Uj-Somogy, 1933. május (15. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
XV. évfolyam, 98. (4054.) szám. Ára: 8 fillér. Kaposvár, 1933. május 2., kedd. Szerkesztőség és kiadóhivatal: POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak. KAPOSVÁR, KONTRÁSSY UTCA 6. SZÁM. __ ‘ , ■ Egy búza 2 pengő. — Negyed évre 2 pengő. — Fél évre 12 pengő. Felelős Szerkesztői Hirdetések Ára millimétere őrönként laliú., szövegrészben 15 fillér ^ ® ^ ® F%0 NSZÁM! 12 8. Dr. THTIRY ZSIGMOND. Hivatalos és pénzintézeti hirdetések navíl.métersoroarc!ni* 15 fill. tt mai nap eseményei. A képviselőházban Takács Sándor főlevéltárnok szobáját emléktáblával jelölték meg. Az ünnepi beszédet Almássy László házelnök mondotta. Gróf Bethlen István volt miniszterelnököt Inkén baleset érte. Gróf Bethlen leesett a lóról és a karján, valamint a fején sérüléseket szenvedett. A volt miniszterelnököt a községi orvos részesítette elsősegélyben és kijelentette, hogy a sérülések nem súlyosak. Budapesten a május 1-e minden rendzavarás nélküli. Bécsben katonaság szállta meg a várost, gépfegyverekkel és kézigránátokkal felszerelve. A német nemzeti munkanapon a tempelhofi repülőtéren a közel egymilliós tömeg előtt először Göbbels propaganda-miniszter, majd Hindenburg beszéltek. Hindenburg elnök hangsúlyozta, hogy az ifjúságé a jövő. A rendőrségi nyugdíjazások során április 30-ával Ferenczy Tibor dr. főkapitány nyugdíjba helyezte Czövek Sándor kerületi főkapitányt. Gróf Széchenyi László, az új magyar londoni követ kedden érkezik az angol fővárosba. A rádió tornát közvetít május 2-től kezdve reggel háromnegyed hét órától. A rádiótorna vezetését egy háromtagú bizottság intézi. A Budapesten tartózkodó cseh kereskedelmi delegációval ma indultak meg a tárgyalások az árucsereegyezményről. Egyelőre októberig terjedő provizórikus megállapodásról van szó, 10 millió pengős értékben. A csendőrség újabb kommunista szervezkedést leplezett le. Elfogtak egy Sellő László nevű embert, akit a nyomozás lefolytatására Kaposvárra is elhoztak. Agyonlőtte magát Steiner József 57 éves soproni téglagyáros. A gazdag gyáros tettének oka ismeretlen. Imrédy Béla pénzügyminiszter szombaton este befejezte genfi tanácskozásán és vasárnap visszaindult Budapestre. A pénzügyminiszter ma, hétfőn este érkezik vissza Budapestre és kedden már résztvesz a képviselőház ülésén. A fasiszta nagytanácsot május 27-ére összehívták. A tárgysorozat még ismeretlen, de azt hiszik, hogy a napirenden lesz a revízió kérdésén kívül a világgazdasági konferencia és a francia-olasz viszony ügye is. A német Krupp művek most készültek el a világ legnagyobb lokomotívjával. Az 1600 lóerős, óriási mozdonyt, melyet a szovjet rendelésére gyártottak, a napokban Leningrádba szállítják. Somogy vármegye törvényhatósága fair a kormányban a túlzott rendszer ellen. .via pereron in oraioi mersesen érdeklődés mellett tartotta meg tavaszi évnegyedes rendes közgyűlését Somogy vármegye Törvényhatósági Bizottsága, dr. gr. Szapáry Lajos főispán elnöklése alatt. A megjelentek sorában ott voltak a többek között a következők: gr. Jankovich- Bésán József, gr. Festetich Kristóf, br. Inkey Pál, br. Fekete Aladár, saárdi Somssich Miklós, br. Rubidó- Zichy Iván, Bánó Iván, Nemestólhy Szan Tivadar, Bíró István, Markóczy Aulal,dr. Szigethy Gyula Sándor, Huszár Aladár, dr. Zsobrák János, dr. Igmándy Aladár, id. és ifj. dr. Goszthony Mihály, dr. Iloss József, Huber Gyula, Kéry Elek, Mayer Gyula, dr. Császik István, Sinkovich Nándor, Kőszeghy Antal, Földváry Miksa, dr. Neubauer Ferenc, Sájnik József, Tankovits János, Hertelendy Miklós és Andor, Sárközy Jenő és Imre, dr. Meszlényi Zoltán, Hencz Ferenc, vitéz Gsicsery - Rónay István, dr. Vétek György, Krieger Ödön, Lehner Vilmos, Fodor Jenő, dr. Kovács Soma, dr. Mártonffy Bogdán, dr. Májay Dezső, dr. Gáspár Imre, dr. Fárkás Jenő, Siposs Kálmán, ifj. Stephaich Ferenc, Márffy Elemér, Gaál Olivér, Boronkay Lajos, Bíró István, Petracsek Béla, dr. Herzog Manó, dr. Berger Samu, dr. Gaál György. Babochay Kálmán, Pfeiffer János, dr. Mike Imre, dr. Csorba Sándor, Király József, Igmándy-Hegyessy Iván, Berger József, Matolcsy József, dr. Zánkay Jenő, Oscsodás Ferenc, Harsányi Antal, Fonai Vilmos, Horvát Andor, Lengyel József, Dausek Géza, Sebők Jenő, Lengyel István, Merey Lajos, Hivatal Nándor, Ksiván János, Álló István, Bereknyei István, Székely Sándor, Bokor Ferenc, vitéz Verhás Jenő, Szekeres János, Vas Lajos, Sípos Gáspár és mások. A főispán az elnöki megnyitója után a Törvényhatósági Bizottság összetételébe beállott időközi változásokat jelentette be. Majd napirend előtt dr. Igmándy Aladár mondott nagyhatású emlékbeszédet gr. Apponyi Albertról. A beszédet teljes terjedelmében vasárnapi számunkban közöljük. A nagy éljenzés és taps után, mely a beszéd nyomán felhangzott, dr. Inkey Pál orsz. képviselő indítványára a megyegyűlés elhatározta, hogy a szép emlékbeszédei egész terjedelmében jegyzőkönyvben örökíti meg, azt kinyomatja és megküldi a Törvényhatóság tagjainak. Az alispáni jelentés után Sipos G. terjesztett elő indítványt a vásári vámok, helypénzek leszállítása ügyében, mert a magas díjak nem felelnek meg a mai viszonyoknak. Jankonich Bésán József gróf köszönetet mondott Stephaich alispánnak, a Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének támogatásáért, majd arra kérte az alispánt, hogy az évnegyedes jelentésben számoljon be a jövőben a közgazdasági viszonyokról, az adóhátralékokról, a megye állatexportjáról, importjáról, mert ezek a gazdasági kérdések érdeklik napjainkban a törvényhatóság tagjait. Helyeselte Sipos Gáspár felszólását a magas vásári helypénzdijak ellen. Vitéz Markóczy Antal elismeréssel szólt az alispán személyéről, mint aki erős kézzel, de igazságos bölcseséggel intézi a vármegye ügyeit s neki köszönhető, hogy a kommunista mozgalmak nem veszélyeztetik Somogyban a személy és vagyonbiztonságot. Bereknyei István az adóárverések ügyében. Nagy Sándor személyes kérdésben szólalt fel. Stephaich Pál alispán válaszolt az elhangzott felszólalásokra. A helypénzdíjak leszállítására felszólította a községeket, amelyek közül 170 már módosította szabályrendeletét és alkalmazkodott a viszonyokhoz. Kaposvár városnál évközben nem lehet keresztülvinni a leszállítást, mert akkor költségvetésében hiány állana be. A város 1934. január 1-én mérsékli díjait. Készséggel beszámol a jövőben az évnegyedes jelentésben a megye gazdasági, pénzügyi és export viszonyairól. Majd Bereknyei és Nagy felszólalására adott választ Az alispáni jelentést ezután tudomásul vette a közgyűlés. Nemestóthy Szabó Tibor sávolyi földbirtokos terjesztette elő ezután indítványát a kormányhoz intézendő felterjesztés ügyében. Általános figyelem közt indokolta meg komoly felkészültségű előterjesztését. Hosszabb beszédben fejtette ki a gazda szemszögéből álláspontját az utóbbi 10 év gazdaságpolitikájával szemben. Hibáztatta, hogy a kormány túlzott iparpártolási politikát folytat s az agrárlakosság érdekei ezáltal károsodást szenvednek. Széles horizontot ölelt át beszédében s végül határozati javaslatot terjesztett elő aziránt, hogy a törvényhatóság s írjon fel a kormányhoz a túlzott iparpártoló politika ellen s uj mezőgazdasági politika útjait nyissa meg s uj piacokat szerezzen a külföldön mezőgazdasági terményeink számára. Végül indítványozta, hogy ezt a határozati javaslatát hozzászólás végett a megye küldje el hasonló állásfoglalás végett a társtörvényiatóságoknak. Hertelendy Miklós kormányfőtanácsos módosító indítványt terjesztett elő, amelyben tompítani kívánta a Nemeslóthy-féle indítványnak a kormány ipar-, illetve gazdapolitikáját bíráló kitételeit. A főispán szavazásra tette fel a kérdést. A többség a Nemestóthyféleindítványt fogadta el. A közgyűlés ezután gyér érdeklődés mellett tárgyalta le a kisgyűlés retortáin keresztülment tárgysorozatot. Újból Tallián Andor ny. alispán lett a Kát. Kör világi elnöke. A Katolikus Kör ápr 30-án tartotta rendes évi közgyűlését a tagok nagyszámú érdeklődése mellett. Tallián Andor világi elnök elnöki megnyitójában megemlékezett az idei szent év megnyitásáról, a Kör legutóbbi 10 év alatti működéséről, majd Szombathy György és Neumayer Andor alelnökök 10 éves munkásságát vázolta, akiknek működéséért köszönetét nyilvánította, melyet a közgyűlés jegyzőkönyvében kért megörökíteni. Bejelentette továbbá, hogy az elmúlt tíz év után egy új korszaknak kell következni a köz életében és épp ezért a fiatalságot óhajtja a további munkában látni Az elnöki megnyitó után, amelyet a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel és helyesléssel fogadott, Tóth András terjesztette elő pénztárnoki, majd Kovács Ernő a könyvtárnoki jelentést,amiknek tudomásul vétele után Tallián Andor világi elnök bejelentette, hogy a tisztikar és a választmány mandátuma lejárt és kérte a közgyűlést, hogy az új választások megejtésére kandi-, dúló bizottságot küldjön ki. A jelölések megejtése után a közgyűlés a következő tisztikart választotta meg: világi elnök: Tallián Andor, egyházi elnök: dr. Hess József, világi alelnök: dr. Harmatti János, egyházi alelnök: Vajay József, igazgató: Sebestyén Gyula, főtitkár: Makk István, titkár: SimonFerenc, ügyész: dr. Keresztúri Lajos, háznagyok: Dömötör József és Csajághy Antal, könyvtárosok: Kovács Ernő és Vita Lajos. Utána megválasztották a választmányt,ezután dr. Hess József egyházi elnök mondott köszönetet a tisztikar és a választmány nevében a megnyilvánult bizalomért. Kijelentette, hogy az új vezetőség, amelyben örömmel látja az ifjúságot, tettrekész energiával és ügyi mizgalommal