Uj Szó, 1946. szeptember (2. évfolyam, 196-220. szám)

1946-09-01 / 196. szám

2 Uj Szó 194­6 szeptember 1, vasárnap Molotov ir beszéde a Romániára, Magyarországra, Finnországra és Bulgáriára vonatkozó gazdasági kérdésekkel kapcsolatban Elnök Úr! A szovjet delegáció köszöne­tét fejezi ki azoknak a delegációknak, melyek a jugoszláv és néhány más kül­döttséghez hasonlóan teljes mértékben tá­mogatják a külügyminiszterek tanácsá­nak a jóvátétel kérdésében tett javasla­­tait, összegezzük a lefolyt vita eredmé­nyeit! A kérdés fontossága A szovjet delegáció nagy jelentőséget tulajdonít a jóvátétel kérdésének. Orszá­gunkba a háború idején többmillió fa­­­­siszta katona tört be: Németországnak és csatlósainak seregei. A fasiszta hadak okozta rombolások nyomaival lépten-nyom­on találkozhat az ember a Szovjetunió egész nyu­gati és déli vidékén. Most az egész szovjet nép nekigyürkő­­zött, hogy eltakarítsa ennek az ellenséges betörésnek és pusztításnak nyomait. Amint a Honvédő Háború alatt a Szov­jetunió népei a nagy Sztálin körül tö­mörültek és diadalmas harcot folytattak a behatott megszállók ellen, úgy most is immár második éve önfeláldozóan építik újjá országukat nagy vezérük, Sztálin irányítása alatt. Óriási feladatok állnak előttünk: újjá kell építenünk iparunkat, mezőgazdaságunkat, közlekedésünket, szét­rombolt városainkat, falvainkat. Most minden szovjet ember ezzel az újjáépítéssel van elfoglalva, hősies és grandiózus munkát végez, hogy helyreállítsa üzemeit, gyárait, villany­fejlesztő telepeit, vasútjait stb. A­ szovjet emberek milliói, tízmilliói öntudatosan dolgoznak, hogy teljesítsék és túltejesít­­■­sék hazájuk gazdasági megújhodásának és fellendülésének új sztálini­ ötéves ter­­ütevét. Ilyen körülmények között a jóvá­tételnek nem kis jelentősége van, mert bizonyos morális elégtételt szol­gáltat népünknek, amely­­ nem nyugodhat bele abba, hogy azok az országok — me­lyeknek hadaseregei sok hónapon keresz­tül önkényt gyakoroltak és pusztításokat végeztek a Szovjetunió területén — bün­tetlenek maradjanak és ne vállalják ma­gukra az anyagi felelősségnek legalább bizonyos részét a szovjet nép rovására okozott rombolásokért. A Szovjetunió né­pei rendíthetetlenül hisznek abban, hogy ezeket az új, hatalmas feladatokat, me­lyeket az ország technikai m­egújhodás­i és gazdasági újjáépítése terén magunk elé tűztünk, meg lehet valósítani. Maga a szovjet állam úgy van fel­építve, a dolgozó tömegek olyan, mérvű támogatását élvezi, élén olyan nagy vezér áll, hogy teljesen meg vagyunk győződve arról, hogy az újjáépítés ügye megbízható kezekben van és helyes úton járunk. .Arra törekszünk, hogy az új ötéves ter­vet sokkal rövidebb idő alatt teljesít­sük, mint eredetileg terveztük és szilárd meggyőződésünk, hogy országunk hama­rosan még hatalmasabb, még nagyobb feladatok megvalósításához foghat, mint­­ amilyeneket a háború előtt teljesített. Természetesen arra törekszünk, hogy minden akadályt és nehézséget elhárít­sunk utunkból. Ha a jóvátétel kérdése a békeértekezleten olyan fordulatot venne, melynek következtében még a Szovjet­unió legfontosabb jóvátételi igényeit sem teljesítenék, melyeket már a békeszerző­­­­dés-tervezetekben is elismertek, ez felbe­csülhetetlen kárt jelentene a szovjet nép­­­nek. A szovjet delegáció arra hogy megvédje országának törekszik, jogos és igazságos érdekeit. Mi továbbra is erre fogunk törekedni, habár ez néha nem tetszik egyeseknek, akik nem képesek megérteni a legegysze­rűbb dolgokat sem, amikor más népek érdekeiről van szó. Válasz ez ausztráliai delegáció védelmezőinek A bizottságban kétszer is felszólalt a glag delegáció képviselője és megjegy­­­zéseket tett az ausztráliai módosító javas­latokkal kapcsolatban, próbálta megma­gyarázni álláspontját. A görög delegátus több ízben hangsúlyozta, hogy nem sza­bad túlságosan megterhelni jóvátételi fizetésekkel azokat az államokat, amelyek felelősek az agresszióért, de ugyanaz a görög delegátus, mint ismeretes, a kis­­ Bulgáriától sem több, sem kevesebb, mint milliárd dollár, azaz pontosabban mondva 985 millió dollár jóvátételt köve­tel. Ezt az összeget teljesen­ a légből kap­­ták és ez nem bizonyít mást, csak azt, hogy a görögök nagy étvágyat éreznek idegen javakra. Ebből ugyancsak kiderül az is, hogy a görög delegátus ellentmondásba ke­rült önmagával, amikor egyfelől azt állítja, hogy óvatosan kell megállapítani a jóvátételi fizetések összegét, másrészt viszont ilyen egészen meggondolatlan és könnyű mű követelése­ket támaszt szomszédjával szemben. Eh­hez még hozzá kell tenni, hogy a görög delegáció semmi kifogást sem emelt az ausztráliai delegáció javaslatával szem­ben, ami nagyon jellemző a görög állás­pontra. A kanadai delegáció kijelentette, hog­y a konferenciát megelőzőleg helyeseknek tartotta a Külügyminisztereik Tanácsá­nak határozatait és csak itt szerzett tudo­­mást a lengyel delegáció egyik megjegy­­zéséről, melynek eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy okvetlenül támogatnia kell a jóvátétel kérdésében létesítendő bizottságra vonatkozó ausztrá­liai javaslatot, önök nagyon jól tudják, a lengyel delegáció sokkal hamarább visszavonta azt a bizonyos megjegyzést, mintsem a kanadai delegáció támogat­­hátta volna. Nem tudom­, hogy most mit csinál a kanadai delegáció, de az biztos, M.­ ... ... . . a kanadai delegáció álláspontját né­mely vonatkozásban az állhatatlan­­ság jellemzi, valamint az a készség, hogy egyik lóról gyorsan átnyergeljen a másikra. Két esz­tendővel ezelőtt, amikor a fegyverszüneti szerződések előkészület alatt álltak, sőt még tegnap is, egészen a jelentéktelen lengyel módosító javaslat beterjesztéséig, helyesnek tartotta a Romániától követelt jóvátétel mértékét és a jóvátételi fize­tések megállapított rendjét. Kiderült, hogy erre a megegyezésre most már nem lehet támaszkodni és a kanadai delegá­ció — mely, amint megfigyelhettük, a jóvátétel kérdésében rendkívül követke­zetlen magatartást tanúsított — most igyekszik kijutni abból a kényelmetlen helyzetből, amelybe beleesett. Itt egész sor megjegyzés hamigzott el az én előző felszólalásomra vonatkozólag s most ezekre a megjegyzésekre akarok válaszolni. Számos újságban olyan vélemények láttak napvilágot, melyek szerint állító­lag a szovjet delegáció nem akarja meg­engedni a Sajtó képviselőinek, hogy a konferencia és a bizottságok ülésein jelen lehessenek. A szovjet delegáció erre azt válaszolta, hogy ez nem más, mint hazug mende­monda, mely egyáltalán nem felel meg a tényeknek. Mi örülünk annak, hogy a sajtó kép­viselői jelen vannak bizottságunk ülésén. Mi örülünk annak, ha mind az ausztrá­liai, mind a szovjet delegációnak a jóvá­­tétel kérdésében elfoglalt álláspontját helyesen és tárgyilagosan világítja meg a világsajtó. Nem kell félni attól, hogy a sajtó foglalkozni fog és foglalkozik is a konferencián megvitatott lényeges kér­désekkel, nem kell félni attól, ha tár­gyilagosan megírják, miben áll az egyik, miben áll a másik delegáció javaslata erre vagy arra a fontos kérdésre vonat­kozólag és milyen ellenvetéseket hoznak fel ezekkel a javaslatokkal szemben. Ez csak hasznos lesz, mert elősegíti a dol­gok tisztázódását, eleve megakadályozza mindenféle hazug mende­monda és korhol­­mány terjesztését, melyek csak zavarnák az embereket abban, hogy tisztán lássák a tényleges helyzetet. Az ausztráliai delegáció azt mondja, hogy elvben a jóvátételi fizetések mellett foglal állást. De emlékszünk rá, hogy miben áll az ausztráliai delegáció javas­latának a lényege. Ezek a javaslatok a valóságban a jóvátételt a semmivel akarják egyen­lővé tenni. Ez körülbelül olyanformán hat, mintha valaki barátságosan székkel szomszédját s amikor az le akar kínálja ülni, akkor csupa tréfából ki akarja húzni alóla a széket. Iyen esetekben nem ajánlatos, hogy az ember meghízzon ba­rátjában, hanem sokkal jobb, ha körül­néz, hogy ne váljék a tréfa áldozatává. Éppen ezért a mi véleményünk az, hogy egyik vagy másik javaslatnak a lé­nyegét nem aszerint kell megítélni, hog­y milyen szavakba van csomagol­va, hanem a tulajdonképpeni tartal­mát kell elemezni és ebből a tartalomból kell levonni a megfelelő következtetéseket, még akkor is, ha ez nem mindenkinek tetszik. A jóvátétel és a nemzetgazdaság újjáépítése Elhangzottak itt olyan megjegyzések is, hogy mi túl sokat foglalkozunk a jóvá­tétel kérdésével. A szovjet küldöttség ez­zel nem érthet egyet. Megértem, hogy Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok kép­viselőit nem érdekli annyira mondjuk a Romániával kötendő békeszerződés tervez­etének 22. szakasza, — mely­ a jóvátételi kérdéseket foglalja magában — mint a 28. szakasz, mely arról szól, hogy az Egyesült Nemzeteknek »jo­gukban áll visszatartani, felszámolni,­­ésgry bármily más módon igényelni, illetve lefoglalni« a román állam és a román alattvalók vagyonát, melyek ezen országok területén­­ tá­lálha­­tók. Az ő számukra ez­ természetesen lé­nyegesebb kérdés. De kérdem, ki akadá­lyozhat bennünket abban, hogy síkraszáll­­junk államunk igazságos és törvényes­ jo­­gaiért. Térjünk a tárgyra. A Szovjetunióban — mint önök is­­ tud­ják a beterjesztett okmányok alapján — az idegen megszállók a háború alatT 31 ezer 850 ipari vállalatot pusztítottak el, ezek között sok nagy gyárat és üzemet. Ezekben a vállalatokban a háború előtt körülbelül négymillió munkás dolgozott. Ez óriási megrázkódtatástt jelentett ipa­runk számára. Az Egyesült Államokba szerencsére nem tört be az ellenség­ Az Egyesült Államokban ezekben az években számos új iparvállalat épült fel. Ezekben az években az Egyesült Államokban hatal­masat fejlődött az ipar és olyan eredmé­nyeket mutatott fel, amilyenekre még so­hasem volt példa Amerikában. Nemcsak a béketermelés, hanem a háborús terme­lés céljaira is számos új iparvállalat és gyár épült föl, szemmel láthatóan mert a jövőre való tekintettel minden eshetőségre számítottak. Mindez közre­mért tény. A szovjet delegáció reméli, hogy h­e­lyesen fogják értelmezni azt az igyeke­zetet, mellyel a háború következtében keletkezett károkat szeretnénk mielőbb helyrehozni. Az az óhajunk, hogy e cél megvált­sztásának érdekében felhasználjunk minden rendelkezésünkre álló eszközöt, beleértve a fegyverszüneti egyez­ményben kikötött aránylag csekély jóvátételt is. Ezért természetesen nem érthetünk egyet az olyan indítványokkal, melyek a Szovjetunió gazdasági életének újjáépíté­sét gátolnák és amelyek a Szovjetunió elpusztult területeinek újjáépíté­sét fe­nyegetik. Bennünket kielégít az a tudat, hogy jóvátételi igényünket minden tekin­tetben elismerte úgy az Egyesült Álla­mok, mint Nagy-Britannia. Mi megértet­tük egymást és megtaláltuk azt a hangot, mely e megértéshez vezetett. Az ausztráliai delegáció azonban más hangot használt. Olyan ajánlatokkal lé­pett fel, amelyeknek célja, hogy a fenn­álló megállapodásokat semmisnek te­kintsük. Olyan ajánlatokat tett, amelyek nem­csak a Szovjetunió, hanem az Észak­­amerikai Egyesült Államok és Nagy- Britannia fegyverszüneti álláspontjai­val sem egyeznek Mi annak idején úgy az USA-val, mint Nagy-Britanniával közös nevezőre tudtuk hozni álláspontunkat, nemcsak a jóvá­­tételi, hanem sok más kérdésben is. Az ausztráliai delegáció azonban egészen más hangot ütött meg, melynek termé­szetesen a célja is teljesen más. Ezt, a Szovjetunió számára elfogad­­hatatlan hangnemet csak az használ­hatja, aki megfeledkezik arról, mek­kora áldozatot követelt tőlünk a fa­sizmus elleni háború. Ilyen esetben azonban megmondjuk véle­ményünket és kifejtjük nézeteinket. Az ausztráliai küldöttség nem azt a hangot használja, amelyen a háború tartama alatt a szövetségesek beszéltek. Az ausztráliai delegáció által használt hangnem nem alkalmas arra, hogy a szövetségeseket egyesítse, elenkezőleg: csak a széthúzást célozza. Ami a háború követ­kezményeinek fel­­számolását illeti, ki kell jelentenem, hogy mi minden körülmé­nyek között elsősorban saját erőnkre támaszkodunk, nem pedig a jóvátételekre. Igaz ugyan, hogy a jóvátételi szállít­áso­k jelentős se­gítséget nyújtanak az újjáépítéshez, azonban amire mi leginkább támaszkod­hatunk, az a mi szovjet mércünk, sztálini öltéves terveink és nemzetgazdaságunk további erőteljes fejlesztése a háború utáni időkben, ugyanúgy, mint a háború előtt volt. Mint a múltban, úg­y most is nag­y vezérünk, Sztálin áll az á­lom élén s ez már magában véve is biztosíték arra nézve, hogy az előttünk álló felada­tokat sikeresen fogjuk megoldani. Meg vagyok győződve arról, hogy ezáltal nemcsak a magunk, hanem a többi nem­zetek ügyét is szolgáljuk és együtt hala­dunk a békeszerető népekkel a világ békéjének és biztonságának útján. A munk­áse­gység hívei győztek a francia szocialista kongresszuson Nemzetközi méretekben jelentős ese­mény, hogy a francia szocialista párt kongresszusán súlyos vereséget szenve­dett a francia szocialista párt jobb­­szárnya, mely Bluni vezetése alatt a kommunistákkal való együttműködésnek konok ellensége. A reakció előretörése Franciaországban nagyrészben annak a következménye, hogy a francia szocialista párt jobboldali vezetősége megakadályozta a munkásság komoly összefogását a demokrácia ellen­ségeivel szemben. A francia szocialista munkásság nem értett egyet a Blum féle politikával és állandóan a munkásegyséég helyreállí­tását követelték, Blumék azonban nem voltak hajlandók számolni a munkásság akaratával. Remélték, hogy az országos kongres­­­szuson is sikerül többséget kapniok és folytathatják majd komm­unistaellenes politikájukat, mely természetesen csak a reakció malmára hajtja a vizet. Blum a kongresszuson szenvedélyes beszédével igyekezett a delegátusokat a kommunis­ták ellen hangolni. Kommunistaellenessé­­gével azonban ellenkező hatást ért el. Blum így tette fel a kérdést: „A bizal­ma­lansági szavazat annyit jelentene, hogy a szocialista párt együtt kíván ha­ladni a kommunistákkal. Ez viszont a haladó katolikusok pártjával való szakí­tással volna egyértelmű.« A delegátusok nagy többsége azzal vá­laszolt a francia szocialista párt jobb­oldali vezetőségének a kommunisták ellen irányuló támadására, hogy bizalmatlanságot szavazott a jobb­oldali vezetőségnek. A szavazás után Mayer, a párt főtit­kára, Blum politikájának leghívebb vég­rehajtója, lemondott. A munkásegység ellenségeinek vere­sége a francia szocialista párt kongres­­­szusán megnyitja Franciaországban is az utat a szoros munkásegység megvalósítá­sára. Természetes, hogy ennek nem marad­hat el bel- és külpolitikai kihatása. Két­ségtelen, hogy e demokrácia újabb­­ győ­zelmét könyvelhetjük el

Next