Uj-Somogy, 1933. június (15. évfolyam, 123-145. szám)
1933-06-01 / 123. szám
XV. évfolyam, 13. (4079.) szám. Ára: 8 fillér. Kaposvár, 1933. junius 1., csütörtök. Szerkesztéség és kiadóhivatal: KAPOSVÁR, KONTRÁSSY UTCA 8. SZÁM. TELEFONSZÁNT 128. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: — Egy búza 2 pengő. — Negyed évre 6 pengő. — Fél évre 12 pengő. FelelőS szerkesztő : Hirdetések ára millimétersoronként 10 Illl., szövegrészben 15 fillér Dr. THÜSDY ZSIGMOND Hivatalos és pénzintézeti hirdetések mllimétersoronként 15 Illi. k mai nap eseményei. A felsőház ma délelőtt ülést tartott. A napirend előtt gr. Széchenyi Aladár szólalt fel, válaszolva a miniszterelnök egyik beszédére. Arra kérte a miniszterelnököt, hogy ne becsülje le a múltat, hogy csak puhadereknak környékezzék, mert keményderekig úgyis kevés van. Ezután az elnök elparentálta herceg Festetics Taszltót, akinek az emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg. Az Emerikana diákszövetség küldöttsége Bécsbe utazott, ahol a Bleyer-ügyből kifolyólag találkoztak a bécsi és müncheni diákszövetségek kiküldötteivel. A tanácskozáson megállapították, hogy a Bleyer-ügygyel kapcsolatos események nem a németség ellen irányulnak, hanem kizárólagHever Jakab személye ellen. Az értekezlet örömének adott kifejezést, hogy a magyar és német diákság közötti látszólagos ellentét elsimult és továbbra is megtesz a jó viszony. Zita királyné és Ottó királyfi osztrák nemzeti szocialisták szerint pár napig Ausztriában tartózkodott. A Zeppelin Rómából hazarepült Németországba. Az óriás léghajóRómából postát vitt Livornóba, ahol a postazsákokat ledobták. A ledobott postazsák egy ház tetejére zuhant, amelyet beszakított. Esküdt Lajos abbahagyta éhségsztrájkját, mert ellenőrző orvosszakértőt rendeltek ki elmevizsgálata ügyében. A budapesti újságíró kongreszszus ma délelőtt zárt ülést tartott, majd a Sváb- és a Jánoshegyire rándultak ki a főváros vendégei. Délután az egyes követségek teát adnak honfitársaik tiszteletére. József kir. herceg pár nappal ezelőtt húsmérgezésben megbetegedett. Ma már annyira javult az állatmér, hogy néhány órára elhagyhatta az ágyat. Orvosai szerint pár nap múlva teljesen rendbe jön a főstercég egészsége. Titkos Ilona színművésznő súlyosan megbetegedett. A nagybetegállapotában örvendetes javulás állott be. A német kormány súlyossá gátló intézkedéseket tett azokkal a német állampolgárokkal szemben, akik átlépték Ausztria területét. A német kormány ezen intézkedése Magyarországot is érinti, amennyiben a bajor idegenforgalmunkat úgyszólván teljesen megbénítja. Campbell, a világhírű autóversenyző-újságíró, aki Budapesten tartózkodik, ma délelőtt lord Rothermere megbízásából megkoszorúzta a Nemzeti fájdalom és Rákosi Jenő szobrát. A Rákosi-szobor koszorújának ez a felirata: Reméljük, hogy álmaid hamar valóra válnak . Küszöbön a kaposvári telekkönyv • betétszerkesztés keresztülvitele. A kaposvári járásbíróság telekkönyvi hivatalában csak telek jegyzőkönyvek találhatók telekkönyvi betétek helyett. A telek jegyzőkönyvek tudvalevőleg nem tüntetik fel a kataszteri tiszta jövedelmet és a természetes méretekért nem szavatolnak. Temérdek ezért az ügyvédek és a nagyközönség részéről a panasz, mert a telekjegyzőkönyvek kezelése, áttekintése nehézkes. A panaszokat megszüntetendő, dr. Vétek György polgármester már több ízben tett előterjesztést az igazságügyi minisztériumnak a telekkönyvi betétszerkesztés elrendelése iránt. A sok előterjesztés, sürgetés kezd eredménnyel kecsegtetni. Most érkezett meg a városhoz az igazságügyi miniszter értesítése, hogy hajlandó a kaposvári kir járásbíróságnál Kaposvárra vonatkozóan a telekkönyvi betétszerkesztést elrendelni, ha a város viseli az ide utazó s majdan innen távozó szakközegek útiköltségét, illetve itt tartózkodásához anyagilag hozzájárul. A miniszteri leirat szerint ez az összeg 20(H)—2500 P körül mozog. Nem hisszük, hogy a polgármester elzárkózna a kért összeg kiutalása elől, mert valóban közérdek a telekkönyvek rendbetétele. Bőven megtérül a városnak az erre a célra fordított összeg. A Tábla új eljárásra utasította a törvényszéket a megye kórházépítési perében. A kaposvári vármegyei közkórház kibővítése kapcsán a szülészeti pavilion építési munkáit Hegedüs Dezső kaposvári építészmérnök végezte. A leszámolás megejtésekor anyagi differenciák támadtak a megye és a vállalkozó közt. Az államépítészeti hivatal, illetve az alispán nem fogadta el Hegedűs Dezső leszámolását és ezért perre került a sor. A vállalkozó 22.000 pengő erejéig polgári pert indított a megye ellen a kaposvári kir. törvényszéken, ahol a tél folyamán hozott ebben az ügyben ítéletet dr. Páva István törvényszéki bíró s részben megítélte a felperes követelését a megyével szemben. Hegedűs Dezső tovább fellebbezett az ítélet ellen a Táblához. Tegnap hirdetett ítéletet ebben a pertum a pécsi Tábla s helyt adva a fellebbezésnek, új eljárásra utasította a kaposvári kir. törvényszéket s elrendelte a felperes és alperes szakértőinek meghallgatását. Kik jönnek le Budapestről a bankosok pünkösdi tenniszcsatája alkalmával Kaposvárra? De tesítettük már, hogy pünkösd két napján felfüggesztik a bankok a váltó prolongálásokat, beszüntetik a betétfizetéseket, mert ünnep van és mert tenniszverseny lesz Kaposvárott. Budapest jeles tenniszezői, akik a bankszakmában helyezkedtek el, mérik össze erejüket a Dunántúl képviselőivel. Nem országgyűlési . Bankfiók és bankhölgyek sereglenek össze a Turul-pályán, hogy kemény csatában eldöntsék, ki is a jobb. (Mi már tudjuk, de ők még nem) Budapest bomba csapatot küld. S ha ez sem győz, akkor csakugyan vége a magyar tennisznek, de reméljük, a dunántúliak meghagynak bennünket abban az illúzióban, hogy a magyar tennisz valóban nagyszerű. .. Különben a budapesti csapat egy középerősségű magyar válogatottnak is beillelte, mert szerepel köztük egy-két volt Davis Cup játékos is. A névsor különben a következő: 1. Dr. Pétery Jenő (Községi Takarékpénztár) a MAC játékosa, volt Davis Cup játékos, aki sok nehéz csatában képviselte a magyar színeket Kehrling oldalán. .. több-kevesebb sikerrel. Péteryt a KTSE versenyekről már ismerjük, sőt egykét meleg percet is szereztek már neki a kaposvári játékosok, különösen akkor, amikor a széphangú rádió-bemondóval tenniszbabérokra pályázott s a babért igen tépdeste annak idején a dr. Németh Mayer Babapár. Azért Pétery ma is egyike a legjobb magyar játékosoknak s párost kevesen tudnak úgy játszani, mint ő... 2. Dr. Szenthey Miklós (Hitelbank , a BLKE játékosa. Szimpatikus fiú, aki egyike a legegyenletesebb formát felmutató tenniszezőknek. Az első osztályú rangsor 18-ik helyét foglalja el. Róla keveset mondhatunk, mert még nem szerencséltette Kaposvárt. 3. Pető Béla (Iparosok Országos Közp. Szöv.) MAC-ista De őt így itt senki sem ismeri. Ő kértem: ma Petőt. Az a Pető, aki III. kerista korában a Turul-pályán tűnt fel s azután állandóan emelkedve, állandóan beszéltetve magáról, eljutott a BESZKART-ba, majd onnan a MAC-ba. Állandóan javul s a magyar tennisz egyik nagy ígérete. Róla nem kell beszélnünk, mert őt mindenki ismeri Kaposvárott. Kíváncsian várjuk játékát s azt hisszük, hogy a Turul tenniszszakosztályvezetőjének nagy lesz a szívfájdalma, ha a régi játékosát más egylet színeiben látja díszelegni. De úgy kell neki, miért nem mond le?..... Pető Béla meg csak fejlődjön s legyen büszke a Turul arra, hogy az ő bevetése, ma már a II. osztály 7-ik helyén van. 1. Vásárhelyi E. Jenő (Hazai B.) MAC. Vásárhelyi Jenőit nem mutatjuk be, mert őt ismerik széles e hazában s még a határokon túl is. Nagy tenniszező, de még jobb rendező és elméleti ember. Szerinte bomba, a kaposvári versenyeken már sok meglepetést csinált. Reméljük, ezúttal is sikerül neki meglepetést okozni, de megfordítva, azaz: kikap. 5. Bakos Sándor Postatakarék BHAC. A harmadik osztály 4-ik játékosa. Nem sokat beszélt róla a krónika, de azért biztosan győzelemmel hagyja el a pályát. 3. Vadász László Keresk. Bank .MTK. Harmadik osztályú játékos. Az MTK egyik krekkje s leghőbb vágya, hogy Kaposvár közönségének bemutatkozhassék. Majd meglátjuk. Ha győz, biztosanörül, de ha vesztene, úgy mi fogunk: huj, huj, hajrázni, mert alighanem ez lesz Dunántúl egyetlen győzelme. Tartalékként Zsoldos Jenőt hozza magával Budapest, de itt nem kerül sor a játékra, mert nem oly életveszélyes játék a tennisz, mint a futball s nem is játszák olyan sorban, mint a Fradi-meccset. Itt nyaktörésről nem tehet szó, legfeljebb ütő, ablak, vagy aludttejes üvegek törhetnek el, na és egyes gyermekmeccseken azok a bizo-