Zeneiskola, Újpest, 1927
Szikla Adolf*. Bár a magyar muzsika egyedülálló magaslaton képviseli az európai kultúra eredményeinek és irányainak nagyszerű összefoglalásával a magyar fajiság hatalmát és nagyrahivatottságát, mégis a magyar zeneművészet rögös útain járók az érdeklődés hiányát látják a hivatalos kultúrtényezők és a magyar közönség részéről. Valami csodálatos közömbösség nyilvánul meg nálunk a muzsikus szava iránt, ami annál érthetetlenebb, mert ma, amikor ennek a szomorú sorsban vergődő országnak barátokat, külföldi elismerést, kapcsolatokat kell szerezni, semmi sem versenyezhet a komoly muzsika propagáló, hódító erejével. Szeretnénk mindenkinek odakiáltani, annak, aki tudja és annak, aki nem hallotta, hogy a magyar zeneművészet még ellenségeink csodálatát is kivívta. Bartók és Kodály külön-külön visszaszerzett ennek a hazának annyit, mint akár hadseregek diadalmas fegyverei; Dohnányi pedig az előadóművészet Parnasszusán hirdette a világnak a magyar géniusz nagyságát. E három név megérdemli mindannyiunk háláját és tiszteletét.