Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-30 / 151. szám, hétfő

VILÁG PROLETA SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Aratás elején Az alapos felkészülés után végre megkezdődött az aratás. Szlovákia mindhárom kerületének déli körzeteiben szervezetten, minden percet felhasználva dolgoznak a gépesített brigádok a gabonatáblákon. Igyekeznek, hogy az őszi árpa és az őszi repce mielőbb biztos helyre kerüljön. A határ benépesedett, de még mindig csak főpróbáról beszélhetünk, mert a búza, a rozs és a tavaszi árpa aratása csak pár nap múlva kezdődik. Akkor már nagyobb erőfeszítésre lesz szükség. Már most, az aratás elején a munkatervek tökéletesítésével egyidejűleg a gazdasági szakemberek latolgatják, milyen termésre számíthatunk. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztériuma a kerületi és járási mezőgazdasági igazgatóságok és a mezőgazdasági vállalatok vezetőivel együtt­működve alaposan felbecsülte, hogy az egyes járásokban milyen hektárhozamok várhatók. Megállapította, hogy egyes mezőgazdasági vállalatoknál az őszi búza 20 százaléka ritkább, mint az elmúlt évben, és a kalászok is könnyebbek. Másoknál viszont jó termésre számítanak. A végeredményre természetes még várni kell. Tény azonban, hogy az őszi gabonafélék területe megközelítőleg tízezer hektárral kevesebb a tervezettnél. Rekordtermésre nem igen számíthatnak. Ezért az idei aratás idején valóban komolyan kell venni azt a jelszót, hogy­ egy szem se vesszen kárba. A mezőgazdasági vállalatok túlnyomó többségében ehhez nagyon kedvező feltételeket teremtettek. A Búcsi (Búc) Efsz­­ben, a Gombai (Hubice) Állami Gazdaságban és más, hozzájuk hasonló mezőgazdasági vállalatoknál az aratási tervekben progresszív, a veszteségek csökkentésére irányuló prémium­­rendszert dolgoztak ki. A gépesített brigádok tagjai a termés mennyisége, minősége és a veszteségek alakulása alapján kapják a jutalmat. Az első tapasztalatok máris azt mutatják, hogy a déli körzetekben az ösztönző premizálás eredményeként a veszteséget a minimumra csökkentik. Annak ellenére, hogy a gabona vetésterülete kevesebb a tervezettnél, az aratás az idén sem lesz könnyű. Mindent meg kell tenni, hogy az emberek leleményességét és a gépek teljesítőképességét a lehető legnagyobb mértékben kihasznál­hassák a mezőgazdasági vállalatok. A párt- és a gazdasági szervek javaslatai alapján az ipari üzemek, valamint a különböző intézmények dolgozói is segítenek majd az aratóknak. Az elmúlt évek jó tapasztalatai alapján most is sor kerül a kombájnok nagyarányú, - és tegyük hozzá - rugalmas átcsoportosítására. Gépesített brigádok jönnek a Szovjetunióból, a Magyar Népköz­­társaságból, a Lengyel Népköztársaságból. Az országrészek, a kerületek, a járások és a körzetek az idén is kisegítik egymást. A termés fogadására a Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat üzemei általában jól felkészültek. Amíg a kombájnok a határban dolgoznak, az átvevőhelyeken nem lesz pihenő. Ha a helyzet úgy kívánja, az éjszakai órákban is átveszik a gabonát. A lehető legrövidebbre csökkentik a szállítójárművek várakozási idejét. Az ütemterveket a felvásárló üzemek a mezőgazdasági vállalatokkal idejében elkészítették, és a napokban az új feltételekhez igazodva tökéletesítik. A vállalat dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) üzemének dolgozói a silókban „aktív“ szellőztetési módszert alkalmaznak. Jól megszervezték a gabona utóérlelését, hogy elejét vegyék a későbbi tárolási veszteségeknek. A gazdasági szervek értékelése szerint sokat lehet még tenni azért, hogy ami megtermett, az jó minőségben kerüljön a raktárakba. A mezőgazdasági igazgatóságok az érintett szervekkel még a szállítási problémák megoldásán dolgoznak. Az elmúlt évben ugyanis a Lévai (Levice) járásban és más körzetekben is elég hosszú ideig tárolták a gabonát a szabad ég alatt. Az Érsekújvári (Nové Zámky) járásban is hasonló nehézségekkel küzdöttek. Most, amikor a terméskilátások nem a legkedvezőbbek, nem engedhető meg, hogy hasonló esetek előforduljanak. Már elhangzottak az első ígéretek járművek kölcsönzésére annak érdekében, hogy a gabonát oda szállíthas­sák, ahol tárolóhelyek vannak. BALLA JÓZSEF 1986. június 30. XXXIX. évfolyam 151. szám Ára 50 fillér HÉTFŐ Megkezdte munkáját a LEMP X. kongresszusa A KB beszámolóját Wojciech Jaruzelski terjesztette elő • A szovjet pártküldöttséget Mihail Gorbacsov, a CSKP delegációját Jozef Lenárt vezeti (ČSTK)­­ Varsóban vasárnap kezdődött meg a Lengyel Egyesült Munkáspárt X. kongresszusa. A több mint 2,1 millió párttagot képviselő csaknem 1800 kül­dött a tanácskozáson értékeli a LEMP legutóbbi, 1981-ben tartott IX., rendkívüli kongresszusa óta elért eredményeket, megválasztja a párt új központi szerveit és kitűzi a szocialista építés következő időszakra szóló legfőbb feladatait. A kongresszuson 107 külföldi küldöttség vesz részt. A Szovjet­unió Kommunista Pártjának dele­gációját Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára vezeti, s tagjai között van Eduard Sevardnadze, a politikai bizottság tagja, külügy­miniszter, Alekszandr Jakovlev, a KB titkára és mások. Csehszlo­vákia Kommunista Pártjának kül­döttségét Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára vezeti. A kongresszust Wojciech Ja­ruzelski, a LEMP KB első titkára nyitotta meg. A küldöttek ezt követően meg­választották a kongresszus elnök­ségét, titkárságát és más szerveit. Jóváhagyták továbbá a tanácsko­zás napirendjét. A párt feladatai a Lengyel Népköztársaság szocialista fejlő­désében és megszilárdításában címmel Wojciech Jaruzelski ter­jesztette elő a LEMP Központi Bizottságának beszámolóját. A LEMP KB első titkára mélyreha­tó elemzést adott a lengyel társa­dalom jelenlegi helyzetéről, a párt munkájáról, az ország gazdasági helyzetéről és a külpolitikai felada­tokról. (Wojciech Jaruzelski be­számolóját lapunk holnapi szá­mában részletesen ismertetjük.) Wojciech Jaruzelski előadói be­széde után megkezdődött a LEMP KB beszámolója feletti vita. A kongresszus megnyitásának pillanatai (Telefoto - ČSTK) Befejeződött a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális ünnepsége A béke, a barátság és az internacionalizmus jegyében Az SZLKP KB és az SZSZK kormányának küldöttségét Viliam Šalgovič vezette (Tudósítónktól)­­ Tegnap Gom­baszögön (Gombasek) a cseh­szlovákiai magyar dolgozók XXXI. kulturális ünnepségének második napján részt vett az SZLKP KB és az SZSZK kormányának küldött­sége, amelyet Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tag­ja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke vezetett. A küldöttség tag­jai voltak: Daniel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője, Nagy Káz­­mér, az SZSZK szociális- és munkaügyi minisztere és Rudolf Schuster, a Kelet-szlovákiai Ke­rületi Nemzeti Bizottság elnöke. Az ünnepségen jelen volt az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságának küldöttsége, ame­lyet Rudolf Blaho, a kerületi pártbizottság titkára vezetett. Megjelent Boros Jenő, az MNK bratislavai főkonzulátusának kon­zulja és Kiss László, az MNK Művelődési Minisztériumának fő­munkatársa. A vendégek között voltak a kerületi és a járási társa­dalmi szerveknek, a Csehszlová­kiában élő lengyelek, ukránok kulturális szövetségeinek képvi­selői. Idén ismét több ezren jöttek el a gombaszögi völgybe, hogy lát­hassák és hallhassák az ott sze­replő hazai és külföldi népi együt­teseket, népdal- és nótaénekese­ket, valamint popzenészeket. A szombat délutáni és esti műsor szereplőit és nézőit az időjárás a kegyeibe fogadta. Az LGT együttes alig egyórás hangulatte­remtő koncertje után nyitották meg a Medvesalja kultúráját bemutató néprajzi kiállítást, amelyet megte­kintett a Viliam Šalgovič vezette párt- és kormányküldöttség is. Az esti órákban először a MATESZ művészeinek és a Sziget csoport tagjainak vidám műsorán szórako­zott a közönség. Szombaton a szovjetunióbeli ukrán Leszoruk, a lengyelországi Sanoczanie és a magyarországi dunaújvárosi Va­sas népi együttes fellépésével fejeződött be a kulturális ünnep­ség első napja. Ezután a fiatalok (Folytatás a 2. oldalon) KELET-SZLOVÁKIA Küszöbön a termés betakarítása A kerületben 157 ezer hektár gabonát kell learatni • Vendégkombájnok is segítenek (Tudósítónktól)­­ Kelet-Szlová­kiában az idén Péter-Pál napján kezdték meg az aratást. Az utóbbi esztendők már-már véget vetettek a régi hagyománynak, ám az idei június végén újra a határban találtuk az aratókat. Michalovce környékén már kasza alá érett néhány tábla őszi árpa, s a Bódva mentén is rajtolnak a kombájnok. Igaz, az utóbb említett vidéken nem valami jól kezdődik a nagy nyári idénymunka, ugyanis ott pár nappal ezelőtt jégeső tizedelte meg a termést. Az időjárás sok mindenre ké­pes. A kerület földművesei tavas­­­szal annak örültek, hogy a tél igen kedvező volt - az őszi kalászosok­nak csak a 3,9 százalékát, a rep­cének pedig a 7,7 százalékát kellett kiszántani s hogy jól fejlődnek a növények, májustól viszont már némi panaszuk is volt, méghozzá a nagy melegre. A ko­rai nyár meggyorsította a szem érését, így a tavasszal még szép kalászok most nem annyira teltek, mint amilyennek a termesztők szeretnék. Az viszont elmondható, hogy a kerület mezőgazdasági üzemei gondosan felkészültek a 11 456 hektár repce és 157 279 hektár gabona betakarítására. Minden arató ismeri a feladatát, s a gépek is indulásra készek. Egyedül az E 516-os arató-cséplő gépekkel és az NTVS típusú szalmafelsze­­dőkkel van némi baj, mert egyelő­re kevés a pótalkatrész. Kelet-Szlovákiában 1534 kom­bájn áll az aratók rendelkezésére. Természetesen ismét sor kerül a gépek járáson és kerületen belüli átcsoportosítására, illetve az üzemek közötti kölcsönös gépcse­rére, így egy-egy kombájnra 53,3 hektár aratnivaló jut. Ezenkívül a kelet-szlovákiaiak - csakúgy, mint eddig - segítenek a Szovjet­unió kárpát-ukrajnai gazdaságai­nak, valamint az észak-magyaror­szági aratóknak, s ők is számol­nak a két baráti ország segítsé­gével. A kerület járásai közül a Kassa (Košice)-vidékinek (24 ezer hektár gabona), a tőketerebesinek (Tre­bišov - 21 ezer ha), a micha­­lovceinek (20 ezer ha) és a prešo­­vinak (19 ezer ha) lesz a legtöbb munkája, ám akad tennivalója a többinek is. Az aratásra való felkészülés kerületszerte tervszerűen, szinte zavarmentesen zajlott. Reméljük, ugyanez lesz jellemző a folytatás­ra is. (gazdag) Véget ért a jugoszláv pártkongresszus A valós helyzet alkotó bírálata Milanko Benovica a JKSZ KB Elnökségének elnöke • 127 új KB-tag • Gustáv Husák üdvözlő távirata (ČSTK)­­ Belgrádban szombaton befejezte munkáját a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének XIII. kongresszusa. A zárótanácsko­zás bevezetőjében nyilvánosságra hozták a 165 tagú központi bizottság új összetételét. A testület tagjai közül 127-en első ízben töltik be ezt a tisztséget. A kongresszusi küldöttek ez­után meghallgatták a hat munka­­bizottság jelentését. Ezek közös nevezője a párt, a munkásosztály, valamennyi dolgozó mozgósításá­ra irányuló felhívás, a bonyolult gazdasági, társadalmi helyzet le­küzdése, a hosszú távú gazdasági stabilizációs terv végrehajtása ér­dekében. A hat bizottság jelentése hangsúlyozza, kompromisszumok nélkül kell harcolni azok ellen, akik a köztársasági és területi érdeke­ket a jugoszláv föderáció érdekei fölé helyezik és ezzel az egész ország kiegyensúlyozatlan gazda­sági fejlődését okozzák. A kong­resszuson rámutattak, fokozni kell a párthatározatok teljesítéséért vállalt felelősséget, meg kell erősí­teni a párt eszmei, politikai és akcióegységét. A kongresszus záró plenáris ülésén a küldöttek egyhangúlag jóváhagytak kilenc határozatot, amelyek kitűzik a következő négy év szocialista építésének legjelen­tősebb feladatait. A határozatok egyebek között hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi bonyolult helyze­tet mindenekelőtt a jugoszláv gaz­daság intenzív fejlesztésével lehet megváltoztatni. A kongresszus módosította a JKSZ alapszabályzatát is. Esze­rint csaknem 20 év után ismét bevezetik azt a gyakorlatot, hogy a JKSZ szerveinek a tagjait a kongresszus azok közül a jelöl­tek közül választja meg, akiket az egyes köztársaságok és autonóm területek pártkongresszusain vá­lasztottak ki. A jövőben változik a JKSZ Központi Bizottságának feladata is, a köztársasági és területi pártbizottságok központi bizottságainak tevékenységét fog­ja ellenőrizni. A JKSZ Központi Bizottságának első ülésén megválasztották a testület új elnökségét. Ennek elnökévé Milanko Renovicát, tit­kárává Radisa Gacsicsot válasz­tották meg. A kongresszuson Milanko Re­novica mondott zárszót. Egyebek között kiemelte, a tanácskozáson erősen megmutatkozott a valós helyzet és a párt programtézisei közötti ellentétek alkotó kritikája. Ugyancsak kifejezésre jutott, hogy (Folytatás a 2. oldalon)

Next