Uj Szó, 1946. augusztus (2. évfolyam, 171-195. szám)
1946-08-01 / 171. szám
Sx4>vj^H*niér0 € HOGYAN GONDOSKODNAK A SZOVJETUNIÓBAN A HADIÁRVÁKRÓL Moszkvában, a Gyegtyárni uccában, nem messze a Gorkij uccától rendezték be a 8. számú gyermekotthont, amelyben jelenleg 125 iskolaköteles kort még el nem ért hadiárvát gondoznak. Ebben az otthonban minden gyermeknek megvan a maga tragédiája és a maga bánata. Ljubocska Dunykin édesanyját a németek a gyermek szeme láttára gyilkolták meg. El lehet gondolni, mennyire bánkódott. Hosszú hónapokon át egyetlen szavát sem lehetett hallani. Szemei mélységes szomorúságot tükröztek. Itt a gyermekotthonban azonban, ahol szeretet és gondoskodás veszi körül, Ljuba mihamar megszólalt, pár hónap múltán pedig már együtt játszott a többi gyerekekkel. Zsenya Szalnyikov és lyenya Alyekean teljesen árván maradtak. Apjuk elesett a fronton, anyjukat a németek ölték meg. A két gyerek most már rendkívül megbarátkozott az intézet többi védencével és mindketten arról álmodoznak, hogy művészek lesznek.A hadiárvákról az állam gondoskodik, emellett a frontharcosok feleségeinek szövetsége karolta fel ügyüket. Ez a szövetség nyomban a hábrú kitörése után alakult. Bokosszovszkij tábornagy felesége — Julia Bokosszovszkaja, Golikov vezérezredes felesége — Zinaida Golikova és Bregyin vezérőrnagynak, a Szovjetunió Hősének felesége kerültek az élére Vezetésük alatt a Vörös Hadsereg tízezernyi harcosának feleségét tömörítette a mozgalom. A lelkes szovjet nők összegyűjtötték a teljes hadiárvákat és a gyermekotthonokban helyezték el őket, ahol úgy ellátásukról, mint nevelésükről gondoskodnak. A szövetség által gyűjtött összegekből egyedül a fővárosban egész sor új gyermekotthont létesítettek. A szövetség tagjai védnökséget gyakorolnak a gyermekotthonok felett, gyakran meglátogatják a gyerekeket és sohasem jönnek ajándékok nélkül. Nagy gondot fordítanak a szövetség tagjai a hadiárvák adoptáltatására is. Sok moszkvai család fogadott már be otthonába ilyen elárvult gyerekeket és neveli azokat saját gyermekeivel. Gyakran olyan szülők is adoptáltak hadiárvákat, akiknek maguknak ött-hat gyermekük volt. Más családok viszont több elárvult gyereket fogadtak magukévá. Különösen olyan esetekben történik ez, mikor két vagy három kis testvér jutott árvaságra. Ezeket nem szakítják el egymástól s így továbbra is közös otthonban nőnek fel. Legmeghatóbb azonban az, amikor a hadiárvákat a Vörös Hadsereg harcosai adoptálják, így a kis Irocska Zseljuchint Rogyin, a Vörös Hadsereg közkatonája fogadta leányátA Zinaida Selezneva a moszkvai Zenit úszóversenyen a 800 méteres hölgysyorsúszásban 12 perc 24.5 másodperces idővel Új szovjet rekordot állított fel. Vaszja Dimolnyin már régen Tyit09, vöröskatona fia. Tyitov egyszerű gyalogosként vett részt a háborúban, és már a frontról rendszeresen elküldte fogadott fiának, a hat esztendős Vaszjának, egész havi zsoldját A gyermekotthon vezetősége ezt a havonta rendszeresen érkező összeget a gyermek javára takarékpénztárban helyezte el. A frontharcosok feleségeinek tanácsa ügyel arra, hogy az adoptált gyerekek jó viszonyok közé kerüljenek. Gyakran tesznek látogatást a gyerekeket örökbe fogadó családoknál , gondoskodnak arról, hogy a kicsinyek normálisan fejlődjenek. A békés építés időszaka új feladatokat állított a szövetség elé. Ennek a kötelessége gondoskodni arról, hogy a hadiárvák a Szovjet Szövetség egészséges és kulturált polgáraivá fejlődjenek. M.ZSELEZNOVA UJ szovjet úszórekord öregnek-fiatalnak egyaránt kellemes idő öUé$ Mndlkozik Moszkva kertjeiben Éljen a teredkel Vidám gyerekctoporj egy vorosilovgrádi gyermekkertben A moszkvai rádió magyar nyelvű aasónak időrendje és új hullámhosszai A moszkvai rádió magyarnyelvű adás sak minden nap a magyarországi nyári időszámítás szerint este 6.S0—7 óráig a 20, S1, 32 és a 41 méteres rövidhullámon, valamint este 8.15—R.,10 órá*«, a 31, 82 és 41 méteres rövidhullámon közvetít. A Ljubereckt Mezőgazdasági Gépgyár 1916-ban 29 ezer szénakaszinógépet, 16 ezer aratógépet és 12 ezer k^velűtőgépet fog elődflitani- ~