Uj Szó, 1946. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1946-01-01 / 1. szám
1946 január 1, kedd Szovjet újév »Boldog újévet! — köszöntik egymást a családtagok, rokonok, barátok, ismerősök. »Boldog újévet!« — ez a felírás díszíti az ajándékokat, a »karácsonyfát« (a karácsonyfát a Szovjetunióban újévre állítják fel). »Boldog újévet!« — kívánnak a sokszínű elárusítóbódék, hatalmas, harmincméteres, melyek a feldíszített, éjszakánként kivilágított »karácsonyfák« körül állanak Moszkva gyönyörű, óriási terein. — »Boldog újévet!« üdvözlik a legjobb színészek hallgatóikat, a karácsonyfák mellett rögtönzött szabadszínpadok Tól. »Boldog új évet!« — mondja kicsinynek-nagynak Tél Apó és »Boldog új évet« válaszol mindenki, mert a háború előtt minden év valóban újabb és újabb boldogságot hozott. Az élet minden évben boldogabb, örömteljesebb lett. A legboldogabbak a gyerekek. Az óvodákba új játékokat hoznak. ’Az iskolákban egész Szilveszter-éjjel a termek és folyosók vidáman zajosak. Konfetti, szerpentin, csillagszóró, lampionok, virágok... Mindenki mellén, saját szilveszteri postaszáma, »postások« és »postásnők« — az iskola diákjai — hordják szét gyorsan, fáradhatatlanul a postát: »ármány és szerelem«, gyöngédség és huncutság van benne. Befejeződik az óév — be kell hozni az elmulasztottakat, kezdődik az új év — és »ahogyan kezdődik, úgy is fog folytatódni«. Szól a zene, fogynak a torták, a fiúk toalettjéből dűl a tiltott cigaretta füstje. Vidámak a tanulók és velük örülnek a tanítók. Az üres osztályokban társalognak a szűkebb barátok. A gyárak, intézetek, hivatalok klubjaikban rendezik meg Szilveszterüket. A legjobb munkások és tisztviselők értékes ajándékokat kapnak. Művészi programokat mutatnak be. Utána tánc reggelig. Sültek, szárnyasok, bor és pezsgő... Nagy ünnepségeket rendeznek a Szilveszter előtti napokban minden szakszervezeti házban, kultúrpalotában. Minden évben vannak karácsonyfák és Szilveszterek, és mégis minden egyes újévi ünnepség különkülön felejthetetlen emlék. _ Valami új, valami ,jobb, valami több, úgy lelkileg és anyagilag. A fronton, a hóval borított fenyőfák melletti lövészárkokban legendák születnek az elmúlt újévi ünnepségekről. Róluk mesélnek a hátország dolgozói is az 1942—45. évi hideg január 1-re virradó éjszakákon. És ma is emlékeznek rájuk, amikor újra sugározzák melegüket a gazdag karácsonyfák, újra zeng a vidám dal és a győzelem ragyogja be az országot. Gyöngédséggel és aggodalommal, sőt fájdalommal gondoltak a frontkatonák szeretteikre, akikkel a békés évek családi karácsonyfájánál ünnepitek — a háború előtt. Mégis ez a legkedvesebb emlék. A családtól való távollét fáj. Hányan vannak, akiket nem látunk meg soha többé. Aligha akad orosz ember, akinek számban megmaradt a családja-teljes Újév..... Együtt van a család. Észrevétlenül repülnek az órák a vacsora alatt. Imbolygó lánggal égnek a gyertyák a feldíszített karácsonyfákon. Tizenkettőt ütött az óra. A fény elalszik. Egy percre. Utána felköszöntek — a legkedvesebbek egészségére, a boldog híjévre, az örömteli életre. Egy borospohár repül a fáinak — hadd hozzon szerencsét. A fiatalság félrevonult a szobákba, felbontják a rengeteg levelet, olvassák a jókívánságokat. Mert a borítékokon ez van felírva: »csak 12 órakor szabad felbontani«.Az öröm szárnyra kel. Vendégek jönnek-mennek. Mindenki meglátogatja közelben lakó barátait. Mindenütt koccintanak. Szakadatlanul cseng a telefon — köszöntenek a város minden sarkából A rádió nagyszerű hangversenyeket közvetít. Moszkva vigad és vele örül az egész nagy-nagy Szovjetország. Felettük, a Kreml bástyáin rubinvörösen fénylenek az ötágú csillagok. Reggel felé elhalkul a város. Január elseje pihenőnap. Utána megindul a munka... Beköszöntött a boldog újév. VLADIMIR OLDNER a Vörös Hadsereg főhadnagya Uj Szó 3 A SZÖKEVÉNYRŐL MAJAKOVSZKI RAJZAIVAL Okos kis költemény arról, milyen bajt okozott a gyáva legény magának is, családjának is Hotryba az ellenség ki van is már fizvt ■ béke szelecskéje szelíden lenyincet. méds — szuronyodat a földbe ne tűzd be, tedd mér — erősebbé Törös sererUnket. Földesurak szava ne vezessen félre, lecsap rád a veszély, mikor nem is várnád, az eke mellett is rondolj a kardélre, ha csend van is, mindig halld a csatalárraát. Faludban is üld a lovat katonásan, marslépésbe járj, ha ryalorutad’ járod, minden kicsi zarba a szemed ellásson, répmadár hátáról nézd át a határod. Béke van most, béke, de mögötte vész ül, állj folyton a strázsán, ügyelj minden résre, bátor légy, okos légy, háborúra készülj, talpra kell ugornod az első lövésre! Sose legyen abból újra gyáva lélek, aki a csatiban rohant már erre. Ezért hallgasd hát meg, amit most mesélek vésd jól a fejedbe és tanulj belőle. Munkások s parasztok szép szabad hazáját védeni kiment a vörös had a frontra, de néha a legjobb gazda legszebb nyáját egy-egy beletévedt rühes birka rontja. Bizony ilyen birka Bimlőhelyes Péter, a vörös hadsereg egyik katonája, kiben, sajnos, ésszé nem válott az étel, ellenben a félsztől megdagadt a mája, és burzsujok ellen indult a vörös had, hogy csatába szálljon s így beszélt Péterben a nyúlszívű szellem: »Mi a nyavalyának vagyok én e tájon?« Áll a front keményen, mintha vasból lenne, ágyú szól, a srapnel! golyózuhanyt hullat és a mi Péterünk, mi tagadás benne, ettől a zuhanytól rémesen begyullad. »Bizony, hogy jobb otthon kemence szögében levest kanalazni!« — ez bizgatja Pétert, feleségét látja a levegő — égben, s szalad már, szalad már százhúsz kilométert. Látja is a házát. Kint a faluvégen Mingyár, ott lesz, mingyar az ajtón kopoghat. »Igen, ott a házam, itt a feleségem. Napraforgómagot foga közt ropogtat.« Kiveszi a részét cuppogó puszikból, teát iszik Péter ezeregy pohárral, aludni megy aztán, s a puha kukikból föl, ki nem költhetnéd durrogó mozsárral. Látja az ellenség, hogy a fronton lyuk van, át is kúszik rajta azonnal serényen vonulnak a tisztek cifra mundérjukban, s mögöttük a többi fehér banda mégyen. A pópa s a csendőr, vodkaázott hajsszal, hozzák a bitót és hozzák a korbácsot, élükön a cár jár, a tener zsarnok arccal, a kulák és földesúr szintén általraászott. Földjét visszaveszi földesúr, kolostor nehéz, nagy adókat a népre kirónak, a rendőr kezébe megsuhog az ostor, hátára, farára szegény izzadónak. Siet mind, a földet alig éri lába, teli van a fejük, ronda tervvel, sokkal: proletárt akarják görbíteni igába, parasztot zargatják manifesztumokkal Eljut ez a horda Péter falujába. Látja Péter házát, akkurátus fészek. Rámutat az ispán a kert kapujára, odamegy a rendőr, ki most is tökrészeg. Aluszik még Péter isten igazába. Almában galuskát pofázik a mennyben, egyszerre krokodil harap a hasába, pedig csak a rendőr rúgott bele fennyeit. »Hogy mersz te aludni, ilyen-olyan rossz mag! az anyád így-meg-úgy, ennek nagy az ára! mingyár’ megpofozlak, mingyár’ megbotozlak, mingyár fel is húzlak az akácfára!« »Jaj, az úr!« szól Péter, s a földesúr ott áll. S rácsap a korbáccsal Péterünk képére: »Vissza házad’, földed*, amit tőlem loptál, s ide az asszonyt is, hadd mulatok véle! Péter most megizzad 8 eszibe jut sorban, hogy mi volt azelőtt egy pár kurta évvel, hogy a felesége az úri udvarban a kutya-kölyköket szoptatta tejével. Ha előtted van, komám, e kis mese, tessék. Így történt meg, csakis, nincs ez kitalálva. Azért mondtam el, hogy újra meg ne essék, s ne akadjon köztünk egy se ilyen gyáva. Most a fiainkat nem adjuk a cárnak, magunkért harcolunk, törvénybe van írva. S mivelhogy már nem a régi idők járnak: Kísérd a rekrntát dalolva, ne sírva. Nehogy a földesúr újra szívja véred, Péter rossz példáját a szivedből vesd ki, és mondd a fiadnak, mikor kikíséred: »Sohase feledd el, szent a vörös eskü!« Fordította: Gábor Andor