Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-26 / 72. szám, szerda
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1986. március 26. XXXIX. évfolyam 72. szám ★ Ára 50 fillér SZERDA A CSKP XVII. kongresszusának második napja Tartalmas vita a központi bizottság beszámolójáról Ľubomír Štrougal elvtárs előterjesztette hazánk gazdasági és szociális fejlődésének fő irányairól szóló beszámolót • A kongresszust a SZISZ és Pionírszervezete tagjai is üdvözölték (ČSTK) - A prágai Kultúrpalotában tegnap folytatta munkáját Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa. A délelőtti tanácskozást Josef Korčák elvtárs nyitotta meg és vezette. A vitában ezután Karel Hoffmann elvtárs, az SZKT elnöke szólalt fel. Foglalkozott a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom feladataival. Kiemelte a szakszervezeti munka sokoldalú fejlesztésének és tökéletesítésének, valamint a formalizmus minden megnyilvánulása elleni harcnak a fontosságát. Kijelentette, hogy a szakszervezeti szervezetek továbbra is aktívan hozzájárulnak ahhoz, hogy megteremtsék a szükséges feltételeket a nemzeti jövedelem gyorsabb növekedéséhez és ezzel a nép életszínvonalának emelkedéséhez. Otto Tomášu elvtárs, a kassai (Košice) Kelet-szlovákiai Vasmű igazgatója azokat az eredményeket ismertette, amelyeket a vállalat dolgozói a gyártási folyamat hatékonyabbá tételében értek el. Az előállított acél mennyiségét azonos szinten tartva az elmúlt öt esztendőben a nyereséget 32 százalékkal növelték, s megtakarítottak mintegy 285 ezer tonna vasat, több mint 16 700 terajoule energiát, s az innovált gyártmányok részaránya a tízszeresére nőtt. Ehhez hozzájárul a dolgozók gondolkodásmódjának és hozzáállásának lényeges megváltozása és a termelés korszerűsítése. Josef Čížek elvtárs, a szocialista munka hőse, a Celčicei Efsz elnöke hangsúlyozta, hogy a délcsehországi mezőgazdasági dolgozók a 7. ötéves tervidőszakban becsületes munkával teljesítették a CSKP KB 4. és 11. ülésének határozatait, s így elértek minden fő célt, amelyeket a CSKP XVI. kongresszusa tűzött ki eléjük. Amint erre a kerületi pártkonferencia is rámutatott, ennek ellenére a kerület mezőgazdaságában még jelentős tartalékok vannak. Jaroslav Tomasovič elvtárs, munkás, a bratislavai Georgi Dimitrov Vegyipari Művek korszerűsítéséről és a szlovák főváros környezetvédelmi helyzetének javításáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy az új intézkedések végrehajtásának köszönhetően 1990-ig 30 százalékkal csökken a vegyi szennyezés. Kijelentette, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszakban a nagyvállalat 17 ökológiai beruházást létesít 1,7 milliárd korona ráfordítással. A délelőtti tanácskozás folyamán a CSKP XVII. kongresszusát Mihail Szolomencev elvtárs, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB pártellenőrzési bizottságának elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségének vezetője köszöntötte. Beszédét a küldöttek hosszan tartó tapssal és a Szovjetunió testvéri kommunista pártjának lelkes éltetésével fogadták. Josef Korčák elvtárs a CSKP XVII. kongresszusának küldöttei és vendégei nevében köszönetet mondott a szovjet pártküldöttség vezetőjének a pártunk és dolgozóink címére mondott elismerő szavaiért: Szívünkben mély bizalommal és tisztelettel viseltetünk a Szovjetunió nemzetei és lenini kommunista pártja iránt. Meg akarom önt kérni arra, hogy a szovjet kommunistáknak, népüknek tolmácsolja kongresszusunk küldötteinek elvtársi üdvözletét és azt, hogy sok sikert kívánunk az SZKP XXVII. kongresszusán elfogadott határozatok teljesítéséhez. Éljen a nagy lenini párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja! - mondotta Josef Korčák elvtárs. Josef Mevald elvtárs, a nyugat-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkára azokról a tartalékokról szólt, amelyekre a kerületben az évzáró taggyűléseken, a járási és a kerületi pártkonferenciákon mutattak rá. Ezek az irányításban, a munkaszervezésben és főleg a szállítói-megrendelői kapcsolatok terén találhatók. Figyelmeztetett arra, hogy az utóbbi években veszített tekintélyéből a terv mint az irányítás eszköze. A számos változás, amelyeket elsősorban szubjektív befolyások idéznek elő, a vállalatok számára labilissá teszi az alapot, sőt bizonyos igazságtalanságokhoz is vezet. Alena Pokorná elvtársnő, a Chomutovi Csehengerde és Vasmű munkája az Észak-csehországi kerület, főleg a Chomutovi járás dinamikus fejlődésére mutatott rá. Kijelentette, hogy a pozitív eredmények ellenére fogyatékosságok vannak a műszakszám növelésében, a munkaidő kihasználásában, az alapanyagok, a szemes takarmányok megtakarításában és a földművelésben. Ezek okai elsősorban az irányítás színvonalára vezethetők vissza. Számos vezető nem képes eleget tenni az új igényeknek, a régi módon dolgozik. Rámutatott arra, hogy a sikerek fontos forrása a munkakezdeményezés kibontakozása, amelyben az élen a Chomutovi járásban a kohóipari dolgozók járnak, a kerületben elsőként ók csat(Folytatás a 2. oldalon) Felvételünk a találkozón készült. Jobbról Vasil Biľak, Mihail Szolomencev, Gustáv Husák és Viktor Nyikonov, az SZKP KB titkára. (Telefoto: ČSTK) Gustáv Husák elvtárs fogadta a testvérpártok küldöttségvezetőit (ČSTK) Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára tegnap találkozott a szocialista országoknak a CSKP XVII. kongresszusán részt vevő pártküldöttségei vezetőivel: Németh Károllyal, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjával, az MSZMP főtitkár-helyettesével, Tadeusz Porebskyval, a LEMP KB PB tagjával, a KB titkárával, Werner Felffel, az NSZEP KB Politikai Bizottsága tagjával, a KB titkárával, Sztanko Todoroval, a BKP KB Politikai Bizottsága tagjával, a nemzetgyűlés elnökével és Ion Comannal, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottsága tagjával, a KB titkárával. Husák elvtárs tájékoztatta a testvérpártok képviselőit a csehszlovák dolgozók építőmunkájának eredményeiről, a társadalmigazdasági fejlesztés meggyorsításának programjáról, amelyek a CSKP XVII. kongresszusának napirendjén szerepelnek. Hang(Folytatás a 2. oldalon) A legmegtisztelőbb kötelesség ünk A kongresszus tanácskozásamásodik napján Vladimír Vedrával, a Nemzetek Kamarájának elnökhelyettesével beszélgettem a képviselőtestületek munkája és a kongresszusi beszámolóban rögzített célok összefüggéseiről. - Nagy érdeklődéssel hallgattam a CSKP KB főtitkára beszámolójából a népképviseleti testületek munkájának a javítására vonatkozó megállapításokat. Nagyon jelentősnek tartom a lakosság mindennapi életéhez legközelebb álló nemzeti bizottságok szerepének kidomborítását - mondotta. A legfelsőbb népképviseleti testületek tagjai számára viszont ebből az következik, hogy még jobban el kell mélyíteni választókörzetükben a nemzeti bizottságokkal való együttműködést. Ez mindkét fél számára hasznos. A Szövetségi Gyűlés tevékenységében jobban előtérbe kerül az államhatalmi szervek, főként a szövetségi kormány és a minisztériumok munkájának, a feladatok teljesítésének ellenőrzése. De a törvényhozói munkában is a hatékonyságra kell törekednünk - folytatta Vladimír Vedra. Azon kell lennünk, hogy az új törvények megfeleljenek életünk új fejlődési szakaszának, hogy a társadalomfejlesztés hatékony eszközei legyenek. SOMOGYI MÁTYÁS Gustáv Husák és Mihail Szolomencev találkozója Erős baráti kapcsolatok (ČSTK) Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára Vasil Bil’aknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának jelenlétében találkozott a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttségével, amely Mihail Szolomencevnek, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB pártellenőrzési bizottsága elnökének vezetésével részt vesz a CSKP XVII. kongresszusán. Husák elvtárs tájékoztatta a szovjet vendégeket a kommunisták és az összes csehszlovákiai dolgozó alkotó aktivitásáról, amely a XVII. pártkongresszus tiszteletére bontakozott ki. Hangsúlyozta, hogy az SZKP küldöttségének részvétele a kongresszuson ismét kifejezi a két kommunista párt és ország megbonthatatlan barátságát, szilárd testvéri kapcsolatait és széles körű, sokoldalú együttműködését. Kifejezte meggyőződését, hogy ugyanúgy, mint az SZKP XXVII. kongresszusa, a CSKP XVII. kongresszusa is hozzájárul a sokoldalú csehszlovák-szovjet együttműködés további elmélyítéséhez. Mihail Szolomencev tolmácsolta Gustáv Husáknak az SZKP Központi Bizottságának és Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának jókívánságait; azt a kívánságot, hogy a CSKP XVII. kongresszusa sikeresen folyjon le, és sikerek szülessenek a kongresszusi határozatok megvalósításában. Tájékoztatta őt arról a széles körű visszhangról is, amelyet a kommunisták és az egész szovjet nép körében az SZKP XXVII. kongresszusának eredményei váltottak ki. Ez a kongresszus kidolgozta a pártnak a Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztése meggyorsítását, a béke megőrzését és megszilárdítását célzó irányvonalát. Kiemelte, hogy az SZKP Központi Bizottsága és az egész párt a fő figyelmet most a kongresszusi határozatok végrehajtására összpontosítja. A találkozó hagyományosan szívélyes és baráti légkörben zajlott le. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Mai számunkban közöljük a CSSZSZK 1986-1990. évi gazdasági és szociális fejlődésének fő irányairól és a 2000-ig terjedő kilátásokról szóló beszámolót, amelyet a CSKP XVII. kongresszusán Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja terjesztett elő. Csehszlovákia a szocialista közösség szilárd láncszeme Mihail Szolomencev üdvözlő beszéde a CSKP XVII. kongresszusán Tisztelt Husák elvtárs! Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusának tisztelt küldöttei! Fogadják szívből jövő testvéri üdvözletünket és jókívánságainkat kongresszusuknak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságától, a szovjet kommunistáktól és országunk minden dolgozójától. Nagy érdeklődéssel hallgattuk végig Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának politikai beszámolóját, amelyet Gustáv Husák elvtárs terjesztett elő. Ez a mélyreható és terjedelmes dokumentum összefoglalja pártjuknak és népüknek az elmúlt öt esztendőben, a Csehszlovákia Kommunista Pártjának XIV. kongresszusa óta eltelt egész időszakban elért munka eredményeit. Ezeknek az éveknek a társadalmi gyakorlata tanúsítja azon politikai irányvonal teljes helyességét és hatékonyságát, amelyet kitűztek. Csehszlovákia ma nagy mértékben fejlett iparú és mezőgazdaságú állam, a szocialista közösség szilárd láncszeme. Országuk világszerte tiszteletnek és tekintélynek örvend. Őszintén örülünk annak, hogy csehszlovák elvtársainknak sikerült lényegesen növelniük az ország gazdasági potenciálját, jelentős sikereket elérniük a tudomány és a kultúra fejlesztésében, biztosítaniuk a lakosság életszínvonalának további emelkedését. Mindez megbecsülést szerez a kommunista párt politikájának, a testvéri Csehszlovákia munkásosztálya, szövetkezeti parasztsága és népi értelmisége munkájának és tehetségének. Mindez értékes hozzájárulás a nemzetközi szocializmus erejének, tekintélyének növeléséhez. Beszámolójában Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága ennek megfelelően nagyra értékeli az elért eredményeket, s egyúttal bírálóan elemzi a fogyatékosságokat és a hibákat. Külön figyelmet fordít arra, hogy keresse társadalmunk magasabb gazdasági és szociális célok felé haladásának hatékony útjait. A szovjet kommunisták számára az ilyen eljárás közeli és érthető. Az igényesség és a nagy követelmények, tevékenységük objektív és kritikus értékelése arról tanúskodnak, hogy a párt egészséges. Ez egyúttal a megbízható garanciája annak, hogy a párt az új feladatokkal is megbirkózik. A szovjetunióbeli és csehszlovákiai konkrét feltételeknek eltérő volta ellenére azonos a szükségletünk: meg kell gyorsítani a haladást, növelni kell a gazdasági és társadalmi fejlődést(Folytatás a 7. oldalon)