Uj-Somogy, 1934. november (16. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

2 A mai nap eseményei. Nem megy a kormányelnök Berlinbe. Bécsi laphirablások nyomán az a hír terjedt el, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök római útja után Ber­linbe utazik. Sőt olyan hírek is terjedtek el, hogy Rómából közvet­lenül utazik Berlinbe. Ezekkel a hírekkel kapcsolatosan illetékes ma­gyar körök kijelentették, hogy azok a hírek, mintha a magyar kor­mányelnök Berlinbe szándékozna utazni, nem felel meg a valóság­nak. Kommunista,agh­átor halálugrása Budapesten. A múlt tietekben a pécsi bányák­ban éhségsztrájkot kezdtek a bá­nyászok. A bud­apesti főkapitány­ságra feljelentés érkezett, hogy a sztrájkot megelőző nap­okban ide­genek jártak a bányászok között. A főkapitányság természetesen meg­indította a nyomozást, amelynek so­rán három embert tartóztattak le. Horváth Imre szerelőt, Hoffmann Ottó lakatost és Sláger Lajos vil­lanyszerelőt, akik egyenesen Moszk­vából jöttek Magyarországra, hogy itt a bányavidékeken zavart kelt­senek. Mindhárom ember mint cse­refogoly került ki Oroszországba. A főkapitányságon megkezdték az elfogott kommunisták kihallgatását. Miközben Hoffmann Ottót hallgat­ták ki, a kommunista fejjel nekiro­hant a csukott ablakinak és az ut­cára vetette magát. A második eme­letről leugrott kommunista össze­tört tagokkal terült el az utca kö­vezetén. Koponya-alapi törést és sú­lyos belső sérüléseket szenvedett és meghalt. A főkapitányság Pécsen nyomozó közegei meg 11 egyént vettek őrizetbe. Hock János megkezdi büntetésének kitöltését. Hock Jánost, mint ismeretes, a külföldön írott cikkei miatt vád alá helyezték és a bíróságok jogerősen egyévi börtönre ítélték. Közben Hock János részére kegyelmet kér­tek, de ezt a kérését elutasították. Hock János többször kapott bün­tetésének megkezdésére halasztást, azonban most, a holnapi nappal megkezdi egyévi börtönbüntetésé­nek kitöltését. Novemberben nem kerül a Népszövetség elé a marseil­­lei királytragédia. A marseillei királygyilkosság ügyét tárgyalásra akarták tűzetni a Népszövetség novemberi ülésszaká­ra, azonban mégsem tűzik tárgya­lásra. Lemond a francia kormány. A francia kormány lemondását élénken tárgyalják francia politikai körökben, ahol Lávait és Taraiéut emlegetik miniszterelnöknek. Szemüveget Csajághynai órás, ékszerész és látszerész Kaposvár, Korona­ u. 1. legolcsóbban vásárolhat. Óra, ékszer és szemüveg javításokat a legolcsóbban és legjobban készít. Telefon: 629. UJ-SOMOGY 1934. november 3. Mi történt 20 és 10 év előtt? 1914. november 3. Galíciában az oroszok kétségbe­esett ellenállási kísérletei dacára is lépésről-lépésre haladnak előre. — Szerbiában csapataink benyomul­tak Macsvába, bevették Crnabara, Radenkovics, Gluscsi és Tabanovics helységeket. — A török haj­ót­üzé­rek sikeresen kezdték meg az orosz cirkálóhajók bombázását. Bécs­ben Berchtold külügyminiszter el­­nöklésével közös minisztertanács volt. 1924. november 3. Gosztonyi Sándor tüzérfőhad­nagy, akit hősi halottként­ tartot­tak nyilván, több évi távollét után visszaérkezett Szigetvárra. Szabó István volt földművelésügyi minisz­­erit óriási gyászpompával temették el Erdőcsokonyán, ahova külön vo­nattal utaztak le a kormány tagjai és a nemzetgyűlési képviselők. Ku­misz László püspök, Halka Sándor esperes, Huszár Károly nemzetgyű­lési alelnök, Bethlen István gróf miniszterelnök, Mayer János kis­gazda, pártelnök, Almássy Imre gr. orsz. kamarai elnök, Tahy Jakab államtitkár beszéltek a gyászszer­tartás alkalmából, majd ezután dr Kovács J. István volt államtitkár, Tall­ián Andor alispán és számos testület, intézmény stb. helyezett koszorút a frissen hántolt sírra. — A Phöbus—Somogy mér­kőzés. A Somogy FC tegnap esti választmányi ülésén szóba került a f. hó 11-én Kaposváron lejátszás­ra kerülő Phöbus—Somogy mérkő­zés is. Ha az előjelek nem csalnak, ez lesz a bajnoki szezonban az első mérkőzés, amelyen végre a kom­plett Somogy fog kiállni. A sérültek lassan meggyógyultak , most csak Bárdos kapus gyengélkedik, de eny­he hurutját addig kiheverheti Murát és Kollár tréningbe jönnek s remélhető, hogy 11-ig Berecz is tel­jesen rendbejön. Nyolc mérkőzést játszott eddig a Somogy, hatszor ki­kapott és kétszer eldöntetlenül vég­zett. A Phöbus nem könnyű ellen­fél, de a mérkőzés itthon lesz és ezt az előnyt nem szabad elszalasz­tani. Ez ellen a csajjal ellen, ha törik, ha szakad, győzni kell, mert különben igazán nincs sok értelme a Somogy szerepeltetésének. Hisz­­szük, hogy a Somogy-legénység vég­re megembereli magát. — Küzdelem a kaposvári serlegért. A Somogy FC kihívja a ka­­osvári amatőr egyesületeket olyan küzdelemre, amely a baj­noksághoz lenne hasonló, vagyis pont- és gólarány döntené el az elsőséget és a torna két forduló­ban, ősziben és tavasziban folyna le. A torna díja vándorserleg lesz. Természetesen a proficsapat az amatőröknek bizonyos arányú gól­előnyt ad, hogy a mérkőzéseket ez­zel reálissá tegye. A szépnek ígér­kező és igen érdekes mérkőzé­sek valószínűleg már november h­e­­jtájában megkezdődnek. Foglalko­zott a Somogy tegnap esti választ­mánya a meglazult fegyelem kér­désével is és azt a határozatot hoz­ta, hogy a legdrákóibb szigorral kiirt minden olyan kinövést, amely a csapat jó szellemének rovására megy. Vannak — sajnos — olyan jelenségek, amelyek arra engednek következtetni, hogy egyes külső té­nyezők kihasználják a vereségso­rozat előidézte lehangoltságot és la­zítani akarnak már a játékosok kö­zött is, de a vezetőség el van tö­kélve, hogy nem nézi tétlenül az ilyen aknamunkát és könyörtelenül megbünteti azokat, a játékosokat, akik a legkisebb fegyelmezetlensé­get tanúsítják. Ugyancsak elhatá­rozták azt is, hogy a vezetőség és a csapat között a kappcsolatot job­ban kiépítik, mert úgy látszik, hogy a csapatban hiányzik a régi somo­gyi szettem, amely sokszor feledtet­ni tudta, hogy a legénység nagyobb tudású csapattal áll szemben és ret­tegett ellenfeleket somogyi szívvel és győzniakarással tudott két váll­ra fektetni.­­ A KPAC vasárnapi mér­kőzésén a DVAC ellen győzelem­mel felért eldöntetlen eredménye után 4-én újból Pécsen játszik a PAG jóképességű csapatával. Biza­lommal nézünk a KPAC további szép szereplése elé, mert a csajtal eddigi játéka alapján a legjobbak között foglal helyet s ha a látra levő mérkőzéseit megnyeri, egy az őszi fordulóban második, de első helyen is fordulhat. — Somogyszil—Somogyacsa 1 - 1 (O : O). A múlt vasárnap tar­totta Som­ogyszil és Somogyacsa fut­ballmérkőzését a somogyacsai le­­ventepályán. Az első félidő heves és küzdelmes harcában egyik fél sem bírt gólt szerezni,­ míg a má­sodik félidőben mindegyik csapat megszerezte az egy-egy gólt. Biró: ifj. Mész­ne­r János.______________ A régi Világh­írű­ magyar gyártmányú Tiszaújlaki bajuszpedrő mindenütt kapható. 6625 Egy szerelmes tiszt, egy szép asszony és egy fiatal leány kacagtató meséje Csókra jár az asszony. Gustav Fröhlich és Jarmila Novotna szenzációs alakításával. Fél 5 órakor félhelyárakkal. Közös előfizetés az UJ-SOMOGYRA és a FÜGGETLENSÉGRE Havi 2*50 P-ért. Két jó napilapot délelőtt a FÜGGETLENSÉGET délután az ÚJ-SOMOGYOT küldjük mindenkinek, aki az alábbi szelvényt be­küldésével a két lapot megrendeli. A közös előfizetők hetenkint több képes mellékletet, 8 oldalas rádió­­mellékletet, őszi és nyári menet­rendet és karácsonykor egy 300 ol­dalas évkönyvet kapnak ajándékul. Az UJ-SOMOGY tek. Kiadóhivatalának Kaposvár. Postafiók 45. Alulírott megrendelem az Uj-Somogyot és annak állandó mellékletét, a Függetlenség című fővárosi napilapot összesen havi 2 pengő 50 fillér előfizetési díjért. Az előfizetési dijat pos­tán beküldtem. — Az előfizetési dij beküldésére kérek postacsekket. Kelt___________ névaláírás és foglalkozás, házszám, vagy utolsó posta. (Levelezőlapra ragasztandó!) tos hírük TÁR. November 3. Szombat. R. kato­likus: Hubert pk. Protest.: Győző. Szr.: Mark hó 25. Nap­kelte 6 óra 46 perc, nyugta 16 óra 41 perc. Hold kelte 2 ó. 31 p nyugta 14 ó. 43 p. A kisiparos a maga életének legtöbb vonat­kozásában ugyancsak fagyos dió és éppen ezért, bár pl. a ci­pész a maga mesterségében ter­melő és ha e minőségében ár­drágító, úgy neki el kell visel­nie az összes többi szakmája kisiparosok árdrágításának r­eá­eső hátrányait. Vagyis, mint fo­gyasztó, ő is drágábban fog ter­melni és megélni és így az ár­egyezmények folytán esetleg reá háruló termelői haszon a sa­ját életének megdrágulása kö­vetkeztében veszendőbe megy. Érdekes egyébként, hogy ezzel a gyanús indítvánnyal — a kis­ipari kart­el­lel — a kamarában éppen az a kisipari szakma lé­pett fel, amely az utóbbi idő­ben veszedelmes hadjáratot in­dított meg a fogyasztók zsebe ellen, ez pedig az úgynevezett pékkartell, amely a fővárosban él csak, a vidék még mentes et­től a kartel­lől. A vidék bi­zonyára mentes is marad a kisiparos kartelltől. De ha még­is akadnának oly kisipari cso­portok, amelyek ilyen áregyez­ményekkel drágítani akarná­nak, úgy azok is szemben fog­ják magukkal találni az állam­­hazalmat. Jogtalanságból soha­sem lehet jog és bármilg sokan követik is el a jogtalanságot, azt nem szentesítheti a jogelle­nes cselekmények elkövetőinek bír­miig nagy száma. — A reformáció emlékün­nepe a ref. templomban. A kaposvári középiskolás református ifjúság magasztos ünnepséggel em­lékezett meg a reformáció évfordu­lójáról. Az ünnepség színhelyét, a református templomot zsúfolásig megtöltötte a református hívek nagy serege, hogy tanúja legyen az ifjú­ság vallásos érzülete megnyilvánu­lásának. Az ünnepélyt a 206. di­cséret elének­lése vezette be , majd Pálla Erzsébet mondott lélekeme­lő előimát. Dr Fónyad Dezső lel­kész mély gondolatokban gazdag megnyitó beszédét Biró Jolán re­mek művészi szavalata követte. Ez­után Körpöly Kálmán, a költő gim­nazista tartott előadást a reformá­cióról. Ez a papnak készülő diák oly magas színvonalú előadást tar­tott, hogy méltán látják benne egy­házának egyik jövendő reprezen­táns tagját. Bojtár László szívből jövő szavalata után Kricsfalusi­ Magdolna tartott nívós bibliama­gyarázatot a jelenlevők telki gazda­gítására. A minden izében nívós ünnepély a 237. dicséret eléneklésé­­vel ért véget. — Jóváhagyott alapszabá­lyok. A diöjmivelésiügyi miniszter a Rinyabesenyő Nagyszállás pusztai birtokosság legeltetési társulatának alapszabályait jóváhagyta.

Next