Új Szó, 1979. április (32. évfolyam, 78-100. szám)

1979-04-02 / 78. szám, hétfő

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KÖZÖS FELADATOK A mezőgazdaságban a terme­lési költségeknek több mint a felét képezik azok a kiadások, amelyeket gépekre, technoló­giai berendezésekbe, műtrágyá­ra, kezési vegyszerekre, illetve épít­beruházásokra fordíta­nak. E tény is bizonyítja, hogy a mezőgazdasági termékek árá­ról jelentős mértékben dönt az ipar. A CSKP KB közelmúltban le­zajlott 13. és az ezt követő SZLÉP KB ülésen sok szó esett ezekről a kérdésekről is, vagy­is arról, hogy a mezőgazdasá­gi termelés színvonalának emelkedése hovatovább egyre jobban függ az egyes ipari ágazatok feladatainak teljesíté­sétől is. Szocialista nagyüzemi mező­­gazdaságunkat például már nem tudjuk elképzelni gépek és korszerű technológiai beren­dezések nélkül. Egyre nagyobb teljesítményű erőgépek, korsze­rű betakarítógépek láthatók a földeken, amelyek jelentősen megkönnyítik a mezőgazdasági dolgozók számára a munkák végzését. Egyre többet látunk ezekből a gépekből, de még mindig nem elegendő mennyi­séget és nem a kellő válasz­tékban. Ahhoz ugyanis, hogy mindenütt az adott természeti feltételeknek, talajviszonyoknak megfelelő gépek segíthessék a földművesek munkáját, a gép­iparnak nagyobb választékban és több gépet kell kínálnia és szállítania a mezőgazdaság részére. A hatodik ötéves tervidőszak első három évében gépiparunk bizonyította, hogy képes a me­zőgazdasági gépek igényes gyártási programjának teljesí­tésére, sőt számos esetben a túlteljesítésére is. Arra is van viszont példa, hogy nem elég­­­gé rugalmasan alkalmazkodnak mezőgazdaság követelmé­nyeihez, késve szállítják le a megrendelt gépeket és beren­dezéseket, p­óta­l­k­a­tr­ész­ek­e­t, amivel sok bosszúságot és je­lentős termeléskiesést is okoz­hatnak egyes mezőgazdasági üzemeknek, vállalatoknak. CSKP KB 13. ülésén is elhang­­­zott Pavol Bahylnak, a szövet­ségi általános gépipari minisz­ternek felszólalásában, hogy „a mezőgazdasági dolgozóknak sok gondot okoz a gépek és berendezések beszerzése. Ez vonatkozik a rakodógépekre, az újfajta vetőgépekre, ekékre stb­. A mezőgazdasági gépeket ás berendezéseket gyártó üzemek és vállalatok kapacitásának bővítésén túl nagyobb mértékű tudományos-műszaki fejlesztés­re is szükség van, tehát az e téren működő kutató- és kísér­leti intézeteknek is hatéko­nyabban kell segíteniük a me­zőgazdasági gépgyártás fejlesz­tését. A tudományos-műszaki fejlesztéssel, a gépgyárak ka­pacitásának bővítésével és termelésük korszerűsítésével már a legközelebbi években jelentős és érezhető javulás következik be a traktorok, a mezőgazdaságban sokoldalúan használható tehergépkocsik és egyéb gépek gyártásában. Persze, nem gyárthatunk mindent saját magunk, nem forgácsolhatjuk tovább erőin­ket a mezőgazdasági gépgyár­tásban sem. Ki kell használni a szocialista gazdasági közös­ség nyújtotta előnyöket ezen a területen is, s a nemzetközi munkamegosztás, a szakosítás segítségével kell színvonalasab­bá tennünk a mezőgazdasági gép­el­látást. TAROZÓ! GERTRÚD A tuSimicei Nastup Bánya Merkúr és Brezno­­ szemében, a föld eltakarításán dolgozók, a január eleji hideg napokban sem hagyták abba a munkát, igen nehéz körülmények között 40 325 köb­méterrel túlteljesítették januári tervüket. Eredményesen teljesítették feladataikat februárban és márciusban is. A képen Václav Marek (baloldalt ) és Oldr­ich Skalický, a B­rezno-3 üzemegység dolgozói (Felvétel: P. Berger — ČTK) TflNftHOH ISZÍSZ ÜSI KONFERENCIAI Az ifjúság tevékenyen hozzájárul a CSKP XV. kongresszusa határozatainak teljesítéséhez (ČSTK) . Szombaton há­­rom bratislavai városkerületben és további 20 szlovákiai város­ban tartották meg járási kon­ferenciáikat a SZISZ szerveze­tei. Az Ifjúsági Szövetség tag­jai értékelték a SZISZ II. kong­resszusán elfogadott program teljesítésében elért eredménye­ket, és új intézkedéseket tet­tek az ifjúsági szervezetek ak­­cióképességének fokozása cél­jából. A szlovákiai SZISZ-szerveze­­tek jelenleg több mint fél mil­lió tagot számlálnak, az alap­szervezetek száma meghalad­ja a 15 ezret. Átlagosan min­den tizedik SZISZ-tag a CSKP tagjelöltje vagy tagja. Az elmúlt két évben a szlo­vákiai SZISZ-szervezetek tagál­lománya csaknem 100 000 új taggal gyarapodott. Az ifjúsá­gi szervezetek tagjai aktívan bekapcsolódnak a CSKP XV. kongresszusán elfogadott prog­ram és a SZISZ II. kongresszu­sán jóváhagyott határozatok megvalósításába, s ezzel jelen­tős mértékben hozzájárulnak a társadalom feladatainak telje­sítéséhez, valamint a SZISZ- szervezetek tevékenységének sokoldalúbbá és gazdagabbá té­teléhez.­­­ A bratislavai III. városkerülő­SZISZ-szervezet tanácskozá­sán részt vett a SZISZ KB kül­döttsége Miloslav Dufikalnak, a SZISZ KB elnökének vezetésé­vel. Az egybegyült mintegy Ü80 küldött értékelte a városkerü­let SZISZ-tagjainak az elmúlt két évben kifejtett tevékenysé­gét. Megállapították, hogy fiatalok nagyszabású felajánlá­­­si mozgalmat bontakoztattak ki a jelentős évfordulók és esemé­nyek tiszteletére. Új értékeket teremtettek, nyersanyagokat ta­karítottak meg, értékes hulla­dékanyagokat gyűjtöttek, és sok ezer órát dolgoztak társa­dalmi munkában. A konferen­cia résztvevőit a SZISZ KB kül­döttsége nevében Miloslav Doč­kal köszöntötte. Nagyra érté­kelte a III. bratislavai városke­rület SZISZ-szervezetének ered­ményeit. Prágában is járási szintű SZISZ-konferenciát tartottak: az I. városkerület több mint 500 küldöttje jött össze, hogy értékelje a fiatalok eredmé­nyeit. Megállapították, hogy a főváros I. kerületében a „Prá­ga ifjúsága a 6. ötéves tervidő­szakban“, a Zenit és az ifjú­sági fényszórómozgalom fejlő­dik a legsikeresebben. A vá­­roskerület fiataljai félmillió órát dolgoztak társadalmi munkában, megtakarítottak 2 780 000 korona értékű nyers (Folytatás a 2. oldalon/ FOKOZÓDIK A DOLGOZÓK KEZDEMÉNYEZÉSE (Tudósítónktól) — A tornai cementgyár (Torna nad Bed vou) kommunistái és minden dolgozója elhatározta, a CSKP KB 13. ülésének határozata alapján szocialista felajánlást, tesz, hogy a januári energia­korlátozás ellenére teljesítik 1979. évi munkatervüket. A termeléskiesés 26 000 tonnát jelent. Az üzem dolgozói ígéretet tettek az üzemi pártszervezetnek, hogy a janu­ári kiesést az első félévben pótolják. Felajánlásuk teljesí­tésére az előfeltételeket a társ­üzemekkel karöltve szocialista szerződésekkel teremtették meg. A februári nagyjavítást öt nappal rövidebb idő alatt végezték el a tervezett időnél, s ezzel a februári tervet 19 ezer tonnával túlteljesítették. Ezzel a mennyiséggel is nagyban pó­tolták a januári termelési kie­sést. 1979-ben fokozódott a dol­gozók aktivitása. A pártszerve­zet, az üzem vezetősége és szakszervezete irányításával jobban kihasználják a munka­időt, -cső- Túltei­jesítették (ČSTK) • A Trikota vállalat 03-as számú vágsellyei (Šaľa) üzemének dolgozói 21 O0íi ko­ronával túlteljesítették első ne­gyedévi árutermelési tervüket Félmillió koronás januári lema­radásukat is bepótolták. A női és a gyermekalsóneműk minő­sége terén az eddigi legjobb eredményt érték el A minőség javításával 80 000­­ korona több­letértéket hoztak létre, míg ta­valy egész évben csak 100 000 koronányit. HÉTFŐ BRATISLAVA # KEXII ÉVFOLYAM 78. szám $ ára 50 fillér 1979. április 2. Pótolják a termeléskiesést­ ­ Tudósítónktól) — A CSKP KB 13. ülése és az SZLKP KB legutóbbi tanácskozása alapján az alsóbb fokú párt- és állami szervek is behatóan foglalkoz­nak a népgazdaság idei állami tervének teljesesével. A rozsnyói (Rožňava) járás politikai és állami szervei — amint erről Pavol Juhász elv­társ, a járási pártbizottság el­nökségi tagja, a járási nemzeti bizottság elnöke tájékoztatott — megállapították, hogy ez év januárjában a járás ipari üze­mei a közismert okok követ­keztében csupán 82,9 százalék­ra teljesítették az állami ter­vet. Ez több mint 46 millió korona értékű termeléskiesést jelentett. Februárban és márciusban fokozott mértékben nyilvánult meg a járás dolgozóinak a le­maradás pótlására irányuló igyekezete. Februárban például a rozsnyói járás ipari üzemei már 101,8 százalékra teljesítet­té­k a tervet, s a lemaradást 38 millió koronára csökkentették Márciusban —• még nincs vég­leges értékelés — feltehetően további 9 millió koronával csökkentik az év eleji lemara­dást. Külön említést érdemel Slavosovcei Papírgyár, a revú­n­cai Lykotex, a Rozsnyói Vas­ércbánya, a Szlovák Magnezit­művek jolsvai üzeme munka­közösségének igyekezete, ahol az utóbbi két hónapban jelen­tősen túlteljesítették az állami tervet. A járás dolgozóinak munka­­kezdeményezése megnyilvánul az SZNF 35. évfordulója tisz­teletére tett kötelezettségválla­lásokban is. Ezek értéke megha­ladja a 98 millió koronát, s eb­ből közel 43 millió korona ér­tékű felajánlás a tervfelada­tok hiánytalan teljesítésére irá­nyul. fik) A vietnami nép legyőzhetetlen Le Duan elvtárs látogatása Lang Son tartományban (ČSTK)­­ Le Duan, a Viet­nami Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának főtitkára az elmúlt napokban látogatást tett Lang Son tartományban, és igen nagyra értékelte a la­kosság és a határ menti terü­letek fegyveres alakulatainak hősies magatartását a betola­kodott kínai agresszorok elleni bátor harcukban. A VNA viet­nami sajtóiroda jelentése sze­rint Le Duan elvtárs többek között han­g­súlyozta, hogy kínai agresszorokra mért vere a­séggel a vietnami nép az or­szág dicső történelmének újabb fényes lapját írta meg. Népünk tudatosítja, hogy semmi sem drágább a függetlenségnél és a szabadságnál, és ezért 30 éven át kitartó harcot folyta­tott, amelyet végül a gyarma­tosítók elleni győzelem koro­názott. Most újabb fom­tos­­el­adatot teljesítünk, amikor vis­szaverjük a nagyhatalmi sovi­niszták támadását, akik hazánk függetlenségére és szabadságá­ra, de ezenkívül Délkelet Ázsia és az egész világ füg­getlensége ellen törtek. A Vietnami Kommunista Párt főtitkára a továbbiakban hang­súlyozta, hogy a vietnami né­pet ebben a nagy harcában a haladó emberiség, a Szovjet­unió és a többi baráti szocia­lista ország hathatós anyagi támogatásban részesíti. Fel­hívta a pártot és annak alap­szervezeteit, az államhatalom helyi szerveit és a lakosságot, hogy őrizzék meg éberségüket, fokozzák az ország védelmi képességét és harci készenlé­tét az agresszorok ellen, h­a újabb kalandokba bocsátkoz­nának. Le Duain elv­társ felvá­zolta a legsürgősebb feladato­kat is, amelyek a háború súj­totta területek életének nor­malizálására irányulnak. Sür­gette a lakosság élelmiszer ellátásának és az egészségügyi gondoskodásnak a biztosítását. • •­­ A Vietnami Szocialista Köz­társaság valamennyi tartomá­nyá­bur széles körű társadalmi akció indul a kínai agresszo­rok által tönkretett északi tar­tományok megsegítésére. Kü­lönböző tartományokból élelmi­szerek, gyógyszerek, ruházat, vetőmag és más fontos köz­szükségleti cikkek érkeznek az északi tartományokba. A felszabadulás előestéjén A Magyar Népköztársaságban folytatódnak az előkészületek az ország államünnepének, a felszabadulás 34. évfordulójá­nak­ megünneplésére. Az ünnep alkalmából barát­sági nagygyűlésekre, az el­esett szovjet hősök emlékmű­veinek megkoszorúzására ke­rül sor. A felszabadulás tiszteletére számos ipari, egészségügyi és kulturális létesítményt adtak át rendeltetésének. A legjelen­tősebbek közé tartozik a 11 milliárd forint költséggel épült Borsodi Vegyi Kombinnét új P­VC - üzeme­g­y­sége. (ČSTKÍ

Next