Uj-Somogy, 1932. május (14. évfolyam, 98-120. szám)

1932-05-01 / 98. szám

2 vendégjárással kapcsolatos ügyek­ben a közönség rendelkezésére áll. * Kaposvár holnapi nagy napjára minden készen áll. A program fön­tebb olvasható, d­e ott nincs az, hogy a holnapi programban kétség­telenül az első helyet a Ferencvá­ros—Somogy meccs foglalja el, mi­vel ennek a kedvéért indul a két filléres gyors Kaposvárra. E mér­kőzés előkészületeiről a hét folya­mán több cikkben beszámoltunk, most még csak azt akarjuk meg­írni, hogy ma eddig még nem ta­pasztalt mértékben vásárolták a mérkőzés jegyeit, így holnapra nem igen marad más jegy, mint az a kis mennyiség, amit a vidékiek részé­re tesznek félre és ami esetleg a Budapestre küldött jegyekből visz­­szamaradna. A pályapénztárakat d. u. 1 órakor nyitják meg. Tegnap délután Ozory István rendőrfőtanácsos vezetésével a ren­dezőgárda helyszíni szemlét tartott a pályán és ennek alapján kéret­nek a megválasztott rendezők, hogy vasárnap délután fél 1 órakor pon­tosan a pályán megjelenni szíves­kedjenek, amikor is megtörténik pontios beosztásuk. A Ferencváros csapata már az főmérkőzésre kimegy a pályára és a legutolsó jelentések szerint fél 4 után a következő komplett csa­pattal áll ki az alanti felállítású Somogy ellen: Háda Takács I. Korányi Luka Sárosi Lázár Tánczos Takács II. Turay Toldi Kohut * Kármán Tunyoghy Kárpáti Berecz Mészáros Győrffy Péter Egri Joós Miklós Váli A mérkőzés bírája Vass Ernő lesz, így tehát minden készen áll a holnapi nagy összecsapásra, még csak az kell, hogy­ a kaposvári kö­zönség az első pillanattól az utol­sóig álljon lelkes buzdításával csa­pata mellett s ha nagy gyönyörűsé­get is szerez neki majd a Ferenc­­város ma szinte az egész világon versenyen kívül álló csodás játé­ka, ne feledkezzék meg saját csa­patának biztatásáról, hogy az tisz­tességes eredményt érhessen el a Fradi ellen, mindenesetre szebbet, mint amilyent a Hungária és Új­pest a zöld-fehérek ellen elért. Végül ismételjük, hogy a pályá­ra a belépés a következő helyeken történik: a tribünre és a korzó­ülésekre az I. sz kapun, a tri­bünoldali korzópáholyokra a II. sz. kapun, a pestiek korzópáholyaira s a diákok állóhelyeire a III. számon. Mindhárom kapu a Szent Imre-ut­­cáról nyílik. Végül az állóhelyekre a Hunyadi János-térről nyíló IV. számú kapun. Hisszük ,hogy Kaposvár futball­­sportja megállja helyét a legjob­bak ellen ,míg Kaposvár közön­sége szeretetével örökre emlékeze­tessé teszi a vendégek előtt holna­pi kirándulásukat. A Ferencváros csapata ma este fél 7 órakor érkezik meg Kapos­várra a budapesti személyvonattal. A csapatot előreláthatólag óriási tö­meg fogadja és a rendőrség máris megtest minden intézkedést a rend fenntartására. A Somogy vezetősége felkéri a közönséget, hogy már le­hetőleg az előmérkőzés ideje alatt foglalja el a helyét, mert a kapuk a Ferencváros—Somogy mérkőzés megkezdése után 10 perccel lezá­ratnak. Ismételten felhívjuk a kö­zönség figyelmét arra, hogy jegy nélkül a pályára senki sem léphet be. A szabadjegyek közül is csak vagy a Lánczi elnök által kiadott­­startjegy vagy a zöldszinti állandó szabadjegyek érvényesek. A kö­zönség buzdítja a Somogyot, hogy tisztes eredményt érhessenek el a Fradi ellen. Arra is kéri a Somogy-vezetőség a közönséget, hogy buzdítsa a hazai együttest, de az ellenfél tisztelet­ben tartása mellett. Ne feledjük el, hogy a futballban nincs lehetetlen és ha a szerencse nagyon a So-' m­og­’ mellé szegődik....... A pécsi BT egyik határbi róm­­ a kaposvári Donijául delegálta. Buzdítsuk a Somogyot! Tempó Somogy! Mozi. Kettő van Kaposváron, egy hangos és egy néma. Az utóbbi­ban kizárólag kultur- és tudomá­nyos filmeket adnak zsúfolt ház előtt. Egyszer egy hónapig bojkot­­tálták ezt a mozit, mert egy kalan­dorfilmet mert vászonra hozni. Somogyi bicska. Költséget és fá­radságot nem kimélve, hozattuk messze földről a filléres gyors ven­dégei tiszteletére. Rosseb. Divatból kiment károm­kodás. Most két hét óta mindenki ezt tanulja, hogy egy kis somogyi hangulatot adjunk a vendégeknek. Kossuth-tér. Hosszú évtizedekig a Korona-utca alsó végén lakott, de aztán elunta magát s helyet cse­rélt a S­zéchenyi-térrel. Villanytelep. Az Erzsébet-út vé­gén, a­­külföldi árukat vámkezelik benne. Áramátvált­ótelep. A szászvármá­­zai villamosbankókat itt váltják fel aprópénzre, apró kétszázhusza­­sokra. Pénzügy igazgatóság. Egyemeletes korában gimnázium volt, a kultúra s az adó fejlődése miatt második emeletét kellett ráépíteni. Cukorgyár. Olcsó cukrot gyárt — India részére. Ha Szászvármára elfelejt esti világítást küldeni, a cukorgyár ad kölcsön a városnak. Horthy-park. Dacára az esti fé­nyes kivilágításnak, sokan láto­rtalmok. Kaposváron több mo­dern felszerelésű malom van. Könnyen előfordul ezért, hogy a mi­kor az Iparosszékházban vitaestély van, mindegyik szónok más ma­lomban őröl. Nemzeti Kaszinó és Kereskedők székháza. Különös érdekességük, hogy az alapszabályok szerint a bridge mindkettőben tilos. De ez felesleges tilalom, mert ezt a já­tékot itt még nem ismerik. Futball pálya. Az egyedüli Ma­gyarországon, ahol még sohasem hangzott el. Pfuj bíró. Filléres gyors. Úgy halljuk, a Máv, a nagy sikeren felbuzdulva, ezután naponta indít ilyent Ka­posvárra. Ennek reményében abbahagyom az ismertetést. Hadd maradjon va­lami a később jövő vendégeknek is. ÚJ-SOMOGY IIt AS. május 1. Huszonhárom dunántúli művész alkotásait mutatja be a Berzsenyi Társaság tárlata. Évről-évre jelentőségben, művé­szi súlyban emelkedik a Berzsenyi Társaság tárlata, amelyen alkalom nyílik a közönségnek arra, hogy be­pillantást nyerjen Dunántúl művé­szeinek lelkébe, a művészeknek vi­szont alkalmat nyújt arra, hogy fej­lődésük vonalát a nyilvánosságnak bemutassák. Mi, akik évek óta fi­gyelemmel kísérjük a Társaság tár­latait, örömmel állapítjuk meg a kiállítók tehetségbeli fejlődését, új formakeresések biztató momentu­mait. Különösen a kaposvári mű­vészek leptek meg bennünket kel­lemesen gyönyörű alkotásaik kiál­lításával. A Nemzeti Kaszinóban holnap, vasárnap délelőtt fél 12 órakor megnyíló kiállításon 23 dunántúli művész 150 alkotását mutatja be. Színes, gazdag a tárlat, amely ké­pekben, szobrokban tárja a láto­gatók elé a kiállítók művészi vi­lágát. Farkas Klári pasztelljeivel kelt méltó feltűnést. Virágai szinte vi­rulnak a rámában. A kréta mellett azonban az ecsetnek is mestere, falusi tájképei színhatásukkal meg­kapók. N­es­ki István (Tata) akva­­relljeivel vonja magára a figyel­met. Kovács Jenő Józsefnek ked­venc témája az erdő. Százados fák, égbetörő fenyők művészlelkű fes­tője. Az erdők mellett bibliofil tár­gyú jeleneteket vetett vászonra kré­tával, ecsettel egyforma tökéllyel, sok elmélyüléssel. Szentes Béla különösen tájképei­vel emelkedik ki a kiállítók közül. Téli tájképe tökéletes, színes és megkapó. Mi­hl Gusztáv (Sopron) akvarelljeivel méltó helyet foglal el a kiállítók galériájában. Bacskay Béla portréjai most is értékei a ki­állításnak. Pogány Lajos csendéle­tei és portréi színeivel, formatö­kélyeivel állanak az első sorban. Az idő múlik c. csendélete világhírű képtárak képeire emlékeztet. Port­réi hűek. Krummer Ferenc virág­­akvarelljeivel árulja el ,hogy te­hetsége szépen bontakozik. Gaál Dezső (Lengyeltóti) téli tája szí­neivel hal. Matolcsy Lajos (Csur­gó) festményei kidolgozásukkal, té­májának kiválasztásával elárulják a született művészt. Jenei Zoltán­­Gyönky képei komoly stúdiumok­ra vallanak. Pasitzky Sándor alkotásai előtt le a kalappal! Művészi lelkének gazdagságai örökítette meg ecset­tel, ceruzával, krétával vásznon és papíron. Amit bemutat, egy­től-egyig erőtől duzzadó tehetségének bélye­gét viseli magán. Wallacher Lajos (Szekszárd tehetségének szép meg­nyilvánulását adta képeiben. Petz György (Pécs pasztell­jeivel tűnik fel. Horkai­ Péter portréivel von­ja magára a figyelmet. A kecske­méti művésztelep e kiváló neveltje különösen portréival tűnik ki. Ez a Kaposváron élő művész komoly értéket jelent a város művészi éte­lének. Színei, eredeti elgondolásai az elsők közé emelik. Lovrits Kál­mán zalai tájképei ragadják meg a szemlélő figyelmét. Nagy a fejlő­dés ennél a művésznél. Képeinek színezései, pompás meglátása, lav­ór keze­ti művész munkájáról tanús­kodnak. Halvay Gyula különösen egyik vallásos tárgyú képével mu­tatja meg nagy tehetségét. Sós Ist­ván pasztelljeivel és festményeivel szinte egyedülálló, felfogásban, for­makeresésben, színhatásban. Alko­tásai valóságos valőrjei a kiállítás­nak, amelynek nívóját hathatósan emelik Sós alkotásai. Schmidt Gyu­la (Szomajom) falusi pasztelljei­­vel bizonyította be, hogy méltóan sorakozik a fenti beérkezettek mel­lé. Király János (Barcs) érdekes színhatású képeivel tűnik ki. A szobrászok közül legényei Bod­­nai Lászlónak kell adnunk a pál­mát ,aki szobraival és plakettjei­vel bizonyította be, hogy tökéletes kezelője a vésőnek. Dr. All­ram Ferenc körjegyző h. mellszobra élethű alkotás. Zsobrák István alko­tásai is tehetségtől duzzadnak és díszei a kiállításnak. Tőle még sok más alkotást várunk. Fetter Károly­­Dombóvár szobrai precíz kidol­gozásukkal, anatómiai arányaival tökéletesek. Held György építészmérnök a múzeumi tervpályázaton résztvett alkotásaival, villatervezeteivel vesz részt. Természetesen nagy sikert ér el remek terveivel. ---------------*------------------Ck­­I V A ROSI MOZGO|j gfÁprilis 30-án, szombaton, Május 1-én, vasárnap. A magyar filmgyártás újabb remeke Csókolj meg édes Zenés ! Énekes ! Magyar vígjáték a szerelemről 10 felv.-ban. Főszereplők: Salamon Béla, Rózsahegyi Kálmán, Somogyi Erzsi, Rock Marika. Sok sláger, zeneszám, móka, derű, kacagás. Rendes helyárak. Az előadások szombaton fél 5 fél 7 és fél 9 órai kezdettel, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel. Kedvezmények és szerve csak az első előadásra érvényesek. Garantál Ifi SM 0% LUKÁCS GYULA M­zBm SBuB m @K­jSz oki, vegyészmérnök, hites törvényszéki szakértő g­­jpf ggj ........ c­y A­n­o­z­ó Talanta " KAPOSVÁR, FŐ­ UTCA 3. Telefon: 874.

Next