Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-30 / 149. szám

KÖZÉLET BUGÁRANNA Szene. Újabb rendhagyó tanév ért véget, a diákok ma megkapják az év végi bizonyítványukat. Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatónője érdeklődésünkre elárulta, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük a magyar iskoláknak, illetve azt is, hogy az oktatási tárca Filip Mónika államtitkárral az élen sem ért el eddig túl sokat a kisebbségi oktatás terén. A távoktatás kihívást jelentett a tanároknak, diákoknak és szülőknek. Milyen érzésekkel búcsúzik az idei tanévtől? Rettenetesen fáradt vagyok, de azt hiszem, a kollégák többsége szintén, valamint a gyerekek és a szülők is. Nagyon sokat kellett dolgozni az egymásnak ellentmondó, naponta változó szabályok miatt. Megszerveztük, mi hogyan legyen, és délutánra vagy másnapra már megváltoztak a szabályok. A flexibilitás határáig kellett elmenni ebben az évben, és közben nagy felelősséget éreztünk, hogy minden diákunk jó minőségű és megfelelő oktatásban részesüljön. Nagyon megmosolyogtató volt számunkra, amikor mindent elkészítettünk, és kéthárom héttel később megjelent az Állami Pedagógiai Intézet kézikönyve arról, hogyan kellett volna mindezt csinálni. A két adaptációs hét először túlzásnak tűnt, de utólag visszatekintve nagyon jó ötlet volt. Őszintén szólva, az elején mi, pedagógusok is egy kicsit pánikba estünk, szerettünk volna mindent befejezni és átismételni, felmérni, mit tudunk, mit nem tudunk, meddig jutottak el a gyerekek. A Focus ügynökség felmérése szerint a távoktatásba a gyerekek 81%-a kapcsolódott be, a tanulók 10%-a azonban egyáltalán nem vett részt az online oktatásban. A Szenczi Molnár Albert Alapiskola minden tanulóját sikerült bevonni a rendhagyó tanulási folyamatba? Pont tegnap jelentették be, hogy valószínűleg 100 ezer gyerek nem vett részt az online oktatásban. Nálunk minden gyerek bekapcsolódott a távoktatásba, mi nagyon figyeltünk erre. Tavaly tavasszal a kollégákat rendkívül túlterheltem azzal, hogy más feladattípust dolgoztattam ki velük azok számára, akiknek számítógépük volt, azoknak, akiknek csak mobiltelefonjuk volt, és feladatlapokat kaptak azok, akiknek nem volt internet-hozzáférésük. Ősszel még rosszabb lett a helyzet, mert tavasszal legalább az internet ingyen volt. Hiába volt itt nálunk a miniszter úr, és kérdeztünk rá, miért nem ingyenes az internet. Nagyon sok szülőnek anyagi gondjai voltak, ebben az időszakban csak 60-80 százalékon dolgoztak, és gondot jelentett számukra havonta fizetni az internetszolgáltatást. Mégis minden szülőnk megoldotta a helyzetet. Előfordult, hogy műszaki problémák léptek fel, volt olyan eset, hogy átmenetileg elromlott a számítógép. Arra is volt példa, hogy a szponzorunk számítógépet vett az egyik fiúnak. Sokan próbáltak segíteni, három cég is hozott számítógépeket, így akinek hiányzott, tudtunk adni. Olyan gondunk volt inkább, hogy a szülők dolgoztak, és a gyerek elaludt. A 241 -ből 4 ilyen gyermek volt, amikor megnyílt a lehetőség, behívtuk őket az iskolába, és onnan tanultak közös csoportban. Igaz, ez csak két hétig tartott, mert utána megjavult a számítógép, és valahogy a felkelés sem jelentett már gondot. A szakértők szerint a diákok mentális egészségére is rossz hatással volt a bezártság, többen pedig fizikailag is rosszabb kondícióban tértek vissza az iskolapadba. Találkozott hasonló problémával az iskolában? Igen. Nagyon látszódott, mennyire negatívan hatott több gyerekre a bezártság. Gondolok itt a számítógép- és internetfüggőségre, étkezési zavarokra, például a bulémiára és az anorexiára. Hízás és annak következtében most a jelenléti oktatás folyamán erőltetett fogyási szándék is megjelent. Depresszióval és sajnos családon belüli bántalmazásokkal is találkoztunk. Hogyan kezelte az iskola ezeket a helyzeteket? Van iskolai pszichológusunk. Családias iskola vagyunk, minden gyereket ismerünk. A közösségben azonnal észre lehetett venni, hogy valaki mennyire megváltozott. A pedagógus, amint észlelte, rögtön szólt az osztályfőnöknek, jöttek utánam, együtt megbeszéltük, mit történhetett. Felkértem a pszichológust, beszélgessen el a gyerekkel, s ezt követően kiderültek a dolgok. Egy esetben családon belüli bántalmazás miatt a rendőrséghez kellett fordulnunk. Azt hiszem, ez volt a legmegterhelőbb a pedagógusok számára. A számszerű adatokat nézve a 240 gyerekből ez nagyjából 10- et érintett. Szerencsére a családok többségében támogató háttér vette körül a gyerekeket, de előkerültek a veszteségek, amikor meghalt az apuka, elhunytak a nagyszülők. Ez is olyan feldolgozhatatlan teher, ami hirtelen, bármilyen tananyagnál kijöhet sírás formájában. Eljött a bizonyítványosztás ideje. A felmérésben a megkérdezett tanárok 40%-a hármas osztályzatot adna az iskolaügyi minisztériumnak a koronavírus-járvány ideje alatt nyújtott teljesítményéért. Ön hogyan értékelné a tárca kommunikációját az óvintézkedések terén? Én sem adnék jobb jegyet. Igaz, hogy ilyen helyzet még soha nem volt, de egyáltalán nem foglalkoztak a curriculumokkal, a tanmenetekkel és a tantervekkel. Nem volt tartalmi változtatás, minden csak a tűzoltásról, a pillanatnyi helyzetről szólt. Rendkívül ellentmondásos volt a kommunikáció, előbb nyilatkoztak az intézkedésekről a televízióban, amire reagáltak a szülők. Amikor megérkezett hozzánk is az információ, teljesen más volt, és a szülők nem értették, miért olyan rendeletet adunk ki, amely nem egyezik azzal, amelyet a minisztérium közölt előző este a híradóban. Nagyon kaotikusnak jellemezném az egész kommunikációt, ami nekünk többszörösen megnehezítette a munkánkat. Azt mondják, végre szabadságot adtak az iskoláknak a szervezésben, csakhogy ilyen helyzet még nem volt, és jó lett volna időnként mankóra támaszkodni, nem pedig saját magunknak mindenre megoldást találni. Az állandó projektektől az ember úgy érzi magát, mint egy projektmenedzser, mást sem csinál valaki, csak pályázatokat ír, miközben szinte minimális az esély nyerni. Nem volt általános segítség, amire lehetett volna támaszkodni. Bevezették például a távmunkát szabályozó törvényt, ami azt feltételezi, hogy legyen szolgálati telefonja az alkalmazottaknak. Ezen csak hangosan lehet nevetni. Az új kormány a tankönyvliberalizáció reformja kapcsán azt ígérte, a szülőknek kevesebbet kell fizetniük a tankönyvekért. Mi a helyzet a magyar iskolákban? A magyar iskolákban május végén jelent meg az alsó tagozatos tankönyvekre szánt keretösszeg. Annyira alacsony volt, hogy nem fértünk bele. Ha az évek során nem vigyáztunk volna a tankönyvekre, akkor most a gyerekeknek nem lennének könyveik. Az elsősöknek és a másodikosoknak foglalkoztató tankönyveik vannak, ezekben dolgoznak, nem tudják tovább vinni, mint egy negyedikes honismeretet. A minisztérium által nem támogatott magyar nyelvű munkafüzetek között szerepel például az írj helyesen!, a Számolj velünk! és a Comenius Pedagógiai Intézet által kiadott munkafüzetek. A nagyoknál sokkal rosszabb volt a helyzet, már azt hittem, júliusban be kell jönni tankönyvet rendelni. Végül múlt héten megjelent a lista rendkívül alacsony összeggel, amiből körülbelül két könyvet lehetne megvásárolni. A kínálat rettenetes, ugyanaz, mint a központi volt. A Simon Attila-féle könyvek sem kerültek fel a listára, jóváhagyták a használatukat ugyan, mégsem tették lehetővé a megrendelést. Milyen módszer az, hogy azt mondják, engedélyezik a magyar történelemtankönyvek használatát, a másik oldalon pedig nem lehet megvásárolni. A kollégák kérésére én magam is jeleztem a minisztériumnak 6 magyar munkafüzetet, amelyet nagyon szívesen megvásárolnánk a támogatásból. Filip Mónikát, a tárca magyar nemzetiségű államtitkárát múlt héten leváltották. Sokakban felmerült a kérdés, milyen hatással lesz ez a magyar iskolákra. Hogy jellemezné az új kormány lépéseit a kisebbségi oktatás területén? Kérdéssel válaszolnék: Mit tett eddig az államtitkár asszony, amivel például a mi iskolánkat segítette? Nem tudok olyat felmutatni. A szlovák nyelv oktatásában mi egyébként is egészen más szinten vagyunk, mint egy tömbmagyarságban lévő iskola. Ő főként azzal foglalkozott, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a szlovák nyelv oktatását. Nálunk ez lényegtelen, hiszen itt Szencen annyira szórványban élünk, hogy a teljesen magyar családban élő gyerekek is megtanulnak kilencedik végére szlovákul. Mi két csoportra osztjuk a gyerekeket, a kezdők olyan szinten vannak, mint azok a tömbmagyarságban élők, akik jól tudnak szlovákul. A másik csoportban azok vannak, akik tökéletesen beszélnek szlovákul. Magában az inkluzív oktatásban pedig csak negatívumot tapasztalok. Ilyenkor már rég tudni szoktuk, hány asszisztenst kapunk, most fogalmam sincs. Kilenc és fél asszisztensre lenne szükségünk, 21 integrált diákunk van. Szencen nincs speciális magyar iskola, Jókán pedig már megszűnt. Legközelebb csak a Dunaszerdahelyi járásba hordhatnák a szülők a gyerekeiket, de melyik szülő engedheti meg magának, hogy sajátos nevelési igényű gyermekét minden reggel egy másik járás iskolájába vigye? Nekünk ezt évekkel ezelőtt vállalnunk kellett, szerintem nagyon jók vagyunk ebben. Speciális csoportunk is van, amit egy EU-s pályázaton értünk el. Ez azonban kevés, már kezdünk oda jutni, hogy nem vagyunk képesek az ő igényeiket teljes mértékben kielégíteni. A következő ötödik osztályban 28 gyerekünk lesz, abból 5 integrált, közülük négyhez 100%-os asszisztensi segédlet kellene. A minisztérium ezzel kapcsolatban válaszolt, méghozzá azt, hogy a jövőben nem terveznek létszámcsökkenést. Valószínűleg ötödiktől 30+3-ra fogják emelni az osztályok létszámát, elsőtől pedig 25+3-ra. Valamikor én is tanítottam 36 fős osztályokban, de azok nem ilyen gyerekek voltak, nem voltak ennyire élénkek. Ha az inklúziót komolyan vesszük, sokkal több asszisztensre, pénzre, speciális pedagógusra és pszichológusra van szükség. Filip Mónika ott volt, de igazán segítséget nem kaptunk tőle. „Nagyon látszott, milyen negatívan hatott több gyerekre a bezártság" Az iskolaigazgató hármas osztályzatot adna az oktatási tárcának a járvány alatt nyújtott teljesítményéért Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatónője (TASR-felvétel)