Uj-Somogy, 1931. március (13. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-01 / 49. szám
Romantika siratása. Irta: Virágh József, ref. lelkész. Ha száz évvel ezelőtt elhunyt őseink ma felkelnének sírjukból, ugyancsak nagyot bámulnának azon az óriási haladáson, amelyet az emberiség a lefolyt pár évtized alatt a kultúra terein tett. A Goethe Wertherével megindult s egész Európában általánossá lett érzékeny, siránkozó hangulat reakciója egy új, a szentimentális idealizmussal tökéletesen ellenkező irányt teremtett, melynek jelszava volt: civilizálódni, kifejleszteni s érvényesíteni az ember alkotó tehetségét. S az emberiség megindult a kultúra útján, előbb lassan, cammogva, majd gyorsított léptekkel, míg napjainkban fejvesztve rohan a sötét ismeretlen felé. A mindent leigázó emberi ész, bámulatos eredményeket ér el, hatalmas, nagy problémákat fejt meg. A gyorsvonat őrült vágtatása már nem imponált a század régi emberének, lassúságról panaszkodott, akkor behálózta a földet drótjaival, telerakta az óceánok mélyét kábelekkel, ez sem elégítette ki, akkor meghódította a levegőt és kényszerítette, hogy rábízott gondolatait drót nélkül szállítsa tova. Hatalmas távcsöveivel lehozta az égitesteket a földre, most ő törekszik a magasba s léghajóival, eroplánjaival az éter mérhetetlen téréin kóvályog. Büszke magabizással hirdette hajdan, hogy alkimistasággal foglalkozik, most már az elektromos kályhát s a hidrogénláng hőfokát is lekicsinyli. Munkába fogja a kóbor villámot, napmotorokat állít a napsugarak összegyűjtésére, hogy elektromosságot fejlesszen. A szél, a víz, a gőz, az elektromosság munkát végez, a kultúra hatalmas léptekkel közeledik aranykora felé. De a nagy fénynek nagy foltjai vannak. A civilizáció útját fizikai, szellemi és erkölcsi satmnulás jelzi. Hideg, köznapi, prózai lesz a gép embere. A gyermek nem keresi már vágytól félig nyílt ajakkal a holdban hárfázó Dávid királyt, tudja, hogy a hold egy üres, kihalt korong. A csillagok sem azért ragyognak már felettünk, hogy tarka álomképeinket ezüstszálakkal hímezzék ki, izzó égitestek azok mind. A Napisten, Apolló, Voutan, Odin: elképzelhetetlen lávatömeg, borzalmas protuberanciákkal. Eltűnik az Olimposz, az Aszgárd, a Walhalla. Nem tudjuk a Hadakutyáról szóló regét, nincsenek hadakozó hősök a felhőkben, nem a Walkürök paripái rázzák sörényükből az éjjeli harmatot, a Hadak útja millió és millió csillagraj, a felhőket osztályba sorozzuk, a harmatot higrométerrel mérjük. A fagyöngyöt sem tiszteljük Isten küldöttjeként, mint a druidák, hanem, mint kártékony élősdit, elpusztítjuk a fák koronájáról. Nincs többé romantika, mindenhol csak hideg, rideg valóság. Az erdők patakjaiban nem tanyáznak nimfák, sem édes hangú sellők, elűzi őket a malomkerekek és dinamógépek zakatolása. Vörös koboldok és erdei manók nem játszadoznak többé az erdők hűs völgyében, barlangjaiban, a vaskohók fekete jellege elrémítette őket. A ligetekben, berkekben nem rejtenek vidám láncot a tündérek, a gőzmasina elijesztette őket. Nem kísértenek már hallgatag szellemek a hegyoldalakon, eltűntek az esti homályban az erdők sűrűjében keresztül surranó Faunok is, nem hallik többé a nyár déli csendjében a nagy Pán pásztorsípja, hisz meghalt a nagy Pán, a nagy Pán halott! Megölte az ember, s kultúrát, nem pénzt kapott érte. Egy angol tudós, Harrys Burland, merész fantáziával tárja fel előttünk a romantikát megölő emberiség jövőjét. Apokaliptikus víziókban látja az erők teljes kifejtését, az ember trónfoglalásának aranykorát a földön. Az első képben a technika virágkorát mutatja be Londonban ezer év múlva. Meglepő képek tárulnak elénk. A mindenen diadalmaskodó ember égbenyúló épületeivel elűzte a napsugarat, folyton munkában levő gépeivel megszüntette a különbséget nappal és éjszaka között, hogy az idő minden percét céljaira használhassa fel. Ő maga nem dolgozik semmit, sem az asszonya, mindent elvégez a gép, a háztartást is. Napi teendője csak egy-egy szelepnek megnyitása vagy gomb megnyomása. A második képben ismét Londont mutatja be újabb ezer év múlva. De az örök munka megszűnt, a zaj elcsendesedett. Európa népességéből csak egy sápadtképű, ránynyadt, nyápic emberke maradt, a többit megölte a gép, az emberi elme fokozatos letörése, a gyönge férfiak és asszonyok házasságának meddősége. Az ember felszabadította a gépet, de nem tudott annak ura maradni, rabszolgája lett és végül is el kellett pusztulnia. így lett az ember a kultúra Prometheusa. Az anyápic emberke hosszú elmebeli töprengés és elmebeli erőfeszítés után arra még rá tud jönni, hogy hogyan indítsa el a repülőgépét, de kormányozni már képtelen s valahol a Himalája aljában gépestül lezuhan. Mikor magához tér, egy óriástermetü férfit lát maga fölé hajolni, aki kérdésére elmondja neki, hogy ő és körül lakó társai keresztyének, akik ezer év előtt vándoroltak ki Európából. A kis emberke nem emlékszik a keresztyén szóra. Hírül adja, hogy az emberiség odaát kihalt, mire az óriás ezeket mondotta neki. Nem az Isten pusztította el ezt a fajt, hanem önmagát tette tönkre, önök szívüket, telküket, eszüket és akaratukat csak egyetlen célnak áldozták: a pénznek, a létekről elfelejtkeztek. Ezért kellett elpusztulnak! íme, az örök ember. Tökéleteteset sohasem alkothatunk, erényeinkből folynak hibáink is. Azért mégis csak jó tudni, hogy gyáraink karma mellett mégis nyilik virág s gépeink zakatolása mellett mégis énekel a pacsirta! Áperte. Irta: Kazay László dr. — Azt mondja a tekintetes fiskális úr, hogy áperte mondjam meg, hogy mit akarok. Hát hogy mondhassam én azt meg áperte, amikor azt sem tudom, hogy mi az az áperte. Eszik-e azt, vagy iszszák? — Se nem eszik, se nem isszák, hanem az áperte, hiszen tudja kend Gazsi bá, csak nem akarja, azt jelenti, hogy: nyíltan, őszintén, becsületesen, mert az igazságot csak nyíltsággal lehet kiverekedni. — De miért kell az igazságért verekedni? — azt tessen nekem megmondani tekintetes fiskális úr. Az igazságnak önmagától kéne győzni, önmagát kéne kiverekednie. — Hát először azért, mert az igazságot i gazságtól csak egy betű, azt, választja el, másodszor azért, mert ha nem kellene az igazságot kiverekedni, akkor éhen halhatna sok fiskális. — No, csak ennél nagyobb csapás ne érje érdes hazánkat. — Megköszönöm Gazsiba a hozzám való jóindulatát, az egész pernyerő és pervesztő kar nevében. — Jól mondja a tekintetes fiskális úr, hogy a pernyerők, meg a pervesztők nevében, mert hat év előtt, amikor az örökösödési perben nekem ítélte a törvényszék az igazságot, azt írta az akkori fiskálisram, hogy: értesítem, hogy a perét megnyertem. Mikor a Tábla ellenem döntött, azt írta, hogy: értesítem, miszerint a perét elvesztette. Mikor a Kúria megint mellettem döntött, akkor megint azt írta, hogy: értesítem, miszerint perét végleg megnyertem. Azt sem hittem soha, hogy egy lyukból hideget is, meleget is lehet egyszerre fújni. — Hogy érti? — Hát hogy lehet egy és ugyanabban a dologban kétféle az igazság? Hogy lehet hideget is, meleget is fújni egy lyukból, hogy lehet azt mondani, hogy: Igazad van, nincs igazad, de mégis igazad van? — Hiszen nem egyszerre fújták a hideget és meleget és nem egy lyukból. A törvényszék fújt meleget, a Tábla hideget, a Kúria megint meleget. — De a szegény embert rázza ki tőle a hideg, meg a szegény emberre gyón rá tőle a forróság. Pedig tessen elhinni, — magunk között mondva — a Táblának volt igaza, mikor ellenem döntött. — Nem hiába van középen az igazság. — Bizony én a Tábla Ítélete után meg is mondtam Csűri fiskális úrnak, hogy csürje-csavarja tovább, ha tudja, meg akarja, de én döglött lóra nem verek patkót, nem adok előleget. — Megvakarta a fejét a fiskális úr, oszt azt mondta, ha nem ad már rá kend us patkót, legalább patkószögre valót adjon. Hát arra adtam ötszáz pengőt. — De meg is kérdeztem tőle, hogy bízik-e a dologhoz? Azt mondta, hogy igen, erre oszt azt mondtam, mán ne tessen megharagudni, de én kimondom áperte__ — Ugye, hogy tudja, hogy mi az az áperte. — Hát sejtem, mint macska az esőt. Hát oszt áperte azt mondtam neki, hogy ne tessen haragudni, de azt mondják, hogy a tekintetes fiskális urak pénzért hazudnak, hát azért szeretném tudni, hogy igazán tetszik-e bízni a dologhoz? Kedves barátom, igy szólt Csűri fiskális úr. Vegye tudomásul, hogy én most ingyen beszéltem, ne sértegessen engem, mert én úriember vagyok, ingyen még soha sem hazudtam, így oszt a fiskális úr megkapta a patkószögre valót, én meg az igazságot. Kisült, hogy a gebe nem döglött meg, csak döglődött. Hát azért mondom, hogy patkószögre valót most is szívesen adok, de az új patkót már nem szekírozom meg. — Vagyis, hogy nem reszkírozza meg? — Úgy, úgy, ezt a két szót én mindég összekompromittálom, tetszik tudni. — Gyerünk hát azokkal a szegekkel 5* * r 'i \ f Ára: 12 fillér. \ * __ U+ XIII. évfolyam, 49. (3414.) szám. Kaposvár, 1931. március 1., vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: KAPOSVÁR, KONTRÁTSY UTCA 8. SZÁM. — ---------- K.-y bóra 2 peogy.— Negyed ötre S pengd. — Fél évre töpengő. ■i ■»' Felelős szerkesztő : Vaaut pályaudvaron a lap ára 1 fillérrel magánabb. TELEFONSZÁMI 128. Dr. THURY ZSIGMOND. Hirdetőnek ára millimétersoronként 10 fillér. Biovegzés.ben fft Ilii.