Új Világ, 1992. március-december (21. évfolyam, 13-49. szám)

1992-03-27 / 13. szám

____ 1992. március 27.__________________________________ Dr. Tivadar Sági: AMERIKAI KÖRKÉP Alig több, mint hat hónap van hátra a következő választá­sokig. Minden előzetes esetben évtizedek óta, ilyenkor már megindulnak az előzetes kiértékelések. Ki lesz a győztes? Jelenleg a fő vélemény­kutatás Bush elnök újraválasztása körül van. Nézzük meg, reális érvek szólnak-e ellene? Ellenfelei az Iraki háborút emlegetik, ami nevetséges. Még ezideig mindig nem voltak képesek egyesek felfogni, hogy Kuvait felszabadítására meghirdetett háború az Egyesült Nemzetek háborúja volt, 28 tagország részvételével, amelyek között az USA volt a legnagyobb, így mi adtuk a legtöbb hadifelszerelést és vele együtt a katonai vezetést, Schwarzkopf generálissal az élen. Egyéb köze az USA-nak a háborúhoz nem volt. Az, hogy Husszein megmaradt, nem az USA vagy az elnök hibája. A rendelt háború kizárólag Kuvait felszabadítására vonatkozott. Közvetlen azután felmerült az Arab-Izrael évtizedek óta tartó vitája is, amit nagyon helyesen az elnöki javaslat szerint a két fél közötti közvetlen tárgyalásokra korlátoztak. Ez a múlt év végén Madridban megkezdődött és folyama­tos. Izrael 10 milliárd dolláros amerikai kölcsönének a felfüggesztése bizonytalan időre teljesen jogos volt, amikor az arab ügyben és még más ügyek miatt is, komoly nézetel­térések támadtak USA és az izraeli miniszterelnök között. A volt szovjet helyzete kiismerhetetlen. Szovjetunió váratlan és hirtelen felszámolása nem várt gondok elé állította az egész világot, nemcsak az USA-t. A volt szovjet állandó gazdasági megsegítését többen is rosszalják, főként az USA- ban élő politikai menekültek, de az lényegesen nem változtat Bush elnök újraválasztási esélyein. Súlyosabb dolognak látszott kétszeri rosszullét, de ha egészségi állapota eredmé­nyesen kielégítő marad a következő több mint fél évre, akkor ez sem lesz akadálya újraválasztásának. A belső gazdasági romláshoz semmi köze nincs dacára annak, hogy ilyen esemény nagymértékben befolyásolni tudja az újraválasztását, mivel a harmadik világháború veszélye nagy mértékben csökkent, így a hadiipari rendelések is arányosan kisebbek, aminek egyenes következménye világviszonylatban egy gazdasági válság mindezideig, amíg az ipari átállást nem szervezik meg. A világtörténelemben eddig, sajnos mindig, a gazdasági hanyatlásért a nép a mindenkori kormányt tette felelőssé. Ez évszázadokra visszanyúló történelmileg is bizonyított esemé­nyek. Most nagy kérdés lesz, hogy az elkövetkezendő hat hónapban a választásokig, még mennyit romlik a helyzet. Még nagyobb mérvű gazdasági romlást, mindenkori politikai ellenfél, nagyon jól fel tud használni a saját előnyeinek növelésére. Sajnos világviszonylatban az átlag nép gazdasági­lag és politikailag alacsony színvonalon áll. Eszükbe sem jut megkérdezni, hogy a jelenlegi vezetéssel szemben álló milyen képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy a rossz helyzetet megváltoztassa. Már nagyon sokszor előfordult, hogy az új rosszabb volt, mint a régi. Ebből maradt fenn egy választási közmondás, mely szerint jobb egy ismert ördög mint egy új ismeretlen megváltó angyal. Ebben is van sok igazság. A jelenlegi amerikai gazdasági bajok és a volt szovjet belső politikai és gazdasági bajai, illetőleg azok kimenetele a következő hat hónapra teljesen bizonytalan állapotban vannak. Nem tudni előre, hogy még mi fog történni. Január első hetében sokan kinevettek bennünket, amikor arról írtunk, hogy a század legbizonytalanabb éve következik az 1992-es esztendőben, dacára annak, hogy elmúlt a hidegháború és a világ népei látszólag megszabadultak egy szovjet támadás lehetőségétől. Mi több a volt szovjetben még a kommunista párt is feloszlott, amelyik több mint hatvan éve birtokolta az uralmat. Hihetetlen dolgok történtek az elmúlt év második felében. Aránylag nagyon rövid idő alatt. Talán pontosan emiatt történt, hogy az utána következő esztendő viszont teljesen bizonytalanná vált. Bizonytalan körülmények között, bizonytalanná válik egy elnök újraválasztása is. Ez érthető, még akkor is ha a mai napig bezárólag komolyabb kifogást ellene nem tudtak felhozni. Az évnek a nagyobbik fele hátra van és benne a novemberi választások. Ki tudná megmondani, hogy mi lesz addig? Senki sem. Azelőtt egész évre szóló jóslatok hangzottak el január havában és oldalakat írtak arról, hogy milyen kilátások vannak az új esztendőben. Az ez évi januárban csend volt. Jóslatok nélkül és még ma is csend van dacára annak, hogy már itt a tavasz és január már régen elmúlt. Ki tudja, hogy mit hoz a jövendő hat hónap? Ez nem borúlátás, ez a szomorú tényállás 1992-es év tavaszának kezdetén. A volt szovjetnek még rendszeres új neve sincs, amit világviszonylatban használnának. Ha szóba kerülnek valahol, akkor a volt Szovjetunió név alatt beszélnek róluk. Azelőtt Gorbacsov volt a bűnbak Jelcin volt a jövő nagy ígérete. Gorbacsov eltűnt, most helyette Jelcint szidják. A volt kommunista csürhe hamar megismerkedett a demokrácia áldásaival, többek között azzal, hogy még tüntetni is lehet, anélkül, hogy a tüntetőkbe belelőnének vagy elvinnék őket Szibériába. Ki is használják a lehetőséget. Már olyan tüntetés is volt kétszer, ahol a volt vörös banda Szovjetunió visszaállítását követelte és a volt párttagokból álló söpredék meg hurrázott hozzá. Közben folyik a csata más vonalon is. A vörösök szócsöve a párt központi lapja a "Pravda" ha minden igaz örökre becsukta a szerkesztőségének kapuit. A helyzetük elég bizonytalan és kiismerhetetlen. Ami közeljövőben ott történni fog, arra jelenleg még jóslatokat sem mond senki. A jövő eseményei mennyiben fogják befolyásolni az USA politikáját azt sem lehet előre tudni, de még megjósolni sem. Az USA kormánya és az egész amerikai nép aggódva figyeli az eseményeket, de beleszóni nem lehet, mert a demokrácia szabályai szerint az ott történtek, akármilyen rosszak is kizárólag a volt Szovjetunió belügye. Más ország belügyeibe beleavatkoznunk nem szabad, olyat csak a kommunisták csinálhattak évtizedeken keresztül, büntetlenül. Egy bizonytalan világhelyzetben, amihez a közép és kelet európai események is hozzájárulnak, az USA bel- és külpoliti­kájában is okoznak bizonytalanságot ha nem is nagymértékűt, de azért főként egy ilyen esztendőben, amikor választások is vannak, nem kívánatos jelenség a bizonytalanság, még akkor sem ha kismértékű. A választás előtti hónapoknak határozottnak és a választók előtt teljesen tisztán állónak kell lenni. Majd a választások után mi lesz az ígéretekből betartva, az már megint egy külön fejezet egy új esztendőben. Még nem tisztázott, hogy a demokrata pártnak ki lesz a végleges ellenjelöltje. Mr. Dukakis újra akar indulni. Még több, mint hat hónap van hátra, valami majd csak történni fog, olyan is amivel az amerikai választók is egyetértenek. — ÚJ VILÁG: BUDAPEST TRAVEL Hajóutak speciális áron, kocsibérlés egész Európában. Nyári special: LAX-Bud-LAX március 31-ig kifizetve Lax-Bud-Lax Bud-LAX-Bud LAX-VIE-LAX VIE-LAX-VIE március 31-ig LAX-BUD-LAX + 3 hét a Termál Hotel­ben a KLM-nél $2499 +tax 748 +tax 789 +tax 789 +tax 529 +tax 650 +tax ZSUZSA és EDITH NOTARY PUBLIC - KÖZJEGYZŐ Tel: 213 876-9975 Fax: 213 876-1823 7260 Sunset Blvd. #206, Los Angeles, CA 90046 Olcsó jegyek !Európába és Amerika minden részébe! Pénzátutalás dollárban és forintban IKEA-Kocsibérlés-Hotelfoglalás „ ROKONKI­HOZATAL Meghívók és Affidaviteok kiállítása Közjegyzői iroda és fordítások PANNÓNIA TRAVE BUREAU3 6700 Lennox Ave.,Van Nuys, CA 91405 Tel:(818) 781-7642­­ (818) 781-2342 Fax:(818) 994-2379 Hívják Babucit a Gerő utazási iroda volt vezetőjés Hitelkártyát elfogadunkl 'X; 1L : i# m ■iibs ; i i si m : Xv A­W : AV­­& mW ; & m : v ífcy* »qm» *o*x< xwf»»» oxx* xwcwcw:« •XWrX«# p; : Au*******:****oor«mmo»xMfr*xvxmteS&f&S&X&St :*íx —®= Kárpótlás:' kezdődik a második menet! A kárpótlás lehetőséget ad a volt tulajdonosoknak arra, hogy a kárpótlási jegye ellenébe vagyont szerezzen, bekapcsolódjon a nem­zetgazdaságba. Ha a kárpótlást igénylő s kapó állampolgár az elkö­vetkező hónapokban kedvező be­fektetési formát talál, s a kezébe ju­­t.­Vágyottnál jól gazdálkodik, te nemcsak a­ személyes boldogulását, gyarapodását fogja szolgálni, ha­nem a piacgazdaságot választó ma­gyar gazdaság egészét is - hangsú­lyozta bevezetőként tegnapi sajtótá­jékoztatóján Sepsey Tamás államtit­kár, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke. Majd hozzátette: most minden hivatal­nak, de a tömegkommunikációnak is az elsőrendű feladata, hogy segít­se a kárpótlási jegyel rendelkező­ket kiválasztani a számukra legígé­retesebb befektetési formát. A hivatal legfrisebb statisztikai adatai szerint - a kárpótlási törvény végrehajtásásnak első szakaszában - csaknem 830 ezren adtak be kár­pótlás iránti kérelmet; a bejelentett igények többsége, majdnem három­millió termőföldre vonatkozik, 210 ezer kérelem futott be ház, 77­0 ezer pedig elvett vállalkozás iránt. A termelőszövetkezetek már meg­kapták azt az értesítést, melyben a hivatal közölte, hogy az adott téesz területéből összesen hány aranyko­ronára érkezett igény, ez azonban csak egy számszaki összegzés, a be­érkezett kérelmek jogosságát a hi­­­vatalokr egyelőre még nem vizsgál­ták. Bár - tette hozzá az államtitkár - a hivatal kidolgozott és alkalma­zott egy olyan ellenőrzési eljárást, mellyel kiszűrték az alaptalan igé­nyeket. Most a szövetkezetek fel­adata kijelölni a kárpótlásra szolgá­ló földalapot, de előtte - aranykoro­na-érték alapján - ki kell számolni, el kell k­ülöníteni a tagok tulajdoná­ban lévő és maradó területet, mert nem érheti sérelem a tagság ma­gántulajdonát. Nem igaz tehát - mondta az államtitkár hogy lehe­tőség van a termelőszövetkezet tel­jes területét kárpótlásra kijelölni. Ugyancsak törvényi gátja van annak is, hogy valaki idegen, felvá­sárolt kárpótlási jegyekkel földhöz jusson, ugyanis a földlicitben min­denki csak a saját nevére szóló ér­tékpapírral vehet részt. Aki nem tud­ja igazolni jogosultságát, kizárják az árverésből. Országszert megalakul­tak, illetve alakulnak az érdekegyez­tető fórumok, amelyek segítik és el­lenőrzik a szövetkezetek földkijelö­­lési munkáját. E szervezetek felelős­sége óriási, rajtuk múlik a mezőgaz­daságból élők jövője, hiszen most dől el, mely földek kerülnek magán­­tulajdonba, s melyek maradnak­­ az­ új típusú­­ szövetkezetek birtokában. A hivatal vezetője szerint már a nyá­ron lesznek földárverések, de ezek nagyobb részét várhatóan az ősszel rendezik majd. A kárpótlási jegyeket­­ e hónap­tól postázza a hivatal az érdekeltek­nek nagyobb mennyiségben, vagyis megkezdődhet a kárpótlás második menete, az értékpapírok befektetése - természetesen nem csak földvásár­lásra lehet felhasználni, lehetőség van ezen értékpapírokkal önkor­mányzati bérlakások megvásárlásá­ra, illetve részt venni az állami tulaj­don privatizációjában is.

Next