Állami Kanizsay Dorottya leánygimnázium, Újpest, 1922

A tanári testület összesen 11 rendes és rendkívüli tanács­kozást tartott. Gaál Mózes tankerületi főigazgató úr a 1. iskolai évben is sűrűn látogatta meg az iskolát. Intézetünkben járt 1922. november 9-én, november 29-én, december 2 án, 1923. január 15-én, február 3-án, 17-én, március 16 án főigazgatói értekezletet tartott, amelyen a neveléssel és tanítással összefüggő minden kérdésben hasznos utasításokat adott. Növendékeink vallásos és erkölcsi nevelése céljából vasár­­naponkint rendszeresen látogattuk az istentiszteletet, az iskolai év ■folyamán a r. kath. vallási­ növendékeink négyszer voltak szt. gyónáson és husvét előtt lelki gyakorlatokat végeztek A délutáni tanítás gátolta az iskolát abban, hogy az elméleti tanulás kiegészitéseképen növendékei megfelelő gyakorlatokon is résztvehessenek. A hetedik osztály azonban a fizikai kísérletek bemutatására a főgimnáziumba járt, melynek előadótermét Rákóczi Géza főigazgató úr készségesen bocsátotta rendelkezésünkre. Mindegyik osztály részt vett ez idén is­ tanulmányi kiránduláson. Voltunk az állatkertben, Hűvösvölgyben, Visegrádon és az egyes múzeumokban. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium rendelete alapján ezidén is megtartották a madarak és fák napját. A ter­mészetrajztanárok óráikon megemlékeztek a természet szeretetéről és az állatvédelem fontosságáról. A hazafias érzés nevelése céljából a fő­iskolai évben is min­dent megtettünk, amit körülményeink mellett lehetett. 1922. okt. 6-án d­e. istentiszteleten voltunk, 1923. március 15-én hazafias ünnepélyt tartottunk, s ugyancsak a hazafias nevelés szolgálatába állítottuk a Petőfi születésének százéves fordulója alkalmával ren­dezett ünnepélyünket is, amelyet április 22-én tartottunk meg az Uránia színházban. Az erkölcsi siker mellett 44,097 K anyagi hasznunk is volt, melynek egy részét az árvízkárosultaknak jut­tattuk. A hazafias nevelés keretébe számí­tható a szépen sikerült két hangverseny is, amelyeken intézetünk énekkara és egyes növendékei is részt vettek május 13-án és 30-án. Növendékeink egészségi állapota kielégítő volt. Tisztviselő gyermekek között — sajnos — akadt több gyönge tüdejű növen­dékünk is, akiknek a baját a rossz táplálkozás csak súlyosbította. Vigh Gabriella V. oszt. növendékünk meghalt. Az iskolaorvosi teendőket a­z iskolai évben is dr. Fadgyas Gyula tisztiorvos úr látta el. Az iskolával szemben jótékonyságot gyakoroltak a következők: A nm. vallás- és közoktatásügyi minisztérium könyveket ajándékozott. Újpest r.-t. város az iskola világítási céljaira 150 ezer koronát szavazott meg, jó tanulók jutalmazására 5000 h­át

Next