Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)
1967-12-03 / 333. szám, vasárnap
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO Bratislava, 1967. december 3. Vasárnap # XX. évfolyam, 333. szám £ Ara 40 fillér CIPRUS Johnson megbízottja újból Makariosszal tárgyal TOROK REPÜLŐGÉPEK CIPRUS FELETT Nicosias Cyrus Vance, Johnson elnök megbízottja pénteken este váratlanul ismét felbukkant Nicosiában, és nyomban tanácskozásokat kezdett Makariosz elnökkel. A tárgyalás részletei nem ismeretesek, de megfigyelők szerint az utolsó pillanatban újabb bonyodalmak támadtak, mert ciprusi részről nem helyeslik százszázalékosan a görög—török megállapodást. Állítólag a nemzeti gárda feloszlatására vonatkozó követelés váltotta ki Makariosz ellenkezését. Törökország az ENSZ rendfenntartó erők hatáskörének bővítése mellett van, a ciprusi kormány viszont e kérdésben nem nyilatkozott, és egyes hírek szerint ellenzi az ENSZ jogkörének bővítését, mert az szerinte korlátozná a ciprusi kormányzat szuverenitását. Pénteken éjszaka négy óra hosszat tárgyalt Vance és Makariosz. A megbeszélések rövid szünet után tegnap reggel folytatódtak. Nicosia felett pénteken két török vadászgép repült át, 33 percig tartózkodva Ciprus légkörében. Mint jelentettük és Törökország már Görögország megegyezett a ciprusi válság megoldásában. A török—görög egyezmény hírét szombaton egy sajtóértekezleten Caglayangil török külügyminiszter hivatalosan is megerősítette. A török—görög megállapodás azonban csak akkor valósítható meg a gyakorlatban — fűzte hozzá a külügyminiszter — ha eredményesen zárulnak a megvalósítás módozatairól a ciprusi kormánnyal Nicosiában folytatott tárgyalások. Cyrus Vance, Johnson elnök megbízottja a szombat délutáni órákig hasztalan tó maratoni tárgyalásain próbálmegtörni Makariosz érsek ellenállását. Marad a belterjesség nél Az EFSZ-ek VII. kongresszumegelőző vita anyagában olvashatjuk a következő sorokat: „Figyelmünket főleg a gabonatermesztés problémáinak megoldására kell fordítanunk. Olyan intézkedéseket kell tennünk, amelyek nemcsak a hektárhozamok emelésére, a veszteségek csökkentésére irányulnak, hanem a gabonafélék vetésterületének növelésével is számolnak." Talán hogy a növénytermelés, véletlen, nevezetesen a gabonatermesztés kérdése a mezőgazdaságban újból előtérbe kerül? Nem kérem. Az életnek a mezőgazdasággal szemben támasztott követelményei hozták ismét a felszínre. A közélelmezésben egyre jobban előtérbe kerül a fehérjedús állati eredetű élelmiszerek iránti kereslet. A tudomány álláspontja szerint ez az élelmezési irányzat nemcsak hogy jó, de egyenesen szükséges. Ugyancsak a vitaanyagban olvashatjuk azt is, hogy „az élelmezésben minőségi változást kell elérni... A tudomány megállapítása szerint az élelmezés összetételét meg kell változtatni. Nivelni kell az állati eredetű fehérjék, nevezetesen a tej és tejtermékek, a tojás, a sovány hús, a zöldség és a gyümölcs fogyasztását tésztafélék és a cukor rostsa a rá." Nincs ebben a fogalmazásban valami ellentét, hogy egyrészt azt javasoljuk, hogy a táplálkozásunk összetételében csökkentsük a tésztafélék hányadát, másrészt viszont szorgalmazzuk, és fontos feladatként említjük a gabonatermesztés növelését? Nincs. Itt arról van szó, hogy kenyérgabonából még mindig nem vagyunk önellátók, a takarmányellátás terén is behozatalra szorultunk. Tehát nagyon is indokolt, hogy erről a kérdésről egyszer már komolyan, megfontoltan beszéljünk. Nemrégiben a Földművelés-és Élelmezésügyi Minisztérium a Kroméliii Gabonatermesztő Kutatóintézettel egyetemben, a szakemberek bevonásával konzultatív értekezletet tartott, amelyen a gabonafélék termesztésével összefüggő kérdések szerepeltek. Az értekezletről kiadott rövid jelentés szintén megerősíti a vitaanyagnak azt az állítását, hogy az élelmezésben múlthatatlanul szükségessé váltak bizonyos változások. Az étlapon bővíteni kell a fehérjedús állati eredetű élelmiszerek részarányát. Viszont a azt is megállapítja, hogy ennek kérdésnek a megoldása világviszonylatban is egyre sürgetőbbé válik A szükséglet kielégítésének e'ő számú feltétele a bőséges'tormányalap, ez viszont s'OH Jn összefügg a gabonalé" < laresztésével. Nem yélstlm az sem, hogy a külföldi mezőgazdasági szaklapok egyre több figyelmet szentelnek ennek a kérdésnek. Ha az ember egybeveti a különböző szempontokból megírt cikkeket, értekezéseket, egy dolog teljesen világossá válik előtte: a mezőgazdaság színvonalának, struktúrájának kérdése nem csupán hazai gond. A mezőgazdasági termelés világviszonylatban sincs összhangban a kereslettel. A kínálat jóval kevesebb, mint a kereslet. Az összehasonlításokból kiderül az is, hogy nálunk a háború utáni években számottevően megcsappant a gabonafélék vetésterülete, míg 1938 és 1984 között a világ mezőgazdaságában (Kína kivétele(Folytatás a 2. oldalon) A nyugat-szlovákiai tejipari művek lévai üzemének bátovcel részlegében Szlovákiában elsőként kezdték meg a 45 százalék zsiradéktartalmú szilárd ementáli sajt gyártását. A sajtot gondos ellenőrzés mellett azonos hőmérsékleten mintegy 5 hónapig érlelik különleges kamrákban. (I. Dubovsk? — CTK felv.) Kiküszöbölik a fogyatékosságokat (CTK ) A Szlovák Nemzeti Tanács Népi Ellenőrző Bizottsága és Egészségügyi Bizottsága nemrég ellenőrizte a martini, a nyitrai s a prerovi járási népegészségügyi Intézet hatáskörébe tartozó orvosi rendelők, illetve kórházak tevékenységét. Az említett bizottságok tagjai számos fogyatékosságot állapítottak meg. Különösen a rendelők nem elégíthetik ki a lakosság mind nagyobb igényeit. Nincs ezzel összhangban a körzeti orvosok létszáma sem, így pl. a martini járásban 10 000 lakosra 10,7 a preSovi járásban 9,9, a nyitrai járásban csupán 9,5 körzeti orvos jut. Ez a létszám kisebb a szlovákiai (10,5) és az országos (11,6) átlagos létszámnál. Nincs elegendő körzeti szakorvos sem és több körzetben csekély a gyermekekről való egészségügyi gondoskodás. Az ellenőrzés eredményei alapján jóváhagyott határozat értelmében számos új feladat hárul a kerületi s a járási nemzeti bizottságokra, valamint a járási népegészségügyi intézetekre, amelyeknek minél előbb gondoskodniuk kell a megállapított fogyatékosságok kiküszöböléséről. Az ezzel kapcsolatban foganatosított intézkedések eredményeként Nyitrán fokozatosan kiépítik az érzéstelenítéstani osztályt, következetesebb lesz az egészségügyi intézmények módszertani tevékenységének ellenőrzése s a körzeti orvosok és ápolónők több időt szentelnek családok látogatására. A Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság egészségügyi főosztálya biztosítja a turanyi és a KláStor pod Znievom-i egészségügyi körzet kiépítését, Martinban pedig gyermekotthon és új poliklinika építéséről gondoskodik. Az ellenőrök Presovon különösen a fogápolás, illetve kezelés terén állapítottak meg fő- ÚJ IPARI SZÖVETSÉG (CTK) — Prágában megalakult a Fémipari Javítóüzemek Szövetsége. A szóban forgó helyi gazdálkodási üzemek köztársaságunk minden táján több mint 15 000 dolgozót foglalkoztatnak, és televíziókészülékek, elektromotorok, hűtőszekrények, felvonók, mérlegek, mosógépek, konyhaberendezések stb. karbantartásáról, illetve javításáról gondoskodnak. Az új ipari szövetség elnökévé dr. Eugen Absolont, a prágai Kovoslufky igazgatóját választották meg. gyatékosságokat. A Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság illetékes osztálya ezért három fogorvost és öt laboránst helyezett el PreSovon. A kerületi nemzeti bizottság tervezési osztálya terven felül több mint 1 200 000 koronát folyósított a preSovi elmegyógyintézet berendezésének korszerűsítésére. PreSovon és a járásban mindeddig megoldatlan probléma az orvosok s az egészségügyi dolgozók számára szükséges lakások hogy biztosítása. Ez bizonyítja, a járási népegészségügyi intézet épületeiben jelenleg 116 egészségügyi dolgozó lakik s ennek következtében természetesen kevesebb ágy áll a betegek rendelkezésére. SZOVJET VENDÉGEK Bratislavában (CTK) • A szovjet küldöttség, amely az OSZSZSZK kultúrája és művészete napjainak keretében tartózkodik ban, tegnap, szlovákiai hazánktartózkodásának második napján virágcsokrot helyezett el a Csehszlovákia felszabadítása során elesett szovjet hősök bratislavai slavíni emlékműve előtt. A küldöttség vezetője Nyikolaj Alekszandrovics Kuznyecov, az SZKP Központi Bizottságának póttagja, az OSZSZSZK népművelési minisztere, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság központi vezetőségének alelnöke. A küldöttség ezután a bratislavai diákokkal találkozott. A Szlovák Műszaki Főiskolán a szovjet vendégeket dr. Jozef Trokan professzor, dékán fogadta. TELJESÍTETTÉK A FELVÁSÁRLÁS TERVÉT (CTK) • A közép-szlovákiai kerület december 1-re a köztársaságban elsőnek teljesítette a húsfelvásárlás idei tervét. Az év végéig a mezőgazdasági felvásárló és ellátó vállalat további 10 százalékkal teljesíti túl a tervet. r 1 KÖZEL-KELET Előkészületek a rabati csúcsértekezletre Feszültség a Szuezi-csatorna övezetében ( miniszterelnök javaslata Az izraeli Az Arab Liga összeállítja a hivatalos meghívókat, amelyeken meghívja az államfőket és külügyminisztereket a Rabatban december 12-én kezdődő arab csúcsértekezletre. Előzőleg a külügyminiszterek december 9-én Kairóban összeülnek az értekezlet előkészítésére — közölte tegnap a félhivatalos Al Ahram. Negyvenkét arab külügy-, hadügy- és tájékoztatási minisztert várnak Kairóba. A Liga úgy értesült, hogy 11. Hasszán marokkói üzenetet küldött Bumedien királyal(Folytatás a 2. oldalon | [ DÉL-JEMEN ] A Szovjetunió elismerte a Dél-jemeni Népi Köztársaságot Adenban pénteken este letette az esküt a Dél-jemeni Népi Köztársaság első kormánya. Az új kormányzat egyik legelső ténykedése az volt, hogy kérte felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe és az Arab Ligába. Kahtan as-Saabi, az új arab állam elnöke pénteken rendeletileg kinevezte a Kúbia és Muria szigetek kormányzóját, akinek hatásköre kiterjed Ferim és Kamaran szigetére, valamint a dél-arábiai előtt elterülő több más partok kisebb szigetre is. Az elnöki döntés fokozza a viszályt Nagy-Britanniával, amelynek kormánya bejelentette, hogy a Kuba-Muria szigeteket Maszkat és Oman szultánságnak kívánja átadni. A TASZSZ szombaton jelentette, hogy Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a dél-jemeni köztársasági elnökhöz intézett táviratában közölte: a Szovjetunió független és szuverén államnak ismerte el a Dél-jemeni Népi Köztársaságot és kész felvenni vele a diplomáciai kapcsolatokat. Az új államot már több szocialista és arab ország is elismerte. Nasszer elnök meleghangú üzenetében hangoztatta, hogy az EAK hű barátja lesz a dél-jemeni népnek, amint mindig is támogatta az arab nemzet függetlenségi és felszabadító harcát. A londoni Times cikke újabb brit—dél-jemeni ellentétekről számol be, s megállapítja, hogy az új dél-jemeni állam Kramiképpen nem kaphatja meg a két szigetet. Az Októberi Forradalom előtt Örményországnak csak városa volt. Ma ötven város és városi jellegű település négy van az Örmény SZSZK-ban. A képen: a kétezer méter magas hegyek között fekvő, 15 ezer lakosú Karadzsen város a legutóbbi tíz évben létesült, lakóinak zöme bányász. (CTK — TASZSZ felvétele.)