Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)

1954-01-01 / 1. szám, péntek

NAPILAPJA PÁRTJÁNAK Bratislava, 1954. január 1, péntek, 30 fillér VII. évfolyam, 1. szám (!)tágallat az ú­j esztendőben A­z elmúlt esztendő sikerekben, eredményeikben s tapasztalatokban gazdag esztendő volt. Nem kétséges, hogy a legnagyobb eredménynek a béke megőrzését kell tekintenünk az elmúlt esztendő folyamán. Az im­perialista háborús uszítók kísérlete és törekvése csődöt minden mon­dott, ezzel szemben a nyolcszázmil­liós béketábor hatalmas sikereket ért el. A békeharc legnagyobb si­kerének könyvelhetjük el ebben az évben a koreai fegyverszünetet; a béketábor kényszerítette az idegen földön harcoló imperialista csapato­kat Koreában, hogy letegyék a gyilkos fegyvereket. Ugyanakkor, mikor nagy győzelmeket és sikere­ket ért el a béke tábora, éberen kell továbbra is őrködnünk a tartós bé­ka megszilárdítása, megőrzése fölött. Az imperialista háborús klikk to­vább kísérletez azzal, hogy háborút robbantson ki, hogy a békés Euró­pát lángra lobbantsa, ezért igyek­szik Nyugat-Németorszá­got újra fel­fegyverezni. A dicső Szovjet Hadsereg által egyszer már pozdorjává tört, meg­semmisített, legyőzött náci hadse­reg soha többé nem lesz olyan ütő­képes hadsereg, mint volt „fényko­rában", a nácizmus ideje alatt, de ennek ellenére is szükséges az, hogy éberen őrködjünk, hogy ne érjen meglepetés esetleges újabb háborús kalandokba ugratott, kard­csörtető szomszédunk részéről. Szük­séges, hogy hazánk védelmét tovább szilárdítsuk, hogy hazánk jól kiépí­tett védelmi ereje, a mi néphadsere­günk, a béke hadserege bármiféle ellenségnek elvegye a kedvét a tá­madástól Mi nyugodtan, a bizton­ság érzetével tekintünk a jövőbe, mert hadseregünk, a béke hadsere­ge ma már elég erős ahhoz, hogy békénket, hazánk szent földjét biztosítsa számunkra, nem beszélve arról, hogy többé nem vagyunk egyedül, mert hűséges szövetsége­sünk, legjobb barátunk, a hatalmas Szovjetunió s annak dicső hadsere­ge, a népi demokráciák és a világ békehívei velünk együtt őrzik a tartós béke ügyét. A tartós békének ügye szoros ös­­szefüggésben áll hazánk szocialista építésével. Az elmúlt évben volt Szlovákia Kommunista Pártjának X. kongresszusa. Ezen a kongresszu­son Široký elvtárs hangsúlyozta, hogy „ .. sikerrel folytattuk hazánk­ban a szocializmus építését. Noha az áruló összeesküvők nagy kat okoztak gazdasági téren, káro­nem sikerült megakasztaniuk a köztársa­ság népgazdaságának fejlődését. A termelőerők fejlődése az ipar szer­kezetének egyidejű átalakulása mel­lett kedvezően folytatódott. Csehszlovákia ipara elsajátítja bonyolult gépek és gépi berendezé­­­sek gyártását és ennek alapján a Szovjetunió állandó támogatásával fokozatosan emelkedik szocialista iparunk színvonala." A sztálini nemzetiségi politika következtében, melyet pártunk és kormányunk következetesen valósít meg hazánkban, a valaha elmaradt Szlovákia, az elmaradt agrárország fejlett ipari országgá alakul át és így Szlovákiában még fokozottabb mértékben emelkedett az ipari ter­melés, és fejlődött az ipar. Iparunk és mezőgazdaságunk fej­lesztésén kívül pártunk és kormá­nyunk nagy gondot fordít lakossá­gunk kulturális színvonalának állan­dó emelésére is. A csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális fejlődé­snek is korlátlan lehetősége nyílt hazánkban. A magyar ifjúság az 1952—1953-as tanévben 215 óvodá­ban, 555 nemzeti és 119 középiskolá­ban művelődött. Ebben a tanévben nyolc 11 éves középiskola, hat szak­iskola, három pedagógiai iskola létesült a magyar ifjúság számára. Van magyar könyvkiadó vállala­tunk, sajtónk, magyar nyelvű adás a Csehszlovákiai Rádióban, Magyar Területi Színház Komáromban, Falu­színház és ebben az évben már való­színűleg bemutatkozik a csehszlo­vákiai dolgozóik előtt a Csehszlová­kiai Magyar Népi Együttes is. Az elmúlt évben pártunk új alap­szabályzata már kezdte megmutat­ni termékenyítő hatását. Pártunk alapszabályzata a kritika és az ön­kritika erős fegyverévé vált nem­csak a párttagok, hanem hazánk minden becsületes dolgozójának ke­zében is. Pártunk új alapszabályza­ta elősegítette azt, hogy ragyogó eredményeink mellett felismerjük és ki is küszöböljük hibáinkat. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának ülésein, majd Szlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának ülésén pártunk rámutatott mindazokra a fogyaté­kosságokra, amelyek ipari fejleszté­sünk aránytalanságaiban nyilvánul­tak meg. Pártunk Központi Bizott­sága feltárta mindazokat a hibákat, amelyek a parasztpolitika terén mutatkoztak, különösen az eperjesi kerületben. • Szlovákia Kommunista Központi Bizottságának ülésén Pártja Ba­cílek elvtárs külön feltárta a cseh­szlovákiai magyar dolgozók sorai­ban megnyilvánuló burzsoá ideoló­gia egyes csökevényeit, a magyar burzsoá­ nacionalizmus káros hatá­sát, a szociáldemokratizmus meg­nyilvánulásait a magyar dolgozók soraiban. Ahogy tűz és víz nem lé­tezhet egymás mellett, nem bírja egymást, ugyanúgy nem lehet a szo­cializmust építeni kettős ideológia alapján. A burzsoá ideológia és marxista szocialista világnézet ellen­ a tétben állnak egymással, nem bír­ják egymást ugyanúgy, mint a tűz és a víz. Mi a szocializmus építése mellett foglaltunk állást. Ennek el­kerülhetetlen előfeltétele az, hogy a marxista, szocialista ideológiát, vi­lágnézetet magunkévá tegyük és irtsuk ki sorainkból az burzsoá ideológia minden ellenséges, csökevé­nyét, amely akadályt jelent a szo­cializmus felé vezető útunkon. A valamikor elhanyagolt szlová­kiai délvidéket a népi demokratikus rendszer, pártunk és kormányunk karolta föl első ízben, hogy ki­emelje gazdasági és kulturális el­maradottságából. Felszabadított ha­zánk, a népi demokratikus Cseh­szlovák Köztársaság szakított a kapitalista múlttal, amikor a ma­gyarlakta szlovákiai délvidék la­kossága gyarmati sorsban, elmara­dottságban élt és amikor iparát, amely úgyis jelentéktelen volt, még le is építették. Pártunk és kormá­nyunk kezdeményezésére megkezdő­dött Szlovákia délvidékének, a nagy részben magyarlakta vidéknek fel­virágoztatása is. A komáromi hajó­gyár egyik legjellemzőbb példája annak, hogy pártunk és kormá­nyunk tikához a sztálini nemzetiségi poli­tíven a nemzeti egyenjo­gúság legfontosabb alapját, a gaz­dasági egyenjogúságot is megvaló­sítja. A komáromi hajógyár, az új szocialista Komárom, amely a cseh és szlovák munkásosztály segítsé­gével épül, a csehszlovákiai ma­gyar dolgozók büszkesége, a prole­tárnemzetköziség eszméjének gya­korlati megvalósulása. Mégis itt adódott elő az a helyzet, amely miatt pártunk Központi Bizottsá­gának ülésén Bacílek elvtárs a ko­máromi Csemadok elzárkózását, kü­lönállását bírálta, mint helytelen magatartást a Csehszlovákiai ma­gyar dolgozók részéről, mint bur­zsoa nacionalizmus magyar meg­nyilvánulását, a jobboldali szociál­demokraták befolyását, önkritikai­lag meg kell állapítanunk, hogy pártunk központi bizottságának ez a kritikája helyes volt, és elsősor­ban a komáromi helyi csoportnak kell leszámolnia az ilyen helytelen magatartással, annál is inkább, mert a komáromi helyi csoport egyik legerősebb csoportunk és eddigi or­szágos sikerei kötelezik arra, hogy a burzsoa nacionalizmus­ a külön­állás helytelen útjával leszámoljon. Mi meg vagyunk győződve ar­ról, hogy a komáromi elvtársak pártunk kritikáját úgy fogadják, mint a párt segítő kezét. Hogy le­számolnak azokkal, akik idegen, ellenséges, a dolgozók érdekeivel szembenálló burzsoá nacionalista eszmékkel, szociáldemokratizmussal igyekeznek éket verni dolgozóink közé. Meg vagyunk erről győződve annál is inkább, mert éppen a ko­máromi Csemadok-helyi csoport szín­játszói voltak azok, akik mint a szlovákiai népi alkotóverseny első győztesei a magyar dolgozók közül elsőnek mentek fel hazánk főváro­sába, Prágába, hogy a kultúra esz­közével is szorosabbra fűzzék ha­zánk nemzeteinek kapcsolatát. Meg vagyunk győződve arról, hogy a komáromi elvtársak megértik pár­tunk intő szavát és az új eszten­dőben mint a szocialista eszmék harcosai, mint a proletárnemzet­köziség képviselői példaként állnak majd a csehszlovákiai magyar dol­gozók előtt. Az új esztendő minden napját használjuk fel arra, hogy pártunk irányításával és vezetésével minél gyorsabban haladjunk előre a szo­cializmus útján. Ehhez elsősorban szükséges az, hogy pártunk, dolgo­zó népünk, nemzeteink egységét megszilárdítsuk, hogy naponta gyomláljuk, irtsuk a gazt, az el­lenséges ideológia csökevényeit, me­lyek soraink tisztaságát piszkítják, erejét gyöngítik, hogy az új esz­tendőben új szelet fogjunk vitor­lánkba, a proletárnemzetköziség eszméjét. Az új esztendőben váljon törvénnyé számunkra az a három fontos pont, amelyet Široký elv­társ pártunk Központi Bizottságá­nak 1953. december 3-án és 5-én tartott ülésén mondott. Kell, hogy fokozottab mértékben, mint eddig programmunk legyen az új eszten­dőben a három pont. Az elsőben arról van biztosítsuk a népgazdaság szó, hogy arányos fejlődését. Másodszor lényeges fordulatot kell elérnünk a mezőgazdasági termelés fejlődésében, mégpedig azzal, hogy mind a szocialista, mind a magán­szektorban jelentős mértékben ki­szélesítjük a beruházási építkezé­seket, a mezőgazdaság gépesítését és villamosítását, lényegesen meg­javítjuk a mezőgazdasági termelés tervezését, szervezési, gazdasági és pénzügyi téren megszilárdítjuk az egységes földművesszövetkezeteket, valamint fokozzuk a város és falu közti áruforgalmat. Harmadszor arról van szó, hogy a szocializmus gazdasági alaptörvé­nyének szellemében biztosítsuk dolgozók anyagi és kulturális szín­ű vonalának szüntelen emelkedését, elsősorban a személyes fogyasztás gyarapodását. Az új évben pártunk vezetésével, szeretett köztársasági elnökünkkel, Zápotocký elvtárssal, Široký elv­­társsal, Prágával, a csehszlovák és a vörös zászló alatt, közös megér­tésben hazánk minden nemzetiségű dolgozójával együtt menetelünk a boldog, békés szocialista Csehszlo­váké' '"ága hazánkért. Lőrincz Gyula. f boldog Lel­j­ével! HAZÁNK ÉLETÉBŐL A kassai kerület szövetkezeti tagjai ez év folyamán 166 gazdasági épületet építettek fel a maguk erejéből A kassai kerület egységes földmű­vesszövetkezetben 1953. folyamán eddig nem látott építkezési láz in­­dult meg. A kerület szövetkezeti tag­jai több mint 4000 tehén számára 49 új istállót, 10 borjúistállót, több mint 10.000 sertés számára 51 sertés, ólat, 550 koca számára 11 fiaztatót, 7.100 juh számára 25 juhistállót és 23 ezer baromfi számára 20 baromfi­teile­pet építettek. Nagy figy for­dítottak az istállók és sertéshizlaldák építésére. Csupán a királyhelmeci já­­rásban 14, istállót, a terebesi járás­ban 8, a poprádi járásban 6, a rőcei és kassai járásban 5 istállót építet­tek. A szepsi járásban építették a legtöbb sertéshizlaldát, számszerint tizenegyet. A gazdasági épületek építését a szövetkezeti tagj­ai többnyire saját költségükön végezték az építkezés­nél segédkező munkacsoportokkal. Milihošťom nagyo­n jól dolgozott Len­gyel Pál építő csoportja, amely ki­zárólag asszonyokból állt­ Ez a cso­port ez idén egy sertéshizlaldát, egy fiaztatót és egy juhistállót épített fel. A járási versenyben első helyre a szenyei építő csoport­ került Szepesi András vezetésével. Ez a csoport egy istállót, sertésólat és 12 vagon ku­korica számára szárítót épített. De­cemberben 800 juh számára juhis­tállót kezdtek építeni. A gazdasági épületek önsegéllyel való építésénél a szövetkezeti dolgozók jelentékeny pénzösszeget takarítottak meg. A kassai járásban a szövetkezeti dol­­gozók egy istálló építésénél csaknem 90.000 koronát és egy sertéséi vagy juhistá­lló építésénél csaknem 80.000 koronát takarítottak meg. Szovjet vendégek látogatása Anatolij Vasziljevics Paramonov, a Szovjetunió művészeti Akadémiájá­nak tudományos dolgozója, kétszeres Sztálin-díjjal kitüntetett, Alekszej Mi­h­ajlovič Gricaj festőművész és Alekszej Vas­­­jevics Szidorov kiál­lításrendezési dolgozó december 25. és 26. napjaiban látogatást tettek Északkelet Csehországban. Az első na­p­on megtekintették Kolín, Kuťná Hora, Pardubice és Litomyšl műem­lékeit. Litomyšlben megnézték Bed­­rich Smetana szülőházát. A szovjet vendégek másnap megtekintették Hradec Královét, Járomért és Kuk­sot, az opočnai és rychnovi képtárat és várat. * A szovjet művészek prágai sza­badidejüket az egyes prágai lakóne­gyedek részletes megtekintésére, kiál­lítások, képtárak és iskolák valamint a prágai festőművészek tr­ótermeinek látogatására használták fel. Többek között megtekintették Max Svabins­ký kiállítását, meglátogatták a rég-és új művészet gyűjteményét a Nem­zeti Képtárban, a katonai művészeti stúdió dolgozószob­áját és részt vet­tek néhány színielőadáson és más kultúrrendezésen. A nemesócsai gép- és traktorállomáson húszezer korona megtakarítást értek el a gépjavítási munkálatoknál A nemesócsai gép­ és traktorállo­más javító mechanikusai december 28-ig a traktorok 32 százalékát javí­tották ki és ezzel teljesítették ez évi gépj­avítási tervüket. A sikerben nagy részük van a javító munkások­nak, akik a pótalkatrészeket javítják és ezzel biztosítják az alkatrészek zavartalan szállítását. A pótalkatré­szek nagy részét a gép- és traktor­állomáson állítják elő és ezzel jelen­tékenyen csökkentik a traktorok ja­vításának költségeit. Élesztős János brigádja végzi az alkatrészek össze­állítását és javítását. Kötelezettség, vállalást tettek, hogy a téli gépjaví­tásoknál 20.000 koronást megtakarí­tanak és az összes pótalkatrészek 60 százalékát elkészítik és megjavít­ják. részek Ezzel csökkentik az új alkat­használatát. Mostanáig a nemesócsai gép­ -és traktorállomás 10.000 korona megtakarítást ért el. Ján Adamik fémesztergállyos például 15 olajkád javítását végezte el és ez­­zel 5.000 koronát takarított meg. Élesztős János brigádjának tagjai különleges csavarokat is gyártanak, javítják a tengelyeiket, a szivattyúkat és a különféle alkatrészeket, amelye­ket mostanáig újakkal cseréltek ki. Az alkatrészek zavartalan juttatása új kötelezettségvállalásra ösztönzi a javítókat. időtartamát A gépjavítók a javítások 8 nappal megrövidítet­ték. A nagymegyeri szövetkezetben bővítik a juhtenyésztést A juhtenyésztés a dunavölgyi EFSz­ekben is jelentősen terjed. A nagy­megyeri dolgozó parasztok a szövet­kezet megalakulása előtt nem fog­lalkoztak juhtenyé­sztéssel. Az idén azonban már szép eredményeket értek el a juhtenyésztésben. Nyolcvan anya­juh átlagos évi tejhozama darabonként naponta 0.48 liter volt. Gyapjúnyí­ráskor egy juhtól átlag 4.5 kg gyap­jút nyertek Ez a pénzügyi terv tel­jesítésében is kedvezően megnyilvá­nult A beadott gyapjúért új pénz­ben 23.000 koronát kaptak Havonta 300 kg juhsajtot adnak be Ez több mint 2.300 korona bevételt jelent. A szép eredmények elérésében nagy érdemet szereztek Komjáti József és Póda Vince, akik mintaszerű gondo­zásukkal állandóan növelik a lományt és fokozzák a juhok juhál­hasz­nosságát. A nagymegyeri szövetkezet tagjai az állattenyésztési normák megtárgyalásakor és a jövő évi ter­melési terv megtárgylásakor alapo­san foglalkoztak a juhtenyésztéssel is és kutatták hasznossága fokozásá­nak feltételeit. Nem elégszenek meg az eddigi eredményekkel. Néhány munkahiányosság kiküszöbölésével juhtej termelési tervét naponta fél­ a literrel a gyapjúhozamot pedig éven­te 5 kg-ra emelték. Juhállományuk­­at 130-ra egészítik ki:

Next