Uj-Somogy, 1932. április (14. évfolyam, 73-97. szám)

1932-04-01 / 73. szám

2 Az ötödik, utolsó szám Beethoven 2. szimfóniája, D-dúr­­ tételben. Bécs mellett komponálta Heiligen­­stadtban, akkor, amikor először jött annak a nagy tragikumnak a tuda­tára, hogy süketül. Megírja végren­deletét az emberi érzésvilág leg­­lesújtóbb hangulatával és ugyan­akkor írja ezt a szimfóniát az em­beri, örömteljes élet legragyogóbb zenei magasztalását. A zenekölté­­szetbe menekült nagy­ lélek ebben a mű­ben oly melegen szól hozzánk, mint a nap sugara, oly vidítóan, mint a természet pompája és oly, fenségesen s egyszerűen, mint egy­ isteni gyermek. Egy ideálisan szép szimfónia, mely a fáradt léleknek üdítő harmat. E gyönyörű programmot április hó 2-án a színházban adja elő a Zeneegyesület a katonazenekarral és énekkarokkal karöltve. A jegye­ket pedig úgyis mint tagdí­j nyug­tákat , a fő­ utcai nagytrafik áru­sítja. Március 31-től—április 3-ig. Csütörtöktől—vasárnapig. Az idei évadnak a Kadettkisasszony­­nál is nagyobb sikerű film bemutatója Téves kapcsolás. Főszereplője a tüneményes szépségű magyar filmsztár: SCHNEIDER MAGDA. Zeneszerző: OTTO STRANSKY Kiegészítés: Gépsasok bravúrja. Híradó. Éji hangulat. Rendes helyárak. Kedvezmény és bérlet csak az első előadásra érvényes. Előadások kezdete: Csütörtökön fél 7 és fél 9 órakor. Pénteken fél 7 és fél 9 órakor. Szombaton fél 5, fél 7 és fél 9 kor. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. S­zd-J€a költözködik, figyelje árait! Egyes pár cipők bámulatos olcsón! Hitelképes egyéneknek 4 (négy) hónapos kamatmentes folyószámla-hitelt nyújtok. SIMONTSITS ALADÁR férfi és női divatáruháza Kaposvár, Fő­ utca 22. Telefon 7-29. SZÉNÁST GYULA BIZOMÁNYI LERAKATA. ÚJ-SÜMOGY 1932. április 1. A kultuszminiszter új színi­­kerületi beosztást tervez. Csökkenteni akarja a színigazgatók számát. — Gulyás Menyhértnek biztos a sátoraljaújhelyi színház. Karafiáth Jenő kultuszminiszter újabb intézkedései azt mutatják, hogy megkezdte akcióját a bajba­jutott vidéki színészet talpraállítá­­sa érdekeljen. Egyik legfeltűnőbb intézkedése az volt, hogy Fülei Szántó Endre mint tanácsost lé­pükbe Győrbe, vizsgálja meg a be­zárt színházépületet s állapítsa meg, miként lehetne újra Thália templomának berendezni. A miniszter a helyreállítási költ­ségekre tárcája teh­ére 15.000 pen­gőt utalt ki. Most már a város tör­vényhatóságán a sor, hogy meghoz­za szintén a maga részéről az anya­gi áldozatot és újra hajlékot bizto­sítson a jobb sorsra érdemes ma­gyar­ színészetnek. A bezárt szín­ház renoválása 40.000 pengőbe ke­rül s 25.000 pengő előteremtése Győr, esetleg a Színészszövetség, vagy a koncessziót megkapó igaz­gató feladata. A kultuszminiszter újabb intéz­kedései közt szerepel a színikerü­­letek új beosztásának terve és a színigazgatók számának csökkenté­se, hogy a kevesebb színigazgató, több város birtokában, jobban meg­ál­lhasson a lábán. A miniszter le­iratot intézett a Színészszövetség­­hez és közli, hogy­ uj kerületi be­osztást óhajt és kívánatosnak tartja a Ki vidéki színtársulat számát ti­zenkettőre, vagy 14-re csökkenteni, s felhívja a szövetséget, hogy n e tárgyban terjesszen fel hozzá ja­vaslatot. Kecskemét város már egyengeti a miniszter tervének útját, mert felmondott Miklósi Imre színigazga­tónak, hogy szabadkezet nyerjen az áprilisban kezdődő új színike­­rületi tárgyalásokra. Remélhető, hogy Gulyás Meny­hért szerencsésebb lesz az új tár­gyalásokon és az illetékesek mél­tányolják érdemeit és orvosolják azokat a sérelmeket, amelyekkel őt sújtották. Sátoraljaújhely színügyi bizottsága e héten újból ülést tar­tott és ismételten Gulyás Menyhért színigazgatónak juttatta Sebestyén Mihály miskolci direktorral szem­ben az újhelyi színházat. A középiskolák IV. és V. osz­tályaiban a vizsgás felelet eredménye dönt a tanuló további sorsa fölött. Szigorú rostálást rendelt el a kultuszminiszter a felsőbb tanulmányokra nem alkalmas növendékek között. — Az idén már számítani fognak az év végi vizsgás feleletek. Karafiáth Jenő kultuszminiszter érdekes rendeletet intézett a tanke­rületi főigazgatóságokon keresztül a középiskolák igazgatóságaihoz. A körrendelet előírja, hogy már ebben az év­ben kötelező év végi ros­táló vizsgák tartassanak a középis­kolák IV. és V. osztályaiban. Ami azt jelenti, hogy a rendelet szerint kontemplált 3-tagú bizottság előtt történik meg az évzáró vizsga, ame­lyen a feleletek érdemjegyre tör­ténnek és ennek a feleletnek az eredményétől függ, hogy­ a tanuló a felsőbb osztályokba léphet-e, vagy pedig más pályát kell választania. Ma, amikor a tudományos pályá­kon a boldogulás még a legkiválób­bak, a legtehetségesebbek és a leg­szorgalmasabbak részére is nehéz­ségekbe ütközik, kétszeresen fon­tos, hogy a kultuszminiszternek ez a bölcs elhatározása a gyakorlat­ban úgy érvényesüljön, hogy való­ban kirostálódjanak a középiskolák felsőbb osztályaiból az oda nem való tanulók és ne szaporítsák fe­leslegesen a diplomás proletárok számát. A kultuszminiszter még egy ren­deletet adott ki, mely szerint az iskolai tanév szeptember 9-én kez­dődik és június 15-én végződik. Ez a tanév 10 napos megkurtítását je­lenti, ami azonban pedagógiai kö­rök véleménye szerint nem befolyá­solja hátrányosan az iskola mun­káját. W SPORT trarrijfipsni—­­­war. A bajnokság állása: I. liga: Ma délután két kapus tré­ninget tart a Somogy. A ka­posvári együttes erősen készülődik a Nemzeti ellen. A csapat ma, csü­törtökön délután kétkapus tréninget tart a Turulpályán. A Somogynak vasárnap minden körülmények kö­zött győznie kell. A közönség is nagy érdeklődéssel várja a mérkő­zést, mert a jó formában levő Va­le­nta, az új kapus, még nem szere­pelt a kaposi közönség előtt. De ugyanilyen érdeklődéssel várják a volt amatőr csatár, Berecz játékát is- ■ K ÍÉI KRSC-DVAC. Hétfőn, Gyü­mölcsoltó Boldogasszony napján játsza le első itthoni mérkőzését a KRSC mindjobban fejlődő együt­tese a DVAC ellen. A mérkőzés a Turul pályán kerül lebonyolítás­ra, amely a késő tavaszodás miatt még nincs teljesen rendben. A DVAC csapatát nem kell a kapos­vári közönségnek bővebben ismer­tetni, az alosztály legtechnikásabb együttese, a húsvéti ünnepek alatt elért eredményei pedig bizonyít­ják, hogy igen jó formában van. Elővételben lehet a So­­mogy-jegyeket vásárolni. A Somogy vezetősége megállapodott a Biró-féle sorsjegyirodával (Dunán­túli Bank épület), hogy a közönség kényelmének biztosítása végett a belépőjegyeket árusítani fogja elő­vételben. A Somogy.­Nemzeti mér­kőzés jegyei 10 százalék kedvez­ménnyel vásárolhatók. Ferencváros 15 15 0 0 70 13 30 Újpest 14 11 2 1 45 16 24 Hungária 15 10 2 3 44 23 22 Bocskai 14 6 3 5 28 30 15 III. ker. 14 6 2 6 26 30 14 Budai „11“ 13 5 1 7 23 29 11 Attila 14 4 3 7 15 28 11 Somogy 14 5 0 9 17 33 10 Kispest 14 3 3 8 20 38 9 Sabaria 12 3 1 8 15 24 7 Nemzeti 13 3 1 9 19 38 7 Vasas 14 2 2 10 25 45 6 Reumája "&TA­Ki Erzsébet-fürdő Számtalan elismerő levél. 4588 VARRÓGÉPET most vegyen, mert nagy árleszállítással kaphat! Hosszúhajós kis Singer rendsz. P S25 ívhajós.....................................P 180 Karikahajós (Central Bobbin) P 200 Sülyesztős varrógép.............P 240 Összes varrógép és kerékpár­­alkatrészek olcsó árusítása. Spitzer Samu Kaposvár, Széchenyi­ tér 2. (Uránia mozi épület.) Telefon 673. 5043 GARANCIÁVAL CYÁNOZ T.ITIT & CSC HVTTT A Oki. vegyészmérnök, hites törvényszéki UUHIlVu UMI­QJAlá szakértő cyánozó vállalata Kaposvár, Fő­ u. 3. Tel.: 374. Kiváló minőségű m. IVnciyÁtt Vfáfláp IldPáinál V Dublá tavaszi Grep de sin 4­60 P. HUaV­/ll VdSdl tVdl OlUo­ S kabát 28'­P. $0T Ha jó árut olcsóért akar vásárolni, sétáljon le a Korona­ utca 15. szám alá. HBV 3 méter férfi szövet tiszta gyapjú - 30*— P Vattás dublé paplan.......................15’—18’— P Női kész selyemruhák ........................... 7*— P Tiszta gyapjú női divatszövetek - - 3—4*— „ Flaneltakarók, elsőrendű - - - - 6*50 „ Női ingek 1*10—2*­. Combinók - - 1*80-tól Tweo-szövetek reklám árban - - - 1*38 „ Rumba pullover 3*90. Oroszkák - 6*—9*— „ Finom női kézelős kesztyűk - - - 1*50-2*— „ Mosható selymek ruháknak - - - 1—1*30 „ Férfi ing, külön gallérral - - - - 2*50 -3*— „ Viskola selyemharisnyák - 1.20—1*50—1*90 „ Sportflanel —*65—­80. Mosóáruk —*70—1*— „ Egész finom férfiingek..................5*20—7*50-ig Férfi selymes és flórzoknik —*60—*80 és 1*— „ Vásznak, sifonok, sefirek­­ *—80—1*­1*20 „ Női kész ruhák................................ 3*50 . Keménygallér - *50­*80. Puhagallér —.20—50 „ Saját érdekében fáradjon le hozzám ! • GARAI ÁRUHÁZA Kaposvár, Korona­ utca 15.

Next