Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-09 / 238. szám, csütörtök

Határozottabb intézkedéseket Folytatódik az ENSZ általános politikai vitája New York —­ Az ENSZ-köz­gyűlés 24. ülésszakának általá­nos politikai vitájában kedden felszólaló líbiai küldött hang­súlyozta a hazájában végbement politikai változások jelentősé­gét. Mint elmondotta, kormá­nya úgy határozott, hogy nem újítja meg a területén levő ka­tonai támaszpontok használatá­ra vonatkozó szerződést. Líbia állandó ENSZ-képvise­lője utalt a feszült, robbanás­sal fenyegető közel-keleti hely­zetre, amelyért a felelősséget a Biztonsági Tanács határoza­tait figyelmen kívül hagyó Iz­raelnek kell vállalnia. Mauritánia küldötte élesen elítélte az amerikai imperializ­mus vietnami háborúját és tá­mogatásáról ENSZ-közgyűlés biztosította az elé terjesztett szovjet javaslatokat. képviselője kormányának Paraguay aggo­dalmát fejezte ki a fegyverke­zési verseny kapcsán. Szomália képviselője felszó­lalásában főként a közel-keleti helyzet kérdéseivel foglalko­zott. Határozottabb intézkedé­seket követelt az ENSZ részé­ről a közel-keleti helyzet ren­dezésére. Hasonló intézkedése­ket sürgetett az afrikai fajüldö­ző rendszerek megfékezésére is. A Thant ENSZ-főtitkár meg­győződése szerint az Egyesült Nemzetek Szervezetének fej­lesztési programját a jövő év­ben legalább 250 millió dollár­ral kellene dotálni. Az ENSZ tagállamai és egyes más álla­mok e célra eddig csak 197,4 millió dollárt ajánlottak fel. Ez ugyan 17 millió dollárral több az előző évinél, de a fejlett or­szágokban az egy főre eső jö­vedelem növekedéséhez viszo­nyítva csökkenést jelent. Zavargások Montrealban Montreal — Mint a Presse Canadienne hírügynökség jelen­ti, kedden este Montrealban kö­rülbelül 200 gépkocsivezető a nagyszabású tüntetést rendezett Murray Hil közlekedési vál­lalat helyiségei előtt. Az ös­­szetűzések során egy gépkocsi­vezető életét vesztette, 10 pedig megsebesült. A vállalat a Mont­real és a város nemzetközi re­pülőtere közötti közlekedés ki­zárólagos jogát monopolizálja. A város gépkocsivezető szerve­zetei ezen kizárólagosság ellen tiltakoznak. A gépkocsivezetők, akik több év óta harcolnak a Murray Hill­monopólium ellen, a városi rendőrök és tűzoltók sztrájkját használták fel arra, hogy táma­dást intézzenek a vállalat in­tézményei és garázsai ellen. Több autóbusz ablakait betör­ték. A kanadai nagyváros ked­den reggel gyakorlatilag rend­fenntartó erők nélkül maradt, mert 3700 rendőr és 2400 tűz­oltó sztrájkba lépett béremelé­si követeléseinek alátámasztá­sára. Tekintettel a Montrealban kialakult helyzet súlyos voltá­ra, a Quebec közelében állomá­sozó 22. gyalogezredet repülő­gépen a városba szállították. Kedden néhány órával a rend­őrök sztrájkjának megkezdését követően, gengszterek Kanada legnagyobb városának 10­ bank­ját kirabolták, és ezenkívül több üzletet megtámadtak. Legfrissebb hírügynökségi je­lentések szerint a montreali rendőrök és tűzoltók eleget tet­tek a nemzetgyűlés felhívásá­nak és helyi idő szerint szer­dán éjfél után 1 perccel szol­gálatba álltak. Medici elnök programja Rio de Janeiro • Emílio Garrastazu Medici, aki a bra­zíliai katonai junta döntése alapján november 15-én foglal­ja el az elnöki széket a súlyo­san beteg Costa e Silva utód­jaként, kedden este rádió- és tv-beszédben ismertette politi­kai programját. Beszédében „szabad sajtót, szabad egyházi és egyetemi életet" ígért, ugyanakkor figyelmeztetett ar­ra, hogy keményen fog fellépni mindenfajta „felforgató és ter­rorista" tevékenység ellen. „Amint a diákok, politikusok és újságírók felhagynak az ilyesfajta tevékenységgel, meg­teremtem szabadságuk feltéte­leit" — mondotta a tábornok. Továbbá ki­jelentette, hogy „Bra­zília jelenleg olyan rendszer uralma alatt él, amelyet nem lehet teljességgel demokratikus­nak nevezni". Medici tábornok, bár gyökeres változásokat ígért, elismeréssel szólt Costa e Silva politikájáról. MILANÓBAN tegnap kb. 100 ezer fémmunkás tüntetett. A tüntetők, akik néhány órára megbénították a forgalmat a milánói szerződést utcákon, új kollektív követeltek. AZ USA Montana államában több mint ezer küldött részvé­telével megkezdődött az ameri­kai indiánok konferenciája. A 100 indián törzset képviselő küldöttek az indiánok életszín­vonalának emeléséről tárgyal­nak. arckor Ton Duc Thang Ton Due Thangot választotta a VDK Nemzetgyűlése az elhunyt Ho Si Minh elsők utódjává. Tan Duc Thang, a VDK második elnöke, 1838-ban munkáscsalád gyermeke­ként született Long Xuyne dél­vietnami tartományban. Élete szo­rosan összefonódott a vietnami nép szabadságharcával. Már fiatal­korában bekapcsolódott a vietnami diákok és munkások mozgalmába. 1910-ben munkásként Saigonban dolgozott, s megalakította Dél-Vietnam első munkásszervezetét. 1912-ben Franciaországba ment és a francia haditengerészetben vál­lalt szolgálatot. Egységét 1913-ban Szevasztopolba vezényelték, és itt részt vett a bolsevikokkal rokon­szenvező francia matrózok lázadá­sában. Ton Duc Thang vörös zász­lót vont a Paris nevű hadihajó ár­bocára, és így üdvözölte az Októ­beri Forradalmat. Ezért a bátor tettéért letartóztatták. 1920-ban visszatért Vietnamba és folytatta harcát. 1929-ben a fran­cia gyarmatosítók letartóztatták, de sikerült megszöknie. Két évvel később újból a rendőrság kezére került és ekkor 20 évi kényszer­munkára ítélték. Hosszú évekig sínylődött a Poulo Condore szigeti koncentrációs táborban. 1930-tól 1945-ig tagja volt az Indokínai Kommunista Pártnak. A vietnami szabadságharc győ­zelme óta magas tisztségeket töl­tött be Ho Si Minh oldalán. 1946-ban Saigon képviselőjévé válasz­tották és így tagja lett a VDK Nemzetgyűlésének. A Vietnami Bé­kevédők Bizottságának elnöke. 1950-ban a VDK alelnökévé válasz­tották. 19 B1 óta tagja a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizott­ságának és 1955-től a Viatnami Ha­zafias Front központi Bizottságá­nak elnöke. Több kitüntetést ka­pott. 1955-ben a nemzetközi Lenin­bika díjjal tüntették ki, 1937-ben pedig a szovjet kormány a Lenin­érdemrendet adományozta neki. Ho Si Minh végrendszerét ezek­kel a szavakkal fejezte be: „Vég­ső akaratom, hogy egész pártunk és egész népünk szoros egységben harcoljon a békés, egységes, füg­getlen, demokratikus és virágzó Vietnam megteremtéséért, mozdít­sa méltóképpen elő a világforra­dalom ügyét." Ton Duc Thang sze­mélye és forradalmi múltja a biz­tosíték arra, hogy a vietnami nép teljesíti Ho Si Minh végakaratát és a végső győzelemig folytatja harcát az amerikai agresszorok el­len, Vietnam függetlenségéért és szabadságáért. CS. E. mmmmm mlm » néhány sorban JANUSZ WIECZOREK, a len­gyel minisztertanács osztályve­zetője fogadta a Szlovák Nem­zeti Tanács 4 tagú küldöttségét, amely tanulmányi látogatásra érkezett Lengyelországba. SKOPJÉBAN tegnap a Szlovák Tudományos Akadémia és a Ma­cedón Tudományos Akadémia képviselői tárgyalásokat kezd­tek a kölcsönös együttműködés­ről. A Szlovák Tudományos Akadémia küldöttségét Stefan Schwarz, az akadémia elnöke vezeti. SZOVJET tudósok küldöttsége Msztyiszlav Keldis akadémikus vezetésével tegnap Rómába uta­zott. A szovjet tudósok az olasz tudományos intézmények mun­kájával ismerkednek meg. AZ APOLLO 11. három utasa, Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins tegnap Pá­rizsba érkezett. Az amerikai űr­hajósokat fogadja más miniszterelnök, Chaban-Del­ Pompidou elnök és szerepelnek a francia televízióban is. MARSHALL új-zélandi külke­reskedelmi miniszter tegnap Brüsszelbe érkezett, ahol a bel­ga kormánnyal és a Közös Piac bizottságaival Nagy-Britannia közös piaci tagságáról fog tár­gyalni. EGY GÖRÖG ellenállási szer­vezet bejelentette, hogy egysé­gei felrobbantották az Athén egyik külvárosának vízellátását biztosító vezetéket. A környé­ken mozgósították a rendőrsé­get, 200 fiatalt — akiknél röp­lapokat találtak — őrizetbe vettek. BOMBA robbant az egyik New York-i katonai sorozóiro­da épületében. Sebesülés volt, a légnyomás azonban nem ki­törte a negyedik és az ötödik emelet összes ablakát. Az épü­let már hosszabb ideje a viet­nami háború elleni antimilita­rista tüntetések egyik célpont­ja. WILLIAM ROGERS, az Egye­sült Államok megelégedését külügyminisztere fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Szovjet­unió és az Egyesült Államok küldöttségének Genfben sike­rült megállapodásra jutnia a tengerfenék nukleáris demilita­rizálásának kérdésében. LAS VEGASBAN kijárási ti­lalmat rendeltek el. Néger tün­tetők kedden este bezúzták az üzletek és mulatók ablakait, palackokkal dobálták meg a rendőröket azt követően, egy betöréssel gyanúsított hogy tár­sukat a rendőrök ARGENTÍNÁBAN lelőtték, ratifikálták az ez év tavaszán aláírt ro­mán—argentin kereskedelmi megállapodást. A megállapodás értelmében emelkedik a két ország árucseréje. SOUVANA PHOUMA laoszi miniszterelnök megkezdte tár­gyalásait Washingtonban az amerikai kormány képviselői­vel. A laoszi miniszterelnök ta­lálkozik Nixon elnökkel, Ro­gers külügyminiszterrel és Har­riman nagykövettel. Minaret vagy sírbolt? Hiva üzbég városkában a Kék kultaminornak nevezett lé­gi építkezés ugyanolyan érdek­­lődést kelt a turisták körében, mint a pizai ferde torony. Szakemberek véleménye sze­rint, ha az építők 100 évvel ezelőtt nem szakítják félbe az építkezést, a minaret 100 mé­terrel magasabb lett volna és ma a világ legnagyobb ilyen építkezésének számítana. Taiszija Szeredova a helyi múzeum tudományos dolgozója más megállapításra jutott. Vé­leménye szerint Madaminkán, hival uralkodó nem akarta az egekig emelni az imaházat ás a kultaminor befejezet építk­e­zés. Valószínűnek tartja, hogy Mahamin kán, akit titokban gyil­koltak meg, és ismeretlen he­lyen temettek el, Zoroaszter hívei közé tartozott és ezért ál­dozatul esett a muzulmánok­nak. Ebben az esetben nyilván­való, hogy a kultaminor sír­boltnak épült, és a kán azért építette kívülről imaház alakú­ra, hogy ellenségei ne tudja­nak az építkezés valódi réséről." Az is lehetséges, külde­hogy az uralkodót baráti titokban mégis ebben a sírboltban te­mették el. M­ovosztyij Brezsnyev üdvözlete a békeharcosokhoz Moszkva­­*­ Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára üdvözletet intézett az európai szocialista országok békeharcosai ungvári nemzetközi találkozójának részvevőihez. Brezsnyev üzeneté­ben hangsúlyozta: „A Szovjet­unió Kommunista Pártja és a szovjet nép, híven a nagy Le­nin hagyatékához, a jövőben is minden tőle telhetőt elkövet a szocialista közösség minden irányú erősítéséért, az imperia­lizmus és a reakció elleni küz­delem érdekében, a békéért és a nemzetközi biztonságért". Mi sokra értékeljük az euró­pai szocialista országok béke­harcos szervezeteinek a béke és az európai biztonság megszi­lárdítása érdekében végzett gyümölcsöző munkáját, amely fontos tényező az egyetemes békéért és a népek biztonsá­gáért vívott harcban — írja üzenetében Brezsnyev. Szovjet—tanzániai tárgyalások Moszkva — Szerdán a Kreml­ben megkezdődtek a tárgyalá­sok a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa meghívására hivatalos látogatáson Moszkvában tartóz­kodó tanzániai szovjet vezetők küldöttség és a között. A tár­gyalásokon részt vesz Julius Nyerere tanzániai köztársasági elnök, Stephen Mirando külügyi­­ államminiszter, Paul Romani gazdasági és tervezésügyi mi­niszter. A szovjet fél részéről Nyikolaj Podgornij, a Legfel­sőbb Tanács Elnökségének el­nöke, Kirill Mazurov, a minisz­tertanács elnökének első he­lyettese és Andrej Gromiko kül­ügyminiszter vesz részt a tár­gyalásokon. A LITYERATURNAJA GAZETA CHE GUEVARÁRÓL . Moszkva — Che Guevara az imperializmus elleni harc jelké­pévé vált — írja a Lityeratur­naja Gazeta. A szovjet írószövet­ség hetilapja a nagy forradal­már halála évfordulójának al­kalmából közölt cikkében meg­állapítja, hogy Che Guevara pél­dája nagyon közel áll a szov­jet emberekhez. A munkásnép iránti szeretete, a forradalom­hoz való hűsége, bátorsága, az elnyomók gyűlölete, hősiessége, határozottsága, igényessége és becsületessége — mindez halha­tatlanná tette Che Guevara ne­vét. A cikk befejezésül idéz ab­ból a táviratból, amelyet a szov­jet vezetők küldtek a kubai ve­zetőknek Guevara halála alkal­mából. ŰRHAJÓZÁSI KONGRESSZUS Mar del Plata — Az argentí­nai Mar del Platóban ülésező nemzetközi űrhajózási kong­resszuson Eugéne Pepin francia professzor, a Nemzetközi Űrjo­gi Intézet elnöke kijelentette, hogy a legégetőbb jogi problé­ma, amelyet az emberiségnek a közeljövőben meg kell olda­nia, a Hold ásványkincseinek a kiaknázása. Szórványos harci tevékenységek Dél-Vietnamban Saigon — Az amerikai pa­rancsnokság az éjszaka esemé­nyeiről kiadott közleményében csupán szórványos harci tevé­kenységről számolt be. A par­tizánok 14 ízben vettek tüzér­ségi tűz alá különböző ameri­kai, illetve dél-vietnami kato­nai célpontokat. Kedden újabb 600 amerikai katona hagyta el Dél-Vietnamot a létszámcsökkentés keretében. Az amerikai veszteségeket ös­­szesítő jelentésekben az ameri­kai katonai parancsnokság megelégedéssel állapítja meg, hogy a saigoni kormány­csapa­tok lassan kezdenek az ame­rikaiaknál aktívabb szerepet vállalni a hadszínten. Washigton — Két demokra­ta párti szenátor bejelentette, hogy amennyiben a dél-vietna­mi kormány 60 napon belül nem hajt végre politikájában gyökeres reformokat, javasolni fogják egy határozati szenátusi vitáját, amely javaslat indít­ványozná az amerikai csapatok teljes kivonását. Párizs — Pham Van Ba, a DNFF párizsi irodájának veze­tője kedden találkozott fran­cia és külföldi újságírókkal, és ismertette előttük az amerikai imperialisták és lakojaik dél­vietnami háborús bűneit kivizs­gáló bizottság szeptember 30-i különleges közleményének főbb tételeit. A közleményben felso­rolt tények azt tanúsítják, hogy az Egyesült Álamok és a saigo­­­ni vezetés tovább szélesíti a háborút Dél-Vietnamban. A Dél-Vietnamban uralkodó börtönállapotokkal foglalkozott a dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány szóvivője. Rámutatott, hogy 1969 február­jában és márciusában Poulo Condor szigetén közel 800 po­litikai foglyot mészároltak le, 1969 áprilisában pedig véres megtorlást alkalmaztak az egyik Bien Hoa-i börtön több száz foglyával szemben. Nixonc a keljfeljancsi

Next