Új Szó, 1956. február (9. évfolyam, 32-60.szám)

1956-02-01 / 32. szám, szerda

Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1956. február 1. szerda 30 fillér IX. évfolyam, 32. szám Szocialista munkaversennyel a terv egyenletes teljesítéséért A műszaki, ipari és pénzügyi tervek kidolgozása üzemeinkben végéhez közeledik. Ismerjük azo­kat a feladatokat, amelyek az idén az egyes üzemek és munkahelyek előtt állanak, és amelyek az ipar­ban a termelés 9 százalékkal való növelését jelentik. A dolgozók hozzászólásai alapján több ezer javaslat gyűlt össze, amelyeket a műszaki-szervezési intézkedésekre tettek. Ezek a javaslatok elősegí­tik ezen intézkedések teljesítését, anélkül, hogy növelni kellene a munkaerők létszámát és költséges beruházásokat kellene végezni. E nagy feladatok teljesítése, sok százezer tonnával több szén kiter­melése, mint tavaly, sok tízezer tonnával több vas, acél, vegyi gyártmány, sok tízezerrel több gép, gépi berendezés és fogyasztá­si cikk hogy még gyártása — azt jelenti, alaposabban ki kell használni az iparunkban rejlő tar­talékokat. Elsősorban sokkal szé­lesebb mértékben kell kibonta­koztatni és felhasználni a dolgo­zók kezdeményezését, ami pom­pásan bevált a műszaki, ipari és pénzügyi tervek összeállításában. A dolgozók kezdeményezése, mun­kásaink és technikusaink tevé­keny, alkotó részvétele a szocia­lista munkaversenyben kell, hogy az idén az eddiginél sokkal na­gyobb mértékben a terv egyenle­tes tejesítésének és túlszárnyalá­sán"'' fő módszerévé váljon. Ezért nem­ 'akad egy napot sem elvesz­teni és mindjárt az év kezdetétől fogva a szocialista munkaversenyt minden egyes üzemben, munka­helyen, az egyének és kollektívák versen­yét fejleszteni kell a terv naponkénti teljesítése és túltelje­sítése érdekében. Számos vállalatunkban és üze­münkben helyesen megértették, mily jelentős szerepe van a szo­cialista munkaversenynek a terv napi feladatai, az egyes dekád- és havi feladatok teljesítésében és azonnal megkezdték a munkaver­seny megszervezését. Ezek az üze­mek mindjárt az év kezdetétől fogva jó eredményeket érnek el. A prágai Klement Gottwald auto­mobilüzemben a munkahelyeken folyó munkaverseny következtében a tervet az év kezdete óta naponta 100 százalékra teljesítik. A kunči­cei Klement Gottwald új kohók acélüzemében mindjárt az év első hetében az összes olvasztások 50 százalékát gyo­s olvasztási mód­szerrel végezték. Az élenjáró üzemek múlt évi tapasztalatai megmutatták, hogy a szocialista munkaverseny legha­tásosabb formája, az egyének és a­ munkacsoportok közötti verseny egyszerű, mindenki számára ért­hető mutatószámok alapján, úgy, hogy a verseny fő célja az legyen, hogy a lehető legjobban teljesítsék az állami terv szétírt feladatait. Ez a módszer lehetővé teszi min­den egyes munkásnak, hogy ne­csak formálisan versenyezzenek jobb gazdasági eredmények el­érése nélkül — ahogy sok helyen ez még előfordul. — hanem való­ban jobb munkaeredmények el­éréséért versenyezzenek munkatár­saikkal, így érvényesíthetik a leg­jobban képességeiket, ismereteiket és tapasztalataikat. Éppen ezzel az egyéni és munkacsoportok közti versennyel értek el pompás ered­ményeket valamennyi mutató­számban az Olomouci Moravai Vasművek nemzeti vállalat dol­gozói. A kollektívák és egyének köl­csönös munkaversenyében lehet a legjobban érvényesíteni a szocia­lista munkaversenynek oly gyak­ran szem elől tévesztett fontos alapelvét: segíteni az átlagos és gyenge dolgozókat és az élenjáró, a legjobb munkások színvonalára emelni őket. Ha az egyének és munkacso­portok egymás között versenyez­nek, ha világosan kitűzik célju­kat és feladataikat, akkor a ver­seny élénk lesz és kedvezően be­folyásolja a terv teljesítését. Nem lehetséges az, hogy egyes üze­mekben hangoztassák, hogy ná­luk jó iramban folyik a munka­verseny és emellett nem teljesítik a termelési tervet, túllépik az ön­költségeket és nem teljesítik a tervezett akkumulációt. A múlt évben még számos ilyen üzemünk volt. Ezek olyan üzemek voltak, ame­lyekben a szocialista munkaver­sennyel mindig csak néhány ízben törődtek az év folyamán s rend­szerint mindig csak ünnepi ese­mények előtt, amikor összüzemi munkafelajánlásokat tettek. Nem törődtek az egyéni munkaverse­nyek fejlesztésével, az egyéni és munkacsoportok közti verseny eredményeinek értékelésével és a munkafelajánlások egész sorát nem tartották be. Nem egy üzemben tavaly a sa­ját bőrükön tapasztalták, milyen hibákat követtek el, amikor munka­verseny­t nem fejlesztettek a rendszeresen az egész év folya­mán. Az utolsó napokban azután folyt a hajrá, de nem tudták be­hozni —1 mulasztottak, amit az év kezdetén Az egyes üzemek nem kielégítő eredményei erről tanúskodnak. Hogy a szocialista munkaverseny olyan erős legyen, ami a termelést előrehajtja, kell, hogy munkánk tartós módszere le­gyen mindjárt az év kezdetétől fogva, minden hónapban, héten és napon, ne pedig csak akkor fo­lyamodjunk hozzá, amikor már ,,ég a fejünk fölött a tető". Ezzel azonban nem akarjuk lebecsülni az összüzemi szocialista kötelezett­ségvállalások jelentőségét, amely vitathatatlan. A jó, mozgósító ere­jű munkafelajánlás nagy erő, amely segíti a nehézségek és hi­bák gyors leküzdését. Ezért kívá­natos, hogy az egyének, kollektí­vák és egész üzemek az idén is tegyenek szocialista munkafel­ajánlásokat a tervfeladatok túl­szárnyalására. De semmi esetre sem szabad megelégedni azzal, hogy a munkafelajánlást csupán megteszik és semmit sem csinál­nak annak érdekében, hogy azt valóban teljesítsék. De épp úgy nem lehet abba sem belenyugod­nunk, hogy csupán formális kö­telezettségvállalásokat hirdessenek ki. Az ilyen kötelezettségvállalás senkit sem mozgósít, senkinek nem segít, csupán elferdíti a valódi helyzetet. Néhány rövid hét telt el az év kezdete óta és egyes üze­mek újból csak olyan kötelezett­ségvállalásokat tesznek, hogy ép­pen csak neve legyen a dolognak, hogy írjanak róluk. Az üzemekben levő pártszerve­zeteknek már most az idei ter­melés indulásának kezdetén gon­doskodniok kell arról, hogy az üzem vezetősége biztosítsa a szo­cialista munkaverseny kifejlesz­téséhez szükséges előfeltételeket minden munkahelyen. A szakszer­vezeteknek jobban és alaposabban kell törődniök­ azzal, hogy foko­zódjon a szakaszbizalmiak és a műhelybizottságok szerepe a mun­kaverseny megszervezésében. A legfontosabb feladat ma­­ ne várjunk, hanem kezdjük meg mindenütt az egyének és munka­csoportok közötti munkaverseny megindítását. A szocialista mun­kaverseny csak így válik olyan erővé, amely mindjárt az idei év első hónapjaiban biztosítja a terv egyenletes teljesítését és túlszár­nyalását. HAZÁNK ÉLETÉBŐL Harminckét korona munkaegységenként A karval szövetkezet tagjai múlt évben igen jó munkát végez­­­tek. Ezt az bizonyítja a legjobban, hogy a munkaegységekre tervezett 32­— koronát hiánytalanul ki tud­ják fizetni. Türelmetlenül várja Si­mcsik Imre anyasertés-gondozó is az évzáró gyűlést, mert már előre tudja, hogy ledolgozott munkaegy­ségei után 10 619­— korona üti majd a markát. Ezenkívül kamrá­jába 52 mázsa szemesterményt szállítottak. Pótjutalmazás címén még egy pár malacot is kapott a szövetkezettől. Igaz, ezért a ju­talmazásért becsületesen meg is dolgozott. Gábris József, Párkány Milliós összegeket ol­tanak ki a zárszámadásokon Szlovákiában az EFSZ-tagoknak. Több EFSZ-ben túlszárnyalták a munkaegységek tervezett összegét. Hogy csak né­hányat említsünk: Ipolyvisken 26 korona helyett 34 a munkaegysé­gek értéke, a besztercebányai já­rásbeli Králován 36 koronát ér minden munkaegység. Csupán a bratislavai kerületben i 238 EFSZ-ben, amelyek már be­­f­fejezték a zárszámadást, 43 millió koronát osztanak szét részesedés­képpen, tehát itt nem számíthatók az egész esztendei előlegek. VÁ­NDORZÁSZLÓT KAPTAK E napokban vették­­ át a damásdi fiatalok a Megbízottak Testületéttek vándorzászlóját jó munkájuk elis­meréséül. A CSISZ legjobb fa­lusi szervezete a damásdi. Az ifjak nagy lelkesedéssel dolgoz­­nak az EFSZ-ben s jórészt az ő mun­kájukat dicséri a sok-sok siker, ame­lyet a múlt évben elért a szövetke­zet. Bizonyítékul szolgál ehhez alsó képünk, melyen Ján Famurik tehen­etetőt látjuk. A gondjaira bízott te­heneknél a múlt évben 3,5 literrel emelte a tejhozamot. Felső képünk az ifjak munkaidő utáni szórakozását szemlélteti. Az 141­1-es Mototechna előtt A Bratislava-főrévi 1411-es számú Mototechna autóelárusító raktára előtt naponta láthatunk érdeklődőket,akik a Spartak Skoda 440-es vagy a Német Demokratikus Köztársaságból importált IFA gépkocsikat vásárolni. Naponta nyolcak­, tízen is vásárolnak személygépkocsit. szeretnék Kö­nnyűipari üzemeink a műszaki-ipari és pénz­ügyi tervek összeállításán dol­oznak Szlovákia könnyűipari üzemeiben most folyik a műszaki-ipari és pénz­ügyi tervek összeállítása. A dolgozók megismerkednek termelési feladataik­kal és kötelezettségvállalásokat tesz­nek azok teljesítésére. Az állami terv Szlovákia könnyűipari üzemeinek termelési térfogatát a múlt év elért eredményeivel szemben 4 százalékkal növeli, a munkatermelékenység 4,5 százalékos emelése és az önköltségek 3,06 százalékos csökkentése mellett. A műszaki fejlesztés terveiben 183 műszaki és technológiai feladat meg­oldásával számolnak. Ez további 5 500 000 koronás önköltségcsökkentést és 300 munkaerő megtakarítását eredményezi. A szepesi vasércbányák rudnyani üzemének dolgozói gyűlésre jöttek össze, amelyen Pekardik József, a bányászszövetség kerületi bizottsá­gának tagja a Politikai Tanácsadó Bi­zottság ülésének jelentőségéről többek között következőket mondotta: “ A múlt év folyamán meggyőződ­tünk arról, hogy a varsói értekezleten megkötött baráti, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés bé­kés építésünket szolgálja. A rudnyani bánya dolgozóinak minden törekvésük arra irányul, hogy munkájukkal szol­gálják a béke ügyét. Az összüzemi gyűlésen a vasércbá­nya dolgozói nyilatkozatot fogadtak el, amelyet elküldtek a Politikai Tanács­adó Bizottságnak Prágába. Ebben tu­datják, hogy feladataikat a béke meg­szilárdítása ügyének érdekében határ­idő előtt teljesítik. A magnezitkohók és bányák kassai üzemében nagy érdeklődéssel fogadták a varsói szerződés Politikai Tanácsadó Bizottságának nyilatkoza­tát. A bánya dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy a kormány jelenleg birtokukban lévő vörös vándorzászla­ját ebben az évben is megtartják. A második ötéves terv első évi felada­tait egyenletesen teljesítik, s emelik a minőséget. A béke megőrzésére minden erejüket latba vetik. Túlteljesítik a beadást A Politikai Tanácsadó Bizottság ülé­se a nyitrai kerület szövetkezeti tag­jainak körében széleskörű viták anya­gát képezi. A májusi, nemrégen ala­kult szövetkezet tagjai nagy megelé­gedéssel fogadták a nyilatkozatot. — Mi, az új EFSZ tagjai — mon­dotta Ľudovít Slávik zootechnikus — a béke megőrzésére irányuló törek­vést jó munkával és ez idei tervezett beadási kötelezettségeinek túllépésé­vel támasztjuk alá. Terven felül a közszolgáltatás számára harminc mé­termázsa sertéshúst és 30 000 liter te­jet adunk be. A málasi szövetkezet tagjai elha­tározásukat, hogy az ez idei beadási kötelezettségeiket túlteljesítik, valóra is váltják mert eddig már több mint 2000 liter tejet és 6,35 métermázsa húst adtak be. Dr. Otakar Síre m­érnök államdíjas, a žilinai vegyi­ üzemek tervezőköz­pontjának vezetője a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának a követke­zőket jelentette ki: — Dolgozóink örömmel üdvözlik a Politikai Tanácsadó Bizottság tanács­kozását. Minden erőnkkel támogatni fogjuk a prágai értekezlet eredmé­nyeit és a Szovjetunióval, a népi demokráciák nemzeteivel való szövet­ségünk további szilárdítását. Ez évi tervünket a tavalyival szemben egy­ötödével emeljük. Ezt új műszaki­szervezési intézkedések érvényesíté­sével fogjuk elérni. Ily módon egy és félmillió koron­át takarítunk meg. Vasárnapi műszak Ham­tlove­n Vasárnap, január 29-én a handlovai bányászok nemcsak kiegyenlí­­tték, de túl is teljesítették a januári ter­vet. A januári terven felül 910 tonna szenet fejtettek. Az ötödik festőrész­legen Štefan Matuška csoportja 128 tonnát fejtett A hónap elejétől legjobb eredményeket Karol Ertl. Tán a Turcer és Jozef Matuška festőrés­ le­geinek dolgozó­ érik el Ezeken a festő­részlegeken a janu­ári terven felül már 1774 tonna szenet fejtettek ki.

Next