Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)

1973-08-05 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

1973. VIII. 5. : > cr:rvT? ft? r rc ľ AZ EMBEREKET Ifjúkori emlékek Julius Fučíkról Mielőtt becsengettem volna abba a gondo­san ápolt, kiskertes villalakásba, gondolatai­mat rendezgettem. Látogatásom Oldrich Burián mérnöknek, Július Fučík egykori osztálytársá­nak szólt. Őt akartam kifaggatni nemzeti hő­sünkhöz fűződő barátságáról, közös ifjúkori em­lékeikről, lehetőleg azokról, amelyek még nem mentek át a köztudatba. Noha tisztában vol­tam azzal, hogy nem könnyű feladat elé állí­tom idős vendéglátómat, hiszen J. Fučík gazdag munkásságának, harcának, egész életének nincs is talán olyan mozzanata, melyet meg ne örökítettek volna kortársai — legutóbb Jo­sef Rybák tollából jelent meg egy rangos kis visszaemlékezés —, mégi­s érdeklődéssel hall­gattam a számomra az újszerűség erejével ha­tó 40—50 éves múlt idézését. Ifjúság — bohóság Megfontoltan, kiegyensúlyozottan beszél. Mo­solya, arcvonásai a régi emlékek hatása alatt megfiatalodnak. — Diákkorunkban mi is a fia­talok bohó, meglehetősen könnyelmű életét él­tük — vallja. — Ahelyett, hogy tanítás után hazamentünk volna magolni, átcsatangoltuk a délutánokat, vagy egyik-másik barátunknál szórakoztunk. A legjobban Kostánál éreztük magunkat, akinek az édesanyját, Wurm nénit jóságáért és megértéséért második anyánkként tiszteltük és becsültük. Süteménnyel, kaláccsal, mindenféle nyalánksággal kínált, még akkor is, ha szidást érdemeltük volna. Mert ezt az angyali türelemmel megáldott asszonyt soha semmi sem hozta ki a sodrából. Elnézte csíny­­jeinket és az sem zavarta, ha énekünkkel vagy táncokkal felvertük a ház csendjét. Nem min­dig ártatlan kimenetelű párbaj-szenvedélyün­ket is elnézte. Egy alkalommal a fiát, — a védősisak nélkül vívó — Kostát orvoshoz kel­lett vinnünk, mert megsebesült a fején. Máskor a nyakán vérző Fučikot kísértük haza ... 1919-et mutatott a naptár, de Burián elvtárs, mintha csak tegnap történt volna, maga elé idézi Julek húgát, Verát, aki bátyja sebe láttán tehetetlenül sírva fakadt.­­ Liba azonban, — a nagyobbik húga — tettrekészen látott mun­kához: fertőtlenítette a sebet és kimosta a vé­res inget, hogy édesanyjuk elől eltüntesse az áruló nyomokat. Julek pedig akkor már igazi hősként viselkedett, még a tettest — Kosta barátját — sem árulta el, hogy meg ne bün­tessék. Az eset csak másnap tudódott ki, mert amikor az édesapja — görnyedt tartása miatt — szokás szerint hátba vágta a fiát, Julek fáj­dalmában felkiáltott. — Fučíkék lakására úgy emlékszem, hogy akár le is rajzolhatnám, melyik bútordarab hol állt. Náluk is kellemes otthonra találtunk — folytatja Burián elvtárs. Julek vendégszere­tő volt és — ami a fő — igazi jó barát, akire mindenben számíthattunk. Sohasem vonta ki magát a közös kalandokból, még ha nem is végződtek számunkra mindig a legjobb ered­ménnyel. Jókedvű, életvidám fiú, akár a tár­sai, alaptermészete azonban mégis inkább ko­moly volt. Felelősségtudásáról, fejlett erköl­csi érzékéről már akkor példát vehetett bár­ki. Julek már a 4. osztályban verseket fara­gott. Első szerelméhez — Wurmék Majkájá­­hoz — intézte papírszeletekre írt, tanítás köz­ben megszületett költeményeit, amelyeknek a megzenésítésével barátját, O. Buriánt bízta meg. Rajongott a szüleiért A boleveci fegyvergyár levegőbe röpítése minden plzeňinek kitörölhetetlenül élt az emlé­kezetében. Nem lehetett tudni, nem követik-e majd az elsőt további robbanások. Ezért tanító­juk hazaküldte az iskolából a fiúkat. Ám ahe­lyett, hogy engedelmeskedtek volna, meggon­dolatlan kíváncsiságuk a katasztrófa színhelyé­re kergette őket. Csak Julek nem tartott velük. Egyenesen hazaszaladt, mert tudta, hogy édes­apja távollétében beteg anyjának és csecsemő húgának egyedüli támasza. Kikísérte őket a kö­zeli parkba, mert ilyenkor a házban való tar­tózkodásnál, mely az erős légnyomásra össze­dőlhet, biztonságosabb a szabad ég alatt. Julek kötelességtudását és ragaszkodását di­cséri az is, hogy egyetlen alkalmat sem mu­lasztott volna el, hogy a Skoda Művekben dol­gozó édesapjának ebédet ne vigyen. Utána a gyár közelében levő üres térségen — a ván­dorcirkuszok ideiglenes tanyáján — az egymás­ra rakott gerendákon üldögélve nemegyszer vi­táztak, politizáltak a fiúk. Miről? A szociális igazságtalanságokról, az esztelen háborúról, a borzalmas vérontásról, a kenyérkereső nél­kül maradt családokról ... Vasárnap délelőttönként pedig a különc ter­mészetű Bauer professzor látta vendégül meg­hitt kis lakásában a nebulókat. Az egyik szoba egyetlen bútora a zongora volt. Ezen kísérte éneküket a professzor, számos régi, hazafias dalra tanítva meg őket. A sztrájk Újabb és újabb gondolatok kergetőznek agyá­ban, emlékei megelevenednek. Maga előtt látja azt a május elsejét — 1918-ban történt —, amelyen az osztály együtt sztrájkolt, majd együtt vonult fel a város utcáin a Škoda Művek munkásaival. A diákok akcióját a 6. osztály szervezte meg ugyan, de Julek — a 4. osztály tanulója — segítségével, aki aláírásokat gyűj­tött a közös nyilatkozatra, mely szerint va­lamennyien arra kötelezték magukat, hogy másnap reggel találkoznak a megjelölt he­lyen. Noha a nyilatkozattal mindenki egyetér­tett, négy negyedikes diáknak mégis bottal üthették a nyomát. Amint később kiderült, egyikük megbetegedett, a többi három pedig bejáró volt és mialatt táskáikat a pedellusnál igyekeztek elhelyezni, a menet elindult. Az eset következményei természetesen nem maradtak el. A kihallgatásokat a tornateremben Pleskot professzor, az osztályfőnökük vezette. Jóindulatú ember volt, aki — a felsőbb osz­tályokat okolva — igyekezett megmenteni a kis gimnazistákat. Csakhogy az önérzetes gye­rekek vállalták a felelősséget: kijelentették, hogy tisztában voltak cselekedetük következ­ményeivel és a tüntetésen saját elhatározásuk­ból vettek részt. A büntetést, és a „példátlan“ magaviseletükért kijáró hármast is valamen­­­nyien méltóságteljes büszkeséggel vették tu­domásul. De nem ez volt az osztály egyetlen sztrájk­ja. Erős volt köztük az összetartás, s ezért a megkülönböztetések ellen is testületileg vé­dekeztek. Amikor a francia nyelvben a leg­jobb eredményeket elért tanulók oktatását egy született francia tanárra akarták bízni — a gyengébbeknek a terv szerint továbbra is meg kellett volna elégedniük régi tanítójukkal —, az osztály sztrájkkal fejezte ki tiltakozását. Nem akartak elszakadni egymástól. Az osztály „hadvezére" — Eltekintve a büntetéstől, ezt a harcot is megnyertük — mosolyog Burian elvtárs, majd a vasárnapi miséken — minden bizonnyal for­radalmi érzelmeik hatása alatt — elkövetett gyakori csínytevéseik tolulnak emlékezetébe. Vagy talán nem a vallás bigottsága elleni tilta­kozásuk jele volt a minden egyes gyónásukat megelőző sorsolás, melynek alapján a sapkából kihúzott név tulajdonosa írta össze bűneiket? És minek minősíthető az a cselekedetük, hogy a miséken szokásosan elhangzó osztrák him­nuszt az eredetitől eltérő tréfás szöveggel éne­kelték? Ám semmi sem maradt titokban, a megfélemlíthetetlen gyerkőcök hahotázása kö­zepette előbb-utóbb minden kitudódott... Vidám diákéletük örömei közé tartozott a műkedvelés is. Főleg az elnémetesedett fal­vakat járták be, hogy az ott élő cseh kisebbség is élvezhesse és okuljon a klasszikusok alko­tásaiból. Noha színpad és függöny nélkül ját­szottak — a színpadot az üres hordókra ra­kott deszkák helyettesítették —, mindig meg­találták a lakosság szívéhez vezető utat. Az előadások lelke természetesen J. Fučík volt. — Volt benne valami — vallja D. Burián —, ami mágnesként vonzotta az embereket. Osz­tálytársai vezérüknek tekintették és minden kívánságát teljesítették. Ennek a különös adott­ságának köszönhette — és ez az évek folya­mán egyre szembetűnőbbé vált —, hogy szavai mindenkit meggyőztek igazáról. Írók és művészek között Prágában is gyakran voltunk együtt — foly­tatja vendéglátóm, a műszaki főiskola egykori hallgatója. Julek­­ a bölcsészetet végezte el. So­kat nélkülöztek, de ezzel nemigen törődtek. Szűkös zsebpénzükből csak szerény reggelikre tellett az Union kávéházban, ahol az elnéző pincér jóvoltából éjfélig is elüldögélhettek anél­kül, hogy többet fogyasztottak volna. Ha szín­házba vagy hangversenyre kaptak valakitől szabadjegyet, a kabátjukat az Unionban hagy­ták, hogy megtakarítsák a ruhatárat. A legjobban azonban az írók, a költők, a­ mű­vészek körében töltött estéket élvezték. Ott­honosan érezték magukat Nezval és Branislau társaságában, nagyra becsülték Nejedlý pro­fesszor előadásait, E. F. Buriánnal és barátai­­­val folytatott vitáik pedig többnyire a hajnali órákba nyúltak ... — Julek fáradhatatlan volt és meggyőződé­séért zsenge ifjúkorától kezdve bárkivel síkra­­szállt — mondja Burján elvtárs. Ezzel magya­rázható az akkoriban éppen Prágában vendég­szereplő plzeňi Városi Színház vezetősége el­len irányult éles hangú bírálata is, mellyel édesapjának — aki a színház tagja volt — sok kellemetlenséget okozott. Ezen azonban senki sem csodálkozott, hiszen Fučík az igazság bajnoka volt, aki a forradal­mi hangú összejöveteleken és gyűléseken sem hallgatta el véleményét. Megszokta, hogy egy szebb, jobb világ reményében — s ebben ren­díthetetlenül bízott — szembenézzen a­ veszél­­­lyel. Azzal sem törődött, hogy bátorsága vég­zetessé válhatna. Ki tudja, talán már akkor sej­­tette, mit tartogat számára a jövő. De ha tudta volna — és ebben sincs okunk kételkedni —, akkor is lelkiismerete szavára hallgatott volna. Ilyen fából faragták Július Fučíkot. Mert az igazi hős — és Fučík bebizonyította, hogy egész életében az volt — képtelen másként cseleked­ni. KARDOS MÁRTA TÖRTÉNELMI EMNÉK Petőfi Sándor, Antonín Zápotocký és Zákolany Petőfi Sándor, a nagy magyar forradalmi költő életművének a cseh- és morvaországi, valamint szlovákiai munkásmozgalom fejlődésére gyakorolt hatását sokáig nem értékelték kellő­képpen. Bebizonyosodott ez nemrégiben is, amikor a Műemlék- és Természetvédelmi Hivatal közép-csehországi kirendeltségé­nek dolgozói ismét Zákolanyra, Antonín Zápotockýnak, máso­dik munkáselnökünknek szülőhelyére irányították a figyelmü­ket. Érdeklődésük Ladislav Zápotocký-Budečský itteni műkö­désének emlékeire és fiának, Antonínnak ifjú korára irányul. Bizonyos adatokat nyújtanak ebben az irányban az Antonín Zápotocký Új harcosok sorakozója című regényében szereplő visszaemlékezések. * Antonín Zápotocký ebben a regényében megemlékezik a „Bu­­dec környéki művelődési és önsegélyező egylet“ ünnepélyes zászlóavatásáról is. Ennek az egyletnek egyik alapítója és szellemi vezére éppen Ladislav Zápotocký-Budečský volt. Dél­előtt szentelték fel a zászlót a Zákolany melletti Budeč köz­ség templomában. Délután a zákolanyi Libuše vendéglő kert­jében a terjedelmes vadgesztenyefák lombjai alatt egyesületi ünnepséget tartottak, ahol sokan megjelentek Zákolanyból és környékéről. Az ünnepély kulturális részét Antonín Zápotocký elemi isko­lás tanuló nyitotta meg a Ha férfi vagy, légy férfi! című Petőfi, versnek az elszavalásával, amit a munkáskalendárium 1880-as évfolyamából írtak ki. Ez volt az akkori iskolásgyerek, későbbi köztársasági elnök, első nyilvános szereplése. Éspedig sikeres szereplése. A fiatal, rokonszenves Tonik az által szabadon választott költemény elszavalásáért megérdemelt tapsot ara­tott. De hát micsoda vers is volt ez. Igen, ez volt Petőfi híres költeményének egyik első cseh fordítása. Vagy 15 éven át megőrizték a kladnói és a zákolanyi mun­­káscsaládokban a munkáskalendáriumot, amiben Petőfi Sán­dor költeményének fordítása megjelent, újra meg újra elol­vasták, elgondolkodtak tartalma fölött. Ki választotta ezt a költeményt a kulturális műsor megkez­déséhez, ki döntött úgy, hogy ezt adja elő Antonín Zápotocký első nyilvános szereplése alkalmából? A döntésben biztosan Ladislav Zápotocký-Budečskýnak, az első cseh munkásszer­kesztők egyikének, volt fő szava. De nyilván fia, Antonín is már korábban ismerte ezt a verset, még mielőtt a művelődési és önsegélyező egylet vezetősége kiválasztotta volna, hogy felkeltse az ünnepség résztvevőinek érdeklődését a kulturális program iránt (márpedig egy jó hangulatban levő társaság figyelmét versmondással felkelteni nem éppen könnyű dolog). Akkor Zákolányban közös sikere volt ez Petőfinek, a költő­nek és Zápotockýnak, az iskolásfiúnak, aki a verset szavalta. tőfi Nehéz lenne ma összeszámlálni, hányszor szavalták el be­költeményét munkásösszejöveteleken, a legkülönfélébb alkalmakkor. A zákolányi előadás csak egyike volt ezeknek. Bizonyítéka ez annak, hogy a munkásság újra meg újra vissza­tért azokhoz az irodalmi alkotásokhoz, amelyek a szívéből a szívéhez beszéltek. Petőfi verseit számos cseh és szlovák költő fordította le, köztük Jaroslav Vrchlický, Jan Neruda, Karel Toma, Kamil Bednár, Országh Pál , Hviezdoslav, Ján Smrek, Emil Boleslav Lukáč. A Ha férfi vagy légy férfil című költeménynek a mun­káskalendárium 1880. évfolyamában megjelent cseh fordítása ugyan helyenként fésületlen, de harcos és érthetően kifejezi Petőfi Sándor gondolatait. És mi a helyzet Zákolanyban ma? Ott áll még Antonín Zá­­potocký szülőháza, noha azóta teljesen átépítették. A Libuše vendéglő kertjében ugyanúgy susognak a vadgesztenyefák, mint akkor, amikor a fiatal Antonín Zápotocký Petőfi híres költeményét szavalta. Kissé távolabb ott áll az iskola, ahová Antonín Zápotocký járt. A viaduktnál ott áll a kápolna, amely mögött a kunyhóban valaha Kolmistr­apó lakott a feleségével. A közép-csehországi Műemlékvédelmi Hivatal vissza akarja ál­lítani Antonín Zápotocký szülőházát eredeti állapotába, s a La­dislav Zápotocký és fia ifjúkorából visszamaradt más emlékek­re is nagy gondot fordítanak. A Libuše ven­déglő kerthelyisé­gében nem­­ egy vendég emlékezik majd Petőfi Sándor költe­ményére, s a költőre, akinek az idén ünnepeljük születése 150. évfordulóját. Az a vers erős befolyással volt a fiatal Antonín Zápotocký szellemi fejlődésére, aki maga is a forradalmi költő, Petőfi Sándor és a szocializmus úttörőinek nyomdokaiban ha­ladva indult el életútjára. Mert hiszen ha annak idején nem nőtt volna annyira a szívéhez Petőfinek ez a költeménye, ak­kor annyi év után miért idézte volna teljes terjedelmében Új harcosok sorakozója című önéletrajzi regényében. FRANTIŠEK RAVEN, Prága A Libuše vendéglő és előtte ennek kerthelyisége, ahol a fiatal Antonín Zápotocký iskolásfiú korában elszavalta Petőfi Ha férfi vagy, légy férfi! című költeményét. (A szerző felvétele)

Next