Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-01 / 99. szám, hétfő

Világ proletárjai egyesüljetekl A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1950 május 1­3 .és III. évfolyam, 99. szám LŐRINCZ GYULA: A HATVANADIK MÁJUS ELSEJE A világ dolgozói hatvanadszor ünneplik május elsejét, a Munka Ünnepét. Egységesen az egész világon, csak kétféle formában. A Szovjetúnióban, a népi demo­kratikus államokban, nálunk az öröm, a fölszabadultság és a győ­zelem jegyében, a kapitalista or­szágokban a megélhetés, a lét­fenntartás, a munka és a kenyér­ért való harc jegyében. A két kü­­lönböző tom­a ellenére a nemzet­közi munkásszolidaritás, a világ dolgozóinak egységes harca tartós béke, a demokrácia, a szo­­­cializmus megvalósításáért egye­síti a különböző keretek között élő dolgozókat ezen a napon, má­jus elsején, a Munka Ünnepén. Hála a felszabadító Vörös Had­seregnek, a múlt kellemetlen em­lékei ma már csak mint történel­mi példák, emlékek kísértenek nálunk, de azért mégsem fölös­leges néha-néha megemlékez­nünk arról, hogy milyen fájó se­beinket, de egyben munkásmoz­galmunk legszebb történelmi pil­lanatait, dolgozóink hősies har­cát idézi fel a csehszlovákiai munkásmozgalom történetében a radotlni sortűz, majd később Dél-Szlovákiában a kosuti, Csehor­szágban a frývaldi, mosti, duch-COTI és Köztársaságunkban még számtalan ilyen sortűz. Nálunk ezek a sortüzek ma már csak egy hősies harc, egy nagy küzdelem emlékezetes állomásai, de a mar­shallizált államokban, Olaszor­szágban, Franciaországban, szabadságáért harcoló és leigá­a­zott Görögországban vagy a Ku-Klux-Klan mozgalom, a négerlin­cselések hazájában, az Egyesült Államokban ma is napirenden vannak. Mi tudjuk a múltból, hogy mit jelentenek ezek a sortüzek, mi tudjuk, hogy Lempella ugyan­az, mint nálunk Kosut és a hősi halált halt olasz parasztok, a mó­dénál sírokba eltemetett mártí­rok előtt meghajtjuk a május el­sejei vörös zászlót, ugyanúgy, mint a kosuti temető hősi halott­jai, Zsabka Sanyi és társai, vala­mint a csehországi mártírok sír­ja előtt, ugyanúgy, mint a fran­ciaországi, magyarországi, gö­rögországi, spanyolországi már­tíroknak és a világ minden már­tírjának sírja előtt, akik a kizsák­mányolókat, a kapitalistákat ki­szolgáló csendőrök golyóinak ál­dozatul estek. Tudjuk, hogy a vi­lág dolgozóinak győzelme a ka­pitalizmus fölött a mi győzel­münkkel még nem teljes. Tudjuk, hogy a másik oldalon ez a küz­delem, ez a harc még sok vért, áldozatot követel, tudjuk, hogy a világ dolgozóinak végleges győ­zelméig a dolgozók mártírjainak névsora még szaporodni fog, tud­juk, hogy a mi békés építő mun­kánk nyugtalanítja a kapitalista imperialista hatalmakat, ismer­jük kardcsörtető háborús szándé­kaikat, de ismerjük a Lenin és Sztálin zászlaja alatt haladó bé­ketábor erejét nálunk, a felsza­badított országok határain belül és határainkon kívül, ahol a mi táborunknak, a béke táborának egyre több híve, harcosa lesz. Az utolsó világháború sebei még be sem gyógyultak a Szov­jetúnióban és az európai, különö­sen a keleteurópai országokban és az Egyesült Államok, ame­lyek úgyszólván semmit sem szen­vedtek a háborúban, elsőnek je­lentkeztek azzal a szándékkal, hogy újabb gyógyíthatatlan se­beket ejtsenek az emberiségen és fáradságot, áldozatot nem kí­mélve dolgoztak az alig befeje­zett világháború után az újabb gyilkos fegyveren, az atombom­bán. De a hisztérikus gyilkos örömujjongás nem tartott soká, ha­marosan észbekaptak. Illetve a szovjet tudósok, a Szovjetúnió észretérítette őket, hogy az atom nem titok, hogy az atombomba nemcsak a Kreml tornyait, ha­nem a newyorki felhőkarcolókat, a washingtoni, a chicagói kapi­talista fellegvárakat, a gyárosok floridai üdülőhelyeit ugyanúgy elsöpörheti a föld színéről. A Szovjetúnió nem ijesztgetett, nem fenyegetett az atomenergiával, hanem tudományos építő mun­kára használta fel ezt a felfede­zést, de persze nem kétséges, hogy szükség esetén a provoka­tőröknek, a gyilkosoknak meg­felelő válaszként is fel tudná hasz­nálni az atomenergiát. Mint ahogy a „titkos misszióra" küldött, szov­jet területre berepült amerikai re­pülőerőd is a megfelelő „fogad­tatásból" meggyőződhetett a szov­jet légihaderők ütőképességéről. Két tábor, két világnézet áll egy­mással szemben: a kizsákmányo­lók, a kapitalisták, az imperialis­­ták háborús nyerészkedésre tö­rekvő tábora és a világ dolgozói­nak béketábora. Itt nem a nyu­gat és a kelet szembeállításáról van szó. A világ dolgozóinak ke­leten és nyugaton egy céljuk van: a béke, a szocializmus megvédé­se. Harc a békéért ugyanúgy ke­leten, a fölszabadult országok­ban, mint nyugaton, a kapitalista, az imperialista országokban vagy az általuk elnyomott, kizsákmá­nyolt gyarmati és félgyarmati or­szágokban. A dolgozók harca és célja egy és ugyanaz. Csak a formák, a harci eszközök külön­bözők. Náluk, a kapitalista or­szágokban ez a harc véres és el­szánt hősöket, mártírokat és hősi halottakat követel, a kapitalista lakájok, a sortűzre emelt fegyve­rek, a megvesztegetett szolgalel­kű csendőrök golyóinak áldoza­tait. Nálunk a megszerzett szabad­ság megőrzéséért, a békéért, a hazáért, a szocializmusért foly­tatott harc más formában nyilvá­nul meg — ne vegye senki tiszte­letlenségnek a kapitalista orszá­gok hős dolgozói, harcosai, már­tírjai iránt — nálunk szebb, vidá­mabb, boldogabb ennek a harc­nak a kísérőzenéje. Nálunk az építőmunka, a szocialista ver­seny, a munka termelékenységé­nek emelése, a föld hozamának növelése, az élmunkásmozgalom kiterjedése jelenti a béke, a szo­cializmus győzelmének leghatá­sosabb fegyverét. Mi a béke, a szocializmus harci frontján már örömmel nevezhetjük meg a mun­ka hőseit és illő, hogy május else­jén, a munka nagy nemzetközi ünnepén örömmel és büszkeség­gel soroljuk fel azoknak neveit, akik hazánk sikeres újjáépítésé­nek, iparosításának, gazdasági életünk megszilárdításának kivá­ló élharcosai, mint a trnavai Ko­vosmalt legkiválóbb élmunkásai, Lazik Mária és Kaliga Mária, az érsekújvári Augusztus 29. üzem élmunkása, Fucsik János, a Danu­bius-gyárban Balázs Erzsébet, a komáromi hajógyárban Páh­l Jó­zsef, Ihring Mária a füleki Kovo­smaltból, Surdák Mihály ifjú él­munkás a Sverma-vasművek gép­műhelyéből, Órás József Galán­tán, Nagy István újító, Zsabcsik József, Valek János kőművesek Varga István betonozó csoport­ja, vagy nem utolsó sorban a rozs­(Folytatás a 2. oldalon.) Lenin és Sztálin zászlaja alatt, Gottwald és Široký vezetésével a hazáért, a békéért, a szocializmusért! é m ^tM mi vm L -4 ' JltunlzáSOÍL Forgolódnak a tőkés birodalmak csattog világot szaggató fogak. Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak, s mint fészket ütik le a kis falut. Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, a kis, búvó országokra rálehel a tátott töke sárga szája. Párás büdösség felhő lep bennünket eL S hol zápfog rág, a város érdes része, hol a vasbányák fuvallata ing gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce, lendkerék szíja esetten és nyalint, hol a fénykeblű dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok, itt élünk mi. És sorsunk összefogják a nők, gyermekek, agitátorok. Itt élünk mi! Idegünk rángó háló, vergődik benn a mult­sikos hala. A munkabér, a munkaerő ára, cincog zsebünkben, úgy megyünk haza. Újságpapír az asztalon kenyérrel s az újságban, hogy szabadok vagyunk, — poloskát űzünk lámpával s a kéjjel s két deci fröccsel becsüljük magunk. Elvtárs és spicli jár a csöndben erre, részeg botlik, legény bordélyba lóg, mert hasal az új pörsenéses melle, mint szennyes ingből, füst alól kilóg, így élünk mi. Horkolva alszunk s törten, egymás hátán, mint odvas farakás , hazánk határát penész jelzi körben a málló falon, nedves a lakás. De elvtársaim! — ez az a munkásság, mely osztályházban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint kémény: lássák! És búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagára szerelve igyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Új Kor öntött csillagát! József Attila.

Next