiket. Szász millióval gyarapszik a vidéki hiteltőke. A pénzügyminiszter a visszleszámítolási hitel keretében nagyméretű kiterjesztést kíván. Hír szerint legalább 100 millió pengővel fog gyarapodni a vidéki pénzintézetek rendelkezésére álló hiteltőke. A költségvetés az agrárblokk előtt. Az Egységes Párt 103 gazda tagját magába foglaló agrárblokk ma délután tartja első összejövetelét és ezen Mayer János földmivelésügyi miniszter ismerteti a földmivelésügyi tárca költségvetését a képviselők előtt. Elválik fiatal férjétől a volt német császár nővére. Viktória hercegnő, Vilmos ex-császár húga elhatározta, hogy elválik férjétől, Zupkov Sándor orosz emigránstól, aki a napokban is botrányos nagy dáridó kapcsán tette emlegetetté nevét. A hercegnő állítólag inkább hajlandó Zupkovnak nagy anyagi kárpótlást adni, semhogy elveszítse vagyonát. Viktória hercegnő semmikép sem akarja férjét Hollywodba követni, ahol Zupkov fémszínészként szándékozik letelepedni. Mennyi váltópénzt verettek 1927-ben ? A múlt évben 56,6 millió pengő értékű váltópénzt veretett a magyar állam, amelyet legnagyobb részben kiadott a Magyar Nemzeti Banknak forgalombahozatal végett. A központi bizottság a szavazólapok szerint változtatta meg az iparkamarai választások kihirdetett eredményét. Úgy a kereskedőknél, mint az iparosoknál a hivatalos lista jelöltjeit jelentette ki megválasztottaknak. A kihirdetett új eredményt megerősítés végett felterjesztik a kereskedelmi miniszterhez. Ismeretes lapunk olvasói előtt az a bonyodalom, amely Kaposvárott a kereskedelmi és iparkamara külügválasztásai után az eredmény kihirdetésekor abból keletkezett, hogy dr. Halmos Árpád választási biztos, a pécsi kamara választási utasításának betűihez jóhiszeműen ragaszkodva, nem vette figyelembe a benyújtott szavazólapokon feltüntetett azt a jelzést, miszerint az egyes szavazók kifejezetten mint rendes, illetve póttag jelöltekre adták le szavazataikat s csupán az egy-egy jelöltre esett összes szavazatok alapján megállapított eredményt hirdette ki a választási eljárás befejezése után. így azután előfordult, hogy például az iparosoknál az egyik jelöltre 169 póttagsági szavazat esett, míg rendes tagsági szavazata ugyanannak a jelöltnek mindössze 13 volt s igy vitatható lett, hogy váljon rendes, illetve póttagnak minősíthető-e az illető. Ugyanígy komplikációk támadtak a kereskedőknél is, ahol a póttagság hivatalos jelöltjei közül kettő rendes tagnak megválasztottként enunciáltatott, akik viszont nem tartották magukat illetékeseknek arra, hogy a választók akaratával szemben elfogadhassák a rendes tagságot akkor, amidőn a legtöbb szavazatot voltaképpen mint póttagjelöltek kapták meg. A felmerült óhajtások folytán a központi választmány kedden délután fél öt órakor tartott ülésében vette felülvizsgálat alá a választási eljárás eredményének kihirdetését. Jelen voltak: báró Weissenbach Iván vármegyei főjegyző elnöklésével, Mayer Bertalan, Barta Sándor, vitéz Verhás Jenő, továbbá Ring Vilmos, Königsberg Viktor és Geiszler István. Dr. Csehy János vármegyei aljegyző előterjesztése alapján a központi bizottság átvizsgálta a beérkezett szavazólapokat és megállapította, hogy a választási eljárás maga