Uj-Somogy, 1936. október (18. évfolyam, 224-250. szám)

1936-10-01 / 224. szám

2 replikázott, elmondván, hogy neki viszont kedves a találkozás, mert neki éppen névnapja van. A ven­dégekre ürítette poharát. A németek 3 óra után szívélyes búcsút vettek a vendégszerető grófi pártól és a SAC elnökségétől kísér­ve, Pécsre autóztak, ahol hálával emlékeztek meg a gavallérra so­mogyi vendégszeretetről és azt fe­ledhetetlennek mondották. A szí­vélyes barátságot ápolandó, Hühn­lein meghívta a SACot hasonló látogatásra Münchenbe. Liszt emlékhangverseny. Október 17-én a Városi Színház­­házban tartandó Liszt emlékhang­versenyre szorgalmasan folynak az az előkészületek. Tegnap este már megtartotta Soltész Emil zeneisko­la-igazgató az első zenekari próbát a zongoristákkal és gyönyörűen bontakozik ki az a kép, ami a hangversenyen elénk fog tárulni. A mi kaposvári értékeink összmun­kájában ott lebeg a nagy magyar mester emléke. Mikor föllendül a karnagy keze, egyszerre mintha kö­zéjük jönne Liszt szelleme és ő dirigálná rá zenészeket. Áhitatos csend tölti be a termet, a zenekar és szólóművészek függesztik sze­meiket Soltész karnagy kezére: megindul Liszt halhatatlan inter­pretálása. Kaposvári művészeink elsőrendűt produkálnak. Az a tökéletes hang­­szerelés, amit Liszt zenekari mű­veiben hagyott ránk, megelevene­dik. Schubert gyönyörű dallamai Liszt feldolgozásában a művészi él­vezet legmagasabb fokát váltják ki belőlünk. A mindig felbukkanó és mindig visszatérő dallamok egy­mást kergetik a hangszereken, hogy csodálatos harmóniába olvadva, egy egészet adjanak. Dr Gerő Im­­réné a schuberti dallamtól a Wag­ner­i erőig mindent kihoz abból a kom­pozícióból, amely Schubert— Liszt: Fantázia címen ismeretes. Az est másik legkiemelkedőbb ré­sze lesz Kasza Dezsőné játéka. A lehelletszerű pianisszimók mellett gyönyörűen szól a zongora az uj­jai alatt, énekelnek a húrok és a jobbkéz egymást kergető magas hangjai, mint a márványlapra hulló igazgyöngyszemek, peregnek, hogy hirdessék alkotójuk lángeszét. Ez a dicsérő elismerés az előké­születekről korántsem túlzott. Aki látja ezt a próbát s azt az ön­feledt jóakaratot a közreműködők részéről a siker érdekében, azt föl­tétlenül magával ragadj­a ez a mu­zsika. Itt is igazolódik az, hogy nemcsak a világhírességek és »pes­tiek« tudnak művészit nyújtani. Is­merjük el a mi kaposvári művé­szeinket, hogy ne legyen igaza an­nak az átkos mondásnak: »Senki sem próféta a maga hazájában«. Hallgassuk a művészeinket áhítat­­tal és szeretettel, mert ők munká­jukat és életüket arra szentelik, hogy minket gyönyörködtessenek." Különös említést érdemel még az is, hogy a hangversenyt a Liszt Ferenc Emlékbizottsággal karöltve rendezi a Kaposvári Zenekedvelők Egyesülete, amely Bizottság célul tűzte ki Liszt Ferenc hamvainak hazaszállítását. Sajnos, a Bay­­reuthban eltemetett Mester sírját Németország őrzi és nem adja, így legalább egy szimbolikus emlékmű­vet akar neki állítani a Bizottság és közreműködik mindenütt azért és abban a szellemben, hogy »Liszt a mienk«. Ezt a hangversenyt meghallgat­ni élvezet és kötelesség. 01-50M06Y 1936. október 1. A svájci frank devalválásának érdekes somogyi bonyodalmai. Brokcs Rezső gazdasági főtanácsos 17 tenyészállatot vá­sárolt Svájcban, de a gazdák a frank értékének leszál­lítása miatt nem adják ki az állatokat. A svájci frank értékének leszál­lítása miatt érdekes somogyi vo­natkozású bonyodalmak támadtak. Megírta az Új-Somogy, hogy Bé­­kés Rezső gazdasági főtanácsos, a vármegyei gazdasági felügyelőség vezetője, a múlt hét hétfőjén Bé­­késsy Jenő földművelésügyi minisz­tériumi osztályfőnök társaságában Svájcba utazott, hogy a somogyi uradalmak és köztenyésztételek ré­szére tenyészállatokat vásároljon. Brokcs Rezső gazdasági főtaná­csostól ma levelet kapott a gazda­sági felügyelőség, amellyel közöl­te, hogy az állatárak feltűnően drá­gák, de ennek ellenére sikerült 15 üszőt és 2 bikát vásárolnia. Az anyag kiváló és minden várako­zást felülmúló. A vétel körül azonban váratlan bonyodalom támadt. A svájci frank közbejött devalválása miatt a gaz­dák vonakodnak állataikat a ki­alkudott és foglalózott áron áten­gedni és ezért a váratlan nehéz­ség miatt az elszállítás késik, de reménye van arra, hogy sikerül mégis a megvásárolt 17 állatot ha­zaszállítani. A daraskai nagy repülőverseny egyik gépe átrepült Kaposvár felett. I—^X——--­ Az angol gép pillanatok alatt átrepült a város felett. Tegnap reggel fél 7 órakor kez­dődött meg az az izgalmas repülő­­verseny, amelynek a résztvevői az angliai Portsmuthból Johannes­burgba repülnek. A versenyzőknek a 10.465 km-es utat legfeljebb 120 óra alatt kell megtenniök, de mi­vel a kilenc résztvevő gép órán­­kénti 350 km-es sebesség elérésé­re is képes, a versenyzők előrelát­hatólag 40—42 óra alatt érnek cél­hoz. Kedden a kora délutáni órákban óriási búgással egy hárommotoros repülőgép érkezett északnyugat fe­lől Kaposvár felé. A karcsú gép óriási sebességgel haladt és egy­két perc múlva eltűnt délnyugati irányban. A gép motorainak olyan erős volt a bugása, hogy az a Zeppelin emlékezetes falrengető bú­­gására volt emlékeztető. A gép szár­nyain karikaszerű jelzések voltak. Az óriási gépmadarat, amely az angol aviatika egyik büszkesége, nagy közönség bámulta, amíg el nem tűnt­­az ivániai dombok mö­gött. Őszi kötöttáru újdonságaink m­egérkeztek. Női, férfi és Baby cikkekben dús választék MANDL és WOLLÁK cipő-, úri- és női­ divatü­zletében Kossuth­-tér 4. szemüveget Gsalághy órás, ékszerész és látszerész SZAKÜZLETÉBEN Kaposvár, Korona­ u. 1. Havit fix A legkacagtatóbb magyar film Uray Tivadar, Jávor Pál, Páger Antal, Salamon Béla, Bársony Erzsi, Fülöp Magda. Nagyszerű kiegészítés!!! Fél 5-kor mérsékelt helyárakkal! Mielőtt vásárolna, saját érdekében keresse fel a VERSENYÍ­ZLETET legújabb újdonságokat legolcsóbban ott szerezheti be. — KOSSUTH-TÉR 4. SZÁM: 14384 Szem­üvegek Orrcsiptetek Lorgnopok , tökéletes kivitelben ACZÉL Dezső „Hattyv­­ommHEssidrogéria és látszerészeti szaküzletében f­a-Utca 18 kaphatók. igen érdekes és nagy­­jelentőségű magyar találmány. Az Orion rádiógyár nagy publi­kumsikert elért kiállításáról egyéb helyen megemlékezt­ünk már. Mun­­katársunk figyelmét a kiállított rá­diógépek nagyszerű sorozata mel­lett egy gyerty­aformájú izzólám­pákból álló füzér keltette fel, első­sorban azáltal, hogy ezek a külö­nös alakú izzókörték az eddigitől teljesen szokatlanu­l átható fehér fényt sugároznak. A szóban levő izzólámpa sorozat melletti felirat arra figyelmeztet, hogy­ egy »Kryp­ton« nevű új találmányú izzólám­páról van szó. Rövidesen megtud­­juk, hogy ez az új találmány a világ egyik legnagyobb izzólámpa­gyárának, a magyar Tungsram Mű­veknek kutató laboratóriumában született meg. Felkerestük a gyár Kaposváron időző üzemmérnökét és közelebbi felvilágosítást kértünk tő­le az új találmány természetére és jelentőségére nézve. A Krypton-lámpa — mondotta a gyár mérnöke — a Krypton nevű, igen ritkán előforduló, nemes gáz felhasználásával készül. Ezzel a ne­mes gázzal telítik az új izzólámpa típust. Miben áll ennek az új izzólám­pának a jelentősége — kérdeztük. — Abban, hogy a hatásfoka meg­közelítően 40%-ban múlja felül a minőségben és gazdaságosságban egyébként is mindig vezető helyen álló Tungsram márkájú lámpák ed­digi típusait.­­ Hogy ennek a ha­tásfok növekedésnek a jelentőségét gyakorlatilag is érzékeltessem, a következő példát mondom: ha va­­laki eddig egy 25 wattot fogyasztó lámpát használt, az a szintén 25 watt fogyasztású Krypton-lámpa mellett körülbelül 40%-os fény nö­vekedést fog kapni. Ha pedig ez a fogyasztó elegendőnek találná a régebbi 25-ös lámpa fényét, akkor ehhez hasonló fénymennyiséget kaphat egy olyan Krypton-lámpá­­val, amelynek fogyasztása körül­belül 40%-kal kevesebb, mint a ré­gebben használt lámpáé. Tehát a fogyasztó tetszésén múlik, hogy a Krypton-lámpa mellett egy igen je­lentős mértékű fénynövekedést ér­jen el, vagy pedig azonos mértékű árammegtakarítást. Az elmondott példa természetesen nem precíz számszerű pontossággal, de erősen megközelítő valószerűséggel jellem­zi az új lámpa tulajdonságait. Ez a találmány minden tekintetben a fo­gyasztó érdekeit szolgálja. Jelenté­kenyen olcsóbbá teszi a világítást és ezz­el alkalmat ad a fogyasztó­nak arra, hogy lakását, üzletét az eddiginél sokkal erőteljesebben vi­lágítsa, — a világítási költségek növelése nélkül. Az ára természetesen jóval ma­gasabb lesz az eddigi lámpák árai­nál — kérdeztük.

Next