Uj Világ, 1953. december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1953-10-08 / 41. szám

Angol tudósküldöttég járt a Szovjetunióban , megtekintette többek között a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának moszkvai szanatóriumát. Bernai angol professzor Olga Lepesinszkájával, a világhírű tudóssal bill­krdozik a szanatórium játékszobájában CJ és új könnyűipari Üzemek létezőinek a Szovjetunióban. A kalinyini gyapot­­kombinát új szövőüzemmel bővült, amelynek felvetőtermében már folyik a munka A harkovi útépítőgép-gyárban készült traktorvontatású, önkiürítő szállítókocsi 5 darab öttonnás tehergépkocsit pótol, teherbírása 10 köbméter föld, amelyet 10 másodperc alatt ürít. Az első kocsit a sztálingrádi építkezésnek küldte a gyár­­i filmszínház nyílt Kievben OUT VILÁG 1953 október 8. AZ EURÓPAI VÉDELMI KÖZÖS­SÉG, a nyugatnémet újrafelfegyverzés amerikai politikája, amely új háborús tűzfészket akar teremteni Európában,­­ a népek fokozódó ellenállásába üt­­közi­k. Franciaország, Olaszország, Bel­gium és más nyugateurópai országok békéért harcoló néptömegei mind ha­tározotta­bben lépnek fel a háborús szerződések ratifikálása ellen, mert tud­ják, hogy a ratifikálás törvényesítette az agresszív, militarist­a Németország újjászületését. A háborús szerződések elleni népi harc sikerei szemmel l­áthatóak. A bonni és párizsi szerződéseket — jóllehet évekkel ezelőtt aláírták — Nyugat-Né­­metország kivételével mai napig sem ratifikálták. Még a Times című angol buráság lap is kénytelen volt megje­gyezni, hogy bár Nyugat-Eu­rópában számos miniszter támogatja a háborús szerződéseket, „a másik oldalon ott áll­nak az egyszerű embereik, akiknek Nyugat-Európa legtöbb országában egyáltalán nem érdekük, hogy­ a nem­zeti fegyveres erőket egyesítsék .. Az egyszerű emberek, a nép­tömegek tehát harcolnak az európai védelmi kö­zösség ellen. Franciaországban, a bonni és párizsi háborús szerződések ratifi­kálása elleni harcban, állandóan nő a nemzeti erők egysége. Függetlenséget és biztonságot követel Franciaország számára.­­Kommunisták, szocialisták, radikálisok, függetlenek, a katolikus MiRIP párt tagjai — a legkülönbözőbb pártál­lású emberek kapcsolódnak ebbe a mozgalomba. Sok befolyásos francia újságíró emeli fel szavát annak érde­kében, hogy az ország térjen vissza a független és nemzeti külpolitika foly­tatásához. Az amerikai háborús tervekkel szem­beni felháborodás a nyugateurópai or­szágok lakosságának minden rétegére kiterjed. Egy ismert belga protestáns lelkész kijelentette, hogy az európai hadseregről szóló egyezmény elfogadá­sa „második Koreává változta­tja Né­metországot". Olaszországban az euró­pai hadsereg megteremtése elleni til­takozó gyűléseken nemcsak a demokra­tikus pártok és szervezetek képviselői, hanem a liberális és a keresztény­de­mokrata párt tagjai is hallatták sza­vukat. A népi tiltakozás olyan méreteket öltött, hogy a nyugateurópai országok uralkodókörei is kénytelenek számolni vie. Mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a háborús szerződések ratifikálása a közvélemény legszélesebb köreinek ko­moly ellenállásába ütközik. Nyugat-Európa közvéleményének az európai hadsereggel kapcsolatos aggá­lyait így foglalta össze az Année Poli­tique et Économique című francia lap­ .Attól a pillanattól kezdve, hogy 20, 30 vagy 40 német hadosztályt felszerel­nek, Nyugat-Európában megváltozik a helyzet. Nem a német miniszterek, ha­nem a német tábornokok válnak Európa uraivá és gazdáivá.” A lap rámutat, hogy a bonni és párizsi szerződések új háborús katasztrófa felé viszik Francia­­országot, amely még szörnyűbb lesz, mint az 1870-es és az 1940-es nemzeti katasztrófa. A nyugateurópai ural­kodóköröknek Nyugat -Néme­tors­zág újr­afel­fegyverzé­sével és az európai hadsereggel kap­csolatos ingadozása azt mutatja, hogy mélyülnek az ellentétek az Egyesült Államok és szövetségesei között. Ebből a szempontból nemcsak Franciaország helyzete jellemző, hanem Angliáé is, amely „elvileg” támogatja ugyan az úgynevezett európai védelmi közösség megteremtésének amerikai tervét, gya­korlatilag azonban nem bocsátja ren­delkezésére hadseregét. ANGLIA KÖZVÉLEMÉNYÉNEK han­gulatát kifejezően tükrözi a Reynolds News című lap, amely a nyugatnémet fegyveres erőiknek az európai hadse­regbe történő bekapcsolását úgy jel­lemzi, hogy „trójai falovat csempész­nek Európa közepébe”. A lap rámutat, hogy „Nyugat-Németország újrafel­­fegyverzése nem erősíti, hanem gyen­gíti a Nyugatot" , és hozzáteszi, hogy „ez veszélye® terv, amely ellen harcol­ni kell". Az Egyesült Államok legagresszívabb körei által folytatott politika, amely a német militarizmus újjáélesztésére irá­nyul, még a­zoknak a nyugateurópai uralkodóköröknek az aggodalmát is ki­váltja, amelyek rendszerint hajlam arra, hogy támogassák az Egyesült A­lámák külpolitikáját, de ugyanakra félnek is e kalandor,politika katasztn­fánis következményektől. A New Yo, Herald Tribune című amerikai lap rá­mutatott, hogy az Egyesült Áll­arm még azoknak a francia uralkodóköntei­nek az ellenállásával is szembetalál, magát, amelyek az Egyesült Állami tudomása szerint a párizsi és beni szerződések ratifikálása mellett van­nak. Ezek a francia körök — írja a lia — kijelentik, hogy „a francia nemze­gyűlésben jelenleg a többség nem­­­mogatja a szerződést, ezért veszélye lenne kitartani az el­barna­zkodott eza­vazás mellett”. Az Observer című angol hetilap pe­dig — jóllehet legkevésbbé sem gya­núsítható a néptömegek hangulat iránti szimpátiával — még ennyire sem értékeli az európai védelmi közösség­ről szóló szerződés ratifikálásának el­éyeit a francia parlamentben. „A Fran­ciaország és Nyugat-Németország köz­viszony vésztjjáslóant rosszabbodik - írja a lap. „ Franciaországban­­ Olaszországban fenyegető jelleget öl­tött az amerikaellenes hangulat” A nyugateurópai országok nép­töme­gei azt követelik, hogy valósítsák me az országok közötti békés együttmökö­dés politikáját. (Határozottan elutasít­ják azt a politikáit, amey a militarist Németország feltámasztására irányt — bármilyen spanyollá'! mögé se rejt­sék azt. —■ Hopp, ezt megfogtuk! (Szilágyi Jolán rajza FÖLDES MIHÁLY: IDÉN SEM PANASZKODHATUNK a vénasszonyok nyarára. Jócskán el­tartott a szépséges őszi sugárzás. Az Alföldön még zöldelnek a fák is. Persze, a hegyekben már ezer­féle színbe öltözik a verőfénytől búcsúzó természet. A világossárgá­tól a sötét cinóberig mesés gazdagság­ban virítanak a hegyoldalak. Egy festő a végsőkig elképesztett, felsorolván hányféle szín hányféle árnyalatát látja ilyenkor. A debreceni nagyállomás előtt van egy háromszögletű tér. Egyik oldalán nagyméretű építkezés folyik. Úgy az eleje táján a Petőfi szobra látható. Jobb­ra-balra fiatal fák díszítik. Akad kö­zöttük olyan is, amelynek nem tudom a nevét (nem odavalósi vagyok). Sajnos, akiket megkérdeztem, azok se tudták (ők odavalósiak voltak). Azért hozom fel ezt, mert még ezek a fák sem sár­gulnak. Jó dolog az ilyen hosszú ősz. .A ha­tárban vidáman szántanak és vetnek. Fábián Sándor debreceni fiatal írótól hallottam, hogy Hajdú-Bihar egyik hí­res traktorosa, Veress Lajos, már 211 százalékra teljesítette évi tervét. Ez épp oly kedves hír, mint az a másik, amely Tokajról szól. Napi kétmillió fo­rinttal ajándékozza meg a sugaras ősz a hegyaljai szőlészetet. ILYESFAJTA ESEMÉNYEKKEL bí­belődve telepedtem le a resti egyik asz­talához és a nagy meleg tiszteletére — sört kértem. A pincér sajnálkozva közölte, hogy sörrel nem szolgálhat, bort azonban hektószámra ajánlhat. Narancsszörpjük sincs? — kérdeztem. Ha nincs, kiérek feketét. De a pincér fe­ketét sem adhatott, kárpótlásul azonban felírta a legközelebbi eszpresszó címét. Végre már beértem volna egy csésze teával is, mert bort nem akartam inni. Kiderült, hogy pillanatnyiag tea sincs. Én erre visszakanyarodtam a sörhöz és a lehető legpompázatosabb stílusban fejtegetni kezdtem, hogy itt valami bűz­lik. Valami bűzlik Debrecenben, mert a mi sörgyáraink annyi sört termelnek nem is havonta, hanem naponta, ameny­­nyvel félméter magasan dőltéhetnék az egész Hortobágyot. A r­ánási ter­­melőszövetkezetek milliomosai sörben­­hízott halakat vásárolhatnának a nád­udvari Vörös Csillag halászaitól — akik nem kevésbbé milliomosok. Ékes szitkaimra a pincér valami ilyes­félét válaszolt: ,Nyönyanyunye — Na látja, — dörrent egy hang a fülembe — nincs ezeknek semmijük. Hohó, nem oda Buda. Ha én szitkozó­dom, az rendben van, mert nem komo­lyan gondolom. De ha más teszi ugyan­ezt, azonnal felforr a vérem. Hadd lám, kiféle, miféle alak mer itt igazat adni nekem, amikor nincs igazam! (Már ami a szitkozódást illeti.) Az „alak" jobbra tőlem, ugyanannál az asztalnál üldögélt: úgy hasonlított a gyilkosság miatt kivégzett Fatty Ar­­buckle egykori moziszínészre, mint egyik kacsatojás a másikra. Fattynak volt ilyen dagadt képe, ilyen színtelen húsa, ilyen güla szeme, ilyen nyitott pó­­rusú bőre és dolog­tal­an puffadt keze. Mellette egy másik ember üldögélt, aki (amint később megtudtam) a Vígkedvű Mihály­­utcában a rokonait látogatta meg. Alacsony, jóképű ember volt ez, erős és egészséges. A szeme okosan csillogott, s eközben nem sok szót vesz­tegetett a kövérre, aki (amint később ez is kiderült) vele egy faluban élt. Itt Debrecenben véletlenül találkoztak ép­pen a pályaudvari étteremben. Nos, ez az utóbbi jóképű ember mindkét lá­bát halé nyújtotta és úgy nézegette a csizmáját, amely (nem lehet titokban tartani semmit) veszettül törte a lábát. — Bizony kérem, — lódította a haj­dú-bihari Fatty — régente csak füttyen­­tett egyet az ember és akármit rendelt, pillanatok alatt az asztalára tették". Nemde? Minek tagadnám, kezdett érdekelni a dolog s hogy ne akadályozzam meg a konfliktus teljes kifejlődését, a pin­cértől ellesett ékesszólással így vála­szoltam: „Nyönyanyunye" Remek. A hajdú-bihari Fatty azonnal megértett. — Tökéletesen igaza van, — mon­dotta — a fene egye meg ezt a termelő­­szövetkezetes világot. VILÁGOSSÁG GYŰLT bennem. No lám, itt van a nemvárt riport­­anyag. Érdemes szidalmazni a debreceni utas­ellátó sörszolgáltatási politikáját, érde­mes, mondjon bárki, amit akar. Lám, ez a derék akasztófárandó kulák vagy kupec, avagy kulák-kupec, milyen ha­mar „kapcsolt.” Sorstársát, szövetsé­gesét látja bennem és most nyilván azt várja tőlem, hogy segítsek befeketíteni a szövekezeteket. Ha-há, persze — a csizmás ember (akinek fáj a lába), biz­tosan szövetkezeti tag és ez a Fatty most rá akarja venni, hogy lépjen ki Egy pillanatig, de igazán csak egy pil­lanatig, arra gondoltam, hátha tévedek, nem árt tehát az óvatosság. De a kö­vetkező másodpercek meggyőztek ró­la, hogy nem tévedek. A hajdú-bihari Fatty, megnyert cin­kosának képzelvén engem, köntörfala­zás nélkül puhítani, főzni kezdte a csíz mást. Szidta a szövetkezeteket, mint a bokrot és találékony volt, mint a pö­csök. Eb hájjal kent figura volt őke íme s nem úgy viselkedett, mint akinek fő­zik a kapcáját. Nyilván olyan kis bű­nösnek képzelte magát, akinek semm­iás baja nem történhet, mint az, hogy kísérletet tesznek megnevezésére. De erő közelibb, arra hamarább, bár cifráz nem: Dullestől Francoig, Adenauerte Csang Kai-sekin tanúként idézte a ma­gyarországi kulákság összes védszent­jelt annak bizonyítására, hogy eljő a idő, amikor jaj lesz a szövetkezetei tagjainak. No most, no most mindjár kinyögi: — Lépjen ki szomszéd, de azonna lépjen ki... ÉS EKKOR KÖVETKEZETT a tr­eg­lepetés. A csizmás ember elunta a hajdú-bi­hari Fatty gyalázkodásait hallgatni és röviden, de velősen így szólt: — Márpedig felőlem kornyikálhat amit akar, a szándékomról engem nem beszél le senki, csak azért is belépek A puffadt valósággal nyöszörgött. — Az egész világ kilép, — rajongott -- és maga belép? Belép? Éppen most? Dehát miért, az istenért, miért? A csizmás eltalálta a kellő pozitúrát, egyik lába sem sajgótt most a csizmá­ban, jóízűen mosolyogva felelt: — Azért szomszéd, mert a szövetke­zetből — a miénkből legalább is — csupa olyan lép ki, akit én ocsó ember­nek ismerek. Miattuk nem léptem be mindeddig. Aztán hozzátette: — Oket magának hagyom, hadd le­gyen kiket megnevelnie ... Nyíregyháza felől ebben a pillanat­ban dübörgött be a gyors, szedelődz­­ködnöm kellett, nem tudhattam meg, mi történt a két ember között ezután ...

Next