Uj-Somogy, 1935. április (17. évfolyam, 74-96. szám)
1935-04-02 / 74. szám
XVII. évfolyam, 74. (4615.) szám. Ara: 10 fillér. Kaposvár, 1935. április 2., kedd. Szerkesztőség és kiadóhivatali POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési órak. KAPOSVÁR, ONTRÁSSY UTCA 0. SZÁM. —— Egy hóra 2*— pengő. A „Függetlenség“-gel együtt 250 pengő. Aran min.1 Felelős szerkesztő: Egyes szám ára a „Függetlenség“-gel együtt 10 fillér. TELEFONSZÁM: 128. Dr. TETCHY ZSIGMOND Hirdetések ára millimétersoronként 1000.,szövegrészben 15 1111. A Vezér somogyi győzelme. Lezajlottak a képviselőválasztások, amelyeknek során a nemzet adta meg a feleletet a Vezér, tákfai Gömbös Gyula miniszterelnöknek arra a rádióbeszédében feltett kérdésére, hogy: »velem, vagy mással?« A kérdésre elsősorban a nyíltszavazásos vidéki kerületek adhatták meg feleletüket és ez a válasz olyan volt, hogy a már eddig ismert eredmények szerint is a nemzet legnagyobb része a Vezér politikai elgondolása és reformprogramja mellett foglalt állást, vagyis helyesléssel hagyta jóvá mindazt, amit a Vezér a maga célkitűzései érdekében eddig tett és a jövő terveiről elmondott. Mindezeken felül pedig teljesítette a választópolgárság a Vezérnek azt a kívánságát, hogy az általa jónak tartott munkatársak küldessenek be a magyar törvényhozás képviselőházába. A megtartott választások eredményének somogymegyei része külön fejezetet érdemel a reformpolitika eseményei között, mert itt az egész vonalon a legdicséretesebb módon érvényesült a Vezér elgondolásának egyetemes helyeslése, hiszen Somogy vármegye 11 választókerületéből 9 mandátum jutott a Vezér eszméitől áthatott NEP-nek, mégpedig 1 mandátum, a kaposvári egyhangúlag, a többi 8 pedig a szavazatok túlnyomó többségével. A kilencen felüli két kerület egyikében, a nagyatádiban jelöltet sem állított a NÉP s így a Vezér pártjával, közös politikai plattformon dolgozó »Független Kisgazdapárt« szerezte meg a tizedik mandátumot, amely szintén a Vezér sikeréül tekinthető. Egyetlen somogyi kerület van még hátra, a marcali, ahol a döntés a pótválasztásra maradt, mert a NÉP hiv. jelöltjének itt még új harcot kell megvívnia a pártonkívüli ellenzéki jelölttel. Olyan fölényes győzelmet jelent a somogyi eredmény, amelyhez hasonló még eddig az ország kevés vármegyéjében volt megállapítható, úgyhogy a választás ilyen kimenetele érthetőleg felsőbb helyeken is osztatlan örömet és az illetékesek iránti méltó elismerést váltotta ki. Somogy választóközönsége emberül megállotta helyét és derekasan teljesítette honpolgári kötelességét, mert a választói névjegyzékbe felvetteknek magas százaléka adta le szavazatát, sőt ha leszámítjuk az elköltözötteket, meghaltakat, tévesen felvetteket stb., s akkor közel 100 százalékos megnyilatkozás írható a választóközönség javára. A NÉP és a Vezér politikáját támogató somogyi szép győzelem körül kétségtelenül nagy érdeme van Somogy vármegye főispánjának, vitéz Igmándy Hegyessy Lászlónak, aki a kormánytól kapott megbízatásának és a vállalkozásához fűződő várakozásoknak a legteljesebb mértékben megfelelt, anélkül, hogy a választások tisztasága a legkisebb csorbát szenvedte volna, örülünk, hogy a Vezér ebben a derék somogyi katonájában nem csalódott. Kétségtelen, hogy az örvendetes somogyi eredmény elérésében része van annak az évek óta tartó szervezkedésnek is, amely a NÉP hálózatának kiépítését programszerűen, fokozatos előhaladással végezte. Ennek a szervezetnek a működése a mostani első kipróbálásnál kifogástalannak bizonyult. A megye egyes kerületeiben mandátumhoz jutott egyének is valamennyien arra érdemes, méltó férfiak voltak és igy az egyéni kvalitás szempontjából is jól válogattuk meg a honatyáinkat, akik között első hely illeti meg Kaposvár ifjú képviselőjét, a kormányba bejutott reformnemzedék értékes tagját. De van a most megválasztott képviselőink között egy volt miniszter, Mayer János, van egy olyan, aki már a világháború előtt tagja volt Nagy-Magyarország egykori parlamentjének, a csurgói kerületben megválasztott Bárczay Ferenc. A legutóbbi országgyűlésen is mostani kerületét képviselte az Igal-ban újból fölényesen megválasztott Bánó Iván. A somogymegyei új képviselők között többen vannak a világháború hősei, mint Bornemisza miniszteren és Bánó képviselőn kívül még Hertelendy Miklós ny. ezredes, a tabi, vitéz Csicsery-Rónay István ny. vezérkari alezredes, a kaposmérői és vitéz dr Balogh Gábor, a Vitézi Szék ügyésze, a nagybajomi kerület képviselője, viszont a legújabb generációhoz tartoznak és igy az ifjúság megtestesítői a kaposváriak képviselője mellett még a politikába csak most először bekapcsolódó gr. Festetics Domonkos csertői földbirtokos, a szigetváriak képviselője és ifj .dr Temple Rezső budapesti ügyvéd, a lengyeltóti kerület képviselője. A NÉP tábora tehát a valóban ifjú reformnemzedékből is kap képviselő tagokat Somogyból. Végeredményben tehát jó munkát végzett Somogy választóközönsége s egész vezetősége: a Vezér mellé azokat delegálta a reformpolitika megvalósítására, akiket a NEP-pel egyetértve a Vezér is legalkalmasabbaknak tartott. Teljesnek mondható a győzelem tehát azért is, mert egyetértett Somogyban aNÉP és a nép! Minden kerületben győzött a NEP hivatalos jelöltje. Somogyország 11 választókerülete közül vasárnap 10 kerületben folyt le a választás, amely fölényes győzelmet hozott Gömbös Gyula miniszterelnöknek és a Nemzeti Egység Pártjának. Az imponáló győzelmet fegyelmezetten, biztosan vívta ki a párt, amely szinte százszázalékos sikerrel került ki a választási küzdelemből. A választás szerte az egész megyében a legteljesebb rendben folyt le, rendzavarás sehol sem történt, a karhatalomnak sehol sem kellett akcióba lépnie, bár a választási harc szenvedélyes, izzó volt több községben s a pártszenvedélyektől túlfűtött kortesek sokszor elragadtatták magukat. A vármegyeházára óráról órára érkeztek a jelentések a kerületek-ből a szavazatok állásáról. Vitéz Igmándy-Hegyessy László főispán és Stephaich Pál alispán egész nap a főispáni hivatalban tartózkodtak és tájékozódtak a helyzetről. A jelentésekből már dél felé kiviláglott, hogy a hivatalos jelöltek nagy fölénnyel vezetnek s ez a fölényük délután hatványszerüen emelkedett. Az elért eredmények nem-, csak a vármegyén, hanem a miniszterelnökségen és a belügyminisztériumban is, ahonnan állandóan érdeklődtek a helyzetről, nagy örömet keltettek. A választást legkorábban az igali kerületben zárták le, ahol a kora délutáni órákban kitűnt, hogy felesleges hosszúra nyújtani a szavazást, mert ha minden szavazó leszavazott volna, akkor sem változott volna a helyzet. Izgalmas finis volt a lengyeltóti kerületben, ahol este fél 9 órakor zárták le a szavazást s akkor foghattak csak hozzá a szavazatok öszszeszámlálásához. A lefolyt választásról az alábbi részletes beszámolót adjuk: Barcs. A kerület 10031 választójából leszavazott 8181. Ebből 5524 szavazott Mayer Jánosra, a Nemzeti Egység Pártjának hivatalos jelöltjére s 2657-en gr. Széchenyi Lajos nemhivatalos jelöltre. A 2867 szótöbbség impozánsan fejezi ki azt a hódítást, amellyel tért nyert a nemzeti egység gondolata a határmenti kerületben. Érdekes megemlíteni azt, hogy az ajánlásoknál Mayer 3264, gr. Széchenyi 1650 aláírást kapott. A barcsi kerület amellett, hogy Gömbös Gyula zászlaja mellé sorakozott, értékes, komoly képviselőt nyert Mayer Jánosban. Csurgó. A kerület 15604 választójából leszavazott 13480. Ebből Bárczay Ferenc, a Nemzeti Egység Pártjának hivatalos jelöltje 7310, dr. Inkey Pál pártonkívüli 6170 szavazatot kapott. A küzdelemben egész nap fölényesen vezetett Bárczay Ferenc, aki végül is 1140-nel győzött ellenfelével szemben. Bárczay Ferenc a parlament egyik legértékesebb tagja lesz. Komoly, nagytudású férfiú, akinek kiváló kvalitásai révén az országházban is nagy jövőt jósolhatunk. Igaz. A kerület 15000 választójából leszavaztak 11628-an. Ebből 8007 szavazat esett Bánó Ivánra, a Nemzeti Egység Pártja hivatalos jelöltjére és 3621 szavazat esett Eőry-Szabó Dezsőre. Bánó Iván népszerűsége révén egész nap vezetett s megválasztása egy pillanatig sem volt kétséges. A 4386 főnyi többség ékes bizonyítéka Bánó Iván népszerűségének. Bánó Iván az előző ciklusban is sokat tett a kerület érdekében, a jövőben még hatékonyabban tudja választói érdekeit képviselni a parlamentben. Kapovniérő. A kerület 17558 választójából leszavazott 14797. Ebből 8537 esett vitéz Csicsery-Rónay Istvánra, a Nemzeti Egység Pártja hivatalos jelöltjére, Petracsek Béla független kisgazda 6260 szavazatot kapott. Vitéz Csicsery-Rónay István 2277 szótöbbségű győzelmének értékét fokozza, hogy Petracsek Bélát saját hazájában gyűrte le, ahol évek óta készítette képviselősége számára a talajt. Vitéz Csicsery-Rónay győzelme nagy örömet keltett a kerületiben s már vasárnap este többezer főnyi lelkes közönség tüntetett mellette és éljenezte Kaposmérőben. Vitéz Csicsery-Rónay István uj ember a politikában, de nagy’ erénye, hogy’ Szótartó, ura szavának s amit igér, azt be is tartja. Ilyen szótartó, komoly képviselőre pedig szüksége van a kerületnek is, az országnak is. Lengyeltóti. A kerület 10442 szavazójából leszavazott 8634, ebből dr Temple Rezső, a Nemzeti Egység Pártja hivatalos jelöltje kapott 4424, Gaal Olivér 4210 szavazatot. A megyében itt folyt le a legizgalmasabb küzdelem. A két jelölt úgyszólván fej fej mellett futott s este 6 óra felé ugrott ki dr Temple Rezső s győzött végül is 214 szótöbbséggel. Marcali. A kerület 18783 szavazójából leszavazott 15661. Ebből dr Horváth Lajosra, a Nemzeti Egység Pártja hivatalos jelöltjére, szavazott 5150, Strausz István pártonkivüli mellett nyilatkozott 5387 és Erdős János nyilas mellett 5124. Az egész megyében tehát csak egyedül Mar-