Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)
1970-05-23 / 121. szám, szombat
Napirenden: a nemzetiségi kultúra Ülésezett az SZNT nemzetiségi bizottsága Tegnap Bratislavában ülést tartott az SZNT nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó bizottsága, melyet Fábry István, a bizottság elnöke vezetett. Az ülésen a bizottság tagjain kívül részt vett dr. Ján Filkó, az SZSZK belügyminiszterének helyettese és dr. Vasil Choma, az SZSZK művelődésügyi miniszterének helyettese is. A bizottság megtárgyalta a képviselők és a tisztségviselők politikai és szakképzésének, valamint a nemzeti bizottságok dolgozói politikai és szakmai nevelésének alapelveit, továbbá az SZSZK nemzetiségei kultúrájának problémáit, jelenlegi helyzetét és Szlovákia területén ez év elején a nemzeti bizottságokon 73 337 képviselőt, 3182 tisztségviselőt és 12 268 dolgozót tartottak számon. Munkájuktól nagyban függ a társadalom fejlődése. Éppen ezért a politikai és a szakmai képzés a nemzeti bizottságokon rendkívül fontos. 1967 szeptemberétől Bratislavában működik egy intézmény, melyen főleg a városi és a helyi nemzeti bizottságok elnökei gyarapítják tudásukat. A nappali tagozaton kívül távhallgatói is vannak az intézménynek: a körzeti hivatalok vezetői. Ez az intézmény egyben módszertani és tanácsadó szerepet is betölt... A bizottság javasolja a belügyminiszternek, hogy a nemzeti bizottsági képviselők és tisztségviselők nevelésének és képzésének rendszerében szenteljen különös figyelmet a vegyes lakosságú járások képviselői nevelésének és munkájának, hogy azok helyesen realizálják a párt nemzetiségi politikáját. Az SZSZK nemzetiségeinek kultúrájával kapcsolatban bizottság tagjai sok figyelemre a méltó tényezőre mutattak rá. Dénes Ferenc képviselő egyebek közt elmondta, hogy a járási nemzeti bizottságokon nehezen értették meg: a tnb-nek kötelessége a nemzetiségi kultúrákról való gondoskodás. Kiemelte továbbá, hogy rendkívül fontos lenne a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi kultúrákkal foglalkozó osztályának a kiépítése ... Horváth Vince képviselő többek közt szorgalmazta, hogy Komáromban állítsanak fel Lehár-szobrot. Több képviselő beszélt a nemzetiségek műemlékei védelmének jelentőségéről. Dobos László képviselő rámutatott, hogy a nemzeti kultúrákon kívül állandóan szem előtt kell tartani a nemzetiségi kultúrákat is. Ha konkrét eredményeket akarunk elérni, mindig konkrétan ki kell hogy ki miért felelős, mondani. Michal Mintfoš ukrán képviselő rámutatott, hogy a nemzetiségi kultúrákat összhangba kell hozni a Művelődésügyi Minisztérium gazdasági modelljével. Szabó Rezső képviselő egyebek közt a nemzetiségi könyvtárak jobb ellátásának jelentőségére hívta fel a figyelmet. A bizottság befejezésül elfogadta a második félévre szóló munkatervet. —fü- A bolgár kultúra napja (Tudósítónktól) — A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség bratislavai székházában tegnap bolgár grafikai kiállítás és egy, a Fekete-tenger bulgáriai partjainak üdülési-nyaralási lehetőségeit propagáló színes fényképkiállítás nyílt május 24-e — a bolgár kultúra, a szláv írásbeliség napja alkalmából. A régi hagyományokból táplálkozó bolgár grafikai művészet fejlődését nagyon kifejezően tükröző kiállítás ünnepélyes megnyitásán megjelent Jozef ElSík, az SZLKP KB elnökségének tagja, az SZLKP KB több osztályvezetője, valamint M. M. Gyejev, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja. Sztyefan Velicskov, Bulgária bratislavai főkonzulja rövid megnyitó beszédében a két szláv hittérítő: Cyril és Metód tevékenységét méltatta, majd kiemelte, hogy Bulgáriában május 24-én, a bolgár kultúra, a népművelés és a sajtó napján a szláv népek e két nagy fiára emlékeznek. A szocialista Bulgáriában évről évre ezen a napon vetnek számot az ország lakosságának művelődési és kulturális fejlődéséről. Az eredmények valóban önmagukért beszélnek, hiszen csupán 1969-ben 13 000 fiatal kapott főiskolai diplomát; az egész évi könyvkiadásból egy főre 47 könyv jut, míg a könyvtárak száma mintegy 4500. (mik-') Gondok az áramellátásban (ČSTK) • Tegnap Prágában mintegy 200 vezető gazdasági dolgozó, párt- és szakszervezeti funkcionárius országos konferencián foglalkozott a csehszlovák energetika fő feladataival. A beszámolót Jindrich Zahradník, a Szövetségi Iparügyi Bizottság elnöke tartotta. Rámutatott, hogy 1969-ben és ez év kezdetén súlyos zavarok keletkeztek a csehszlovák energetikaibén, ami nehézségeket rendszerokozott az állam egész területén a szén-, gáz- és elektromosenergiaellátásban. A nehézségek eredetét 1964—1968-ban kell keresni, amikor az elektromos energia iránt támasztott igényeket aránylag könnyen kielégítettük és ennek következtében ezen a téren elhanyagolták a további fejlesztést. Az előadó megállapította, hogy az energetika nagyobb gekre számíthat, mint nehézségek az 1962—1963. évi amilyev álságos időszakban voltak, mivel az épülő villanytelepek befejezésének késése egyre jobban elmélyíti az 1973—1975. évi energetikai mérleg feszültségét. A kormány és az állami szervek azonban igyekeznek megfelelő intézkedéseket foganatosítani. röviden is Pieslanyban tegnap véget ért a szovjet és a csehszlovák atomenergiai állami bizottságok küldöttségének tárgyalása. A szovjet küldöttséget Georgij Nyikolajevics Karavajev, a csehszlovák küldöttséget dr. Vladimír Enenkl vezette. A két küldöttség a Jaslovske Bohunice-i atomreaktor üzemanyaggal való első megtöltése közös előkészítéséről tárgyalt. • A Spišská Nová Ves-i Vasércbányák dolgozói tegnap ünnepi vállalati értekezleten értékelték a hazánk felszabadítása 25. évfordulója alkalmából indított szocialista munkaverseny első eredményeit. A vállalat dolgozói 1970 második negyedévében terven felül több mint 600 000 korona értékű áru termelésére, valamint az önköltségeknek 30 000 koronával való csökkentésére kötelezték magukat. • Stefan Nemeš, a Keleti Vasútvonal Igazgatóságának főnöke, a felszabadulási munkaversenyben elért eredményekért tegnap átadta Tiszacsernyőn Pavel Reháknak, a tiszacsernyői vasúti átrakodóállomás szakszervezeti üzemi bizottsága elnökének és Imrich Bodornak, a vasúti átrakodóállomás főnökének a csehszlovák kormány és a CSFSZM RT oklevelét. * Alapításának 475. évfordulóját ünnepelte tegnap a Žiar nad Hronom i SZNF üzeméhez tartozó Banská Bystrica-i „rézhámor". Az üzemben ma is fémeket készítenek. * Baráti látogatásra Banská Bystricára érkezett G. A. Brovman, szovjet Irodalomkritikus és A. I. Poltorackij, ukrán újságíró és író. A szovjet vendégek Központi Bizottságának a CSSZBSZ meghívására érkeztek hazánkba. * Tánc és dal a tó partján. Vasárnap délután a szenei tavakon új műsorával mutatkozik be a 100-tagú Ifjú Szívek dal- és táncegyüttese. (Folytatás az 1. oldalról) — TEGNAP a Bolgár Népköztársaságba utazott a CSSZSZK oktatásügyi dolgozóinak küldöttsége, amelyet dr. Matej Lucan, az SZSZK oktatásügyi minisztere vezet. A küldöttség részt vesz a Cirill és Metód Ünnepségeken, majd látogatást tesz néhány közép- és főiskolán. — A CSFSZM Központi Tanácsa üdvözlő táviratot küldött a Japánban élő koreai polgárok ligájának a szervezet megalakítása 15. évfordulójának, valamint IX. kongresszusának alkalmából. — TEGNAP PRÁGÁBA ÉRKEZETT az Iraki Parasztszervezetek Szövetségének küldöttsége, amelyet a szervezet elnökhelyettese, Oszmán Mohammed al-Rahmid vezet. Dr. MATEJ ANDRÁS, az SZSZK művelődésügyi miniszterének helyettese tegnap fogadta Bratislavában a Szovjet Rádió és Televízió moszkvai nagy szimfonikus zenekara vezetőségének képviselőit, akiket Gennagyij Rozsgyesztvenszkij érdemes művész, a szimfonikus zenekar főkarmestere vezetett. — AUGUSTÍN SALVAT, mexikói turistaügyi miniszter tegnap kétnapos látogatásra Szlovákiába érkezett. A vendég az esti órákban elutazott a Magas-Tátrába, hogy megtekintse az 1970. évi sívilágbajnokság színterét. Nemzetiségi oktatás Magyarországon Budapest • Dr. Kővágó a Magyar Népköztársaság László, Művelődésügyi Minisztériuma nemzetiségi osztályának vezetője csütörtökön sajtóértekezletet tartott időszerű nemzetiségi kérdésekről. Leszögezte, hogy Magyarországon az utóbbi években a nemzetiségi politikában jelentős eredményeket sikerült elérni. Társadalmi és gazdasági szervezetekben fokozatosan növekszik a nemzetiségi lakosok képviselete. Néhány megyében a járási tanácsok mellett nemzetiségi bizottságok alakultak. Az ország több helyén nemzetiségi múzeumok létesülnek, megindult a nemzetiségi hagyományok intenzívebb gyűjtése. Az Országos Pedagógiai Intézetben még a múlt évben megalakult a nemzetiségi tanszék, amelynek egyik feladata, a kétnyelvű oktatás didaktikai módszereinek kidolgozása. Ezzel szemben gondot okoz, hogy az utóbbi időben a nemzetiségi óvodák elnéptelenednek. Ezt egyrészt az okozza, hogy kevés a pedagógus. Katonák tapasztalatcseréje (ČSTK) — Május 19—22-én hazánkban összejövetelt tartottak a Varsói Szerződés fegyveres erőinek vegyészeti szakemberei és kicserélték a katonaság kiképzésére, valamint a műszaki és anyagi kérdésekre vonatkozó tapasztalataikat. A csehszlovák néphadsereg a megjelenteknek számos gyakorlaton mutatta be a tömegpusztító fegyverek és gyújtóanyagok elleni védekezés módját. A csehszlovák katonák harci tevékenysége bizonyította gánk magas színvonalú hadserefelkészültségét és harci készségét. sői Az összejövetel végén a Var Szerződés fegyveres erőinek, valamint a csehszlovák néphadseregnek a képviselői a csehszlovák néphadsereg vegyialakulata megalakulásának 20. évfordulója alkalmából ünnepi ülésen vettek részt. Kézre kerítették a múzeumtolvajokat (ČSTK) • Mintegy 3 millió korona értékű történelmi tárgyakat loptak el tavaly ismeretlen tettesek a brnói Múzeumból és a Slavkov Morva melletti múzeumból. A rendőrség kerületi parancsnoksága a tegnapi sajtóértekezleten közölte az újságírókkal, hogy néhány nappal ezelőtt elfogták a három tettest — a 24 éves L. V.-t, a 24 éves V. M.-t és a 25 éves J. K.-t. Sikerült megtalálni lopott tárgyakat is, amelyeket a a rendőrség visszaszolgáltat az említett múzeumoknak. Testvérpártok életéből Az FKP a baloldal egységére törekszik A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtöki ülésén meghatározta a párt álláspontját a jövő tavasszal esedékes községtanácsi választásokkal kapcsolatosan. A Központi Bizottság határozata megállapítja, hogy a kormányzat fő ütőkártyája a baloldali erők megosztottsága, ami csak a jobboldalnak kedvezne. A kommunisták ezért a jövőre esedékes választások előterébe a munkáserők és minden demokratikus erő egységét állítják. Erre alapítja a Francia Kommunista Párt választási taktikáját. A baloldali erőknek a községtanácsi választásokon történő egységes fellépése elősegítésére a kommunista párt azt javasolja a többi demokratikus pártnak és politikai szervezetnek, hogy kössenek ebben a tekintetben országos politikai egyezményt. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma befejezte munkáját. Az OKP közleménye a belgrádi tárgyalásokról Az Olasz Kommunista Párt vezetősége csütörtökön este a közleményt adott ki az OKP és JKSZ küldöttségei között Belgrádban befejeződött tárgyalásokról. Az olasz pártküldöttséget Enrico Berlinguer, az OKP helyettes főtitkára, a jugoszláv küldöttséget pedig Tito elnök vezette. A közlemény többek között a leghatározottabban elítéli az amerikai és más Amerika-barát fegyveres erők kambodzsai agresszióját. A két fél támogatásáról biztosítja az arab és palesztinai népek harcát, aktívvan síkraszáll az európai biztonsági értekezlet összehívásának gondolata mellett. Eredménytelenül végződött a Stophe Brandt találkozó (Folytatás az 1. oldalról) rekezletet tartott, amelynek egyetlen témája a kasseli találkozó volt. Hangoztatta, hogy Kassel után nem változik meg az NSZK politikája. „A találkozót nem lehet elszigetelten értékelni — állította — hanem csak összefüggésében a Moszkvában és Varsóban folyó eszmecserével. A kancellár aláhúzta annak a jelentőségét, hogy a két német kormányfő két hónapon belül másodszor találkozott. A nyugatnémet elképzelésekre — mondta Brandt — nem várt azonnali konkrét választ. Azt, hogy Kasselban nem jött létre konkrét megállapodás, Brandt annak bizonyítékaként értékelte, hogy „a szakadék mély és sok türelemre lesz szükség annak áthidalásához". Brandt még egyszer sajnálkozását fejezte ki a kasseli incidensek miatt. Hozzáfűzte: „Stoph miniszterelnök sem dramatizálta azokat, hanem megköszönte a vendéglátást". A bonni kormány "minden bizonyos következtetéseket esetre fog levonni az incidensekből a jövőre nézve. Ami a szélsőjobboldali NPD-t illeti, Brandt arra számít, hogy a júniusi tartományi választásokon az NPD még a legutóbbi parlamenti választásokhoz képest is szétesett. A lényeges kérdéssel, az NDK nemzetközi jogi elismerésével kapcsolatban Brandt továbbra is azt az álláspontot képviselte, hogy erre nem hajlandó. A kancellár bejelentette: kasseli találkozótól függetlenül a felülvizsgálják, hogy az NSZK törvényeiben hol van „összeütközés" az NDK törvényeivel és igyekeznek ezeket azközéseket megszüntetni. összeül-Brandt szerdán fogja a Bundestagban politikailag értékelni a kasseli találkozót. Súlyos harcok Kompong Cham térségében Tömegtüntetés New Yorkban Saigon — Péntek reggeli hírügynökségi jelentések szerint a kambodzsai hadműveletek egyik központja változatlanul a Phnom Penhtől északkeletre fekvő Kompong Cham és a vele szemben a Mekong folyó túlpartján lévő Tonle Bet város térsége. A fővárosban hivatalos közleményt adtak ki ugyan Tonle Bet bevételéről, a harcok színhelyéről érkező jelentések viszont arról számolnak be, hogy a városban továbbra is elkeseredett küzdelem folyik. Csütörtökön „biztonsági" okokra hivatkozva korlátozták a Kambodzsában tevékenykedő diplomáciai képviseletek mozgását. A diplomaták nem hagyhatják el a fővárost. Párizs — Párizsban csütörtökön megtartották a Vietnammal foglalkozó értekezlet 67. ülését. A tanácskozáson ismét nem sikerült eredményt elérni. Az Egyesült Államok kiterjesztette indokínai háborúját Kambodzsára és Laoszra is, ezzel szemben Párizsban csak a vietnami kérdésről hajlandók tárgyalásokba bocsátkozni. Washington — Tízezrek vonultak föl csütörtökön New Yorkban az Egyesült indokínai agressziójának Államok elítélése az agresszió elleni tiltakozás jegyében. A demonstráció után nagygyűlésen követelték az indokínai háború befejezését. A szónokok felszólították munkásokat és a diákokat, haracoljanak aktívan azért, hogy a novemberi kongresszusi választásokon vereséget szenvedjenek azok a jelöltek, akik a háború híveinek bizonyultak. Megkezdődött a Nyugat-Szocialista Egységpárt XI. Pénteken nyitották meg Nyugat-Berlinben a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt (SEW) XI. kongresszusát, melynek feladata a békét, demokráciát és társadalmi haladást szorgalmazó akcióprogram jóváhagyása. A program meghatározza azt az utat, melynek alapján Nyugat-Berlin, a világpolitika állandó érzékeny pontja, a béke kongresszusa és az európai biztonság tényezőjévé válhat. A kongresszuson részt vevő kommunista és munkáspárti küldöttségek között a CSKP KB küldöttségét Miroslav Moc, CSKP KB tagja, a Rudé právo a főszerkesztője vezeti. Budapesten tartják meg a DÍVSZ kongresszusát Varsó — A DÍVSZ Végrehajtó Bizottsága katowicei ülésén úgy határozott, hogy ez év őszén — a DÍVSZ megalakulásának 25. évfordulóján — Budapesten tartják meg a világszövetség kongresszusát. A Végrehajtó Bizottság elfogadta a budapesti kongresszus elé terjesztendő politikai programtervezetet. A világszövetség 14 új ifjúsági szervezettel bővült. SALT-ÉRTEKEZLET A bécsi amerikai képviseleti hivatal épületében tegnap tartották meg a stratégiai fegyverzet korlátozásáról tárgyaló amerikai és szovjet küldöttség 10. ülését. A titkos megbeszélésekről nem adtak ki közleményt. Vlagyimir Szemjonov és Gerard Smith a szovjet, illetve az amerikai küldöttség vezetője előzőleg találkozott Sigvard Eklunddal, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezérigazgatójával. KLAUS VISSZAVONUL Már Josef Klaus volt osztrák kanceltegnap az Osztrák Néppárt rendkívüli kongresszusán lemondott elnöki tisztségéről és kijelentette, hogy visszavonul a politikai életből. 1970 V. 23