Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)

2022-11-08 / 258. szám

KÖZÉLET BUGÁRANNA Pozsony. Két hét kihagyás után folytatódik a parlament ülése, a képviselők több mint 70 törvényjavaslatról szavaz­nak. A magas energiaárak ál­tal sújtott vállalatok megse­gítésére irányuló tervezetet a kormány kezdeményezésére gyorsított eljárásban vitat­hatják meg a törvényhozók. A kormány tegnapi ülésén jóvá­hagyta a vállalkozóknak nyújtandó támogatás jogszabályának tervezetét. A megugrott energiaárak kompenzá­lását célzó támogatást a vállalatok­nak igényelniük kell majd. A dotáció összegének felső határát és a további feltételeket a gazdasági minisztéri­um pályázati felhívásban határozza meg. A kormány egyúttal arra kéri a parlamentet, gyorsított eljárásban tár­gyalja a cégek számára j­avasolt men­tőcsomagot. A koalíciónak az ellen­zék egy részét is meg kell győznie a jogszabály jóváhagyásáról, a koalíció ugyanis jelenleg nem rendelkezik a szavazatok többségével. A javaslat indoklásából kiderült, a támogatás mértékét a kormány rendeletben ál­lapítja meg. Részletes tájékoztatást a szaktárca a következő napokra ígért. Eduard Heger (OEaNO) kormányfő tegnap bejelentette, az érdekegyezte­tő tanács megegyezésre jutott a nagy energiaigényű vállalatokat érintő in­tézkedések terén. A kabinet tagjai a munkahelyek megóvásának fontossá­gát hangsúlyozták, a tervek szerint az ágazatban dolgozó mintegy 50 ezer munkavállalónak kívánnak segíteni. A kormány feltehetően december ele­jén ismerteti a lakosok számára ki­dolgozott támogatási sémát, amellyel a rezsiköltségek emelkedésének kö­vetkezményeit igyekeznek enyhíteni. Vitatott szünet A parlament 75. ülését október 27- én szakították meg, amikor a szava­zás technikai okok miatt meghiúsult. Boris Kollár (Sme­rodina) házelnök először arról tájékoztatott, az ország egyik legfontosabb intézményét hek­kertámadás érte. Mint később kide­rült, a parlament belső informati­kai rendszerének összeomlását egy banális baki okozta. Róbert Hálák (OEaNO) beismerte, az ő keze van a dologban, a kulturális bizottság ter­mében „tudat alatt” matatott egy ká­bellel. „Gondoltam, itt egy szabadon hagyott kábel, be kell dugni” - nyi­latkozta a képviselő az eset kapcsán a Markíza televíziónak. Hangsú­lyozta, akkor tudatosította, mi tör­tént, amikor kiderült, hogy a bizott­ság termében azonosították a hiba forrását. A képviselő megerősítette, a rendőrségen vallomást tett az ügy­ben, valamint elnézést kért a kala­majkáért. Kollár jelezte, a problémát sikerült orvosolni, a parlamentben a múlt hét folyamán próbaszavazással tesztelték a rendszert. A politikusok leszögezték, elfogadhatatlan, hogy egyetlen kábel képes ellehetetleníte­ni a törvényhozást. Az SaS képviselői azt kifogásolták, a parlament elnöke a hiba elhárítása után sem hívta ös­­­sze az ülést, így a képviselők két hé­tig nem dolgoztak. Anna Zemanová (SaS) frakcióvezető megjegyezte, a normálisan működő országokban az ilyen önkényes eljárás komoly követ­kezményt vonna maga után. A kriti­ka még inkább felerősödött, amikor kiderült, Kollár szabadságra ment és Dubajba utazott. Milan Krajniak (Sme­rodina) munkaügyi miniszter a TA3 hírtelevízió vasárnapi műso­rában cáfolta, hogy pártfőnöke ki­ruccanása miatt napolták el a par­lamenti ülést. A tárcavezető szerint a házbizottság többsége egyetértett azzal, hogy november 8-án folytatód­jon a parlamenti munka. Robert Fico (Smer) ellenzéki képviselő úgy véli, a koalíció gyermeteg ürüggyel ruk­kolt elő, az igazság pedig az, hogy a kisebbségi kormány nem rendelkezik elegendő szavazattal a javaslatok el­fogadásához. Maratoni voksolás A ma délelőtt esedékes szava­zás rendhagyó lesz - a honatyák általában fokozatosan szavaznak a megvitatott pontokról, most azon­ban többtucatnyi javaslat halmozó­dott fel. Kollár elismerte, a többórás voksolási maraton kihívást jelenthet a képviselőknek, ezért rövid szüne­tek beiktatását kezdeményezi majd. A törvényhozók többek között arról döntenek, hogy az elnökválasztás első fordulóját legkésőbb 30 nappal a hivatalban lévő elnök megbíza­tásának lejárta előtt lehessen meg­tartani. A módosítás célja, hogy a választás második fordulóját az eu­rópai parlamenti választás időpont­jához lehessen igazítani - mindket­tőre 2024-ben kerül sor. „Az elnök­­választás második fordulójának az európai parlamenti választással való összekapcsolására irányuló törek­vés abból ered, hogy több választó­­polgárt sikerüljön bevonni az uniós választásba, és ezáltal erősödjön az Európai Parlament megválasztott képviselőinek legitimitása” - áll a javaslat indoklásában. Emellett napirendre kerül Vladi­­míra Marcinková (SaS) javaslata is, mely értelmében az emberjogi biztos hivatali ideje csak az új ombudsman eskütételével érne véget. A javaslat szerzői az indoklásban kiemelik, Mária Patakyová megbízatása már­cius 29-én lejárt, a parlament viszont több mint fél év alatt sem volt képes megválasztani az utódját. A liberális képviselő szerint ez a gyakorlat nem idegen a hazai jogrendben­­ az alkot­mánybírókra és a főügyészre szin­tén hasonló feltételek vonatkoznak. Az első olvasatban a jelen lévő 144 képviselőből 90-en támogatták a tör­vénytervezetet. A parlament ébredezik, a kormány gyorsított eljárásban segítené a gazdaságot „Gondoltam, itt egy szabadon hagyott kábel, be kell dugni" - magyarázta Ró­bert Hálák (OLaNO) képviselő, miért dugta be a konnektorba a kábelt, amely miatt összeomlott a parlament belső informatikai rendszere (TASR-felvétel) Idén is csalók hada készül az online ajándékok vásárlóira ÖSSZEFOGLALÓ A koronavírus-járvány ide­jén látványosan megugrott az interneten keresztül vásár­lók száma, ás a webáruházak népszerűsége a járvány vis­­­szaszorulását követően sem csökkent. Különösen érvé­nyes ez a karácsony előtti idő­szakra, amikor a netes vásár­lással rengeteg időt és pénzt spórolhatunk meg, nem be­szélve a kényelemről. Pozsony. A vevők a termék meg­rendelésénél nem csupán a webshop­­pal érintkeznek, hanem a csomagot kiszállító futárcégekkel is. Ez utób­biak pedig máris jelezték, hogy egyre több a munkájuk. „A küldemények száma általában a karácsonyi bevá­sárlási időszak kezdetének számí­tó Black Friday környékén tetőzik, amikorra a webáruházak különböző promóciós ajánlatokkal és kedvez­ményekkel készülnek. Ettől a naptól kezdve, amely idén november 25-ére esik, a szállítmányok száma karácso­nyig nem csökken” - mondta el Pe­ter Pavuk, a DPD futárcég szlováki­ai vezérigazgatója, aki szerint idén erős karácsonyi szezonra számíta­nak. „Becsléseink szerint a karácsony előtti utolsó hetekben a küldemények száma 60 százalékkal lesz magasabb a szokásosnál” - állítja Pavuk. Sze­rinte a világjárvány idején rengeteg új vevő próbálta ki az online vásárlás előnyeit, akik közül sokan továbbra is kitartanak a kényelmesebb netes bevásárlás mellett. Nem érdemes várni A DPD Pavuk szerint felkészült a szezonra. „Megerősítettük a kapaci­tásainkat, hogy az év végi ügyfélá­radattal megbirkózhassunk. Ennek ellenére azt ajánljuk a vásárlóknak, hogy a rendeléseket ne hagyják az utolsó pillanatra” - figyelmeztet Pa­vuk. Szerinte karácsonyig ők min­den olyan szállítmányt kézbesítenek, amelyet december 20-áig adnak át szállításra. Ez azt jelenti, hogy azok­nak a vásárlóknak, akik azt szeret­nék, hogy minden ajándék időben megérkezzen karácsonyra, érdemes még ezen időpont előtt befejezniük a rendeléseiket az online áruházak­ban. „Az ünnepek előtti utolsó na­pokban már csak olyan ellenőrzött webáruházakban érdemes vásárolni, ahol az áru raktáron van” - teszi hoz­zá Pavuk. Tippek a vásárlóknak A futárcégek szerint néhány sza­bály betartásával csökkenthetjük a csalók esélyeit. A legfontosabb a megrendeléseink nyomon követé­se, vagyis tisztában kellene lennünk azzal, hogy mit rendeltünk, kitől, és nagyjából mikorra várható a csomag érkezése. Ha olyan cég szólít meg minket, amelytől nem rendeltünk semmit, ne reagáljunk a felszólítá­sukra. És persze azt is érdemes ész­ben tartani, hogy a cégek soha nem kérik azt, hogy e-mailben megadott számlára küldjünk nekik pénzt, vagy hogy egy általuk küldött linken adjuk meg a banki adatainkat. „Az áruért és a szállításáért közvetlenül a web­­áruház oldalán vagy az áru kézbe­sítésénél lehet fizetni” - tette hozzá Pavuk. Óvatosságra int a posta A futárcégeken és bankokon kí­vül a csalók rendkívül gyakran él­nek vissza a Szlovák Posta nevével is. „Már több mint 50 különböző csaló üzenetet regisztráltunk, példá­ul SMS, MMS, e-mail, telefonhívás vagy közösségi oldalakon küldött üzenetek formájában, amelyekben az a közös, hogy a csalók a társasá­gunk nevével élnek vissza” - mond­ta el a Szlovák Posta szóvivője, Ive­ta Dorcáková. A csalók által küldött üzenetek némelyike szerinte teljesen legálisnak tűnik. „A gyanús telefon­hívások, üzenetek vagy a bankkár­tya biztonsági adatait kérő adathalász e-mailek kétes címe azonban egyér­telműen átverésre utal. Fontos, hogy figyeljünk a küldő által használt cí­mekre, ne cselekedjünk elhamarko­dottan, és ha kétségeink támadnak, ellenőrizzük az információkat” - ta­nácsolja Dorcáková. A posta honlap­ján is találunk példákat a hamis üze­netekre és e-mailekre (www.posta. sk/informacie/pozor-na-podvody), az ügyfelek azonban a posta ügyfélszol­gálati központjában is ellenőrizhetik az információkat. A csalók Dorcáková szerint külön­böző díjak - pl. vámdíjak, tárolási díjak, a csomag kézbesítéséért vagy a kézbesítési adatok megváltoztatá­sáért fizetendő díjak - kifizetésére szólítják fel az áldozataikat. Az át­verés azonban minden esetben arra irányul, hogy az áldozat bankkártya­vagy bankszámlaadatait megszerez­zék. Szlovákiában pedig emiatt már számos olyan eset történt, amikor az áldozatok elvesztették a teljes meg­takarításaikat. „Fontos emlékeztet­ni arra, hogy a Szlovák Posta soha nem kér semmilyen díjat SMS-ben, MMS-ben vagy e-mailben, és nem közvetít semmilyen fizetést. Az ügy­fél csak a csomag átvételekor fizet a csomagért. Ugyanez vonatkozik a vám és az adó megfizetésére is” - mondta el a Szlovák Posta szóvivője, aki szerint, ha az ügyfél már vála­szolt a csaló üzenetre, és emiatt kár érte őt, akkor a rendőrséghez kellene fordulnia az ügyben. (mi, tasz) A futárcégek és a posta szerint a netes ajándékvásárlást idén sem szabadna az utolsó pillanatra hagynunk, ha nem szeretnénk csalódást okozni a család­tagjainknak (TASR-felvétel)

Next