Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-04 / 183. szám, kedd

Emlékét megőrizzük A CSKP KB és a Szövetségi Gyűlés gyászjelentése dr. Jaroslav Trojan elhunyta alkalmából (ČSTK) A Csehszlovákia Kom­munista Pártjának Központi Bi­zottsága és a Szövetségi Gyűlés mély megrendüléssel jelenti, hogy dr. Jaroslav Trojan, a CSKP KB tagja, a Népi Kamara alelnöke 1970. augusztus 1-én autóbaleset következtében 47 éves korában meghalt. 1922. november 8-án született Ostrov u Ledče nad Sázavou köz­ségben, mint kisgazda fia. Iskolai tanulmányai után kertésznek ta­nult és szakmájában 1948 ig dol­gozott, amikor közigazgatási és pártfunkciókkal bízták meg. Jaroslav Trojan elvtárs egész életét a pártmunkának és a szo­cializmus építésének szentelte. Dolgozott a fiatalok között, CSISZ elnöke, majd a CSKP alap a szervezetének és járási bizottsá­gának funkcionáriusa volt. 1948-ban mint járási titkár később mint mezőgazdasági titkár működött a CSKP Ceská Lipa i járási bizott­ságán. 1950 től a CSKP libereci kerületi bizottságán tevékenyke­dett és 1951—53 ban a CSKP KB dolgozója volt. 1956-ban a moszkvai pártiskola elvégzése után a CSKP Ceské Bu­dejovice-i kerületi bizottságának titkárává, később pedig vezető tit­kárává választották. Hosszabb időn át tevékenykedett mint a Nemzeti Front kerületi bizottságának elnö­ke. 1964-től a Nemzetgyűlés képvi­selője volt, és 1969-ben, mint ki­váló párt- és közigazgatási dolgo­zót megválasztották a Népi Ka­mara alelnökévé. 1966-tól a CSKP KB tagja. Minden funkcióban be­vall. Munkájával hozzájárult szocializmus építéséhez és a dél-a csehországi kerület fejlődéséhez. 1968-ban a jobboldali opportu­nista erők nyomására leváltották a CSKP kerületi bizottsága veze­tő titkárának tisztségéből. Maroslav Trojan elvtársat, mint a párt becsületes és áldozatkész dolgozóját ismerték, aki állan­dóan kapcsolatban volt a néppel és magas színvonalon bizonyította politikai elkötelezettségét. Min­denkor szilárdan állt a marxiz­mus—leninizmus és a proletár in­ternacionalizmus bázisán. Őszinte barátja volt a szovjet népnek, és védelmezte a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűző­dő szilárd szövetséget. A pártért, a köztársaságért és a nemzetközi munkásmozgalomért végzett sokévi szorgos és áldo­zatkész munkásságáért az Építés­ben szerzett érdemekért kitünte­téssel, a Lenini-centenárium em­lékérmével és más kitüntetésekkel jutalmazták. Jaroslav Trojan elv­társban­ a CSKP egyik leghűsége­sebb tagját vesztette el. Emlékét megőrizzük. Jaroslav Trojan elvtárs temeté­se 1970. augusztus 7-én lesz Ces­ké Budejovicén. ter — JÁN MARKO külügyminisz­t id közlő táviratot küldött Corneliu Manescunak, a Ro­mán Szocialista külügyminiszterének Köztársaság Csehszlo­vákia és Románia diplomáciai kapcsolatai felvétele 50. évfor­dulójának alkalmából. — Dr. DALIBOR HANES, a Szövetségi Gyűlés elnöke és Oldrich Voleník, a Szövetségi Gyűlés alelnöke tegnap eluta­zott a Szovjetunióba, ahol két államférfi nyári szabadsá­­­gát tölti. A repülőtéren jelen volt František Pene, a CSKP KB titkára, Jozef Gabriška, a Szö­vetségi Gyűlés alelnöke és Jindřich Kouba, a Nemzetek Ka­marájának alelnöke. Megjelent Sz. V. Cservonyenko, a Szov­jetunió csehszlovákiai nagykö­vete is. — Dr. PAVOL KOVÁC, az fSZLKP KB sajtóosztályának ve­zetője az SZLKP kiadóvállalatá­nak, a Žurnál képviselőinek je­lenlétében tegnap beiktatta tisztségébe Eduard Odehnak­, a Roháč szatirikus hetilap fő­­szerkesztőjét. Kováč elvtárs az­után megbeszélést tartott az új főszerkesztővel és a szerkesz­tőség dolgozóival. — TEGNAP PRÁGÁBA érke­zett a szovjet külkereskedelmi minisztérium küldöttsége, amely r­észt vesz a csehszlovák—szov­jet vegyes bizottság tanácsko­zásán. Csehszlovákiai magyar fiatalok találkozója (CSTK) — Tegnap kezdődött Nagykapos közelében a cseh­szlovákiai magyar nemzetiségű fiatalok hagyományos nyári ta­lálkozója, amelyen mintegy 300-an vesznek részt. Augusztus 2—12-én a prágai, a bratisla­vai, a košicei és a köztársaság többi részeiből érkezett fiatalok kulturális rendezvényeken vesz­nek részt, meglátogatják Ungvár és Munkács várost Ukrajnában, és kirándulnak Sárospatakra is. A nyári táborozás alatt a párt- és az állami szervek él­vonalbeli képviselői, valamint szlovák és magyar írók tarta­nak előadásokat a fiataloknak, továbbá találkoznak a hazánk­ban ideiglenesen állomásozó szovjet fegyveres erők küldött­ségével is. A találkozó célja és jellem­zője a szlovák—magyar kapcso­latok és a szocialista tábor to­vábbi megszilárdítása. Tegnap délután Csallóköz­aranyoson temették el a CSKP egyik alapító tagját, a váli Nemzeti Tanács volt Szív­kép­viselőjét, Bitter László elvtár­sat. 1889-ben született és már fiatalon bekapcsolódott a poli­tikai munkába. Mint a komáro­­­mi járás képviselője részt vett lubodhkai kongresszuson. Együttműködött Major, Steiner és Mező elvtárssal. Politikai te­vékenységéért a múltban a ha­tóságok üldözték és több alka­lommal be is börtönözték. 1945 után a járási pártbizottság plé­numának tagja, a Csallóköz­aranyosi Had és később az SZNT képviselője volt. 75. szü­letésnapján Munkaérdemrend­del tüntették ki. Bitter László elvtársat — aki 1921 óta tag­ja pártunknak — elkísérték utolsó útjára a komáromi já­rási pártbizottság elnökségének tagjai és az idős kommunisták is. Tisztelet emlékének, (k. I.) Fogadás az SZLKP Központi Bizottságán (CSTK)­­ Ladislav Abrahám, az SZLKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság tit­kára tegnap fogadta I. I. Szkripka vezérőrnagyot, a Szov­jetunió csehszlovákiai nagykö­vetségének katonai attaséját, a Szlovák Nemzeti Felkelés har­cosát. A szovjet vendéget a ha­tárőrhadtest parancsnokságá­nak tagjai kísérték. A fogadáson jelen volt Jozef Fraňo, az SZLKP KB osztályvezetője, va­lamint Jozef Hargas, az SZLKP bratislavai városi bizottságának képviselője. » # # Tegnap délelőtt az SZLKP Központi Bizottságára érkezett Ján Šuch, a Magyarországi Szlo­vákok Demokratikus Szövetsé­gének főtitkára František Kri­žannak, a Budapesten megjele­nő Ľudové noviny főszerkesztő­jének és Attila Meinek elvtárs­nak a kíséretében. A vendégeket, akik az elmúlt napokban részt vettek a Matica slovenská Martinban közgyűlésén, dr. Anton rendezett Márkus, az SZLKP KB művelődési és tu­dományos osztályának vezetője fogadta. A magyarországi vendégek elvtársi beszélgetés keretében tájékoztattak a magyarországi szlovák kisebbség életéről, kul­turális szükségleteiről és fejlő­dési lehetőségeiről, valamint a Magyarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetségének mun­kájáról. KADHAFI KÖZVETÍT? (Folytatás az 1. oldalról) Arafatot, a Palesztinai Ellenál­lási Szervezet Központi Bizott­ságának elnökét. A beszélgetést követően nem adtak ki közle­ményt. • Kairó — Az izraeli légierő a tegnapi nap folyamán két íz­ben is támadta az egyiptomi ál­lásokat. Az egyiptomi légvéde­lem egy Skyhawk­tém-típusú izraeli és egy Phan­repülőgépet harcképtelenné tett. A Phan­tom legénysége hírügynökségi jelentések szerint fogságba esett. Bejrút­i Karami libanoni mi­niszterelnök tegnap befejezte kétnapos kairói látogatását és visszatért Libanonba. Mint is­meretes Karami Nasszer elnök­kel folytatott megbeszéléseket. Az Al Akhbarnak adott interjú­jában Karami nagyra értékeli Nasszer elnöknek azt a lépését, hogy egyetértett az amerikai javaslattal. Sze­p­t­emb­er­be­n kez­d­őd­i­k a légi kalózok pere Bonn — A nürnbergi bíróság vádat emelt a csehszlovák utas­szállító repülőgép nyolc elrab­lója ellen. A bíróság közlése szerint az ügyészség azzal vá­dolja a légi kalózokat, hogy szándékosan és jogtalanul meg­fosztották az utasokat szabad­ságuktól és erőszakkal tárgya­lásra kényszerítették őket. légi kalózok pere ősszel kezdő­­­dik Nürnbergben. A nyugatnémet törvények szerint a nyolc légi kalózra, akik fegyverrel kényszerítették Nyugat-Németországba leszál­lásra a csehszlovák utasszállító repülőgépet, 5—10 évi börtön­büntetés vár. Bonnban nem sikerült megál­lapítani, hogy milyen választ adnak Csehszlovákiának a tet­tesek kiadására vonatkozó ké­résére. A csehszlovák kérés eredménye nyilván politikai mérlegelésektől, a bírósági tár­gyalás eredményétől és esetleg attól függ, vajon elfogadják-e a tettesek politikai menedékjogra vonatkozó kérelmét. A nyugatnémet kormánykö­rök továbbra is elítélik a repü­lőgép-rablásokat és a tettesek legszigorúbb megbüntetését kö­vetelik. Vajon milyen állást foglalnak el a nyugatnémet ha­tóságok a csehszlovák utasszál­lítógép elrablói­ ügyében? — HÉTFŐN Prágába érke­zett Szemjon Andrejevics Szkacskov a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa mellett működő külföldi gazdasági kapcsolatok bizottságának elnöke. A vendé­get Andrej Barčák külkereske­delmi miniszter fogadta. Szkacs­kov elvtárs Karlovy Varyban tölti szabadságát. Nagy az érdeklődés Oszakában a csehszlovák emléktárgyak iránt Oszaka kiállításon . Az oszakai világ­a csehszlovák em­léktárgyakat árusító három üz­let már több mint 200 millió jen értékű árut adott el, és ez­zel 48 nappal a világkiállítás bezárása előtt teljesítette ter­vét. Amennyiben továbbra is olyan nagy lesz az érdeklődés a cseh­szlovák gyártmányok iránt, mint eddig, a vártnál 60—80 százalékkal magasabb lesz a de­viza­nyereség — közölte Parma mérnök, a csehszlovák részleg kereskedelmi központjának igaz­gatója. A világkiállítás legtöbb láto­gatója üveg­gyártmányokat, il­letve népviseletes babákat vá­sárol. Ugyancsak nagy az ér­deklődés a csehszlovák bélye­gek és kerámia-tárgyak iránt. Carrington magyarázgat Nagy-Britannia további ka­tonai jelenléte Malaysia és Sin­gapore térségében attól függ, hogy sikerül-e csökkenteni katonai támaszpontok kiadásait a — jelentette ki Carrington an­gol hadügyminiszter. Azonkí­vül attól függ, hogy az angol közvélemény beleegyezik-e ab­ba, hogy Távol-Keleten továbbra is angol katonai csapatok állo­másozzanak — fűzte hozzá a miniszter. Carrington továbbá azt mon­dotta, hogy a jövőben a brit gyalogsági erők bizonyos egy­ségei szorosan együttműködnek Ausztrália és Új-Zéland hadse­regével. A Brit szigetek védel­me alapjának az Atlanti Szövet­séget nevezte. A Rudé právo augusztus 1-i szá­mában két figyelemre méltó cikk jelent meg. Ezek közös nevezője, hogy tények alapján cáfolnak meg olyan koholt „szenzációkat", amelyekkel a jobboldali opportu­nisták még 1969 tavaszán is meg­kísérelték a belpolitikai káoszból kivezető út megzavarását. Az első cikkben Karel Van­ Cek, a prágai 7. kerületi bíróság tárgyalásáról számol be az ol­vasóknak. Ez a bíróság a múlt héten fejezte be P. Kohout, L. Pachman, L. Holeček, V. Skuti­na és más személyek kereseti beadványának tárgyalását Vi­lém Nový képviselővel szemben, aki véleményük szerint 1969. február 20-án a Ceská Lípa-i képviselői gyűlésen néhány megállapításával törvénybe üt­köző módon nyilatkozott róluk. Az említett képviselői gyűlésen azonban a kereset beadói közül senki sem volt jelen, állításai­kat a prágai Práce, Mladá fron­te és Svobodné slovo napilapok­ban megjelent cikkekre alapoz­ták. Tény, hogy a Mladá fronta és a Práce már visszavonta a Ceská Lípa-i aktíváról közölt cikkekben állított valótlanságo­kat. A központi pártlap szer­kesztője a tények felsorolása után megállapítja: Ezek után úgy tűnik, hogy a beadvány szerzőinek igazi céljuk nem a becsületük védelme, hanem V. Nový képviselő lejáratása és válsághelyzetek újbóli felidézé­se volt. A Ceská Lípa-i aktíván részt­vevők tanúvallomásaiból is egy­értelműen kitűnik, hogy V. No­vý ezen a gyűlésen nem nyilat­kozott olyan értelemben, hogy a vádlók közéleti tevékenysége közvetlenül összefüggésben lett volna Ján Palach halálával. A tanúvallomásokból kiderült, hogy Nový képviselő Jan Palach Fény de személyét semmilyen formában sem sértette s kijelentette, hogy nagy kár az ilyen fiatal életért. A tárgyalás során a vádlók közül egyedül Zátopek nyilat­kozott eltérő módon, új hang­nemben. Olyan értelemben szó­lott, hogy véleménye szerint az egész tárgyalás értelmetlen. Ki­jelentette: „Nem akarok szere­pelni ebben a perben, nem kel­lett volna beadnom a keresetet, melyet most vissza akarok von­ni." Hangoztatta, hogy nem sze­retne a szocialista rendszer el­lenségének tűnni, mert ő épp­úgy, mint a megvádolt V. Nový a szocializmus mellett áll. Na­gyon sajnálja, hogy így történt, s nem szeretné, ha ellenségnek tekintenék. E. Zátopek a hely­színen bocsánatot kért V. No­vý­től, elismeréssel nyilatkozott annak becsületes állásfoglalá­sáról. Nový képviselő kezet fo­gott Zátopekkel, aki védőügy­védjének kérdésére ismételten kijelentette, hogy visszavonja a vádat. A tárgyaláson részt vevő ügyész felszólalásában leszö­gezte: Vilém Nový nem sértet­te meg a személyiség becsületé­nek védelmét garantáló tör­vényt, s Ceská Lípa-i beszédé­ben a politikai viszonyok indo­kolt bírálatáról s nem másról volt szó. A bíróság elejtette a vádat. rül az ig A döntés indokolásában többek közt ez áll: Vilém Nový meg­állapításai Ján Palach halálá­val kapcsolatban az 1969. feb­ruár 20-i képviselői gyűlésen tel­jesen más összefüggésben hang­zottak el, mint Škutina, Pach­mann, Holeček és Kohout vád­lók állítják. A beszédben az ak­kori politikai helyzet és légkör bírálatáról volt szó. Arról a lég­körről, melynek kialakítását jobboldali beállítottságú beszé­deikkel és cikkeikkel a vádlók is elősegítették, s amelynek az­után J. Palach önégetése és to­vábbi két fiatal halála volt a következménye... Az indoklás leszögezi azt is, hogy V. Nový képviselő nem tett olyan kije­lentéseket, amelyek sértették volna az elhunyt J. Palach irán­ti kegyeletet. Ellenkezőleg V. Nový sajnálatát fejezte ki J. Pa­lach halála felett. Az RP második cikke — szer­zője Jirí Hečko — lerántja a leplet a jobboldal egy másik akciójáról. 1969 márciusában több prágai lap hírt adott arról, hogy egy prágai házaspár egy­éves gyermekét ismeretlen tet­tesek meggyilkolták. Az áldozat anyja — J. Bicanová ápolónő — első vallomásában elmondta, hogy március 5-én két ismeret­len férfi fűtőtestjavítás ürügyén járt lakásukban és e látogatás következménye a kislány erő­­ szságra szakos halála volt. A prágai Práce az esetről kiadott tömör közleményhez szerkesztőségi megjegyzést fűzött, amelyben az olvasók kérésére hivatkozva sürgeti, hogy az illetékes szer­vek az ügyről mielőbb adjanak ki részletes hivatalos jelentést. E nyomásra a biztonsági szer­vek csak az eddig rendelkezé­sükre álló adatok, tehát a Bi­can-házaspár vallomása alapján adhattak ki jelentést. A Práce a jelentéssel kapcsolatos híranya­gában egy ugyancsak Bicanová nevű asszony bejelentése alap­ján a gyermekgyilkosságot ös­­szefüggésbe hozta a „külföldi katonasággal". Azonban ez szenzációbuborék is csak rövid­­ ideig élhetett: március 17-én J. Bicanová, a gyermek anyja tel­jes egészében visszavonta előző vallomását. Az üggyel kapcsolatos doku­mentumok vizsgálatából kitű­nik, hogy a szerencsétlen sorsú gyermek szüleinek állt útjában — állapítja meg az AP cikkíró­ja. A gyermek apja, dr. Brian 1968 márciusában, közvetlenül a kislány születése után külföl­di ösztöndíj után érdeklődött, kizárólag az Egyesült Államok­ba vagy Olaszországba akart utazni. Terve abban az évben nem valósulhatott meg, de ki­tartott mellette. 1969. július 1-én ösztöndíjjal Svájcba utazott.­Feleségét Prágában hagyta. Bi­canová 1969 karácsonyán meg­látogatta férjét — s már nem tért vissza Csehszlovákiába. — A gyermek volt a legnagyobb akadály a tervezett emigrálás útjában — állapítja meg J. Heč­ko, majd a boncolási jegyző­könyveket idézve arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermek több súlyos koponyatörést szen­vedett. Mikor J. Bicanová vis­­szavonta első vallomását, gyermek halálát azzal magya­a­rázta, hogy házuk lépcsőjén esett le, s a kislány akkor szenvedett koponyatörést... A cikkíró leszögezi: a körülmé­nyek arra engednek következ­tetni, hogy Bicanová már 1969. március 5-én lehetővé tette (vagy ő maga is segédkezett benne), hogy gyermekét előre kitervelt politikai indítékkal fojtották meg. Hogyan tudott volna ilyen viszonylag rövid idő alatt annyira hamis tanúvallomást félrevezető kigondol­ni, amely napokig zsákutcában tartotta a kivizsgáló szerveket. A cikk végén Hečko közli a Br­ian-házaspár svájci címét, ahol „mint becsületes emberek élnek, akik politikai okok miatt vol­tak kénytelenek elhagyni hazá­jukat és külföldön menedéket keresni...'.' (smj

Next