Zeneiskola, Újpest, 1928

I. Az elméleti tárgyak szerepe a zeneoktatásban. Erről a témáról ma sokat vitatkoznak és tárgyalnak egy­részt azért, mert a zeneelméleti tárgyakban a legkevesebb helyen láthatók kielégítő eredmények, másrészt azért, mert ezekkel még a szakmabeliek szerint is feleslegesen nehezítik a zenetanulás amúgy is rögös útjait. A Zeneművészeti Főiskolán az elméletokta­tás bizonyos reformjáról van szó, de az évente szélesbedő zenei vizsgálatok eredményei is azt kívánják, hogy ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozzunk az ügy és a nagyközönség felvilágosítása érdekében. Engedtessék meg, hogy egy „rettegett“ elmélettanár szóljon a zeneelméleti kötelező (és nem mellék) tárgyak jelentőségéről szigorúan objektív alapokon. Látjuk azt, hogy főiskolánk évről­­évre magasabb mértéket állít fel a zenetanulókkal szemben. Külö­nösen a zongoratanszakon emelték a követelményeket a Par­nasszusra. Nézetem szerint ebből az adott helyzetből kell kiindul­nunk. Technikailag és zeneileg harmonikus, kifogástalan pódium­­teljesítményt várnak ma a főiskolán. Ehhez hasonlóan a többi zeneintézet is igyekszik nívóját biztosítani. Ma 99%-ban a zenét nem kedvtelésből tanulják, pályának, hivatásnak akarják, tehát ma a növendékek önmagukkal szemben támasszanak fokozott igényeket. Érzik-e ennek szükségét? Sehol annyi dilettantizmus, mint a zenében, ebben a magasrendű talán legmagasabb művé­szetben. És ez elsősorban a hiányos oktatásból ered. Még a leg­kiválóbb hangszeres tanítás sem teljes a hozzátartozó elméleti rész nélkül. Egy technikailag kész növendék alapos zenei tudás nélkül lehet ügyes szemfényvesztő zongorista, de művész soha. Hiányait, ürességét könnyebb megérezni, mint pótolni. Öt-hat órai napi zongorázással, amit sok tanár ajánl, sőt követel, még nem hatolunk a zenei probléma mélyébe. Az első perctől, a zene­tanulás kezdetétől fogva, kell a növendék szemét kinyitni, látó­képességét fokozni, hogy zenét nyújtson, nemcsak szellemtelen zongorázást vagy hegedülést. Az elméleti abc-t a hangszeres tanár tanítja, amihez fantázia, invenció szükséges, hogy a gyermek figyelmét megragadja és a teória nagy gyakorlati fontosságára

Next