Uj Szó, 1952. augusztus (5. évfolyam, 181-207.szám)

1952-08-01 / 181. szám, péntek

Világ proletárjai egyesüljetek? SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1952 augusztus 1. péntek 2 KČS V. évfolyam, 181. szám. Gabi­a Ferenc az alistáli szövetkezetben több, mint 37 mázsa gabonát kap az eddig ledolgozott munkaegységeire Alistál határában hatalmas búza­táblán­ búg a három cséplőgép. Csu­pán egy-két nap van még hátra és az alistáli EFSz befejezi a cséplést. A tagok az első gabonával az ál­lam iránti kötelességüknek tettek eleget, amit most csépelnek, az már mind a szövetkezet magtárába megy. Az EFSz irodájában éppen a mun­kaegységeket számolják össze. Most lehet csak igazán látni a szö­vetkezeti tagok félévi szorgalmas munkájának eredményét. Tekintsünk csak bele a könyvekbe. Bíró Ferenc feleségével 727 munkaegységet dol­gozott le július végéig. Ezért 1818 kg búzát, 363 kg rozsot és 727 kg árpát kap. Bíró elvtárs a dolgozók állama iránti szeretetét azzal feje­zi ki, hogy 700 kg búzát és 363 kg rozsot bead a földműves raktárszö­vetkezetbe. — Minek tartogatnám — az egész évi kenyerem már úgyis biztosítva van, hadd kerüljön a fe­lesleg a városi munkások asztalá­ra. Gabi­a Ferenc jön be az irodába. A gondjaira bízott sertések részére jött takarmányt rendelni. Megnéz­tük hát az ő mun­kaeredményét is. A Gabira családnak már 947 mun­kaegysége van. Kap 23,55 mázsa búzát, 420 kg rozsot és 944 kg ár­pát. — Nekünk sok kell — mond­ja — mert 7 tagú család nem kis dolog, de 420 kg ellátása azért én is adok a dolgozók rozsot asz­talára. Ezután Czeka István eredményeit nézzük meg. ő négytagú családjá­val él és 467 munkaegységet dol­gozott le. Természetbeni járandósá­ga 1667 kg búza, 333 kg rozs, és 467 kg árpa. A kenyérnekvaló nem­csak hogy elég, hanem még az ál­lamnak is tud adni belőle. Bartalos Miklós 474 munkaegy­sége után 1186 kg búzát 246 kg ro­zsot és 474 kg árpát kap. 14 éves fia is jelentkezett a szövetkezetbe tagnak­. Ő is ledolgozott már 50 munkaegységet. Nem is akar más lenni, csak szövetkezeti dolgozó, an­nyira megszerette a közös mun­kát. Horváth József 446, felesége 261 munkaegység után kapja ga­bonajárandóságát. Horváth József­né megmutatta, hogy 4 apró gyer­meke mellett is kiveszi részét a szocialista építőmunkából és ezzel példát mutat a többi asszonytársá­nak. Kossa László, Nagymegyer. Szövetkezeti községek létesülnek a nagykaposi járásban A nagykaposi járásban jó felvi­lágosító munkával harcolnak pár­tunknak és kormányunknak az EFSz-ek megszilárdításáról és to­vább­fejlesztéséről szóló határoza­tának teljesítéséért. A meggyőző munkát a párt irányítja. Az egész területen előadásokat rendez. Nagy­kaposon és a palovcei EFSz-ben az élenjáró gazdák számára tartottak szakelőadást a közös gazdálkodás­­ról. A jelenlévők az előadás után szétnéztek a szövetkezetben, be­a mehettek az istállóba, megnézhették gabonákat és bármelyik szövet­kezeti tagga­l elbeszélgethettek szövetkezet problémáiról. A szakelő­a­adások résztvevői tehát értékes ta­pasztalatokkal tértek haza falvaik­ba. A meggyőző tevékenységben nagy szerepet játszottak a néppel való beszélgetések is, amelyeken az egyes falvak magángazdálkodói bát­ran megmondhatták véleményüket és minden kérdésükre választ kap­tak. De vajjon kell-e meggyőző tevé­kenység ott, ahol a példák olyan világosan beszélnek. Az idei béke­aratásban minden egyénileg gaz­dálkodó meggyőződhetett arról, hogy amit a nagyapáink idejében legalább 4 hétig kellett volna nehéz mun­kával learatni, azt ma a szövetke­zetben önkötözőgépek és kombájnok segítségével 6 nap alatt learatják. Nézzük csak a Mokcsa—Keréz­i EFSzt. Itt végezték el elsőnek az aratást. A szövetkezeti tagok mun­kája minden magángazdálkodó szá­mára a legigazibb bizonyíték volt arra, mennyire szívükön viselik tagok a szövetkezet ügyét. Vagy ho­­­gyan volt Nagykalposon? A reakció már előre elhíresztelte, hogy az EFSzbe­n a kalászosok aratása leg­alább augusztus 10 ig eltart. A re­­akció állítása azonban megdőlt, mert megjelentek az önkötözőgépek és megjelent a kombájn, úgyhogy naponta 10—12 hektárt is learattak és elcsépeltek. A kombájn munká­ját minden gazda megcsodálta. Olyan jól dolgozott és annyi gabo­nát kicsépelt, hogy alig volt elég az elhordásra egy traktor. A reakció dühöngött, mikor megtudta, hogy 10 nappal a tervezett idő előtt fe­jezték be az aratást. A szövetkeze­ti tagok a legodaadóbb munkát vé­gezték, egymás közt versenyeztek. Különösen nagy méreteket öltött a verseny Magyar Bertalan csoport­jában, amely csoport győztesem ke­rült ki a versenyből. A csoport tag­jaira naponta átlag két hektár ju­tott és ezért mindegyikük két és fél munkaegységet kapott. De hő­sies munkát végzett Varga József és idősebb Eszterhai Bertalan cso­portja is. A nagykaposi magángaz­dálkodók elgondolkodhattak a látot­takon. Az eredmény az lett, hogy a község földműveseinek 90 száza­léka ma már szövetkezeti tag. A jó példák láttára tűrt meg a jég Iske községben is. Itt a gazdák 99 százaléka aláírta a szövetkezeti belépési nyilatkozatot. Sőt a szom­szédos Bés község is a közös gaz­dálkodás útjára lépett. De a köze­li Csicser község dolgozó parasztjai is a közös gazdálkodásban látták már életszínvonaluk emelésének le­hetőségét. Egyhangúlag elfogadták a III. típusú munkamódszert. Kapío ®—Kelecsényen kissé más helyzet. A kis- és középföldművesek a itt is meggyőződtek már fc közös gazdálkodás előnyeiről, csakhogy vannak a faluban kerékkötők, must rendszer híveinek maradványai, a akik mindent megtesznek annak meggátlására, hogy a közös gazdál­kodás győzedelmeskedni tudjon. szövetkezetet ennek ellenére megala­­­kították és reméljük, hogy rövid időn belül jó eredményeket fognak elérni. Nyárád és Mocsár dolgozó földművesei is egyhangúlag elfogad­ták a Hl. típusú munkamódszert. A régebbi szövetkezetek is bát­rabban néznek már a jövő felé. De­regnyőn, Nagyráskán, Kaposvaskó­con és Moksán az ősszel minden barázdát felszántanak. Lemaradás azokban a községek­ben észlelhető, ahol a reakció ma­radványai iparkodnak kihasználni a kis- és középföldművesek ingado­zását. így van ez Mátyócon, Rusz­­kán, Nagyszelmecen és még több helyen. Ezekben a községekben fo­kozni kell a meggyőző tevékenysé­get és ártalmatlanná kell tenni az utolsó harcát folytató reakciót. Szabó József, Nagykapos. c­l mai szám­ban: Előre a negyedik tervév teljesítéséért (2. old.) Huszonötéves a kínai néphadsereg (3. old.) Urbán Ernő, a Kossuth-díjas magyar író a Tűzke­resztség­ről és terveiről * (4. old.) A losonci Tatra-bútorgyár pártszervezete elérkezett­nek látta az időt, hogy az üzem ne csak men­­nyiségileg, de minőségileg is teljesítse feladatait (5. old.) Az ipolysági járás szövetkezetei élen járnak a beadás teljesítésében Az ipolysági járásban az ara­tást már mindenütt befejezték, sőt a szövetkezet többsége már a csép­lést is elvégezte. A cséplőgéptől az első gabonát mindenütt a földműves raktárszövetkezetbe viszik. A be­gyűjtés így az egész járás terü­letén teljes ütemmel folyik. A szö­vetkezetek most is jó példával jár­nak elől. Az ipolyviski IV. típusú EFSz már­­ száz százalékra teljesí­tette beadási kötelezettségét az ös­­szes gabonafélékből. A százdi EFSz tagjai száz százalékra eleget tettek rozs- és árpabeadási kötelezettsé­güknek. A kistúri szövetkezet a bú­zabeadást 75, a rozsbadást 100 szá­zalékra teljesítette. Százszázalékos teljesítményt értek el továbbá az alsószemerédi EFSz búzából, az ipolynyéki rozsból, az ipoly­nagyfalusi búzából és árpából, a szécsénkei EFSz árpából. Jól fo­lyik a beadás Ipolynyéken, Közép­túron, Magyarádon, Fe­l­sőszemerjé­den, és Egyházmaróton is. A szövetkezetek mellett a kis- és középparasztok is megmutatták, hogy hazafias kötelességüknek te­kintik a beadási kötelesség teljesí­tését. Kelenye község dolgozó pa­rasztjai különösképpen, jó példával járnak elől. Jánosovics Lajos kis­paraszt rozsbeadását 137, árpabe­adását pedig s­záz százalékra telje­sítette. Csáki József kisparaszt rozs­­ból 110, búzából pedig százszázalé­kos teljesítményt ért el. Ipolynyé­ken. Mid S. 3 hektáros dolgozó pa­raszt jár elől jó példával, Pivarcs János meg Sison mutat példát töb­bi társának, mert búzabeadását 180, árpabeadását pedig száz százalékra teljesítette. Tóth Tibor, Ipolyság. A csenkei szövetkezet mindenből eleget tett az állam iránti kötelezettségeinek get A csenkei EFSz július 22.én ele­tett beadási kötelezettségének. Az állam iránti kötelezettség tel­­jesítése után eltették a jövő évi ve­tőmagot, majd megkezdték a ta­goknak a ledolgozott munkaegysé­gek után járó gabonát szétosztani. Mikóczi Sándor fiával együtt dolgo­zik a szövetkezetben. Az első félévre 21.90 mázsa gabonát kapott. Szalai Ferenc másodmagával­ 17 mázsa ga­bonát kapott. Németh Mihály já­randósága 15 mázsa. Most, a természetbeniek szétosz­tásánál látszik meg igazána, hogy ki hogyan dolgozott. Akik az első félévben kerülték a munkát, most vakarhatják a fejüket és fájó szív­vel nézhetik társaik megrakott­ sze­kereit. A szövetkezet elsőnek teljesítette a tojásbeadást is. Még májusban ele­get tett tojásbeadási kötelezettsé­gének. Az egész évi tejbeadási kö­telességét is teljesítette június vé­géig. Azóta a tejet feláron adja és ezzel mintegy félmillió koronás hasznot biztosít. A sertés és marhahús beadásának is mindig idejében eleget tesz, így a jegyekkel sincs semmi fennaka­dás. A tagok szorgalmasan dolgoz­nak. Cíferi Lajos például­­ 170—200 darab növendéket és hízót gondoz. A gyönyörűre hizlalt sertések mint­ha „futószalagon" jönnének ki ke­zéből. A tehéngondozók közül Füsi Lajosnak és Sáha Lajosnak köszön­hető az, hogy a szövetkezet már jú­liusban eleget tett égése évi tejbe­adási kötelezettségének. Az állat­tenyésztés eredményei nem kis mér­tékben Mikóczi József zorotechni­kusnak köszönhetők, kinek a legkisebb hiba sem kerüli szemét el. Vass Ferenc, Csenke. A szövetkezet példája nyomán a balázsfai dolgozó parasztok példásan teljesítik beadásukat A balázsfai IV. típusú EFSz-ben még zúgnak a cséplőgépek. Eddig 16.50 vagon búza, 5.74 vagon rozs, 11.5 vagon árpa és 2.25 vagon zab, tehát alig három hét alatt több mint 187 mázsa gabona került zsá­kokba. A szövetkezeti tagok az el­ső gabonából beadási kötelezettsé­güknek tettek eleget. Az elmúlt napokban megkezdték a cséplést a magángazdálkodóknál is. Bende Géza 1­20 hektár földön gazdálkodik, 882 kg búzája termett. A szövetkezet példájából tanulva ő is legelőször beadási kötelezettsé­gének tett eleget. 702 kg búzát így is hazaszállított és azt a kijelentést tette, hogy ebből még ad az állam­nak. Póda Kálmán 2.75 hektár földön gazdálkodik. Termett 13,5 mázsa búzája és 11 mázsa árpája. Az el­ső zsák gabonát ő is a földműves raktárszövetkezetbe vitte. Hasonló­képpen járt el Bokros Gyula is, aki csupán 0,32 ár földön gazdálkodik. Termése 446 kg búza és az előírt 48 kg-ot örömm­el adta le annak tu­datában, hogy legalább ennyivel hoz­­zájárul a dolgozóik közellátásához. Vannak a magángazdálkodók közt olyanok, akiknek kis földecskéjü­kön nem termett annyi, hogy a fejadag is megmaradjon meg a beadási kö­telezettségüknek is eleget tegyenek. Ezek gabona helyett tojást, tejet, vagy babot adnak be, csakhogy az állam iránti kötelességüket teljesít­h­essék. Ilyenek Busánszki György, Horváth Géza, Bartalos Kálmán és még jó néhányan. Pakos Pál, Dunaszerdahely. A libádi földművesek a cséplőgéptől teljesítik beadásukat A libádi kis- és középföldműve­sek egyenesen a cséplőgéptől teljesí­tik beadási kötelezettségeiket. El­sőnek Kardos­­ András kisgazda tel­­jesítette az állam iránti kötelessé­gét, mégpedig 104 százalékra. Pél­dáját követték Radics Pál, Juhász Ferenc, idősebb Fazekas Mária és még egynéhány hazafias kisparaszt, akik beadási kötelezettségüket száz­százalékosan teljesítették. Radványszki András, Libád. A nagykéri szövetkezet is becsülettel eleget tett hazafias kötelességének Nagykéren már az aratás előtti napokban azt híresztelték a szövet­kezet ellenségei, hogy az EFSz-nek nem terem annyi gabonája, hogy tel­jesíteni tudja beadási kötelezettsé­gét és szét tudja osztani a tagság természetbeni jutalmát. A kulákok és spekulánsok azonban elnémul­tak. A szövetkezet ugyanis búzából és rozsból száz százalékra, árpából pedig száz százalékon felül tette beadási kötelezettségét. teljesí­ Ezen­kívül hat vagon búza, még három vagon árpa és rozs van a szövet­kezet magtárában, hogy a ledolgo­zott munkaegységek után szétosszák­­ a tagok között. Bojcsán Elek, Nagykér. Az ekecsi szövetkezet túlteljesítette rozs­beadási kötelezettségét an Az ekecsi EFSz tagjai július 28-teljesítették beadási kötelezett­ségüket. Búza beadásukat 100 szá­zalékra, rozsbeadási kötelezettségü­ket 120 százalékra teljesítették, ár­pából százszázalékos teljesítményt értek el. A földmunkák mellett rendesen folynak az állatenyésztési munkák is. Udvari elvtárs, a szövetkezet zoo­­technikusa 285 darab sertést gon­doz zootechnikusi teendői mellett. Ezt a munkát az egyik megbete­gedett szövetkezeti tag helyett vég­­zi. Németh elvtárs 86 darab növen­dékanyát gondoz és azonkívül 82 növendéket. Jó munkát végez Csicsó bácsi is, aki 65 éves korára való tekintet nélkül rendesen ellát 3S anyadisznót, 72 darab elválasztott malacot, és 81 szopósmalacot. A sertésgondozóknak nagy nehézsé­gekkel kell megküzdeniük, mert a sertések nem közös istállóban van­nak elhelyezve, hanem szerte a fa­luban. A tehéngondozók közül Köles Im­re tűnik ki szorgalmas munkával, d­e dicséretet érdemelnek Csernán­­szki János és Csápai János is, akik ketten 102 darab növendéket gon­doznak. Lelkiismeretes munkájuk megnyilatkozik abban is, hogy az istállóban mindig a legnagyobb tisz­taság van. Paksi László, Füss. Július 27-én eleget tett beadási kötelezettségének a nagymagyari szövetkezet A nagymagyari egységes földmű­­ves szövetkezet július 27-én telje­sítette gabonabeadási kötelezettsé­­gét. A szövetkezeti tagok, de ugyan­ak­kor a falu lakosai is odaadó mun­kájukkal odahatottak, hogy a ga­bonabeadást 7 nappal előbb meg tudtuk valósítani,­ mint ahogyan az tervezve volt. A cséplésnél például az egyik vasárnap annyian jelent­keztek a falu lakosságából, hogy egy-egy cséplőgéphez 40 ember is jutott. A jelentkezők között voltak olyanok, akik igazán minden téren és mindig kiveszik a munkából a részüket, így például Méry Gyur­ka, Szabó Rózsi, Bagyura Irén és az 58 éves Zsigó Mihály. Amikor a szövetkezet az utolsó traktor gabonát vitte a földműves raktárszövetkezetbe, kis ünnepséget rendeztek, melynek keretében kü­lönböző műsorszámok mellett is­mertették a nagymagyari szövet­kezet győzelmét a kenyércsatában,­ Vass Ferenc, Nagymagyar.

Next