Újítók Lapja, 1969 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1969-01-14 / 1. szám

A vezetők és az új kezdeményezések A­z új esztendő új, megnövekedett feladatokkal kö­zöntött ránk. A feladatok megoldásához kezdeménye­­ző kedvre, újat akaró szándékra, a cselekvőkészség széleskörű kibontakozására van szükség. Új gazdaság­­iányítási rendszerünk a vezetőktől és vezetettektől egy­­aránt az eddiginél nagyobb önállóságot követel. Az újítások és találmányok intézésénél is minen eddiginél ikább a vállalatok vezetőire hárul a kezdeményezések felkarolása és a döntés felelőssége is. Az Országos Ta­lálmányi Hivatal elnökének és a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa Elnökségének irányelvei a vállalati újí­tási szabályzatok fejlesztéséhez, az újítómozgalom vál­lalati irányításához — szintén ebbe az irányba mutat­nak. Mindezt figyelembe véve a vállalatvezetőknek — már akik ezt még nem tették meg — célszerű felülvizs­­gálniuk magatartásukat az újítómozgalommal, az új kez­deményezésekkel szemben.­ Mert ha egy vállalatvezető elveszti az új iránti fogékonyságát, ha mindennapos cse­lekvése rutinmunkává válik, akkor — legalábbis egy ideig — sodródhat a hétköznapok termelő áradatában, de végülis a szürke állandóság zátonyára kerül. A veze­tés elszíntelenedése láncreakcióként gyűrűzik tovább a vezetettek körében. A termelő egység életritmusa lelas­sul, akadozni kezd, és minduntalan felszínre buknak olyan hiányosságok, amelyeket némi előrelátással, kez­deményező készséggel időben el lehetett volna hárítani. A vezető és vezetettek közötti kölcsönös pszichológiai reakcióval mindenképpen számolni kell. Miért említjük mindezt? Azért, mert az üzemi újító tevékenység kibontakozásának vagy elsekélyesedésének sarkalatos kérdése, hogy a műszaki, gazdasági vezetők miként fordulnak az új gondolatok, az új kezdeménye­zések felé. Az a vezető, aki munkatársait, a dolgozók tömegét csak „kartoték adatnak” tekinti, aki nem számol az emberek legnemesebb indulataival, cselekvő, alkotó készségével, az előbb-utóbb magára marad. Ha a ve­zető nem osztja meg problémáit közvetlen munkatár­saival — és áttételesen az egész, gondjaira bízott kol­lektívával — előbb-utóbb elidegenedik környezetétől. Mindennek a fordítottja is igaz. Az a vezető, aki kel­lő mérlegelés alapján bátran épít munkatársai kezde­ményező készségére, bízik munkatársai felkészültségé­ben, azt felelős posztján elikerüli a magány. A gondok megosztása bizonyos fokig megosztott felelősséget és megosztott tekintélyt is jelent. Ez a megosztott tekintély azonban semmiképpen nem válik a vezető hátrányára, ellenkezőleg, előnyére szolgál. Miért? Mert a korszerű termelésben, a korszerű üzemkivitelben már oly nagy­fokú a specializálódás, hogy egyetlen vezető — vagy a vezetők egy kis csoportja — semmiképpen nem lehet átfogó „mindentudója” az adott területnek. A részkér­désekben a kiváló szakmunkás vagy üzemmérnök min­denképpen tájékozottabb, mint az egész egység csekély létszámú műszaki-gazdasági vezető rétege. Ha ez így van — márpedig így van —, akkor a vezetők korszerű termelési körülmények közepette (korszerűtlen körülmé­nyek között még inkább­ semmiképpen nem nélkülöz­hetik a termelés kisebb vagy nagyobb személyiségei, he­lyesebben az egész termelő és a termelést kiszolgáló kol­lektíva alkotó közreműködését. Az újítómozgalom fellendítéséről hozott 1968. de­cember 12-i minisztertanácsi határozat a kérdést így fogalmazta meg: javítani kell az újítómozgalmat érintő tájékoztató és propaganda tevékenységet, a fel­­világosító, agitációs és mozgósító munkát, hogy minél többen csatlakozzanak az újítómozgalomhoz. A jó tájékoztatásra, a széleskörű propagandamunkára, az agitációs és mozgósító tevékenységre annál is inkább szükség van, mert nem egyszer tapasztaljuk, hogy válla­latvezetők, sőt a miniszteriális szervek vezetői sem kel­lően tájékozottak az újítómozgalom jelentőségét illetően. Számos olyan szemléleti tévedéssel találkozhatunk, amelyek azt bizonyítják, hogy az ipar, a népgazdaság különböző területein tevékenykedő vezetők és vezetettek nem foglalkoznak elég mélyen az iparjogvédelmi prob­lémákkal s ezen belül az újítómozgalom kérdéseivel. Ez a tájékozatlanság a tervutasításos rendszer időszaká­ban elnézhető volt, jelenleg azonban, amikor az emlí­tett vezetőké a döntés joga — s kötelessége —, már na­gyon is megfontolandó probléma. A vállalatok vezetői és egyes miniszteriális szervek irányítói is helyesen ten­nék, ha az eddiginél jobban fontolóra vennék például az újítómozgalom jelentőségét. Mert az előző években például — az újítómozgalom problémáiról vitázva — fe­lelős vezetők szájából is hallottunk olyan kijelentést, hogy miért is kell akkora gondot és annyi problémát „csinálni” az újítók mozgalmából, hiszen nagy tőkés üze­mekben sincs újítómozgalom, mégis nagyszerű termelési eredményeket érnek el. Az ilyen érvekkel szemben — amelyek kétségtelenül a tájékozatlanságról árulkodnak — felsorakoztattunk néhány tényt. Nevezetesen a többi között azt, hogy az üzemi újítási javaslattevő rendszert először 1872-ben a Krupp-nál vezették be, ezt követően 1880-ban egy skót hajógyárban, majd 1884-ben az ameri­kai National Cash cégnél rendszeresítették az üzemi újí­tó tevékenységet. Soroltuk az adatokat: a Bergmann Borsig-nál 1902-ben, a Zeissnél 1904-ben, a Siemens-nél 1910-ben honosították meg a dolgozók többségére kiter­jedő üzemi újító tevékenységet. Az említett mammut­­vállalatoknál azóta is a termelés nélkülözhetetlen eszkö­ze az újítók javaslattevő rendszere. Azt is elmondtuk, hogy nemcsak az említett tőkés vállalatoknál, hanem má­sutt, így a Ford Műveknél, a General Motors-nál, a sváj­ci Georg Fischernél stb. nemcsak a múltban, hanem je­lenleg is nagyon élénk üzemi újító tevékenységgel talál­kozhatunk. Mások — akik viszolyognak az újító kezdeménye­zéstől — az újítómozgalom jelentőségének hangsúlyozá­sában valamiféle dogmatikus megnyilvánulást, a szemé­lyi kultusz örökségét vélték felfedezni, az újítók anyagi és erkölcsi megbecsülését, az újítók személyének kieme­lését valamiféle dogmatikus „hagyománynak” tekintik. Akik így vélekedtek, azok végső soron oda lyukadtak ki, hogy akár újításról, akár találmányról van szó, ott az egyén szerepe — a technika mai állása mellett — 3

Next