Uj-Somogy, 1929. szeptember (11. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-01 / 197. szám
XI. évf. 197. (2969.) szám. Ara: i& mier. Kaposvár, 1929. szeptember 1., vasárnap, Szerkesztőség és kiadóhivatal . KAPOSVÁR, KONTRÁSSY UTCA 6. SZÁM. ni l lgin — TELEFONSZÁM: 128. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő Dr. THURY ZSIGMOND. ii— i —» Előfizetési árak. Egy hóra 2 pengő. — Negyedévre 6 pengő. — Félévre 12 pengő. Hirdetések ára millimétersoronként 10 fillér, szövegrészben 151111. Hivatalos és pénzintézeti hirdetések magasabb áron díjazandók. A feltámadás felé. Irta : Dr. Hegedűs Kálmán országgyűlési képviselő. A hadsereg harcképességét és a nemzet védőképességét egyesegyedül és kizárólag az új hadkiegészítési rendszerre való áttéréssel tudjuk elérni, amely a sorkatonaság mögött a kiképzett tartalék millióit bírja táborában. Ezt annál inkább kérnünk kell, mert az antantnak egyik kiváló tagja is azt hangoztatta a leszerelést előkészítő konferencián, hogy a tartalékok a fegyverkezés mérvének megállapításánál ne vétessenek figyelembe. Ebben a kérdésben, a honvédlegénység ellátásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál, Bethlen István gróf miniszterelnök a következőkép fejtette ki a maga nézetét: „Azt hiszem, hogy a trianoni szerződés katonai határozmányainak revíziója akkor válik aktuálissá, ha bebizonyosodik, hogy ezek a leszerelési konferenciák eredményre nem vezetnek, vagy azért, mert a velünk szemben állók nem tudnak, vagy azért, mert nem akarnak leszerelni. Egy bizonyos idő múlva a világ közvéleménye tájékozva lesz abban a tekintetben, hogy mivel állunk szemben és akkor jöhet majd a magyar kormány abba a helyzetbe, hogy döntsön ama kötelezettség tekintetében, hogy a szerződésnek erre vonatkozó revízióját követelje. Azt hiszem, elhibázott politika volna a magyar kormány részéről, ha ebben a kérdésben izolálná magát azoktól az országoktól és azoknak az országoknak eljárásától, amelyek hasonló helyzetben vannak.“ Amint látjuk, tehát a miniszterelnök két feltételt szabott a toborzási rendszerről az általános hadkötelezettségi rendszerre való áttérésnek. Az egyik a leszerelési konferenciák várható csődje, a másik feltétel pedig az, hogy azokkal az országokkal karöltve, amelyek szintén legyőzött országok, bizonyos kollektív lépést tegyen a magyar kormány az ententehatalmaknál, engedjék meg azt, hogy az általános védkötelezettség rendszerét életbe léptesse. Ami a leszerelési konferenciát illeti, tudjuk, hogy ez mennyire kátyúba jutottt. Az egész leszerelési konferencia tulajdonképpen a hipokrízis bűnében született, a hipokrízis bűnében él és tengődik tovább és a hipokrízis bűnében fog elpusztulni. Idestova tizenegy esztendeje, hogy a háború lezajlott és még mindig csak ott tartunk, hogy a tulajdonképpen való leszerelési konferencia meg se nyílt és annak ellenére, hogy letelvén a tíz esztendő, esedékes volna az első ellenőrzés, vájjon eleget tettek-e az államok a leszerelési parancsnak, minden hiábavaló, az ellenőrzés nem történhetik meg, mert hiszen az ellenőrzést még el sem rendelték. Ami az érdekelt és legyőzött államokkal való kontaktust illeti, nagyon természetes, hogy a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter bölcsessége meg fogja találni a kellő pillanatot, amikor ezzel a kollektív lépéssel az antanthatalmakhoz járul, de nekünk addig is kötelességünk a hadsereget minél jobban biztosítani. Hiszen ezzel Németország példáját követjük, ahol szocialista kormány áll az ügyek élén és népszerűségét kockára téve, gondoskodik nemcsak a hadsereg, hanem a flotta fejlesztéséről is. Bizonyára ugyanezen az úton fog járni MacDonald hazafias munkáskormánya is és nem fogja a világuralmat gyakorló Angliát, különösen flottaépítés terén védtelenül hagyni. Nekünk is készülnünk kell, anélkül, hogy háborút akarnánk, készülnünk kell, hogy készületlenül ne találjanak bennünket az események. Hiszen mi Nyugat-Európának előretolt hadállásában vagyunk és Közép-Európa békéjének őrzői vagyunk. Semlegességet fogadunk és semlegességet tartunk fenn, de ezt a semlegességet kizárólag csak fegyveres erővel tudjuk biztosítani. Van egy másik út is, de ez a másik út, amelyet ellenségeink tanácsolnak, szuggerálnak különböző utakon és módokon, az öngyikosság, a kétségbeesés útja volna. Ez az út odavezet, hogy teljesen pacifista húrokat pengessünk, hogy egy egész ellenséges, felfegyverkezett világgal szemben teljesen pacifisták legyünk. Ez az út a halál útja. Ezen a halálúton mi nem járunk. Mi az élet útján járunk és az élet útján visszük előre a feltámadás felé, egy új ezredév minden dicsősége felé, feltámadásra hivatott, jobb sorsra méltó nemzetünket. A nap főbb eseményei: Bod János miniszter ma délelőtt nyitotta meg a polgári otthon lakásberendezési kiállítást. A vásár szeptember 15-ig marad nyitva és sikeres előmozdítására a kereskedelemügyi miniszter féláru vasúti kedvezményt engedélyezett a külföldi látogatók részére, akik már eddig 5000 vasúti kedvezményes igazolványt vettek igénybe. Eckener dr. repülőgépen Washingtonba utazott, ahol Hoover elnök fogadta őt. A kihallgatás után Eckener a kormány néhány más tagjánál tett látogatást, majd a német követségre ment és ott töltötte az éjszakát. Másnap repülőgépen tért vissza Newyorkba. Hindenburg birodalmi elnök személyesen vesz részt a Graf Zeppelin friedrichshafeni fogadtatásán. Saffedben tegnapelőtt este a helyzet nyugtalanítóvá vált. Az angol segítőcsapatok későn érkeztek és nem tudták megakadályozni az arabok vérengzését. 90 zsidó meghalt, 20 megsebesült. Az arab csapatok fegyveresen, lövöldözve járták be a város zsidó főutcáját, ahol egy petróleumtársaság raktárai is vannak, az utcát felgyújtották. Bár a közeli Naclusban francia csapattok állomásoznak, a nyugtalanság egyre nő. Jeruzsálemben letartóztattak 20 arabot, akik egy házban tanácskoztak. A katonaság körülvette a házat és a tanácskozókat mind elfogta. Hágában a pénzügyi bizottság tegnap 20 óra 30 percig ülésezett. A tárgyalásokat ma délelőtt folytatják, hogy az eredményt minél előbb a teljes ülés elé terjesszék. Tegnap a pénzügyi bizottság egyhangúlag megszavazta az eléje terjesztett javaslatokat, amelyek közül legfontosabb az, amely megállapítja, hogy a hatalmak teljesen egyetértenek a Young-terv elvi elfogadásában s ennek következtében szerveztek albizottságokat, amelyek nyomban működésbe lépnek. Elfogadták továbbá azt a javaslatot, hogy Jugoszlávia 6 millió feltétel nélküli évjáradékot kapjon, Japán 6.600.000-et és Portugália 2.400.00-et, erre a célra 5 millió frankot Anglia engedett át. A cigányzenészek vezető emberei elhatározták, hogy a cigányokat ezentúl rendszeres, alapos zenei oktatásban részesítik. Ezért szeptemberben Cigányzenede nyílik meg a fővárosban. A lillafüredi nagyszálló bérletére kiírt versenytárgyalás eredménytelen maradt. Az állam ezért házikezelésbe veszi az üzemet és csak jövőre nyitja meg. A mai zürichi zárlat: Páris 20-33, London 25.18 háromnegyed, Newyork 51- 72 és fél, Brüsszel 72-22 és fél, Milano 27-17 háromnegyed, Madrid 76-55, Amsterdam 20- 22 és fél, Berlin 12- 69, Wien 73.16, Szófia 3-76, Prága 15-38 háromnegyed, Varsó 58.27 és fél, Budapest 90.68, Belgrád 9 12 háromnegyed, Bukarest 3.08 és egynegyed. A megyegyűlés megválasztotta a törvényhatósági és községi választókerületek elnökségeit.—mtmammm—-- Elutasították a Kaposvár megyei város szervezési szabályrendelete ellen benyújtott felebbezést. — Gyér érdeklődés mellett zajlott le a törvényhatósági bizottság mai rendkívüli közgyűlése. Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága ma, szombaton d. e. 10 órától tartotta meg rendkívüli közgyűlését vitéz dr. Keresztes-Fischer Ferenc főispán elnöklésével. Stephaich Pál alispán és dr. Weissenbach Iván főjegyző gyengélkedésük miatt még ezen a gyűlésen sem jelenhettek meg s igy helyettesítésüket a tb. vármegyei főjegyzők (másodfőjegyzők) látták el. Egyébként a mérsékelt érdeklődésnek örvendő közgyűlés jelenlevőinek sorában a többek között a következők voltak láthatók: gr. Széchenyi Bertalan és Frigyes, gr. Hoyos Miksa, őrgróf Pallavicini György, dr. Fekete Aladár, Gaál István, Huszár Aladár, Kladnigg Alajos, dr. Rusa Ernő, dr. Vétek György, Hertelendy Miklós, továbbá dr. Sreubauer Ferenc, dr. Ehn Kálmán, dr. Kálmán Jenő, Tankovics János és Nádassy Elek országgyűlési képviselők, dr. Márffy- Mantuano Rezső, vitéz Csicsery- Rónay István, vitéz Igmándy-Hegyessy László, Lehner Vilmos, Boronkay Lajos, Kéry Elek, Herbay Pál, dr. Mártonffy Bogdán, dr. Máray Dezső, Bereczk Sándor, dr. Berger Soma, Ring Vilmos, Rózsa János, Babocay Kálmán, dr. Matolcsy Sándor, Vasdinnyei Aladár, Piatsek Gyula, Anti Ödön, dr. Kapolyi Vilmos István, Kisiván János és mások. A fentiek közül az állandó választmánynak 9 órakor tartott ülésén is jelen voltak a legtöbben. A gyűlés legfontosabb tárgya volt a napirend első pontja, vagyis a törvényhatósági bizottsági tagok választásához elnökök és helyettes elnökök megválasztása. E tárgyban dr. Siposs György vm. tb. főjegyző terjesztette elő az alispánnak az állandó választmány által is elfogadásra ajánlott javaslatát, amelyet a közgyűlés el is fogadott hozzászólás és változtatás nélkül azzal, hogy az illetékes járási főszolgabirák és Kaposvár város polgármestere a megválasztott elnököktől az előírt esküt vegyék ki. Megválasztottak a 34 választókerületben a következők: 1. Barcsi választókerület. Elnök: Schuller Boschy Guidó, h. e. Szandház Ferenc barcsi lakosok. 2. Erdőcsokonyai választókerület. Elnök: gróf Széchenyi Géza, h. e. Halka Sándor erdőcsokonyai lakosok. 3. Berzencei választókerület. Elnök : Holly Sándor, h. e. Teller Vince berzencei lakosok. 4. Csurgói választókerület. Elnök: dr. Várnay Ernő, h. e. Bolemann Mihály csurgói lakosok. 5. Iharosberényi választókerület. Elnök: dr. Inkey Pál, h. e. Krivanek Rezső iharosberényi lakosok. 6. Surdi választókerület. Elnök: Kozma György, h. e. Petrzilka Károly surdi lakosok. 7. Andocsi választókerület. Elnök : Vegele Lajos kisbárapáti, h. e. Marschall Lajos gerézdpusztai lakosok. 8. Göllei választókerület. Elnök: Gaál István büssini, h. e. Rosos József heténypusztai lakosok. 9. Igali választókerület. Elnök: Gyarmathy János igali, h. e. Bánó Iván felsőmocsoládi lakosok. 10. Batéi választókerület. Elnök: Biró István nagyberki, h. e. Tihanyi Péter taszári lakosok. 11. Kadarkuti választókerület. Elnök : Petracsek Béla lipótfai,h. e. Birk Gyula kadarkuti lakosok. 12. Nagybajomi választókerület. Elnök : dr. Igmándy Aladár, b. elnök Csorba Sándor nagybajomi lakosok. 13. Toponári vál. kerület. Elnök : Szentiványi Béla mernyei, Gaál János kaposmérői lakosok. 14. Balatonlellei választókerület. Elnök: dr. Meixner Emil, h. e. Horváth József balatonlellei lakosok. 15. Lengyeltóti választókerület.