Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-21 / 271. szám, csütörtök

2 Közélet Tomáš Borec besegített Jedličkovának Elfogadták: egy kisebbség-egy szavazat VERES ISTVÁN Pozsony. Bekiabálásokkal tarkított, élénk vita után fogad­ta el a kormány emberi jogi, nemzeti kisebbségi és nemi egyenlőségi tanácsa a kisebbsé­gi bizottság statútumának mó­dosítását. Ezentúl minden ki­sebbség csak egy szavazattal bír majd a bizottságban, így a kis kisebbségek még könnyebben leszavazhatják a nagyobbakat. A tanács civil szférát képviselő tagjai nagyrészt azt javasolták, hogy a tanács halassza el a mó­dosításról szóló szavazást, így ugyanis még nem lépne életbe. Laco Oravec (Milan Šimečka Alapítvány) azt kérte az ülést vezető Tomáš Borec igazság­ügyi minisztertől, hogy tekin­tettel a kialakult feszült hely­zetre várják meg, amíg a tegnap hiányzó tanácselnök, Miroslav Lajčák párbeszédet kezdemé­nyez az egymás ellen fordult ki­sebbségek között a témáról. .Afféle puccs zajlott az utóbbi ülésen” - emlékeztetett Oravec. Borec viszont mindvégig megbízott kormánybiztos, Má­a­iia Jedličková álláspontját véd­te azt állítva, hogy a bizottság törvényes módon döntött az egy kisebbség - egy szavazat elv bevezetéséről. A kisebbségi bi­zottság agendájának 90%-át olyan témák alkotják, amelyek csak a nagy kisebbségeket érin­tik, érvelt Petőcz Kálmán, aki kisebbségi szakértőként volt je­len az ülésen. „És most a kicsik fognak dönteni arról, hogy a nagyok jól érzik-e magukat?” - kérdezte. A bizottság törvénye­sen és transzparensen döntött, ismételgette Jedličková. „Ha olyan transzparens minden, akkor miért nem engedték be a szóban forgó ülésre a kisebbségi szakembert?” - kérdezte Šarlo­­ta Pufflerová civil aktivista. Jedličková szerint, nem jelent­kezett nála senki ilyen ügyben az ülés előtt. Információink sze­rint viszont Jedličková a hivatal alkalmazottai előtt ígérte meg Petőcznek, hogy ott lehet a bi­zottság ülésén. Štefan Chudoba oktatásügyi államtitkár szerint a kisebbségek vitája szerinte csak a pénzről szól. A tanács államigazgatást képviselő tagjai végül leszavaz­ták a civil szféra küldötteit, így a változás életbe léphet. „Szomo­rú vagyok, mert ha így folytat­juk, legközelebb majd azt fogjuk megszavazni, hogy valamelyik kisebbséget kizárják a bizott­ságból” - mondta a szavazás után Laco Oravec. A tanács lap­zártánkkor is tárgyalt, többek közt a Pered-ügyről, így lapunk holnap is foglalkozik az üggyel. Minisztérium: rémhíreket terjeszt a kamara Rákgyógyszerek is hiányoznak LAJOS P. JÁNOS Pozsony. A Szlovák Gyógy­szerészkamara szerint több mint 170 készítmény hiányzik a patikákból, a hiány egyik oka lehet a reexport, vagyis a beho­zott készítmények felvásárlása és újbóli exportja. Az egészség­­ügyi minisztérium tegnap rém­hírterjesztéssel vádolta meg a kamarát, de Tibor Czur’ba ka­maraelnök szerint valós prob­lémáról beszélnek, ami sok be­teg életét megkeseríti. „Jöjje­nek ide délkeletre, látnák, hogy mekkora a probléma - mondta lapunknak a gyógyszerész, aki­nek Bodrogszerdahelyen van gyógyszertára. - A készítmé­nyek között sok a rákgyógyszer, ami valóban komoly gondot okozza a betegeknek, sok eset­ben meg kell szakítani a gyógy­kezelést a megfelelő készít­mény hiánya miatt.” Állítása szerint megrendelni sem tud­ják, még akkor sem, ha előre ki­fizetik a gyógyszer árát. Czul’ba szavait több gyógy­szerász tapasztalata is alátá­masztja. „Van olyan készít­mény, ami már októberben ki­esett, és úgy tudjuk, hogy csak januárban kapunk újra, de van­nak olyan készítmények is, amelyekből kevesebbet ka­punk, mint amennyire igény van” - mondta lapunknak Tóth Ernesztina párkányi gyógysze­rész. Szerinte sok olyan gyógy­szer is hiányzik, amelyet nem tudnak generikummal helyet­tesíteni. Az egészségügyi minisztéri­um a gyógyszerészek listájának hibáiba is belekötött. „Olyan készítmények is szerepelnek a listán, amelyek nem szerepel­nek a kategorizált gyógyszerek között, vagyis nem is kell bizto­sítani a terjesztésüket” - állítja a Zuzana Čižmáriková, a szak­tárca szóvivője. RÖVIDEN Rendőrkézen Červenka Pozsony. Elfogta a rendőrség szerda délben a vécéablakos szökéséről ismert Roman Červenkát Pozsony Récse városré­szében. A férfit már börtönbe szállították, hogy ott megkezdje a januárban rá kiszabott szabadságvesztés letöltését. Červenka többszörösen büntetett előéletű. Korábban rendőr­re támadt, bankot is rabolt, de cserbenhagyásos gázolás is szá­rad a lelkén. Azzal vált ismertté, hogy 2008-ban a kramárei kórházból megszökött a vécéablakon keresztül. (SITA) UJSZO 2013. NOVEMBER 21. www.ujszo.com A Smer állítólag még később dönt: december helyett csak a jövő év elején, az utolsó pillanatban Focus: Kiska megverné Pozsony: Fico, Kiska, Hrušovský - ha most tar­tanák az elnökválasztást, ők végeznének az első három helyen. Utóbbi kettő között minimális a különbség, Fico első he­lye biztos. A jobboldali jelöltek közül viszont Kiska az egyetlen, aki a 2. fordulóban megverné a kormányfőt. MÓZES SZABOLCS Egyre nagyobb a tülekedés a jobboldali elnökjelöltek térfe­lén. A Focus közvélemény-kuta­tó ügynökség novemberi elején készített, tegnap nyilvánosságra hozott felmérése szerint három jelölt is esélyes a 2. fordulóra, s bejelentkezett Mitan Kňažko is. A 89-es néptribün csak a napok­ban kezdte aláírásgyűjtő akció­ját, ám már hetek óta a levegő­ben lógott jelöltsége, így a Focus őt is listájára vette. Kňažko 7,2%-kal indított­­ egyrészt az eddig bizonytalan választók egy részét szólította meg, másrészt Hrušovský, Pro­­cházka és Čarnogurský korábbi támogatóinak kisebb része is inkább őt választaná. „Kiskától minimális számú szimpatizánst vitt el” - nyilatkozta lapunknak Martin Slosiarik, az ügynökség vezetője. Ez azért is érdekes, mert Kražko Kiskához hasonlóan független jelöltként indul. „Ket­tejük között az a fő különbség, hogy Kiskának nincs politikai múltja. Az utóbbi időben meg­figyelhető európai trend, hogy a választók elfordulnak a hagyo­mányos politikai pártoktól és pártpolitikusoktól” - tette hoz­zá az elemző. Kňažko hivatalo­san még nem jelölt. Slosiarik szerint viszont nem várható, hogy jelöltségének bejelentése után támogatottsága erőtelje­sen megnő. Kiegyenlített mezőny Az elemző úgy véli, végig ki­egyenlített lesz a jobboldali élmezőny. „Könnyen lehet, hogy az utolsó pillanatokig nem fogjuk látni, kinek van a legtöbb esélye a 2. fordulóra. Kiska és Hrušovský között pél­dául a friss mérésünk szerint is minimális, a statisztikai hiba­határon belüli a különbség” - véli Slosiarik. A Focus felmérésében arra is rákérdezett, a választók a 2. fordulóban hogyan szavazná­nak. Ha Fico-Kiska párharc alakulna ki, azt 51:49 arány­ban utóbbi nyerné. Az összes többi párharcban Smer elnöke lenne sikeresebb. Hrušovskýt 52,6:47,4 arányban verné, Procházkát 56,6:43,4 arány­ban, Kňažkót pedig 59,2:40,8 arányban. Ján Čarnogurský el­len 62,2 százalékot érne el. A Smer pánikol? Közben a Sme információi szerint a Smerben egyre idege­sebbek Fico jelöltsége miatt. Az elnökválasztásra áprilisban vagy májusban kerül sor, a jelö­léseket előreláthatóan január végéig kell leadni. Fico állítólag indulni szeretne, ám párttársai­nak nagy része le szeretné őt er­ről beszélni. A Smerben tartanak attól, hogy mi lesz velük a párt­­alapító-elnök nélkül. Háttér-in­formációk alapján nemcsak a Smer népszerűségvesztésétől tartanak, hanem attól, hogy az erős vezető távozása után nem lesz, aki egyben tartsa a számta­lan érdek konglomerátumaként működő pártot. Eddig mind a miniszterel­nök, mind a Smer vezető poli­tikusai azt mondták, a párt de­cember eleji kongresszusán döntenek az államfőjelölt kér­déséről. A legfrissebb informá­ciók szerint a döntés meghoza­talát kitolják egy hónappal. A közgyűlés gyakorlatilag csak a szűkebb vezetőség döntésére adná áldását, ám a jövő héten összeülő elnökség ülésének programpontjai között nem szerepel az államfőválasztás kérdése. Amíg az elnökség er­ről nem dönt, addig a küldöttek sem tárgyalnak róla. Ficót Verné Ficót (TASR-felvétel Elnökjelöltek támogatottsága Robert Fico 36,9% Andrej Kiska 17,9% Pavol Hrušovský 15,6% Radoslav Procházka 10,3% Milan Kňažko 7,2% Ján Čarnogurský 5,9% Peter Osuský 4,2% Ľubica Blašková 0,8% Jozef Behýl 0,6% Milan Melník 0,6% « Forrás: Focus ügynökség Nem igazán volt benne a levegőben, a kapcsolataink korrektek voltak - véli Berényi József Mikuš: a magyarok vették elő a magyar kártyát ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony: Nem én dobtam a magyar kártyát az asztalra, az már régen ott volt - reagált tegnap Tibor Mikuš a Smert és az őt ért vádakra. Kedden Ro­bert Fico a nagyszombati me­gyeelnök kampánygyűlésén mondta azt: szlovák városban nem lehet magyar a megyeel­nök, utalva ezzel Berényi Jó­zsef MKP-elnök esetleges 2. fordulós győzelmére. Mikuš szerint a magyar kár­tyát magyar ellenjelöltjei s fő­ként a magyar választók vették elő azzal, hogy nem vették fi­gyelembe az ő megyeelnöki te­vékenységét. ,A régió déli ré­szei 90 százalékban etnikai ala­pon szavaztak. Az én magyar polgártársaim az etnikai elvet helyezték előnybe az én tevé­kenységem valódi eredményei előtt” - védekezett a regnáló nagyszombati megyeelnök. Ellenjelöltje, Berényi József sajnálja a „kártyás” kampány­finist. „Nem igazán volt benne a levegőben. A kapcsolataink korrektek voltak” - mondta la­punknak Berényi. Az MKP nyolc évig együtt kormányzott Nagyszombat megyében Smerrel és Mikušsal. „Az első a négy év egy kicsit nehezebb volt, de a második négy évben már sokkal jobban ment” - tet­te hozzá az MKP megye elnökje­­löltje. Berényi szerint ilyen jellegű kijelentések a 90-es években voltak jellemzőek. „Magyarok is betöltöttek kü­lönböző magas állami tisztsé­geket, és ezt a munkát el tudták végezni. Bízom benne, hogy ezek a kijelentések ma már nem érik el azt a hatást, amit egy két évtizeddel ezelőtt még ki lehetett velük váltani” - fej­tette ki Berényi. A magyar kár­tyát egyébként az utolsó pilla­natban húzta elő a Smer, ugyanis ma reggel 7-től már kampánycsend van. A 2. fordulóban a Berényit támogató Híd szerint ott, ahol „megjelenik a megye irányítá­sának és az aktuális gazdasági és szociális gondok megoldásá­nak képtelensége, a Smer a na­cionalizmus olcsó mankójára támaszkodik”. Bugárék sajnála­tukat fejezik ki amiatt, hogy a nacionalizmus négy év után is­mét visszatért a szlovák politika színterére. (MSz, SITA) Az elfogadott dokumentum csak ajánlás, a tagállamokon múlik, hogyan vezetik be az intézkedést Az EP több nőt akar a cégek vezetőségében ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az Európai Parla­ment tegnap elfogadta a nemek egyensúlyát javító javaslatot, melynek értelmében 2020-ig az Európai Unió tőzsdéin jegyzett cégeknek át kellene alakítaniuk a felvételi eljárásokat, hogy a vállalati vezetőtestületekben legalább 40%-ra emelkedjen a nők aránya. A képviselők bün­tetni akarják azokat a cégeket, amelyek nem teljesítik ezeket a feltételeket, a bírság összegét egyelőre nem határozták meg. Az elfogadott dokumentum csupán ajánlás, az egyes tagál­lamokon múlik, hogy hogyan vezetik be az intézkedést. A tervezet már korábban kivál­totta több kormány - közte a magyar, a holland vagy a brit - ellenérzését. A tagországoknak nem a nők arányának növelé­sével volt gondjuk, hanem az­zal, hogy mindezt uniós jogi keretek között képzeli el az EU. Az EP azt akarja, hogy ha a jövőben két jelölt egyformán megfelel a felvételi követelmé­nyeknek, akkor elsőbbség illes­se az alulreprezentált nemet. A képviselők azonban kiemelték: a legfontosabb kritérium to­vábbra is a jelölt szakértelme és tapasztalata marad. „Egyetlen nő sem fog állást kapni pusztán azért, mert nő, ugyanakkor egyetlen nőt sem fognak pusz­tán a neme miatt elutasítani. Ezzel jól járnak mind az üzleti körök, mind a nők, akiket a fér­fiakkal azonos karrierépítési jogok illetnek meg” - olvasható Bauer Edit (MKP) európai par­lamenti képviselő és Viviane Reding igazságügyért felelős uniós biztos lapunknak küldött közös sajtónyilatkozatában. A felvételi eljárásra vonat­kozó szabályok nem vonatkoz­nak a kis- és középvállalkozá­sokra, tehát a 250 főnél keve­sebb munkaerőt foglalkoztató cégekre. (dem)

Next