Uj-Somogy, 1937. augusztus (19. évfolyam, 172-195. szám)

1937-08-01 / 172. szám

XIX. évfolyam, 172. (5307.) »zám. ára: 12 ttüdr. Kaposvár, 1937. augusztus 1., vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatall­s SaPOSVÁR, KONTRÁ 88 Y.UTCA 6. SZÁM. TELEFONSZÁMI 12­8. POLITIKAI N­API L­A­P. Elfif­izeténi árakt Felelős szerkesztő: Egz “TM **' peng°- A ”Függetlenség“-gel tgvOU 2 80 :pínc 4 Inr THÚRY ZSIGMOND Hirdetések ára millimétersoronként 10 illl., szövegrészben 15 mi Lezuhant Albrecht kir. herceg repülőgépe. Megtalálják-e a Megyeház fundamentumában 105 éve el­rejtett emlékiratot a légvédel­mi pince létesítésekor? mßßßßmßmßamßßßßßßßßaaim-------------­Földvárán és környékén mindenki lázas izgalommal lesi­­­várja a Windsori hercegeket. — Az Új-Somogy kiküldött tudósítójától. — Sok szó esett öt évvel ezelőtt, ami­kor Somogy vármegye ódon szék­házának, vagyis a kaposvári Megyei­­házának százéves jubileumát ünne­pelhettük, arról, hogy megbízható adatok szerint, az akkori ,idők szo­­kásához híven, 1832-ben, amikor a megyei székház alapkövét letették, emlékiratot helyeztek el a funda­mentumba, illetve a falba, de azt nem hagyta ránk semmiféle eddig ismert feljegyzés, hogy a »falbareje­lés« hol történt meg, tehát hol kel­­­lene ma keresni, ha rá akarnánk akadni. Azt pedig szintén megírtuk eb­ben az évben, hogy a megyegyűlés határozata értelmében a Megyeház is berendezkedik egy esetleges légi­támadás, illetve gázosítás esetére, úgy, hogy a megyei székház alatti pincében légoltalmi búvóhelyet lé­tesít. Ezt a határozatot még eddig nem hajtották végre, mert valószí­nűleg nem érkezett meg felsőbb helyről a jóváhagyás. A megyeházán létesítendő légo li­lál­mi pince megépítésével kapcso­latban felvetődött az a kérdés, hogy várjon a 105 évvel ezelőtt elrejtett,­­alapítási emlékirat megtalálható lesz-e a székház pincéjének meg­­bolygatásakor. Ha történetesen olyan helyen fogy­unk a tervezett munkához, ahol re­mény lehet a rejtett írás megtalálá­sára, vagy ha szándékosan össze­kötik a pince létesítését az irat után való tervszerű kutatással, akkor va­lóban előkerülhet a 105 éves emlék­irat, amelynek a szövegét ezidő. szerint — sajnos — nem ismerjük. Hogy pedig az ódon irat megtalá­lását elősegíthessük, az alábbiakban feltárjuk mindazt, ami erre vonat­kozólag­ a régi jegyzőkönyvekben­­található. Már 1829-b­en, tehát 108 évvel ez­előtt kiküldötte a megyegyűlés a kaposvári székház építési küldött­­­ég­ét, melynek tagjai a következők: gr. Schmidegg József, Somssich Jó­zsef kamarás, Sárközy Lajos, Sik­lóssy Józ­sef főszolgabíró, Török Fe­­renc földmérő. Két évvel később, azaz 1831-ben, január 10-én, egy jelentés beszá­mol arról, hogy: »A talpkőbe ter­jendő írást Somssich Miklós úr, küldött társaival el fogja készíteni.«. Ugyanez évben az aug. 1-i gyűlés 1709. jegyzőkönyvi szám alatt ezt örökíti meg: »A Talpkőben leendő femlékirás készülése Somssich Mik­lós Urra és Társaira bizattatott, kik is azt ezen a gyűlésen beadván, fel­öl vastaltalo 11. és az tökéletesen hely­ben hagyattak)!­s, oly változta­tással!, hogy abban mindenekelőtt szeretett koronás Fejedelmünk neve nevez­tessen meg,— a tisztviselő Urak kö­zé Somssich Pál és Illés Ferenc tiszteletbeli jegyzőknek,­­ úgy Be­­zerédy Gergely tiszti Allügyész, Szot­kolay Dániel, Hermann István és Biró István esküit uraknak nevei hozzácsatol­hassannak.« »Kéri tovább ezen küldöttség a talpkőben letejendő e­mlék irást , hogy­­annak elrejtésérül a ké­születeket megtehesse.« Az 1832. évi május hó 1-én tar­tott megyegyűlésen azután már meg is történt ennek a kívánság szerint módosított, de máig ismeretlen szö­vegű emlékiratnak a megfelelő helyre való letétele, amiről az 1365. számú határozat a következőképen emlékezik meg, amint az a »P. 144« számú közgyűlési jegyzőkönyv 526 —527. számú lapján az eredeti írás szerint olvasható: »Az ujonnnjan épült Vármegye Ta­nács h­ázának Talpköve eránt az hí­vén végezve, hogy letétele ezen al­kalmatosságra hallasztasson midőn Méltóságos Fő Ispány Ő Nagysága lejövend; s erre nézve most ezen Nemzeti Ünnepnek öregbittése vé­gett meghatározta l­ván, hogy ez most tellyjesittessen; ezen alkalom­mal Gróf Schmidegg József Ur mint az Építő Küldöttségnek Elős­­ülője Szép beszédjébe előadta a Kai-á­roknak és Rendeknek adakozó bő­kezűségét, amelyből ezen épület felláttatott, úgy nem különben el­hunyt Gróf Sigray József Fő Isz­­pány 1 3 Excellenciájának a ren­dekkel egyesített igyekezetét Som­­­sich Pomgrácz előbb idevaló Első Aldispány, most Al-Nádor ő Nagy­ságának különös iparkodását és buzgóságát, valamint szinte mosta­ni Első Al-Ispány Czindery László Urnak gondoskodását és az egész tiszti karnak serénységét s az éplitő küldöttség többi tagjainak fáradhal­­atl­an szorgalmát, melyet ezen épü­letnek elkezdése és építése körüli telljes mértékben ki tündökölte­ttek, bemutatván azon írást, melly a múlt gyűlés végzése szerint ezen talpkor be betejendő, Méltóságos Fő Is­pány Ur és némely Tagok által alái­attatását kérvén. Ez tellyesittetett; egyszersmind, valamint a megemlített Uraknak tettei háládatos emlékezetekbe tar­tatnak, úgy az Épi­tő Küldöttségnek különösen p­edig Gróf Schmidegg József ő Nagyságainak, mint ezen küldöttség Elölülőjének ezen építés körül tett buzgósága és nem kéméit fáradozásai Méltóságos Fő Ispány Ur által a Karok és Rendek részér­­ől is forró köszönettel viszonoztál­­lak. Annak utánna az előkészített írás öreg tokjába zároltatván, Mélt­­óságos Fő Ispány Ur által az egész Bföldvár, 1937. július 30. A nap még teljes erejével tűz, de már megkezdte az aranytűdve­­rést az olajlakrű Balatonon. Tün­dér szép a kép. Kocsim könnyedén gördül a sí­m­a útszalagon Földvár felé. A víz­toronynál földtúrás, csövek, lázas munka, csatornáznak. Szembontó a köznapi hangulat, a munkábafzeled­­kezés, mikor ünnepet vártam. Úgy képzeltem, áll a munka, minden kész a nagy látogatásra, csak a parki utakat kell újra gereblyézni, a vázákba virágot tenni, a hajat hátrasimítani a már kedves, ven­dégfogadó mosolyra simult homlo­kokból és kész az egész. Tévedtem ! A »Kupa Vezér« tekintélyes por­tása komorszavú, aki fél eldicseked­ni legnagyobb dicsőségével, amit állítva remél. Tán babonás? Mit sem akar tudni a magas vendég érkezéséről. Szobát keresek ez idő­pontba. Ajánlja, hogy m­ásodiké­tól Vegyem ki. Napi 5 P-től a szoba, 6 P az étkezés. — Tehát másodiká­tól?! Körültekintek. Az épület csendes, délutáni álmából alig ébredő még. Valahol halk fütyörészés száll a magasból. A hang a nyugati oldal felé vezet, ahol létra támaszkodik ernyedten az első emelet egyik ab­lakába. Lábánál csempe­darabok, festékes putlik, fent az ablak mögötti motozás hangja cseveg a füttyszó­val. Felé indulok, fel a létrán, mely ijedt reccsenéssel csodálkozik. Fent vagyok, a festőt keresem. (Hirtele­n eszembe jutnak fakó ablakkerete­im.) Üzletien tárgyalunk. Egy négy­zetméter csontszínű olajmázolás egy harminc, egy ablakot ötször ve­­szünk... Itt a héten elvégeznek. Ez fürdőszoba. Fehér csempe­fal, kék szalag-dísszel, most ragasztják. Jobbra, balra tapétaajtó. Balra dél gyülekezet jelenlétében szokott szer­­tartásokkal a falba betetetett. — Gróf Schmidegg József Ur beszédje pedig szép emlékül a jegyzőkönyvé­be is beiktattatok egyszersmind minthogy ez is a jelen Fő Ispányi beiktatás Ünnepének diszesitésére szolgál, a többi beszédekkel együtt kinyomattatni rendeltetett.C­íme! Az írásnak valahol ott kell lennie a Vármegyeháza falában, csak meg kell találni! felé egy „ Valyskék*, frissen festett falu szoba. — »Hála lesz a hercegi­­nének!«. — Hajópadló, barna cse­­répkályha, a folyosó felé zöldre más­zott ajtó. Ez úgy marad. Kár... Bántja a szemem. Egyébként derűs szoba, négy-öt méteres, magas. Két nagyra táruló ablaka a park agera­­tumszegte kannaindikás gyepsző­nyegére és a mögötte nyugat­matos­­kodó vén fákra tekint. A fürdőszoba jobbfelőli ajtaja zárva. Tegnap fes­tették át drappra, hercegi hálónak, de ma már ki van adva ideiglene­sen. Abból nyilik a Balatonra né­ző északnyugati szalon, mely bor­dó-arany mintával fogja várni az ifjú párt, kik az esős, ködös Albion­­ban divatba hozták ismét a min­dent legyőző szerelmet. A fürdőegyesület 2—3-ára várja az útimarsallja értesítését; a posta félreteszi leveleit; az utakon halkan róla csevegnek, az élet igazi regé­nyének nagy hőséről, a »Szívkirály­ról«. Hiába zárkózik el a portás, hiába burkolódzik közönybe a vá­rakozás, mindenki várja Földváron, mindenki megtisztelve érzi magát jövetele miatt. A szépítő alkonyat szálktával meg­élénkülnek a parki utak. Ifjú pá­rocskák, öregedő párok tűnnek el, és jönnek elő a kanyaroknál. Hold­világ szűrődik át a levélfüggönyön. A Balaton halkan csobban néha. Varázsos est. A szírekre rámoso­­lyodik az örömvárás, az élet, össz­hangba dobbannak, a szemek ösz­­szenéznek. A lány ígér, a fiú bá­tor, küzdeni akar érte, hogyne, hi­szen ő is bátor volt, küzdött. A hős mindennel szembeszállt és győ­zött. A példája vonz, Földváron is divatba jött az igaz szerelem. Tes­sék megpróbálni! Földvár mindnyá­junkra örömmel vár. Bástya János*

Next