Uj-Somogy, 1929. június (11. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-01 / 121. szám

2 lékművet megőrzés végett a község birójának. Madarász János közs. biró meghatottan vette át az emlék­oszlopot, melyre megsiratott, ked­ves bajtársainak nevei vannak rávésve. Az ünnepély többi programmja volt: az ifjúsági énekkar szereplése. Nem veszhet el Magyarország soha­sem ... Ifj. Madarász Zsigmond reálg. tanuló hatásos szavalata, Szó­zat. Göbölyös Ferenc (Bolhásról) szép, hazafias beszéde, Ifj. Tóth Ferenc jól előadott szavalata. A le­venték diszfelvonulása Kutas Sán­dor körjegyző, tart. hadnagy veze­tésével. Németh József népköltő (Vése) saját szerezményü aktuális költeményének hatásos elszavalása. Ifj. Jani Lajos felolvasta az emlék­műre történt adakozásokat s kö­szönő szavak kíséretében mondott buzdító beszédet a hazafius áldozat­­készségre. Majd a turulmadaras hősi emlékkő megkoszorúzása után a Magyar Hiszekegy eléneklésével az impozáns ünnepély véget ért. Utána bankett volt, melyen az első pohárköszöntőt dr. Szaghmeisz­­ter Pál főszolgabíró mondotta a kormányzóra. Toasztot mondottak aztán dr. Kaszás Géza járásbíró és Pölöskei János hírlapíró, Nagy Lajos főjegyző, Kutas Sándor körjegyző, Madarász Zsigmond, Bakos Ferenc és Farkas István ref. lelkész. Meg kell emlékeznünk a nap ese­ményei között Madarász Zsigmond v. nemzetgy. képviselő ünnepléséről is, aki a Magyar Falu irodalmi pá­lyázatán, mint legjobb prózaíró, el­nyerte Gömbös Gyula bronztulipán­ját, melyet díszoklevél kíséretében szép szavakkal adott át neki az em­lékoszlop felavatási ünnepe után a községháza előtt Pölöskei János szerkesztő. Az ünnepeltet nagy ová­cióban részesítették. Budapest I &Q-565. Zürich, május 31. (Nyitás.) Pária 20-31, London 25-19, Newyork 51- 50, Brüssel 72-16 és fél, Milánó 27-19, Madrid 73-14 és fél, Amsterdam 208-82, Berlin 123-90, Wien 7296 és fél, Szófia 3­ 75, Prága 15-38 és fél, Varsó 58 25, Belgrád 912 és három­negyed, Bukarest 3­08. Terménypiac, Budapest, május 31. Termény­­jelentés : 80-as tiszavidéki búza 22 20—22-40, felsőtiszai 21-60—21-90, dunántúli 21-15—2130. Rozs 17 00— 17-10. Takarmányárpa 23 00—24 00. Tengeri 23-50—24 00. Zab közepes 19 00-19-75. mp*mm*p*p*ppp*M**10* Fiatalok vagyunk addig, ameddig mi akarjuk! Meghitt sarokban, kedves csevegés közt emlékeznek az öregek ifjúsá­gukra. Az az ital, amely egész éle­tükön át kisérte őket, itt is mellettük van. Ez a finom, tiszta, valódi babkávé. MEINL GYULA R­T. Kaposvár, Korona­ utca 13. Zsák - Ponyva kévekötő gyári áron, a legjobb minőségben Magyar Kender Len és Jutaipar R.-T. bizományi lerakatában. KERTÉSZ MANÓ­­LS FŐUTCA 13. (A Megyeházzal szemben.) 25596 U­J-SOROSI Pénteken reggel kezdte meg a marcali gyilkos­­perének tárgyalását a kir. törvényszék. i­ — I.B I­li Kuti György a vádlottak padján. — A gyilkos nem akart emlékezni semmire sem. Karácsony előtti egyik viharos reggelen Gyóta-puszta és Marcali között a vasúti síneken összeron­csolva találták meg Anda Tóth Mária marcali lakost. A nyomozás megállapította, hogy a leány gyil­kosság áldozata lett és a gyilkos Kuti György 23 éves horvátkuti la­kos, akit elfogtak és bekísértek a kaposvári kir. törvényszék fogházába. Kuti bűnperét pénteken reggel kezdte tárgyalni a törvényszék Ke­­lemen-tanácsa. A tárgyaló­termet zsúfolásig megtöltötte a jegyekkel beengedett hallgatóság, amikor Ke­lemen­ tanácselnök megnyitotta a fő­tárgyalást. Amidőn az elnök megkezdte a vádlott kihallgatását, az teljesen be­­számíthatatlannak tette magát és a legzavartabb feleleteket adta az elnök kérdéseire s amikor már egyáltalán semmire sem ment vele Kelemen elnök, erélyesen figyel­meztette : — Ne akarjon bennünket félre ve­zetni, aki annyira eszénél van, hogy az életének a legfontosabb napján a ruhája zsebébe zsebkendőt tűz, az nem bolond. Vádlott: Nem is vagyok én bo­lond ! A kihallgatása további folyamán az elnök minden szót úgy húz ki a vádlottból. A meggyilkolt leánnyal való meg-, ismerkedés körülményeit akarta tisztázni az elnök, azonban Kuti a leglehetetlenebb feleleteket adta. Kuti semmire sem emlékezett. Annyit el­ismert, hogy ismerte a meggyilkolt leányt. Az elnök minden kérdésére azt válaszolta Kuti: — Nem emlékszek! Nem tudom ! Elnök : Hogyan szúrta agyon Anda Tóth Máriát? Kuti: Én nem szúrtam agyon! Az nem halt meg! El is jön! Amikor az elnök felmutatta neki a baltát, amivel Kuti fejbe verte a leányt, azt mondta Kuti, hogy azt soha nem látta. Elnök: Kése volt-e ? Vádlott: Szokott lenni! Az elnök abbahagyta Kuti fag­gatását s mivel az semmi eredményt nem hozott, felolvasta Kuti vallomá­sát, amit a marcali vizsgálóbíró előtt tett. A vallomás szerint közösen hatá­rozták el, hogy meghalnak. Agyon üti a leányt, ő pedig a vonat elé fekszik. Ekkor többször fejbe vágta a fejszével, majd pedig többször megszűrte. A leány hörgött és meg­halt. A leányt ott hagyta, elment tőle 10 lépésre, azonban nem volt ereje a vonat elé feküdni, mert félt, hogy a vonat összeroncsolja és nem hal meg, csak nyomorék marad életfogytig. Hajnalban haza ment és lefeküdt az istállóban. A jegyzőkönyv Kuti­­nak azzal a megjegyzésével fejező­dik be, hogy a gyilkosságot a leány kérésére követte el. Kuti kihallga­tása közben érkeztek meg Szigethy Gyula Sándor kórházigazgató és dr. Endersz Frigyes elmefőorvos, mint szakértő orvosok és Szász Béla dr, a törvényszék orvosszak­értője. A marcali vizsgálóbíró által fel­vett jegyzőkönyv felolvasása után a kaposvári vizsgálóbíró által felvett jegyzőkönyvet olvasta fel az elnök. A vizsgálóbíró előtt tett vallomás szerint a leány sógora, Kohelszky is ott volt a gyilkosságnál és Ko­helszky, azután, amikor már ő fejbe vágta, két lövést tett Anda Máriára és Kohelszky szúrta agyon a leányt. Ezt a vallomását azzal fejezte be Kuti, hogy Kohelszky miért végzett a leánnyal, azt nem tudja. Egy újabban felvett jegyzőkönyv szerint Kuti újból elismerte, hogy ő követte el a gyilkosságot. Fejbeverés és több késszúrással. Elnök : Emlékszik, hogy a vallo­másokat tette? Vádlott: Nem beszéltem én sen­kivel sem., Elnök: Üljön le ! Ezután a jelenlevő orvosok nacio­­náléját vette fel az elnök. Az első tanú dr. Fülöp István ny. kórházigazgató marcali lakos, akit Kutinak egy állítólagos régi ideg­betegségére vonatkozólag hallgattak ki. Nem emlékezik, hogy valaha ke­zelte volna a vádlottat. Dr. Szűcs Ottó járásorvos a kö­vetkező tanú, aki a helyszíni szem­lét lefolytatta. — A hulla a vasúti sínen volt — vallotta Szűcs dr. — s a mozdony vonszolta magával. A vérnyomokból arra lehetett következtetni, hogy a lány menekült a pályatesten a gyil­kosa elől. Az én véleményem az, hogy holtan került a vonat elé, amely levágta a hullának mind a két lábát. Szűcs dr. előadása szerint a gyil­kosság után következő napokban járt Horvátkuton, mert a csendőrök le akarták tartóztatni Kutit, aki azt mondotta, hogy a lába el van törve. Ő megvizsgálta és megállapította, hogy nincs semmi baja. Amikor kérdezték Kutit, hogy miért akarják a csendőrök elvinni, azt válaszolta Kuti, hogy Gyótán agyonvertek egy leányt és azt hiszik, hogy ő kö­vette el. Szűcs dr. megállapítása szerint Kutin a letartóztatásakor karmolá­­sok voltak. Fekete Ödön dr. kutasi körorvos tanú, aki azelőtt Kéthelyen volt, szintén nem emlékezett arra, hogy valaha kezelte volna a vádlottat. Szász Béla dr. törvényszéki orvos­szakértői előadása szerint a hullán közel félszáz sérülés volt. Egy kés­­szúrás a szívet is átvágta. A háton is voltak sérülések. A vádlotton du­lakodásból eredő sérülések, karmo­­lások voltak. A bíróság Kutinak a gyilkosság idején viselt ruháját ki­adta dr. Szász főorvosnak vegyvizs­­gálat végett. Barát István csendőralhadnagy a nyomozás vezetője vallomása sze­rint 12 csendőrrel indította meg a nyomozást. Ő is kihallgatta Kutit, aki eleinte tagadott, de későbben beismerte a gyilkosságot azzal, hogy ő megvárta, míg a vonat átment a halott leányon. Kelemen Jánosné tanú vallomása szerint Anda Tóth Mária számított arra, hogy Kuti elveszi. A meggyil­kolt leány soha nem említette, hogy öngyilkos lesz. Nagyban készült a leány a karácsonyi ünnepekre. A délelőtt kihallgatott tanuk meg­­esketése után Kelemen tanácselnök délután 3 órára halasztotta a tár­gyalás folytatását. TURUL VERSENYPÁLYA. Vasárnap, június 2-án d. u. fél 6 órakor Bocskay-Somogy bajnoki labdarúgó mérkőzés. 1929. június 1. SPORT. A Bocskay Kaposváron. A Somogy tegnapi balszerencsével le­játszott mérkőzése után fokozottabb előkészület előzi meg a Bocskay kaposvári szereplését. A mérkőzés, ellentétben a csütörtöki Sabaria küzdelemmel, a Somogy szempont­jából lesz döntő jelentőségű. A Bocskay idei nagyszerű szereplésé­vel a negyedik helyre jutott fel és 20 pontjával páholyból nézi az ered­ményeket. A Somogy azonban igen vészes kisebbségbe jutott, a kísérlet tehát részére életkérdés, hogy pon­tot szerezzen. A játékosokat talán nem fárasztotta ki a bajnoki mér­kőzés. A mérkőzés d. u. fél 6 óra­kor kezdődik. A meccset vitéz Karsay fővárosi bíró vezeti. A vasárnapi csapatot ma este állítja össze a So­mogy igazgatósága. A Rákóczi tenniszverse­­nye. A Rákóczi tenniszszakosztálya szombaton délután 4 órakor tartja első nyilvános versenyét a közép­­iskolások válogatott csapatával. A versenyek megtekintése díjtalan. Az arnapi ILSz. bajnok­ság. Törekvés T. C. — KRSC. 4:2 (1:2). Bajnoki. Biró, Orbán. A Tö­rekvés lelkes játékával megérdemel­ten győzött. Góllövők: Nyári 2, Farkas, Horváth. KPAC — Arany F. C. 2:0 (0:0). Bajnoki. Biró , Horváth, Toldi — Tüskevár 2 :1. Az angol választások eddigi eredményei. A választásokról 1 óra körül ad­tak ki jelentést. A konzervatívok­nak 80, a munkáspártnak 122 és a liberálisoknak 15 mandátumuk van. Az egyes pártokra leadott szavaza­tok száma eddig a következő: mun­káspártra 3,294,175, konzervatívokra 2,893,529, liberálisokra 1,623,542. IA SINGER VARRÓGÉPEK mégis A LEGJOBBAK! I 22 havi készletre is kaphatók. ! Javítások szakszerűe­n, gyorsan és olcsón készülnek! KAPOSVÁR, FŐ­ UTCA 12. Győződjön meg, hogy bérmaajándékot Csajághynál vehet a legolcsóbban!! Postán választékot azonnal kü­ldök. Telefonszám: 629.

Next