Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-27 / 222. szám, szombat
A nap -nél több nyugat-európai muszlim harcol az Iszlám Állam dzsihádistáival UT SZÓ 2014. szeptember 27.,szombat Ára 0,80 €(előfizetőknek 0,51 €)67.évfolyam,222.szám www.ujszo.com estvény 1 . íl*7 Az Új Szó ára Keblek a kampányban Mozgolódnak a jelöltek, színes kampány elé nézünk 3. oldal ŕ ■ nyi csak 0,80 €! Pozsonyban a BL-serleg McManaman és Gullit hozta a trófeát 25. oldal Emlékest az aradi vértanúk tiszteletére Ógyallán 2014. október 5. 17:00 £ K* Li: Belépőjegy: 1. euró •MAĎARSKEJ -KOMUNITY 58%-os népszerűség Elégedettek Kiskával az emberek Pozsony Az emberek 58 százaléka elégedett Andrej Kiska államfő eddigi teljesítményével - derül ki a Polis ügynökség felméréséből. A megkérdezettek harmada nem tudott véleményt nyilvánítani, s csak 9,1 százaléknyinak vannak fenntartásai Kiska eddigi tevékenységével szemben. A felmérés szerint leginkább az ellenzék választói elégedettek vele (76,9%), ám meglepetésre a Smer támogatóinak fele is azt mondta, jól végzi dolgát az új államfő. Ez volt az első ilyen jellegű felmérés Kiskával kapcsolatban. (MSz, SZTA) m mmmm Problémák New Yorkban New York: Bill de Blasiót, New York főpolgármesterét okolják Chuck, a mormota haláláért, ugyanis kiesett a kezéből a februári időjósló ceremónián. A halálhírt fél éven át titkolták. A boncolás megerősítette, hogy pusztulását eséstől származó belső sérülések okozták. A The New York Post szerint a mormota otthonául szolgáló állatkert költségvetésének nagy része a várostól származik, ezért titkolták el az állat halálát. Később az állatkert szóvivője azt mondta, az esés történhetett később is, mint a polgármesterrel való találkozáson. Az időjósló szertartáson változtatást vezetnek be a polgármester védelmében, csak a gondozó tarthatja a mormotát. (MTI) Az iszlám terrorizmus ellen tüntetnek a franciaországi muszlimok. Ezrek vonultak a párizsi nagymecsethez, hogy Hervé Courdel meggyilkolása ellen tiltakozzanak. A francia turistát algériai iszlamisták elrabolták, majd néhány nap múlva lefejezték. (SITA/AP-felv.) Magyarország beszüntette az Ukrajnába irányuló gázszállítást Putyin a gázfegyverhez nyúl A Moszkva/Budapest/Pozsony: Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy elzárja a gázcsapokat, ha az uniós tagországok továbbra is orosz földgázt adnak el Ukrajnának. Magyarország máris beszüntette az Ukrajnába irányuló gázszállítást, Szlovákia egyelőre nem tervez ilyen lépést. ÖSSZEFOGLALÓ Az orosz energiaügyi miniszter, Alekszandr Novak a Handelsblatt című német lapnak adott nyilatkozatában a gázszállítások megszakításával fenyegette meg a Nyugatot, ha az uniós országok továbbra is orosz földgázt adnak el Ukrajnának. „Moszkva azt reméli, hogy európai partnerei betartják szerződéses kötelezettségeiket. Csak így garantálható a folyamatos szállítás az európai fogyasztóknak” - mondta az orosz miniszter. Magyarország máris beszüntette a gázszállítást Ukrajnába. Három nappal azután, hogy Orbán Viktor kormányfő „a megbízható és stabil gázellátásról” tárgyalt az orosz Gazprom elnökével, Alekszej Millerrel, Magyarország csütörtök este beszüntette az Ukrajnába irányuló gáztovábbítást. A magyar vezetékeket üzemeltető, Mol-tulajdonú FGSZ a döntést a magyarországi beszállítási igény növekedésével indokolja, ukrán sajtójelentések szerint azonban kétségtelen, hogy az Orbán-Miller találkozó áll a hátterében. Sem az ukrán vezetékeket üzemeltető Ukrtranszgaz, sem a gázkereskedelmet végző állami Naftogaz nem kapott magyarázatot az FGSZ-től a leállásra. A lépést az ukrán cégek szerződésszegésnek tekintik, ami ellenkezik az európai egységes energiapiac elveivel. „Az Európai Bizottság üzenete világos: az Európai Tanács döntése értelmében minden uniós tagállamnak elő kell segítenie, hogy az Ukrajnából érkező gázáramlást meg lehessen fordítani” - közölte tegnap Helen Kearns, a brüsszeli testület egyik szóvivője. Kearns emellett emlékeztetett, hogy semmilyen jogi akadálya nem lehet annak, hogy a Gazpromtól vásárolt földgázt bármelyik uniós vállalat továbbadja, akár az unión belül, akár azon kívül. Szlovákia továbbra is szállít gázt az ukránoknak. „Szlovákia a nyugat-keleti gázszállítás esetében csak tranzitország, így semmi okunk arra, hogy leállítsuk az Ukrajnába irányuló szállításokat” - nyilatkozta Pavol Pavlis gazdasági miniszter. Gabriel Beer, a gázszállításokért felelős szlovák Eustream szóvivője szerint a szállítások fennakadások nélkül folytatódnak. Szlovákiából 26 millió, Lengyelországból 5, Magyarországról pedig - a leállásig - 3-4 millió köbméter földgáz jutott naponta Ukrajnába. (MTI, TASR, mi) Felér egy fizetéssel Vendégmunkás is kaphat német családi pótlékot Pozsony. Becslések szerint több tízezer szlovák állampolgár dolgozik Németországban, s ha van idehaza három gyereke, az itteni átlagbérnek megfelelő családi pótlékot kaphat a fizetése mellé. Akkor is, ha gyermekeiket nem viszik ki magukkal. A hvg.hu információi szerint a német hivatalok kötelesek családi pótlékot fizetni a vendégmunkásoknak - ezt az Európai Bíróság ítélete is megerősítette. Németországban egy gyermek után 186 euró családi pótlék jár, két gyermek után már a szlovákiai bruttó minimálbérnél is magasabb összeg, 368 euró. A családi pótlék Szlovákiában gyermekenként 23,52 euró, vagyis két gyermek után 47,04 euró jár. Németországban azonban a harmadik gyermek után már további 190 eurót fizetnek, a negyedik és minden további gyermek pedig 215 eurót kap a német államtól. A Szlovák Tudományos Akadémia becslése szerint 2012-ben több mint 30 ezer szlovák állampolgár élt és dolgozott hosszabb-rövidebb ideig Németországban. A hvg.hu szerint a németországi családi pótlékot egy lengyel idénymunkásnak, Waldemar Hudzinskinak köszönhetik a külföldi munkavállalók. Ő kérvényezte otthon maradt gyermekei után a támogatást, ám a német hivatalok elutasították a kérvényét arra hivatkozva, hogy ilyen támogatás Lengyelországban is van. Az ügy az Európai Bíróságig jutott, amely a lengyel férfinak adott igazat. Azoknak sem kell a fejüket verniük a falba, akik korábban dolgoztak Németországban, mivel a jogosultság négy évre visszamenően jár, érdemes tehát kérvényezni a támogatást. A családi pótlékot a német hatóságok a gyerek 25 éves koráig fizetik. Folytatás a 2. oldalon, (lpj) 771335"705069 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD GBP CZK HUF PLN HRK ▲ V . VAAA 1,27320,7807 27,534 311,514,1805 7,6290 IDŐJÁRÁS Változóan felhős ég A hőmérséklet csúcsértéke 21 fok körül alakul. NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Telefon: Adalbert 02/323 77 777