Uj-Somogy, 1941. október (23. évfolyam, 224-250. szám)
1941-10-01 / 224. szám
XII. évfolyam, 224. (7450.) szám. ára: 10 fillér. Kaposvár, 1941. október 1., szerda. Sserkesztőség és kiadóhivatal s írAPOttVÁR, KONTRÁMY~01CA ». SZÁM TELEFONSZlM:12S. P 0 LITERIMEA PIL A P .‘«1*10« Bserkeexte: Dr THURY ZSIGMOND EI4fizetési ári egy hóra 2.20,3 hóra 6.60, félévre 13-20, egy évre 26.40P Kurettéiak tr* KlUtmét*,soronként 10 tUler, ■lüvngréubcn IS kilér. Szólás keretek között folynak az új ukrajnai hadműveletek. A mind szélesebb keretek között kibontakozó új ukrajnai hadműveletekkel kapcsolatosan magyar katonai körökben még nem tartják elérkezettnek az időt a tüzetesebb tájékoztatásra. Egyébiránt utaltak arra, hogy ezek a hadműveletek megteremtették a feketetengeri partvidék szovjet támaszpontjai és a volt Dnyeper-arcvonal teljes felgöngyölítésének minden alapfeltételét s éppen olyan céltudatos totszerűséggel és szabatossággal folynak le, mint amilyen tervszerűség és szabatos végrehajtás a szövetségesek Szovjet elleni hadjáratának valamennyi eddigi mozzanatát jellemezte. A honvédcsapatok arcvonalszakaszán jelentősebb esemény nem történt. A magyar kötelékekkel szemben álló ellenség magatartásának bizonytalansága a szövetségesek által elért legutóbbi nagy sikerek hatásaképpen mind szembeszökőbbé válik. Az arcvonal mögött végbemenő rombolásai most már megszakítás nélkül folynak. (MTI.) A súlyosan sebesült német és angol katonák kicserélése. Német kezdeményezésre, mint ismeretes, kicserélik a német és az angol súlyosan sebesült hadifoglyokat Az egyezményt egy harmadik állam közvetítésével kötötte meg a hadban álló két fél. Amint a Német Távirati Iroda jelenti, a német s az angol súlyosan sebesült hadifoglyok kicserélése egy csatornamenti, a németek által megszállt volt francia kikötőben fog lebonyolódni. (MTI.) Amerikai kikötőkben 31 angol hadihajó állomásozik javítás céljából. A német tengeralattjárók és repülőgépek által elért sikerek következtében olyan sok angol hadihajó és más típusú vízi gépjármű rongálódott meg, hogy azoknak az angliai hajógyárakban való hijaA lendületes német előretörés nemcsak ipari téren hozta súlyos helyzetbe a Szovjetúniót, hanem az élelmiszerel látást is jelentős mértékben megzavarta. Ugyanis vítása lehetetlen, így amerikai hajógyárakban javítják a megrongálódott angol hajók egy részét. Amerikai kikötőkben eddig 31 csatahajó állomásozik javítás céljából. (MTI) Ukrajna elfoglalásával és a Krímfélszigetnek az anyaországtól való elvágásával igen súlyos helyzetbe került a Szovjet, amennyiben komoly nehézségek mutatkoznak ,a közellátás terén. (MTI) Az élelmiszerellátás terén súlyos zavarok vannak a Szovjetben. Heves légitevékenység Anglia felett. Német bombázógépek erős kötelékekben támadtak. A német bombázógépek Anglia keleti partvidéki kikötőit bombázták. Azonkívül német részről bombatámadás ért egy skóciai várost is. (MTI.) Élénk tevékenységet fejtettek ki a német repülők a keleti arcvonalon. A német légierő-egységek, mintahogy a Német Távirati Iroda közli, a keleti arcvonalon igen élénk tevékenységet fejtettek ki. Telitalálatért több vasúti csomópontot. Bombák hullottak azonkívül vasútvonalakra, csapatgyüleklezésekre és kocsioszlopokra. (MTI.) Újabb csapatszállítmányok érkeztek a Zöldfoki-szigetekre. Lisszabonban újabb csapategységeket hajóztak be, hogy azokat a Zöld-foki szigetekhez szállítsák az ott levő portugál csapatok megerősítésére. (MTI.) Franco tábornok államfővé való választását ünnepli a német sajtó. A Deutsche Diplomatische Politisch Korrespondenz cikket közöl Franco tábornok államfővé választásának évfordulója alkalmával. A lap megállapítása szerint ez az esemény jelentős pont a spanyol történelemben. Amikor Francot államfővé választották, Spanyolország mellett csak két hatalom állott, Németország és Olaszország, melyek teljes odaadással segítették ezt az államot a bolsevizmus elleni harcában. Moszkva azért ellensége Franco Spanyolországának mert a Szovjet bolsevizálni akarta ezt az országot, míg Párizs és London azért húzták ezt a harcot, hogy gyöngítsék Spanyolországot. Azonban német segítséggel sikerült Francónak győzni és a győzelemmel megteremtődött a szoros baráti viszony a tengely és a nacionalista Spanyolország között. Spanyolország a tengely iránt érzett szolidaritását akarja igazolni azzal a ténnyel, hogy a keleti arcvonalkra egy hadosztályt küld, az úgynevezett kék hadosztályt, amely tovább folytatja a megkezdett harcot is bolsevisták ellen. (MTI.) Roosevelt kétórás megbeszélést folytatott Hull külügyminiszterrel. Roosevelt, az Északamerikai Egyesült Államok elnöke, két óráig tartó megbeszélést folytatott Hull amerikai külgyminiszterrel. A megbeszélésen a nemzetközi helyzetet vitatták meg és szóba került a semlegességi törvény eltörlésének megváltoztatása is. (MTI.) . Várnában 500 embert tartóztattak le államellenes magatartás miatt. A bolgár rendőrség a tisztogatási akciót, amelynek során összegyűjtik az országban élő bolsevistákat, Várnában is elvégezte. Ebben a városban 500 embert tartóztattak le, mert államellenes magatartást tanúsítottak. (MTI.) Elítéltek Spanyolországban 7 volt kommunista vezetőt Spanyolországban a politikai bűnügyek tárgyalására összeállított külön törvényszék 7 volt kommunista vezető politikus bűnügyét tárgyalta. A vádlottak közt volt Negrin volt miniszterelnök is. A spanyol bíróság távollétükben ítéltje el a vádlottakat. A vádlottak fejenkint 30 évi fegyházbüntetést kaptak és a bíróság ezenkívül még örökös jogvesztésre ítélte őket. (MTI.) Laval, volt francia miniszterelnök, egy időre földbirtokára vonul viszsza pihenni. A volt miniszterelnök azért vonul birtokára, hogy végén, október 1-én ünnepli Spanyolország Franco államfővé választásának 5-ik évfordulóját. Ez alkalomból az újságok első oldaSzófiában olasz—bolgár keres-kedelmi tárgyalások kezdődnek. E tárgyalások célja kimélyíteni alegesen kigyógyuljon azokból a sebekből, amelyeket az ellenei elkövetett merénylet alkalmával kapott. (MTI.) Joa hozzák az államfő fényképét, vezércikkekben méltatják a nap jelentőségét. (MTI.) A német légierő egységei három í ízben intéztek légitámadást az orosz főváros ellen, hogy ezzel is zavar-A Cseh-Morva Protektorátusból érkezett jelentések szerint a védnökségben 58 szabdtálót és belse- vistát végeztek ki. Egyes hírek szie két ország között fennálló kereskedelmi kapcsolatokat. (MTI.) sak az ott folyó hármasértekezletet. (MTI.) Kas Hacha elnök, a német védnökkel egyetértve, rövid időn belül kinevezi Éliás miniszterelnök utódját. (MTI.) Laval birtokára vonni vissza mihenni. Olasz—bolgár kereskedelmi tárgyalások kezdődtek. Spanyolország Franco államfőt ünnepli. A németek légitámadással zavarták a moszkvai értekezletet. Újabb kivégzések a Protektorátusban.