Uj-Somogy, 1943. január (25. évfolyam, 1-24. szám)
1943-01-02 / 1. szám
XXV. évfolyam, 1. (7832.) szám Ára: 20 fillér. Kaposvár, 1943. január 2., szombatiserkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy utca 6. szám Telefonszám: 128 Politikai napilap Felelős szerkesztő: Dr Thúry Zsigmond Előfizetési árt Egy hónapra 8*20 P. Hirdetések ára milimétersoronként 10 fillér, szövegrészben 15 fillér A honvéd családokért. Nagybányai vitéz Horthy Miklósné, a Kormányzó Úr hitvese rádiófelhívással fordult a magyar társadalomhoz, azzal a kéréssel, hogy siessen azok családjai támogatására, akik most sok ezer kilométerre otthonaiktól fegyverrel kezükben védik a hazat. A Főméltósági Asszony szózatát Szilveszter estéjén 6 óra 35 perckor vitéz Náray Antin ny. vezérőrnagy, a Rádió Elnöke olvasta be a mikrofonba. A fellúvás amelyet éjfél után megismételtek a rádióban , így hangzik Az áldozaté,s a kötelesség jogán hívok minden igaz magyart újabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a világszerte tomboló háború s hazánk anár második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbáltatás ellenére is a Kniei örökkévalóságában hivő harcosa a népek sorsát el dönti küzdelemnek. A házionc améret az Úristen akaratából egyidig polgári nyugalomban szenélhetünk, immár a mi életünként viharzik, kérte Iberetlen Tiszei áldozatait azok közül, kik nekünk a legdrágábbak. Sok mya velem együtt tudja, kiye súlyos az a kereszt, amirel prdózunk, meglátogatott aminket a Mindenható s mi mindvájan egyek vagyunk, a tálalóban, mi érezzük legjobbn, az magyarnak tenni-Éspénzért most, amikor arról anó, h hogy meggyógyítsuk : báni sebei közül azokat, amelyek emberi erővel meg lehet gyújtani, jogunk van etérni, sőt élünk kell! Meg szeretnénk érni a sziveket, egyenkinszve szeretnénk nézni mindentt s hozzá intézni a kérdést A lelj! Megtetted-e te is kesettyedet a hozáért, enyhítetted azoknak a bánatát és gondjaik hozzátartozójukat, atyjukasaikat, testvéreiket, a családja támaszát és reménységét, ő pedig egyetlen kenyérkejüket veszítették el a becage erején? Levetted-e a genéstknak a válláról, akiknek cs lói most is odakünn harcol a mi biztonságunkért és éetrt? VI. on erre a kérdésre mibe becsülete és lelkiismeret®? . Ne szavakkal, ne az együ hangoztatásával, bánéin: cselekedetekkel. H ez év augusztusában azt is fel fordultam a tárához, hogy adjon mindéssége szerint téli holmit orosz föltdön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatásra talált. Most még többet, még bensőségesebben kérek: a tiadbavoniatak családjainak, az emberfejletti áldozattal Ivarcsalak itthonmaradott ainak. Január 17.-étől február 7.-éig országszerte minden eddiginék nagyobb arányú gyűjtést rendezünk a harctéren lévők itthon áradottainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk, a tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. mik könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határain kérjük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja némán és zokszó nélkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponkint a magyar igazságnak, mert hozzátartozója valamennyiünk fennmaradásáért harcol, vagy szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállon családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren lévők itthonmaradoival. De ez még nem elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlősen oszszuk meg s ennek az emberi harcnak egyeten eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jótékonykodás, több mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk majd, mennyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, melynek tagjai vagyunk,amelylyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az országban. Adjatok! Avassa a magyar táj s avatom ezt az alkalmat nemzeti alkotatkészségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozok hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át az öröki Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk! Budapest, 1942 dec. 31. Horthy Miklósné. I Rállay Miklós miniszterelnök a Kormányzónál. Ráday Miklós miniszterelnök a Hiányzónál, akinek a nemzet újkihallgatáson jelent meg a Bori évi jókívánságait tolmácsolta. A magyar hadijelentés. A kiadott magyar hadi jelentés szenin karácsonya óta a magyar arcvonal előtt megélénkült az ellenséges tevékenység. Az ellenség kisebb-nagyobb akciói még a magyar főállások előtt összeomlottak. A magyar csapatok sikeres vállalkozásokat hajtottak végre. A megszálló csapatok mztosítják a mögöttes részek nyugalmát és az ott folyó munkát. (MTI.) Hitler vezér és kancellár napiparancsa és szózata. Hitler vezér és kancelár napiparancsot intézett a katonákhoz az új év alkalmából, ugyancsak ebből az alkalomból szózatot intézett a német nemzethez is. (MTI.) Sikeres német ellentámadások a keleti arcvonalon. A keleti arcvonal eseményeiről beszámoló német jelentés szerint Szilveszter este az arcvonalakon aránylagos nyugalom uralkodott. A harcokról ''szóló jelentés szerint a Kalinok-pusztán, Sztálingrádnál, a Volga és a Don partján, voltak harci cselekmények. A Dontól délre páncéloscsata folyt le a németek és a bolsevisták között. A német elhárítás folytán ez a támadás összeomlott. A német páncélelhárítók lövedékei felrobbantottak ellenséges páncélkocsit. A német zuhanóbombázók szintén belekapcsolódtak a harcokba és nagy pusztítást okoztak az ellenség soraiban. Így különösen súlyos veszteséget szenvedtek az ellenség páncéloscsapatai. A zuhanóbombázók támadási területe a Dontól északra és délre volt. A német légierők egységeinek eredményeként a légiteret az ellenségtől megtisztították. A légitér megtisztítása során a táanado 15 bolsevista gépből 12-őt lelőttek. A jelentés szerint a Dojalotyó középső szakaszán az ellenség ellenállását a németek megtörték és így előrehaladva, felszabadítottak több sündisznóállást. Ezekben a harcokban a bolsevisták részéről egy vadászszázad vett részt. A harcok után a bolsevisták 250 embert hagytak a csatatéren. Velikije Lukinál a szovjet csapatok újabb támadásokkal próbálkoztak, amelyek során több páncélkocsit vesztettek. Az arcvonal északi szakaszán a befagyott mocsarakon keresztül sikerült ugyan az ellenséges csapatoknak a németek háta mögé szivárogni. Ezen az arcvonalszakaszon az ellenség nagyobb erőket vetett harcon, ezeknek azonban nem sikerül semmi komolyabb eredményt elérni, mert erős német elhárítás fogadta a támadókat. (MTI ) Amilyen Mi télen jött a háború, olyan hirtelen be is fejeződhet — mondotta Goebbels újévi beszédében. Dr Goebbels német propaganddaügyi miniszter nagyszabású újévi beszédet mondott a német rádióban. A propagandaügyi minszter beszédében mérlegelte a háború eddigi eredményeit. Rámutatott arra, hogy ez a világháború az egész világ újjárendezését hozza magával, a népek birtokainak új megosztását. Megszűnik az a helyzet, amely csak gazdag és szegény nemzeteket ismer és az az állapot is, hogy a gazdagok minden érdem nélkül élvezik birtokaik gyümölcsét, félredobva az igazság elvének szem előtt tartását Rámutatott arra a hatalmas teljesítményre, ami a német nép nevéhez ebben a háborúban fűződik. Nincsen belső és külső front. Németországban nem ismerl azokat a határokat, ahol el lehet választani a polgári életet a katonaságtól. A háború további részében , mondta a propagandaügyi miniszter , még komoly megpróbáltatásokat hozhat, de az is lehetséges, hogy amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlik. Majd hitet tett a német nép hatalmas vezére, Hitler vezér és kancellár mellett, hangsúlyozva, hogy az ő személye biztosíték a győzelemre. Rámutatott arra a miniszter, hogy Németországot a bolsevista pestis elleni Európáért vívott harcában Európa támogatja. Így a fascista Itália, Románia, Magyarország, Szlovákia és az egész Európa minden részéből való önkéntesek. Beszédét azzal a gondolattal fejezte be, hogy mint annakidején súlyos harcok árán Poroszország nagyhatalom lett, úgy e kemény harcok Németországnak is meghozzák a győzelmet. MTI Az elsőtétülés ma este 8 órakor kezdődik .