Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)
1959-01-01 / 1. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. január 1. 50 filWi XII. évfolyam, 1. szám VÖRÖS CSILLAG, RAGYOGJ! ! * „Kényes, büszke pávák,, Nap-szédítő tollak, Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap. Másképpen lesz holnap másképpen lesz végre, Új harcok, új szemei: kacagnak az égre." A költő így hirdette meg látnoki módon egy félévszázaddal ezelőtt az uj kor jövetelét. Viharfelhős, súlyos évtizedek követték az elhangzott szót, de tíz esztendő sem telt el és pirkcadt a keleti ég, az éj homályából előbukkant a Vörös Nap, megszületett az emberiség történelmében az első szabad állam, az első igazi népuralom. A világ egyhatodán a szocialista Szovjetunió zászlaját lobogtatta az új tavasz, az új idők szele. Új harcok következtek, áldozatok és győzelmek. S ma már minden másképp lett, mint a költők idejében volt. Másképp lett a Föld területének egyharmadán, ahol egy milliárd ember megtalálta igazi otthonát és a szocialista rendszert építve hátat fordított a gyászos emlékű tegnapnak. De másképp ílelt a tőkések által a múltban sanyargatott gyarmati országok döntő részében is. A második világháború előtt az emberiségnek még a kilenctized része sínylődött a gyarmatosítók uralma alatt de utána 1 milliiárd 300 millió embert törte le kezéről a rabság béklyóit. Másképp alakul a kapitalista országok dolgozó embereinek az élete is, ezt is befolyásolják a történelmi jelentőségű forradalmi változások — akár tetszik ez uraiknak, akár nem. Új esztendőbe léptünk s ilyenkor a jó gazda mindig számadást csinál. Nehéz felmérnüünk azt a rohamos fejlődést, amely korunk szocialista társadalmát jellemzi s amelynek szemtanúi, tevékeny részesei vagyunk. Nagy út áll mögöttünk és még messzebre tekintünk. A cári Oroszország romjain szinte a semmiből induló Szovjetunió negyvenegy esztendő leforgása után, amelynek jelentős részét háború és a lerombolt gazdaság újjáépítése rabolta el, ma olyan tervet tűz ki, amelynek megvalósításával két-három éven belül a mezőgazdasági termelés viszonylatában túlszárnyalja az Egyesült Államokat, egy főre eső egész termelése pedig hozzávetőlegesen tizenkét év múlva nagyobb lesz a földkerekség bármely más országának egy főre eső termelésénél. Olyan elképesztő sszámok ezek, amelyek a szocialista rendszer kimeríthetetlen erőforrásairól, erkölcsi magasabbrendűségéről tanúskodnak. Vagy vegyük a másik hatalmas szocialista országot, a népi Kínát. Éppen az elmúlt esztendőben győződhettünk meg arról, milyen szinte hihetetlenül nagy eredmények elérésére képesek a kínai kommunisták, ez a hatszázötven milliós nép. Kína, amelynek alig néhány évvel ezelőtt még nem volt számottevő ipara, ma kétszer annyi acélt gyárt, mint hazánk él, ebben az esztendőben 18 millió tonnára akarja emelni az acéltermelést. A szerszámgépek gyártásában már megelőzte Angliát és sok más ágazatban — például a mezőgazdaságban is — előretörésének irama csodálatot, tiszteletet, az ellenség körében pedig megdöbbenést vált ki. Nem maradnak le a népi demokratikus országok, köztük hazánk sem. Elértük a fejlődésnek azt a szakaszát, amikor a szocialista termelési viszonyok már az egész népgazdaságban túlsúlyban vannak. A mezőgazdasági földterületnek háromnegyede a szocialista szektorhoz tartozik. Mi dolgozó népünk által eddig elért sikerek, eredmények tették lehetővé, hogy az ország vezető ereje, szeretett kommunista pártunk bátran elénk tűzhette a feladatot: 1957-hez viszonyítva 1965-ig 90— 95 százalékkal akarjuk emelni iparunk, hozzávetőlegesen 40 százalékkal mezőgazdaságunk termelését, így valósítjuk meg a párt XI. kongresszusának történelmi jelentőségű célkitűzését, így fejezzük be a világ második államaként a szocializmus építését. Annál fontosabb feladat ez, mert Csehszlovákia a szocialista tábor egyetlen, olyan országa, amely a kapitalista múltban is fejlett iparral és mezőgazdasággal rendelkezett. A szocializmus építésének befejezése méltó választ ad azoknak, akik még ma is azt szeretnék elhitetni, hogy tíz új rendszer csak a fejletlen államokban valósítható meg. Ugyanakkor a nyugati tőkés országok dolgozói is — minden ilyen hazuei érvelést szemléltető módon megcáfoló eredményeink alapján — meggyőződnek majd arról, hogy az emberi jólét elérésének egyedüli járható útja akár fejlett, akár fejletlen államokról lett légyen szó — a szocializmus útja. Ne mi kell sok szót vesztegetnünk arra, ha röviden, néhány szóba foglalva akarjuk összegezni azt, amit eddig elértünk és azt, amit a közeljövőben akarunk elérni. Elég, ha ennyit mondunk: a szocialista tábor országainak termelése 1965-ig nagyobb lesz az egész világ termelésének felénél. S ha nálunk, abban az országban, amely az életszínvonal tekintetében már ma élenjáró helyet tölt be a világon, pártunk a legszélesebb körűen megvitatja a dolgozókkal az életszínvonal további emelésének legégetőbb kérdéseit, nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy tisztán lássuk, mennyivel szebb és gazdagabb lesz életünk nagy célkitűzéseink megvalósítása után. Új világunk nem a tegnaphoz, hanem a holnaphoz húzó bátor emberek világa, akik nem ismernek legyőzhetetlen akadályt, akik fáradhatatlanul, öntudatosan törnek új métákra. Míg negyvenegy esztendővel ezelőtt a Szovjetunióban 300 ezer forradalmár vívta ki a proletárdiktatúra győzelmét, ma 33 millió kommunista küzd a világ munkásmozgalmában a százmilliós tömegek élén a Vörös Csillag győzelméért. Hatalmas, legyőzhetetlen erő ez, de mégis most, az új esztendő első napján helyénvaló megszívlelnünk Ady Endre oly időszerűen csendülő mementóját: „Őrzök, vigyázzatok a Az Élet él és élni akar, sztrázsán. Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek." y. m30LD06, BEKES UJ ESZTENDŐI