Uj Szó, 1946. április (2. évfolyam, 75-96. szám)
1946-04-02 / 75. szám
194. április 2, kedd Uj Szó Magyar szakszervezeti küldöttség indul Moszkvába A Szovjetunió szakszervezeteinek meghívására a jövő héten magyar szakszervezeti küldöttség indul Moszkvába. A küldöttséget Kisházi Ödön, a Szakszervezeti Tanács elnöke vezeti Lapunk munkatársa beszélgetést folytatott Kisházi Ödönnel, aki részletesen megvilágította a meghívás körülményeit és annak jelentőségét. A szovjet szakszervezetek — mondotta — nagy súlyt fektetnek arra, hogy közvetlen baráti kapcsolatokat teremtsenek a szomszédos országok munkásszervezeteivel. A magyar szakszervezetek annál is nagyobb örömmel tesznek eleget a meghívásnak, mivel ezzel viszonozni akarták a szovjet szakszervezeteknek a múlt év folyamán Magyarországon tett látogatását. Abban az időben a Vörös Hadsereg támogatásával éppen felszabadult magyar dolgozó nép attól tartott, hogy a Szovjetunió dolgozói ellenséget látnak benne. Alapjában véve joga is lett volna ehhez mindazok után, amiket a fasiszta vezényszóra igazodó magyar seregek szovjet földön elkövettek. Annál több örömmel töltötte el a magyar munkásosztályt a szovjet küldöttség látogatása, amely nem ellenségként, hanem jóbarátként, a segítés szándékával érkezett Magyarországra. Ezt a látogatást a magyar munkásság mély emberi érzés diktálta erkölcsi cselekedetnek tartotta és tartja. A jelenlegi meghívás azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió dolgozóinak együttérző rokonszenve nem változott meg, sőt elmélyült. A szakszervezeti küldöttség reméli, hogy látogatása a két ország dolgozóinak kapcsolatait megszilárdítja, kimélyíti és ezzel nagy mértékben járul hozzá az országépítés művéhez. Kisházi Ödön ezután a Szovjetunió háború utáni ötéves tervéről emlékezett meg. Mint mondotta, az egész háború utáni világnak a tervgazdálkodás útjára kellene lépnie. Terv nélkül nem lehet megtervezni a világ új rendjét. A Szovjetunió építőmunkájának csodálatraméltó eredményei bizonyítják, hogy mire képes a dolgozó nép, ha a kapitalista termelés fejetlenségétől megszakadul és országát a kizsákmányolás és elnyomás béklyóitól _ tesen, átfogó terv alapján építi. Felfogása szerint a világ többi országai is átveszik majd a tervgazdaság rendszerét, mivel egyedül ez felel meg a józan ész és az újkori gazdasági és társadalmi törekvések követelményeinek. A magyar szakszervezeti küldöttség tanulmányozni akarja a Szovjetunió gazdasági viszonyait, a szovjet munkásság helyzetét, hogy hírt hozhasson a magyar dolgozó népnek arról az országról, amely a világtörténelem során első ízben szüntette meg a társadalomnek ellenséges osztályokra tagozódását és építette fel a szo-’-’-ia^a té«edalmat. A Kisházi Ödön vezetésével Moszkvába induló magyar szakszervezeti küldöttségbe olyan munkásokat, munka nőket és dolgozó értelmiségieket választottak, akik nagy népszerűségnek örvendenek munkástársaik körében. A küldöttség tagjai: Bechtler Péter alpolgármester, faszobrászművész, Halász Alfréd nyomdász, Hegyi Gizella szövőmunkásnő, Kollin Zsigmondné könyvkötőnő, Piros László, a Szakszervezeti Tanács főtitkárhelyettese, volt kisipari munkás, Soomogyi Mihály építőmunkás, Szakasits Antal iparügyi osztályfőnök, azelőtt közalkalmazott és Vértes György szerkesztő, korábbi foglalkozására nézve mérnök. Ez a küldöttség az egész magar munkásosztály üdvözletét viszi Szovjetunió dolgozó népének és onnan visszatérve beszámol útjának tapasztalatairól, hogy azokat a magyar munkásosztály az országépítés javára gyümölcsöztethesse. K. K. áPRILIS á. Magyarország felszwodítására első évfordulója alkalmából az 8 Oldalas jiftes indltktet Snnopi tsoma* ad kit Cikket irnaki TILDY ZOLTÁN HAGY FERENC RÁKOSI MÁTYÁS SZAKASITS ÁRPÁD 8 Három-négyezer hadifogoly érkezik vissza hetenként Hogyan folyik a hadifoglyok felkutatása A szovjet hatóságok érdekelt szerveinek előzékenysége következtében hónapokkal ezelőtt lehetővé vált, hogy a Szovjetunióban lévő hadifoglyok magyarországi hozzátartozóiknak az Új Szón keresztül üzeneteket küldhessenek és Magyarországról üzenetet kaphassanak, így indult megt a hadifoglyokkal a levelezés. A szélesebb körű nagy tömeget felölelő kapcsolatok létesítésére a Magyar Kommunista Párt megszervezte Ko uouti Usiforol Irodáját. Az iroda foglalkozik minden olyan kérdéssel, amely a hadifoglyokkal kapcsolatos. Tekintettel arra, hogy az Új Szó olvasóit ez a kérdés, a hadifoglyok ügye, változatlanul érdekli, ismertetjük azt a munkát, melyet a Központi Hadifogoly Iroda kifejt A következő felvilágosítást kaptuk: a tavasz beálltával a hadifoglyok már folyamatban lévő hazaszállítása megsokszorosodik. Átlagosan 3—1000 hadifogoly érkezik hetenként. A Szovjetunió mérhetetlen nagylelkűsége, Magyarországnak előlegezett bizalma alapján még a békekötés előtt hazajöhet a hadifoglyok legnagyobb része Nemcsak a betegek, hadirokkantak, lábadozók jönnek, hazaengedik az egészségeseket is, legénységet, tiszket egyaránt Addig is azonban, amíg az apák, fiúk és testvérek hazajönnek, levelezni lehet a hozzátartozókkal. Megteremtődött már a közvetlen kapcsolat a moszkvai Vöröskereszt és a Központi Hadifogoly Iroda között néhány hónap óta folyik már a levelezés Magyarország és a Szovjetunió közt A moszkvai Vöröskereszt fehér színű levelezőlapjain adnak hírt magukról a kinti magyar hadifoglyok, míg az itteni hozzátartozók az ehhez csatolt válaszlapon vagy pedig a Hadifogoly Iroda rózsaszínű lapjain írnak. A listaforgalom gyors és pontos, annak ellenére, hogy olyan hatalmas anyagot dolgoznak fel, mint akár egy vidéki kisváros postahivatala. Mindegyik lap, melyet kézbe veszünk, örömöt és boldogságot sugároz, az annyira áhított béke és nyugalom árad belőlük. »Jó egészségben vagyok, dolgozom, nemsokára indulok haza« — írják a hadifoglyok, »gyere haza, vár a föld, az otthon, a család« — így szól a válasz. Az iroda nem elégedett meg ezzel az óriási eredménnyel, hanem lelkes segíteni'’karással további lépéseket kezdeményezett Kutató szolgálatot létesített elvállalta, hogy az eltűnt és fogságba esett hozzátartozókról életjelt szerez és megszervezi az összeköttetést Két irányban is folyik a kutatás, egyrészt benyújtott kuta+ílanok alapján, melyet a moszkvai Vöröskeresztnek továbbítanak, másrészt pedig hazatért hadifoglyok felvilágosításai nyújtanak segé<lypzet ebbn a munkában. A hosszú hetek munkája meghozta gyümölcsét: az iroda ma már 35.600 értesítést küldött ki felkutatott hozzátartozók hollétére. Ezer és ezer már halottnak vélt magyar támad fel, számtalan arcról sikerült letörölni a könnyeket és ismét mosolyt és örömet elővarázsolni. A Központi Hadifoly Irodának egy másik súlyos feladatkörrel is meg kell birkóznia: a kintért hadifoglyok sorsának gondozásával Az iroda igyekszik minden problémát megoldani és minden panaszt orvosolni Ruhát és élelmet ad az arra rászorulóknak, gyógyszert a betegeknek és munkalehetőséget az egészségeseknek. Szép és nemes feladat ez, talpraállítani a testi és lelki betegeket s _az_ új erőket belekapcsolni az országépítés munkájába. Az iroda már többezer embernek adta vissza egzisztenciáját, támogatta földigénylő kérvényüket és juttatta vissza jogos tulajdont. Csak kevesen tudják, hogy a Kossuthhíd építésénél volt hadifoglyok dolgoztak, hogy a bányák mélyén volt hadifoglyok vívják meg az eredményes széncsatát s hogy az idei terme egy részét már hazatért hadifoglyok kezemunkájának köszönhetjük. Hadifoglyaink már a Szovjetunióban is hitet tesznek demokratikus meggyőződésükről, a Magyar Köztársaság iránti mély tiszteletről és megbecsülésről. Ha átnézzük az »Igaz Szó«.t, a magyar hadifoglyok Moszkvában előállított hetilapját, akkor azt látjuk, hogy arról minden magyar újság bátran példát vehet. Szép kiállítás, érdekes cikkek és aktuális fényképek tarkítják. Éber és élénk figyelemmel kísérik a magyar belpolitikai élet minden megmozdulását, szinte látjuk, hogy őrködnek az új demokrácia felett Ezenkívül számtalan ismeretterjesztő cikket közölnek a Szovjetunió életéből, a mezőgazdaság és az ipar fejlődéséről, a Vörös Hadseregről, a kinti hétköznapokról és vasárnapokról. A februári számban Lestyánszky János alezredes és Gonda József zászlós méltatják a Vörös Hadsereg megalapításának évfordulóját, míg a magyar-szovjet baráti kapcsolatokról Barkasz Emil mérnök-ezredes emlékezik meg. Igen, valóban hazajönnek a hadifoglyok, akik a háborús szenvedések árán sokat tanultak, s akik derekasan kiveszik majd részüket az ország újjáépítésében, mert tudják, hogy most nem velük építtetnek, hanem ők építenek. B—n •"A Szovjetunió népei nagy örömmel feledták a Szovjetunió Legfelfőbb Tanácsa döntéseit" című vezércikkében a Pravda a többi között a következőket írja: Ismét bebizonyosodott a szovjet rendszer életképessége. A háború előtt a külföldi sajtó egyes képviselői kijelentették, hogy »a szovjet állam mesterséges alkotás és nem életképes«, hogy egyszerű »földrajzi fogalom«. Manapság ezek az urak nem mernek ilyen kijelentéseket tenni. A Szovjetuniót fenyegető veszély — írja a Pravda — nem választotta el a Szovjetunió népeit egymástól, sőt még szorosabb egységbe vonta őket. A Szovjetunió Kommunista Pártjának politikája napról napra újabb gyümölcsöket terem. A vezércikk ezután beszámol azokról a nagyarányú újjáépítési munkálatokról, amelyek már megkezdődtek, vagy rövidesen megkezdődnek Moszkvában, Leningrádon, az Uralban, Szibériában sőt még a Távol- Keleten is. A német fasiszta megszállók által elpusztított szovjet városokat mind újjáépítik, helyreállítják a Donyec-medence és a Dnyeer vidék gyártelepeit. A Szovjetunió történelmében eddig még soha nem látott gazdasági és kulturális fejlődés előtt áll — fejezi be a Pravda.