Uj-Somogy, 1930. március (12. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám
en. évf. 50. (3119.) szám. Ara: 8 Aller. Kaposvár, 1930. március 1., szombat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KAPOSVÁR, KONTRÁSSY UTCA 6. SZÁM. TELEFONSZÁM: 128. POLITIKAI NAPILAP. .u — Felelős szerkesztő: Dr. THURY ZSIGMOND. Előfizetési árak: Egy hóra 2 pengő. — Negyed évre 6 pengő. — Fél évre 12 pengő. Vasúti pályaudvaron a lap ára 1 fillérrel magasabb. Hirdetések ára millimétersoronként 10 fillér, szövegrészben IS Ibi. A nap főbb eseményei: Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, a távozó Orsenigo Cesare pápai nunciusnak a magyar érdemkereszt első osztályát adományozta a csillaggal. A legnagyobb magyar kitüntetést Walkó Lajos külügyminiszter személyesen nyújtotta át a nunciusnak. Orsenigo Cesare pápai nuncius szerdán mutatja be a kormányzónak visszahívó levelét és vasárnap, március 2-án utazik el Rómába. A kormányzó 10 éves jubileumával kapcsolatos ünnepségek ma délután veszik kezdetüket. 42 fővárosi dalegyesület körülbelül 1800 dalossal este 6 órakor a vár udvarán szerenádot ad a kormányzónak. A kormányzó ma délelőtt aláírta a hadparancsot, amelyben a honvédségnek a legteljesebb elismerését tolmácsolja. Egyben azt is közli a kormányzó, hogy a szegedi Hunyady János gyalogezred ezredtulajdonosi jogát elfogadja. Bethlen gróf miniszterelnök, aki Párisban tartózkodik, rendkívül meleghangú táviratban üdvözölte a kormányzót a jubileuma alkalmából. A miniszterelnök múló természetű influenzában megbetegedett. A képviselőház mai ülésén a fővárosi törvényjavaslat ügyét tárgyalták. A szocialista képviselők támadták a javaslat egyes szakaszait. Gömbös Gyula honvédelmi minisztert a kormányzó ma délelőtt tábornokká léptette elő. Walkó Lajos külügyminiszter Párisba utazott, hogy a tárgyalásokon felváltsa Bethlen miniszterelnököt. A Times hosszú cikkben méltányolja Horthy kormányzó érdemeit. A lap foglalkozik a kormány tagjaival és elismeri Bethlen gróf nehéz munkájának az eredményét. Klebelsberg Kunót és Vass Józsefet a kormány főtámaszaikép aposztrofálja a lap. Létay Lajos, a debreceni Általános Bank igazgatója, vasúti balesetnek lett áldozata. Kaba állomáson leszállt a gyorsvonatról. Az állomáson egy ismerősével beszélgetett és amikor a már mozgó gyorsvonatra fel akart ugrani, a kerekek alá került és azok kettészelték. A román igazságügyi miniszter lemondott. Tali, volt amerikai köztársasági elnök a végóráit éli. Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereményeket húzták ki: 10.000 pengőt nyert 20.434, 2000 pengőt a 15.872, 24.024, 48.921, 69.977, 77.276, 1000 pengőt a 6.072, 15.150, 35.018, 37.029, 54.091, 55.124, 64.623, 83.443 számú sorsjegy. A mai zürichi zárlat: Páris 20 27 és fél, London 25-19 és háromnyolcad, Newyork 518-32 és fél, Brüsszel 72-21, Milano 27-16 és fél, Madrid 63-10, Amsterdam 20780, Berlin 12- 69, Wien 73 00, Szófia 3 75 és egynegyed, Prága 15 34 és fél, Varsó 58 07 és fél, Budapest 90-60, Belgrád 912 és hétnyolcad, Bukarest 307. Teljes megelégedését nyilvánította a színügyi bizottság Gulyás direktor működése felett. A társulat felfrissítését mégis kívánatosnak tartja, már a jövő szezon jobb üzletmenete érdekében is. Anyagilag is honorálni kívánja a bizottság a színigazgató lelkiismeretes fáradozását. A színi évad bezárulása alkalmából csütörtökön délután 5 órakor ülést tartott Kaposvár megyei város színügyi bizottsága, egyfelől hogy megállapítsa a szezon mérlegét, a színészi teljesítmények értékét, másfelől pedig, hogy foglalkozzék azzal a kéréssel, amelyet Gulyás Menyhért színigazgató, egy tavalyi biztató ígéret folytán, írásban nyújtott be a polgármesterhez. A bizottság ülésén, az akadályoztatása miatt jelen nem lehető dr. Vétek György polgármester távollétében, dr. Lehotzky Brúnó főjegyző, polgármesterhelyettes elnökölt. A bizottság tagjai közül jelen voltak: dr. Pongrácz Károly, Bereczk Sándor, dr. Hegyi Árpád, Geiszler István, Izsák Lajos, dr. Thury Zsigmond, és dr. Kovács Soma, a bizottság jegyzője. A szezon mérlegének felállításánál a bizottság egyhangúlag megállapította, hogy Gulyás direktor lelkiismeretes fáradozással, komoly munkával tett eleget vállalt kötelezettségének és a társulat előadásai vidéki viszonylatokban teljes mértékben megérdemlik az elismerést, még ha itt-ott kisebb-nagyobb kifogások voltak is néha észlelhetők, amelyek azonban magyarázhatók és menthetők. A bizottság elnöke örömmel hozta ezt tudomására a jelenlevő Gulyás direktornak, természetesen hozzáfűzte a bizottság határozatából azt is, hogy mindemellett szükségesnek és kívánatosnak mutatkozik, már a direktor üzleti szempontjából, a jövő szezonbeli előadások sikere és látogatottsága érdekében is, hogy az egyébként jól összetanult társulatnak úgy a nő, mint a férfi tagjai új erőkkel frissítessenek fel, mert tapasztalati tény, hogy a közönség előtt több éven át megunttá válik a legjobb színész vagy színésznő is. Gulyás direktor ezt a kívánságot honorálta és megtette vonatkozó ígéretét, bár jelezte a mutatkozó nehézségeket is. A polgármesterhez benyújtott kérelmében 6000 pengő anyagi támogatást kért a direktor, azonban a helyettes polgármester előterjesztése szerint a város — legnagyobb sajnálatára — nincs abban az anyagi helyzetben, hogy a kérést teljesíthessee, mert a múltkori ígéret óta, egyfelől a költségvetési helyzet megnehezedett, másfelől pedig az ellenőrzés folytán igen meg van kötve a város vezetőségének a keze a pénzgazdálkodás terén. Arra való tekintettel, hogy a fűtés és világítás nyújtásával, a vigalmi adó elengedésével, úgyis mintegy 10.000 pengő támogatást élvezett a várostól a színház, elutasítani javasolta a kérelmet. A bizottság Gulyás direktor távollétében vette tárgyalás alá az előterjesztést és dr. Hegyi Árpád indítványára, a bizottság több tagjának pártfogoló hozzászólásával, kimondotta, hogy honorálni kívánja Gulyás Menyhért színigazgató érdemeit és munkásságát, mert hosszú idő óta ő az első szinidirektor, aki válságok és zökkenők nélkül, becsülettel eleget tett minden irányban fizetési kötelezettségeinek és társulatát a nehéz időkben példaszerű pontossággal javadalmazta és nívós előadásokat produkált, éppen ezért az elvi elismerésnek konzekvenciájaként, mégis a város anyagi helyzetére is figyelemmel, javasolni fogja a polgármesternek, hogy a kért 6000 pengő helyett legalább 3000 pengőt utaltasson ki Gulyás színigazgatónak azért, hogy a jövőben is hasonló buzgalommal, munkakedvvel s igyekezettel lássa el teendőit. Ezt a határozatot a később behívott Gulyás direktor örömmel és hálás köszönettel vette tudomásul s megígérte, hogy jövőre még fokozottabb mértékben igyekszik az elismerést kiérdemelni. Ezzel az ülés véget ért Párisba, hogy a Somogy hajlandó két mérkőzést játszani gall földön. A piros fekete együttest minden valószínűség szerint Lánczi Béla igazgató is elkíséri a francia túrára. Különben a Somogy most nagy gondokkal küzd, mert Kutasi kapus a Budai 11 elleni mérkőzésen mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett. Kutasit, akinek vállzúzódása van, Budapesten ápolják a Zsidó kórházban. Kutasi az egyik karját nem tudja mozgatni, úgy, hogy a vasárnapi Ferencváros-mérkőzésen nem is tud szerepelni. A Somogy most kapus nélkül áll és még teljesen tanácstalan a vezetőség afelől, hogy ki fogja védeni vasárnap a Somogy kapuját. A csapat összeállításában is lesz változás, amennyiben Bum tréner a Ferencváros ellen nem játszik, helyét a tehetséges fiatal fedezet, Győrffy foglalja el. Húsvétkor francia túrára megy a Somogy. Már előrehaladott stádiumban vannak a tárgyalások. A Somogy nagyon kedvező ajánlatot kapott a napokban Franciaországból. Ugyanis húsvétra a legnagyobb párisi egyesület kívánja vendégül látni a somogyi piros-fekete együttest, amelynek a külföldön jó híre van. Az ajánlattevő párisi egyesület az ajánlatában közli, hogy a húsvéti ünnepekre még egy mérkőzésről gondoskodott a Somogynak, ugyanis már kész a megállapodása egy magyar csapatra vonatkozólag az egyik lyoni tekintélyes futballcsapat vezetőségével. A Somogy vezetősége készséggel tette magáévá a franciák előnyös ajánlatát és máris elment a válasz A részes gazdálkodás. Egy pár igen különös cikket olvastam az „Új-Somogy“ hasábjain. Ezek a cikkek egész lelkesedéssel, a meggyőződés hangján, a leghatározottabban azt állítják, hogy a mai gazdasági nyomorúságnak, szociális bajoknak legbiztosabb hathatós orvossága a részes gazdálkodás, melynek behozatala nemcsak a gazdasági válságot szünteti meg, de egy csapásra boldoggá, megelégedetté teszi Magyarországot. Hát ez igazán szép, ideális prófécia ! Dicséretére válik az eszme hirdetőinek s a cikkírók nagy emberszeretetét és jó szivét árulja el. De mivel — dacára nagy tudásuknak, optimista gondolkozásuknak s erős hitüknek, az eszme áldást s boldogságot terjesztő voltában,—nem magyarázták meg világosan, mindenki által megérthetően először azt, hogy tulajdonképpen mit értenek részesgazdálkodás alatt s hogyan gondolják annak keresztülvitelét, igen nagy hibát követtek el. Hivatkoznak ugyan egy bizonyos somogymegyei uradalomra, mely a részesgazdálkodás útján meggazdagodott, ígérik is, hogy majd megkérdezik az illető uradalom vezetőjét, hogy miként s mily eszközök segítségével érte el ezt a csodálatos sikert. Vártuk ezt a nagyon szükséges és az ország jólétét előmozdító felvilágosítást, hogy mások is követhessék a nagy lelkesedéssel hirdetett eszmét megvalósító programmot. De sajnos, ez a várva-várt cikk elmaradt s így azt kell hinnünk, hogy ismét egy, a naiv, tájékozatlan közönség számára kidobott jelszóval van dolgunk, melyet a hozzáértők megvitatásra sem tartanak méltónak. Hivatkozik cikkíró az Amerikában