Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)

1960-09-01 / 243. szám, csütörtök

Világ­­ proľetárjai egyesüljetek ÚJ SZÓ EHBE A PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 196­1 szeptember 1. csütörtök 30 fillér XI. évfolyam, 243. szám A kommunista sajtó felelősségének tudatában Lapunk életében nagyon jelentős esemény, hogy Szlovákia Kommunis­ta Pártja Központi Bizottsága irodá­jának egyik legutóbbi ülésén érté­kelte az Új Szó szerkesztőségének munkáját. Arról tárgyalt, hogyan teljesíti lapunk a kollektív agitátor, propagátor és szervező feladatát, amint azt a lenini alapelvek a párt­sajtótól megkívánják. Vajon eddigi munkájából kidomborodik-e annak tudata, hogy mint a párt sajtószerve nagyon jelentős és hathatós eszköze a pártnak a politikai nevelő- és szer­vezőmunkában. Mélyreható elemzés alapján vizsgálta felül a Központi Bizottság irodája a szerkesztőség munkáját abból a célból, hogyan se­gítsen a szerkesztőség kollektívájá­nak az esetleges fogyatékosságok feltárásával abban, hogy a szerkesz­tőség még eredményesebben szolgál­hassa a párt nagy ügyét a fejlett szo­cialista társadalom felépítésében. Ab­ban, hogy hazánk magyar dolgozói­nak — mint valóban egyenrangú ál­lampolgároknak következetesebb po­litikai és ideológiai nevelésével — még nagyobb rétegét vonjuk be az ország ügyeinek intézésébe és moz­gósítsuk a cseh és szlovák dolgo­zók oldalán a párt és a kormány által kijelölt országépítő feladatok megvalósításában. A Központi Bizottság irodája ele­mezte, vajon a marxista-leninista eszmeiségtől áthatott olyan írások látnak-e lapunk hasábjain napvilá­got, amelyek kielégítően tárják fel és magyarázzák mind a bel-, mind a külpolitikai eseményeket. Megfelelően ismertetjük-e a Szovjetunió és a szocialista tábor többi országának a szocialista és kommunista társada­lom építésében elért nagy sikereit azzal a céllal, hogy azok tapasztala­tait, de elsősorban a Szovjetunió gaz­dag tapasztalatait a kommunizmus építésében a mi dolgozóink közkin­csévé tegyük. Elegendő figyelmet szentelünk-e a kapitalista országok elnyomott és kizsákmányolt dolgo­zói gazdasági és politikai harcainak, az imperialisták gyarmati elnyomása ellen küzdő népek felszabadító har­cának, de különösen az osztályharc élén álló kommunista- és munkás­pártok önzetlen és nehéz­nek ismertetésére, amelyek küzdelmei­végered­ményben szerves részét képezik an­nak a nagy küzdelemnek, mely az egész világon folyik az emberiség­nek a háború veszélyétől mentes szebb, a békét biztosító reménytel­jes jövőjéért. A szerkesztőség munkájának és a lap színvonalának ilyen mélyreható elmezése mutatja, milyen rendkívül nagy érdeklődéssel kíséri a Közpon­ti Bizottság irodája a magyar dol­gozók napilapjának munkáját, mily fontosnak tartja azt, hogy az­sok ne csak színvonalas, hanem olva­va­lóban pártos, a proletár nemzetközi­ség és a csehszlovák szocialista haza iránti szeretet szellemétől áthatott lapot kapjanak. A párt vezetőségének ezért a nagy figyelmességéért elsősorban mi, a szerkesztőség dolgozói adózunk hálával, hiszen ez a pártos ellenőr­zés, elvtársias bírálat és tanácsadás értékes segítséget jelent felelősség­teljes és nehéz munkánkban. Meg va­gyunk győződve arról, hogy olva­sóink széles tábora is megelégedés­sel és jóleső érzéssel értesült arról, hogy pártunk vezetősége a szervező-és nevelőmunkában segítő tartja az Új Szót és az ott szervének dolgozó kommunisták munkáját ellenőrizve arról tárgyal, jól szerkesztik-e saj­tószervét, amely ily módon rá az itt élő összes magyar bizony a­dolgozó­nak szeretett és keresett lapja lesz. Az SZLKP Központi Bizottságának irodája megelégedéssel állapította meg, hogy a lap következetesen tel­jesíti küldetését. A párt által kije­lölt irányvonal szellemében mozgó­sítja hazánk magyar dolgozóit az országépítés nagy és örömteljes fel­adatainak megvalósítására. Különö­sen említésre méltó a falu szö­vetkezetesítése gondolatának népsze­rűsítése, elmélyítése terén végzett munkája, amellyel nem kis mérték­ben segített a­ pártnak és a falusi dolgozóknak az egységes földműves­szövetkezetek megteremtésében, gaz­dasági és politikai megszilárdításá­ban. Helyesen világítja meg a mező­gazdaság szocialista nagyüzemi ter­melésének előnyeit és azt a nagy igazságot is, hogy a munkásosztály ennek, de a szövetkezeti anyagi jólétének növelése parasztság érdekében is megad mindennemű erkölcsi, poli­tikai és gazdasági segítséget, hogy így még jobban elmélyítse a testvéri szövetséget a szocialista társadalom másik nagy osztályával - a szövet­kezeti parasztsággal. Színvonalas, tanulságos írásaiban nap nap után helyesen magyarázza pártunk országos konferenciájának ama határozatát, hogy a jelen idő­szak legfontosabb feladata harcba szállani a mezőgazdasági termelés­nek az iparral szembeni lemaradása kiküszöböléséért. Küzd a mezőgaz­daságnak az ipar színvonalára való fokozatos emeléséért, mert ez egyik alapvető feltétele annak - amint ezt a párt júliusi országos konferenciá­ja hangsúlyozta -, hogy idejében, sikeresen felépítsük a fejlett szocia­lista társadalmat. Az SZLKP KB irodájának ülésén hozott határozat alapján a szerkesz­tőség tudatosítja, hogy a még na­gyobb eredmények elérése érdeké­ben a jövőben még fokozottabb mér­tékben szükséges az EFSZ-ek mun­kájáról alapos elemző, és ha kell, bíráló írásokat közölni. A legjobb szövetkezeti dolgozók munkájának eredményeit, az általuk alkalmazott módszereket a lap hasábjain jobban kell ismertetni, hogy más szövetke­zetekben való megvalósításuk céljá­ból általánosíthatók legyenek. Külö­nös figyelmet kell szentelni a kivá­ló szövetkezeti dolgozók — mint az új szocialista emberek — profiljá­nak élethű ismertetésére, hogy a közös munkához való viszonyuk és életmódjuk követésre méltó példa lehessen. Jelenti ez elsősorban azt, hogy a szocialista munkabrigádokról, azok tagjairól, mint az új szocialista építőmunka és az új szocialista er­kölcs úttörőiről írjunk a lapban. Különösen nagy érdeklődéssel kell azonban kísérni az ipar különféle szakaszain dolgozó szocialista mun­kabrigádokat, amelyek sokszor igen merész kezdeményezésükkel nagyot lendítenek az új, valóban korszerű technológia és technika bevezetésén és az meghonosításán. SZLKP Központi Bizottságnak irodája különösen arra hívja fel a figyelmünket, hogy még határozot­tabban és következetesebben kell a lap hasábjain az ipar kérdéseinek elemzésénél síkra szállni az or­szágos konferencia határozata­bán a termelés gyorsabb ütemű alap­fej­lődéséért, a munkatermelékenység hathatósabb növeléséért, a legkor­szerűbb technika bevezetéséért, a komplex gépesítésért és automatizá­lásért a népgazdaság valamennyi ágazatában, továbbá a munka tudo­mányos megszervezéséért, valamen­­nyi dolgozó szakképzettségének és műveltségének növeléséért. Ennek az alapvető problémának minél kö­vetkezetesebb megoldása biztosítéka a fejlett szocialista társadalom fel­építésének. Ebből természetszerűen adódik, hogy az Új Szó teljesen levesse az egyes számaiban még itt-ott meg­nyilvánuló helyi jellegét és kibon­takoztassa a valóban országos jel­legét. Ezt úgy kell értelmeznünk, hogy bár a lap az itt élő magyar dolgozóknak íródik, a magyarlakta vidék kérdéseinek elsődleges ismer­tetésén kívül nagyobb figyelmet kell szentelnie egész Szlovákia és a cseh országrészek dolgozói ország­építő munkájának, hogy az ország eseményeiről alaposabban egész tá­jékoztassa olvasóit és megismertes­se őket az ottani építőmunka tapasz­talataival. Ezért szükséges, hogy — habár szépszámú levelezőtábora van — még szélesebb alapokon bővítse ezt a tábort és az egész köztár­saság életéből hozzon írásokat. Mi, a szerkesztőség dolgozói a Központi Bizottság­­odájának hatá­rozata alapján még intenzívebben fogjuk a kulturális forradalom meg­valósításával összefüggő népművelő­dési és kulturális kérdéseket a párt irányvonala szellemében a sajtóban feltárni és még többet fogunk fog­lalkozni velük. Harcolva a kultúrá­ban és művészetben még létező bur­zsoá csökevények ellen, a magasabb és szocialista kultúra megismerésére neveljük dolgozóinkat. Szocialista hazánkban különösen elengedhetetlen szükségesség, mond­hatjuk hazafiúi kötelesség a haza történetének, országunk nemzetei harcának alapos ismerete. Ez kivált­képpen szükséges nálunk, mert en­nek ismerete még erősebbé ková­csolja a köztársaság nemzeteinek és nemzetiségeinek testvéri kapcsola­tát, egybeforrottságát a nehéz har­cok és sok áldozat árán kivívott mai szabad élet, s a még boldogabb és békés jövő biztosítása érdekében. Ezért különös figyelmet fogunk for­dítani arra, hogy segítsünk az itt élő magyar dolgozóknak megismer­kedni hazájuk, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság nemzeteinek történetével, nagyszerű forradalmi hagyományaival, nagy értékű kultu­rális és művészi alkotásaival, hogy ezzel is hozzájáruljunk igaz szo­cialista hazafiúi önérzetük növelé­séhez. Mindezen nagy feladatok teljesí­tése közben egy pillanatra sem fe­ledjük, hogy valamennyi sikerünk záloga elsősorban a kommunisták önzetlen, öntudatos és fegyelmezett munkája. Csakis pártunk tagjainak ilyen példamutató és ha kell, ön­feláldozó munkája biztosíthatja a párt vezető szerepének érvényesü­lését a társadalmi élet és a terme­lőmunka minden szakaszán. Annak, hogy pártunk tagjai így értelmezik a párttagsággal járó kötelezettségü­ket, köszönhetjük, hogy a köztársa­ság egész dolgozó népe pártunkat az ország vezetőjéül ismeri el és egy emberként száll síkra a párt Központi Bizottsága által határozatok valóra váltásáért­ kitűzött Ennek eredményeként vált lehetségessé hazánkban rövid 15 év alatt eljut­nunk a szocializmus győzelméhez. Ezt a nagy igazságot tudatosítva még következetesebben fogunk írni a kommunisták és a pártszervezetek munkájáról, hogy további sikerekre serkentsük őket mind a szervező, mind a propaganda és agitációs munka terén, kiemelve azt a tényt, hogy a kommunistáknak mindig és mindenütt az élen kell haladniok példamutató munkájukkal. Technikai téren is mindent elkö­vetünk, hogy a lap összeállítása még ízlésesebb és hibátlanabb legyen és külalakjával is elnyerje az olvasók tetszését. Ehhez szükséges, hogy a lapot összeállító nyomdai dolgozók­nak és a lapot terjesztő postai szol­gálat dolgozóinak még közvetlenebb és melegebb, valóban elvtársias vi­szonya legyen lapunkhoz, amiben nem is kételkedünk. Ki kell emelnünk a Központi Bi­zottság irodájának határozatát ar­ról, hogy a jövőben az Új Szó fej­lécén ott szerepel, miszerint az „SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPI­LAPJA". Ez nemcsak annak a tény­nek nyomatékos kifejezője, hogy az Új Szó a Központi Bizottság hiva­talos lapja, hanem egyúttal elisme­rése annak, hogy ezt munkájával ki is érdemelte. Mi, a szerkesztőség dolgozói tuda­tában vagyunk annak, mily kitünte­tés pártunk szolgálatában a párt­sajtó munkásaként dolgozni. Annál a pártsajtónál, amely már negyven éve mint a párt egyik leghatható­sabb eszköze segít a széles töme­gek osztályharcos nevelésében és szervezésében, a szabad hazában pedig a szocialista társadalom fel­építésében. Most, a pártsajtó negy­ven­éves fennállásának jubileuma al­kalmával nemcsak mi, a sajtó dolgo­zói tekintünk büszkeséggel pártsaj­tónk harcos múltjára, megtett küz­delmes útjára, hanem köztársasá­gunk egész dolgozó népe is, hiszen a pártsajtó története elválaszthata.­(Folytatás a 2. oldalon) AZ ÚJ ISKOLAÉV KÜSZÖBÉN MA MEGNYÍLNAK AZ KAPUI. Az idei új iskolaév ISKOLÁK kezdete azonban örömtelibb, ünnepélyesebb, mint az előző években volt, hisz először mennek iskolába a tanulók immár szocialista köztársaságunkban s először élvezik pártunk és kormá­nyunk gondoskodásának őseit: ingyen tankönyvek és gyümöl­tansze­rek várnak rájuk az iskolákban. Eh­hez járul még az új iskolatörvény, az új tantervek, iskolarendszerünk átépítése, amelyek mind egy-egy lépcsőt jelentenek a kommunista társadalom iskolája felé. AZ 1960 —61-ES ISKOLAÉVBEN Szlovákiában az első ciklusba tarto­zó iskolákat 700 000 gyermek fogja látogatni. Az első évfolyamokba 98 000 tanuló lép. Több mint 30 000 diák az alapfokú 9. évfolyamot kez­di meg. Az általános iskolák számos tanulója kezdi az idei iskolaévet új iskolában. Szeptember 1-én Szlová­kiában az állami terv keretében 1083 új tantermet adtak át rendel­tetésének, további 100 tanterem ön­segéllyel a Z­ akció keretében épült. A szakiskolákon — a dubnicai, mar­tini és košicei ipariskolákon — ki­bővítették a tanműhelyeket. SZLOVÁKIA FŐISKOLÁIN az új tanévben az első évfolyamokban 4300 hallgató kezdi meg tanulmányait, közülük 2600 műszaki irányzatú is­kolákon, 1600 az egyetemeken és 70 művészeti főiskolákon. főiskoláira ebben a tanévben Szlovákia össze­sen t­öbb mint 23 000 hallgató iratko­zott be. A rendes tanulmányi for­mák keretében 16 000 főiskolás ta­nul, tehát nyolcszor annyi, mint 1937-ben és kétszer annyi, mint 1945-ben. Ezenkívül 7000 dolgozó al­­kalmaztatása mellett végez főiskolai tanulmányokat. A legtöbb hallgató­­ja - 6000 - a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskolának van. AZ ÚJ TANÉVBEN két új főiskola nyílik meg Szlovákiában: a közleke­­dési főiskola első két évfolyama, amely 1962-ig fokozatosan teljesen átköltözik Prágából Zilinába. Meg* kezdődik a tanítás továbbá a Ko* menský Egyetem gyógyszerészeti fa*­kultásán, ahol 800 hallgató fog ta­­nulni hazánk különböző részeiből. TEGNAP, AUGUSZTUS 31-ÉN vé* get ért a tanítók szünidei oktatása, amelyet a Bratislavai Pedagógiai Ku­­tatóintézet a tanítók és nevelési dolgozók továbbképzési intézeteivel együttesen minden évben megszer*­vez. Az oktatás, amelyen az idén felváltva több mint 7000 tanító és nevelő vett részt, hozzájárult az ál­­talános és szakiskolákon végzett ne­velő-oktatómunka minőségének javí­­tásához. KMHg­M 1 'v y­­ "­ ­/ ingyen tankönyvek és tanszerek már az iskolákban várják a tanulókat. Hogy semmi fennakadás ne legyen az elosztás­ban, a bratislavai Vazov utcai Tizenegy­éves Középiskolában a 9. osztály tanulói tanítónőjükkel, Anna Štefucovával és Viera Melicherčíkovával gondosan osztályozzák és csomagolják a kiosztásra kerülő könyveket. (ČTK felvétele) NYIKITA HRUSCSOV: A kommunizmusé a jövő MOSZKVA (ČTK) - MINT MÁR TEGNAPI SZÁMUNKBAN JELENTET­TÜK, NYIKITA HRUSCSOV, A SZOV­JETUNIÓ MINISZTERTANÁCSÁNAK ELNÖKE ÉS KÁDÁR JÁNOS, A MA­GYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ELSŐ TITKÁRA SZERDÁN FELKE­RESTÉK A MOSZKVAI MAGYAR KI­ÁLLÍTÁST. A kiállítás megtekintése után szovjet és magyar újságírók meg­kérték Hruscsovot, nyilatkozzék élményeiről. A kiállítás, melyet természetesen csak futólagosan néztünk meg, ala­posabb megtekintést, több időt igé­nyel, hogy hosszasan időzhessünk a pavilonokban és jobban értékelhes­sük a kiállított tárgyak jó tulajdon­ságait. Ám ez a futólagos megtekin­tés is elég volt, hogy megállapítsuk: örömmel tölt el bennünket a figye­lemre méltó kiállítás. Örömmel töltenek el magyar bará­taink és testvéreink sikerei. Úgy vé­lem, e sikerek egy lépést jelentenek előre közös előrehaladásunkban. A szocializmus kimeríthetetlen tőségeket nyújt a munkásoknak, leke­pa­rasztoknak és értelmiségieknek. Ezért meggyőződésünk, hogy a szo­cialista életmód megszilárdul Ma­gyarországon, fejlődni fog a kultúra és technika, és Magyarország sike­reivel elképeszti a fejlettebbnek tar­tott országokat. Szilárd meggyőződésünk, hogy a (Folytatás a 2. oldalon) Tegyük szabaddá a földet­­ az őszi vetemények számára A gabonafelvásárlás tervét — mely szlovákiai méretben 94,1 százalékot mutat — napról napra figyelemmel kísérjük, mert nemcsak az állami magtárakban összegyűjtött gabona mennyiségét határozza meg, hanem tükörképét adja annak is, hogy a mezőgazdasági üzemek milyen mértékben összpontosíthatják erejü­ket az ősziek talajának előkészíté­sére. Fontos azonban a silókukorica, vagy más takarmányfélék, és a ka­pások gyors betakarítása, hogy he­lyükre idejekorán új vetőmag kerül­hessen. Annak ellenére, hogy az őszi rep­ce vetésének agrotechnikai határ­ideje már lejárt, még csak a nyugat­szlovákiai kerület szövetkezetei és állami gazdaságai állíthatják, hogy ezen a téren eleget tettek tuknak, mivel 105,9 százalékra felada­telje­sítették a repcevetés tervét. Ugyan­ekkor a közép-szlovákiai kerületben még az 50 százalékot sem érték el, pedig sürget az idő. Ebben a kerületben nagyobb gondot kellene fordítani a kombájnok után hagyott szalma betakarítására, mert a gabontáblák majdnem 40 százalé­kán akadályozza a további munká­latok menetét. A kelet-szlovákiai kerület még en­nél is gyengébben áll, a tarló mint 45 százalékán vár a­ szalma több be­gyűjtésre. Legfőbb ideje lenne a bri­gádok szervezésének, hogy segítsé­­­gükkel minél előbb kazlakba kerüljön szalma. Sok szövetkezetben már megkezdték a silókukorica betakarítását A nyugat-szlovákiai kerület szö­vetkezeteiben és állami gazdaságai­ban több mint 50 000 hektár silóku­korica kerül betakarításra. E mező­gazdasági üzemeknek 1143 silózó-kombájn áll rendelkezésükre, hogy­­ segítségükkel minél előbb rendelte­­­tési helyére juttassák a termést. A betakarításra jól felkészültek a Dunajská Streda-i járásban, ahol a JNB illetékes osztálya, valamint a Holicei Gép- és Traktorállomás tech­nikai tanácsadó­ szolgálata időbeli tervet dolgozott ki a gépek gazda­ságos kihasználása céljából, áthelye­zésükről a járás keretén belül. Az egységes földművesszövetkeze­tek és állami gazdaságok a nyugat­szlovákiai kerületben eddig közel 3000 hektárról takarították be a si­lókukoricát.­­us-

Next