Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-07 / 27. szám
Nyerjen 10 000 koronát! Nyári játékunk a lap 5. oldalán. Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin 1999. július 7. • 32. évfolyam Riport A pozsonyi repülőnapok fekete vasárnapja. Miért halt meg az angol O Hawk pilótája? O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. július 10-étől 16-áig A látszatszabadság árnyékában szégyellhetjük magunkat Oly nehéz felfogni? Szigeti László Az emberi jellemről van szó. A szégyenről, mert nem vagyunk képesek megegyezni. Pedig mennyi a közös pont, ami megegyezést kínál! Az első támpont az lehetne, hogy az európai kultúrára Auschwitz árnyéka vetül. A másik mementó Koszovó. Hogyan tudjuk a mindennapi életünkbe beiktatni ezeket a tragédiákat? A közép-európai emberek nem mesélnek auschwitzi történeteket. Apáink hallgattak minderről, mára tananyaggá zsugorodott e borzalom. Mert a halál: tabu. Csakhogy a valódi tabu a szégyen. Az emberi jellem. Amelyről nem szabad igazat mondani. Mit mondjak a fiaimnak Koszovóról? Milosevicsről? Hiszen az ottani katasztrófa nem elsősorban a szerbekről és az albánokról szól. Az emberről szól. Rólad és rólam. A Jugoszláviában élők nem mesélnek koszovói történeteket. Tömegsírok? Bizonyos értelemben nem szabad felfogni a létezésüket. Bizonyos értelemben nem szabad felfogni a szlovákok és a magyarok viszonyát sem. Mintha mindenki azon erőlködne, hogyan emeljen falakat az empátia elé. Politikusaink többsége előbb szlovák akar lenni, csak aztán európai. Irracionalisták, akik vasfüggönyöket hordoznak magukban. Az örökös gyanúsítgatást. Látástól vakulásig ismételgethetem a fiaimnak: nem szabad a történelmi párhuzamokkal manipulálni. Gergely, Bálint, épp olyan, teljes értékű polgárai vagytok az országnak, mint Gregor és Valentin, Gergely és Gregor, Bálint és Valentin. A nevek tere ugyanaz, mégis eltérő. Mintha mindenki azon volna, hogyan emeljen falakat. A magyar és a többi kisebbség nyelve évszázadok óta alkotóeleme annak a koloritnak, melyet Közép-Európában ma Szlovákiának nevezünk. Minden közös szerencsétlenségünk és butaságunk dacára büszkék lehetünk erre a koloritra. A nyelv haldoklik, ha falak veszik körül. Politikai bosszú és keserűség eszközévé válhat. De ugyanúgy a szabadság barométerévé is. A nyelv szabadságát nem korlátozhatja egy másik nyelv. A nyelv személyes élmény. Intimitás. Ha ágyat látok, nem a postel’jut eszembe. A fiaimról sem a synovia. Szülővárosomat nem Dunajská Stredának, hanem Dunaszerdahelynek hívom. Oly nehéz ezt megérteni? Az országot uraló hatalmi gépezet idegen testből csak akkor válhat, ha nem is otthonos, legalább szavahihető elemmé, ha felségterületén egyenjogúsítja a kisebbségek nyelvét. Hiszen a többség nyelvét használó polgárnak sem egyszerű szorosabb kapcsolatba kerülnie a hatalmi gépezet hivatalaival. Oly nehéz ezt felfogni? Mindenki olyan térben használja a szavakat, amelyben otthon érzi magát. Milosevicset is elsősorban a nyelvi különbség irritálta és a különbözőségből fakadó másfajta kulturális aura. Az a másik tér, szóljon bár ugyanarról. A mindennapi túlélésről. Fennkölt ebben: az emberi megváltásról. Mert mindig arról van szó. Mindig és mindenütt. Ennek köszönhetően létezik a szégyenekkel teli Európa. S mi, egy országban élő szlovákok és magyarok, újra szégyellhetjük magunkat, ha egy nyelvtörvény révén, amely elfogadhatatlan a kisebbségeknek, látszatszabadságot erőltetünk egymásra. (Domino-forum, 25. sz.) Sport Villanófényben Kovács Antal olimpiai bajnok magyar cselgáncsozó16 mnr Mindenki máshol keresi a boldogságot. Egyesek ott, ahol a nyelvi jogaink kezdődnek... Dömötör Ede felvétele Hátizsák és svindlerek Kövesdi Károly Múlt hét szerdán a kiskereskedelemben eldugult az élet. Különösen a délutáni órákban, amikor már egyszerűen cigarettát is gond volt venni, mert minden trafikban és bódéban számoltak, leltároztak, kalkuláltak, ebédszüneteztek, műszaki okokra hivatkoztak. Vagyis készültek a másnapi áremelésre. Akinek volt némi spórolt pénze, bespájzolt cukorból, lisztből, miegyébből, de hát kinek van még nálunk ilyen? S mennyi időre lehet bespájzolni? Elsejétől tehát életbe lépett a nagy gazdasági hátizsák, amelynek köszönhetően drágább lesz a telefon, a benzin, a víz, a villany, a közlekedés, az élelmiszer, a... Fölösleges sorolni, mi minden, hiszen - mert minden mindennel összefügg - minden drágább lett. Az iskolatáska sarokba dobásával egy időben mi, felnőttek vállunkra vettük az ország iskolatáskáját, amelyet jó sokáig cipelhetünk. Veszélyes dolog ám ez a gazdasági batyu! Időzített bomba ketyeg benne, amely akkor fenyeget robbanásveszéllyel, amikor a lakosságnak elfogy a türelme, s azt mondja, elég volt. Jobban akarunk élni. Méltóbb életre vágyunk, családot, jövőt akarunk tervezni, nyáron pihenni szeretnénk az egész évi törődés után. Ez a türelemjáték lesz az ország próbája. Mert könnyű azt mondani, bírjuk ki valameddig, majd egy idő után jobb lesz a helyzet, ha a polgár azt tapasztalja, hogy nemigen történik elmozdulás annak az ígérgetett „jobbnak” az irányában. Amikor 47 milliárd korona a behajtatlan adó, és a kormány azt tervezgeti, hogy nyilvánosságra hozza a legnagyobb adónemfizetők névsorát, ahelyett, hogy végrehajtót küldene a rablókra, ha szabadon futkoshatnak azok, akik nyilvánvalóan milliárdokkal nyúlták le az országot az elmúlt négy év alatt, ha új, Nafta Gbely-féle botrányok árnyékolják be a deklarált jó szándékot. Mert erről a korrupciós ügyről már annyi részletet tudunk, hogy beleszédül a fejünk, ki, mikor, miért és miért nem, és hogyan, s mégsem tudunk semmit, akkora a gubanc. Csak egy dolog egyre nyilvánvalóbb: valami bűzlik Dániában. Amikor az egyik miniszter állandóan lemondással fenyegetőzik, ha reszortja nem kapja meg, amit kér, a másik nem teljesíthet semmit, mert a pénzügyminisztériumtól függ az élete, ha a nagyvállalatoknál nemhogy fejlesztésre, de bérekre is alig akad a hónap végén, nehéz optimistának lenni. Pláne ha belegondolunk, hogy a kormány hónapokig totojázott, húzta az időt, hogy meglépje azt, ami elkerülhetetlen volt, hogy a parlamentben a honatyák és honanyák hetekig vitatkoztak politikai felelősségre vonások fölött, miközben az a bizonyos bomba ketyegett, ha tudatosítjuk, hogy a krőzusi nagyberuházásokra (Bős, Mohi, autópályák) felvett előnytelen kölcsönök évekig fogják terhelni az ország költségvetését, hogy emiatt kevesebb jut gyógyszerre, beruházásra, új munkahelyekre, kultúrára, oktatásra. A következő hónapokban egy dologra kell ügyelnie a kormánynak: könyörtelenül ki kell vetnie magából a svindlereket és a magánbankszámlák hizlalóit, a rossz döntéseket hozókat, mert azok az egész koalícióra vetnek rossz fényt, és megrendítik a lakosság maradék bizalmát. A kiéheztetett, türelmetlen kisemberek tömegét pedig könnyű lesz felheccelniük mindenféle piti ügyekkel azoknak, akik minden áron vissza szeretnének térni a hatalom csúcsára, hogy tovább élősködjenek rajtunk. A kormánynak még a gyanú árnyékát is kerülnie kell, hogy egyes tagjai folytatják a régi praktikákat. Tudjuk, kik szervezik a petíciókat az alapvető emberi jogok ellen, s kik állnak majd a sztrájkok és tüntetések élén és hátterében, köpve a markukat. Lehet, hogy a kormány nem fél tőlük. Pedig jobb félni, mint megijedni. A forró nyár után forró ősz is jöhet ránk, és Szlovákiának akkor - képletesen szólva - annyi lesz. Vezércikk