Polgári leányiskola és nőipariskola, Újpest, 1888

I. Néhány őszinte szó az anyákhoz leányaikról. Megvallom egészen őszintén, hogy akkor, midőn a nevelésről volt szó, nem volt­am soha az iskola hatalmának bálványimádója, és nem hittem vakon ebben a tekintetben, mint mások, az iskolának mindenhatóságában; tagadtam mindenkor, hogy az iskola a szülői ház erős és hathatós támogatása nélkül nevezetesebb, vagy csak jelentékeny nevelési eredményeket is fölmutathasson, és ellene mon­dott legjobb meggyőződésemnek azoknak a törekvése, kik a „nevelve­­tanítás“ paedagógiai elvének alapján öntetszelgésből, hiúságból vagy legjobb esetben tájékozatlanság-, vagy gyakorlathiányból az iskola nyakába igyekeztek varrni minden teendőt, ami a gyermek szívére, szellemére, kedélyére, gondolat- és érzelemvilágára, szóval egész lelkü­letére képző, fejlesztő és nemesítő hatást gyakorolhat. A gya­korlat embere vajmi hamar átlátja az ilyen törekvésnek képtelen és hiú voltát; mindennapi tapasztalatai gyorsan rávezetik, hogy olyan elmélettel áll szemben, mely csak az íróasztal híres paedagóg­­jainak agyában születhetett és csak azok tollából sarjadzhatott.­­ A kevésbbé tapasztalt, kire a hangzatos phrázisok még bírnak vonzó erővel, talán könnyebben rámegy a lépre, de hasznaveszett próbál­gatásai csakhamar visszatérítik őt is a helyes gondolkodás ország­átára, mert kénytelen belátni, hogy az elmélet emberei csak a hiú­ság bálványának tömjéneznek theóriájukkal; hogy állításaikat meg­hazudtolja a gyakorlati élet; hogy amit hirdetnek, az hamis tan; amit tanítanak, annak ellentmond a tapasztalás; bizonyítgatásaik pedig logikai alap nélkül való hiú erőlködés, csengő érez és pengő czimbalom. Nem szeretném, ha szavaim félreértetvén, arra magyaráztat­nának, hogy a nevelő hatás gyakorlásának lehetőségét a gyermek életére, az iskolától által­ában megtagadtam. 1.

Next