Uj-Somogy, 1940. május (22. évfolyam, 100-122. szám)
1940-05-03 / 100. szám
XXII. évfolyam, 100. (7028.) szám. Ára: 10 fillér. Kaposvár, 1940. május 3., péntek. Szerkesztőség és kiadóhivatal: POLITIKAI NAPILAP Előfizetési ár« KAPOSVÁR, KOZMTRÁHY UTCA 6. SZÁM —» 1 hóra *•— P. „Függetlenség“-gel együtt «• felelős szerkesztő • T E L E F O N S Z Á M: 128. Dr THÚRY ZSIGMOND Hirdetésekekben KTSnlínt 10 ',llér’ LEGÚJABB! Felfüggesztették állásától az Országos Gazdakamara igazgatóját. Gróf Khuen-Héderváry Károly, az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke, azonnali hatállyal felfüggesztette állásától Máthé Imrét, az Országos Kamara igazgatóját. Máthé Imre volt az, aki az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamaránál történt eseményeknél jelentős szerepet játszott. Menekülnek az angolok Délnorvágiából. A német csapatok oly nagy erővel nyomják az angol csapatokat, hogyazok Délnorvégiából kivonulnak. A német csapatok nyomása oly erős az angol csapatokra, hogy a németek egész a partig üldözték az angolokat, míg azok hajóra szállva el nem hagyták Norvégiát. A német flotta teljesen ura a német légtérnek. Haakon király tovább menekül és állítólag repülőgépen már Londonba is érkezett. Német jelentések szerint a német tengeri haderő Skagerraknál két ellenséges tengeralattjárót elsüllyesztett. A német repülők egy ellenséges hadihajó csoportot szétszórtak. A németek két angol vadászgépet lelőttek. Egy angol repülőgép anyahajót és több csapatszállító hajót és cirkálót több nehéz bombatalálat éri. Angol repülők több norvégiai és dániai repülőteret eredménytelenül bombáztak. A német csapatok utánpótlása a Skagerrakon át zavartalanul folyik. A norvég katonaság leteszi a fegyvert. A norvégiai események folytán számolnak az angol kormány átalakítására. Az angol hajóhadnak a norvégiai* akció . 13B, hajóba került. (MTI) *■ ‘ 4 Képviselőház mai ülése. A Képviselőház mai ülésén folytatták azadójavaslat tárgyalását. A javaslathoz báró Vay Miklós, Meskó Zoltán és Cselényi Pál szóltak hozzá. (MTI.) Görögország több korosztály tartalékosait behívta. Lapjelentések szerint Görögország tíz korosztály tartalékosait behívta. Illetékesek nyilatkozata szerint ezek a behívások állítólag nincsenek összefüggésben a nemzetközi helyzettel, hanem csupán csak kiképzés céljából történtek"s a behívások. (MTI.) A munkatáborok szerepét és jelentőségét ismertették a Szociális Misszió Társulat szerdai ülésén. Kegyeletes megemlékezés hangzott el a nagy halottról, Bangha páterről. Tombola lesz az árvízkárosultak megsegítésére. Annak az egészséges lelki és szellemi megújulásnak, ami társadal-munk legjobbjaiban ma végbemegy, egyik kardinális tünete az a világosabb meglátás és egészségesebb valóságérzék, amellyel az a saját belső, a szociális problémái felé fordul és a megoldás helyes útjait, a segítésnek, az igényekhez való alkalmazását keresi. A Szociális Missziótársulat szerdai, május havi összejövetelén is csupa konkrét, csupa kézenfekvő és gyors megoldásra, megfontolásra váró probléma került szőnyegre. Dr Hegyi Árpádné elnökasszony huzamosabb távollét után vette át az elnöki tisztet. — Az egybegyűlt tagok, élükön Stephenich Pálné alispánnéval, a felbuzduló új humanitás komoly egybeforrásával tették magukévá az elgondolásokat. A gyűlés a katolikus hitélet nagy halottjára, Páter Bangha Bélára való emlékezéssel kezdődött. Emlékét az elnökasszony az áhitatos kegyelet meghatott szavaival idézte azoknak a Missziós tagoknak, akik a kaposvári lelkigyakorlatos beszédei nyomán személyes mély impressziókat őriznek a nagy hitszónokról. Egy közös áhitatos Paternoster után, amit a halottért imádkoztak, hétköznapi kérdések kerültek rendre. A Napközi Gyermekotthon ká- Ipolnájának értékes és szép oltárterítőt készített és adott át Hock Jánosné. Május 6-án, hétfőn délután 11 órakor a Leányklub az Egyházközség nagytermében anyák napját rendez, amibe a Szociális Missziótársulat is bekapcsolódik. Az anyaság eszméjének nagy tiszteletadása legyen ez az ünnepség, amelyre fiatal anyákat szívesen lát a rendezőség és a Misszió. E hó 26-án a missziós munka céljaira és főként az árvízkárosultak segélyezésére nagyszabású tombolát rendez a Misszió a gimnázium udvarán. Tombolatárgyakat a jelenlévők is felajánlanak, további nyereménytárgygyűjtést és tombolajegyek árusítását a tagok vállalták. Az elemi iskolások vasárnapi első áldozat közül még egy sokgyermekes asszony kisleánya várta teljes nincstelenségben a gyermeklelkek ünnepi óráját,ötöt a leányklub látott el idejében.) Néhány perc alatt együtt volt az ünnepi kelengyécske, cipővel, fehérneművel, fátyollal, ruhával együtt, bizonyítékául annak, hogy lehet segíteni, ha átárazzuk a szükséget. Végezetül Gaál Ferenc káplán, lelki tanácsadó, beszélt, szokás szerint egy időszerű kérdésről, azáltal a munkatáborokról. (Ami nálunk még annyi ember előtt ismeretlen vagy félreismert valami.) A munkatábor intézménye a kétkezi munka megbecsülését, kellő értékelését szolgálja. Nálunk a szellemi munkát és munkást túlértékelik a testi munka és munkás kárára. Holott lényegében az a munka a produktív munka. Mi meg sem látjuk a nemzeti közösségben azok nagy szerepét, akiknek keze munkája látja el a mindennapi szükségleteinket, akikből élünk.Földműves, iparos, gyárimunkás. Azonfelül az a testi munka éppen a szellemi munkás számára nélkülözhetetlen, mert lelki, fizikai és idegrendszeri felfrissüléssel, megújulással jár. A Szociális Missziótársulat missziós munkájában, amit anyagi és erkölcsi területen elvégez, a legtöbbre azt értékeljük, amit a megújulásra szoruló magyar köztudatban az eszmék és téves eszmék tisztázásával, helyesebb megvilágosításával végezhet és el is végez. Hogy erre a munkára hivatott és éppen ezért mennyire korszerű tömörülés ez a Misszióstársulat, azt még ez a rövid lélekzetű gyűlésük és dokumentáljákk Walovits Eleonóra. Szép ünnepség keretében szentelték fel a „Szent Alajos“ cserkészcsapat új zászlóját. A kaposvári Szent Alajos cserkészcsapat a fennállásának 10-edik évfordulóján zászlót avatott. A zászlóavatási ünnepség Áldozócsütörtökön szép ünnepség keretében történt meg. Az eredeti ígérv az volt, hogy a Rákóczi-pályán tartják a zászlószentelési ünnepséget, azonban a rossz idő miatt az ünnepség a templomban folyt le. A Hősök templomát zsúfolásig megtöltötte reggel 9 órakor az ünneplő közönség, hogy részt vegyen a cserkészcsapat ünnepségén. Erre az alkalomra Kaposvárra érkezett dr Fodor Ferenc tankerületi főigazgató, cserkész kerületi elnök és dr Vértesi Frigyes főiskolai tanár, cserkészkerületi társelnök. Reggel 9 évszkor, szentmise kezdődön, amelyet dr Vértesi Frigyes celebrált. A szentmisén megjelentek a kaposvári cserkészcsapatok, valamint a leventéknek egy díszszakasza. Itt láttuk gróf Széchényi Endre főispán képviseletében dr Hencz Miklós szolgabíró, főispáni titkárt, dr Kaposvári György polgármester képviseletében dr Csukly József városi főjegyzőt, dr Novacsek János cukorgyári igazgatót, az öszszes cserkészparancsnokokat, valamint az iskolák igazgatóit, úgy a Jézus Szíve Egyházközség vezetőségi tagjait, élükön Boldizsár ,T. Zoltán esperessel. A templomban, az oltárral szemben, a Szent Alajos cserkészcsapat állt fel. Az oltár előtt egy cserkész állt a remekművű zászlóval. A szentélyben foglalt helyet dr .Novacsek Jánosné zászlóanya, Kertész Hanni, Nagy Mária, Kovács Gizela, Bátori Magda, Teglovics Irén és Vizy Mária koszorúslányokkal. A szentmisén a leventezenekar működött közre és a szentmisevégén dr Vértesi Frigyes főiskolai tanár mondott gondolatokban mélységesen gazdag beszédet, amelyben a hazaszeretetre, aHazának a megvédésére szólolta fel a cserkészeket, akik elé példaképül állította a spanyol és finn harcosokat, akik »Ilijén Krisztus Királya kiállással mentek rohamra és akik bibliát és lőszert kértek, hogy ha-